DR. EÖRSI MÁTYÁS
DR. EÖRSI MÁTYÁS
DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! A magyar parlament nem először foglalkozik a magyar-szlovák alapszerződéssel. Emlékezetes, hogy a márciusi aláírást megelőzően és azt követően is igen heves viták folytak a parlamentben az alapszerződéssel kapcsolatban. Az aláírás óta két hónap telt el, és én remélem, hogy ez a két hónap lehetővé tette képviselőtársaimnak, hogy végiggondoljuk, azok az érvek és ellenérvek, amelyek az alapszerződéssel kapcsolatban akkor felhozhatóak voltak, hogyan állnak ma.
(9.40)
Vajon ezen érvek és ellenérvek - amelyek akkor is elhangzottak és ma is el fognak hangozni - alapján milyen következtetésre kell jutnunk? Kell-e, érdemes-e támogatnunk az alapszerződést, vagy pedig értsünk egyet azokkal, akik azt mondják, hogy vessük el?
Úgy vélem, tisztelt Országgyűlés, hogy amikor az alapszerződésről folytatunk vitát, akkor érdemes az alapszerződést a kormányprogram egész külpolitikai részével egybevetni. Azért bátorkodom ezt javasolni, mert amikor a kormányprogram vitája folyt a parlamentben, a külpolitikai résszel kapcsolatban ellenzéki oldalról semmifajta érdemi kifogás nem merült fel. Az ellenzéki képviselők is osztották a kormány külpolitikai célkitűzéseit, és kétségtelenül elhangoztak aggályok azzal kapcsolatban, hogy például a jószomszédi kapcsolatok terén nem túlzottan optimista-e a kormány. Mi elfogadtuk ezt a kritikát, és azt fejtettük ki: ez nem akadálya annak, hogy mindent megtegyünk a jószomszédi kapcsolatok érdekében.
Emlékezetes képviselőtársaim előtt, hogy a kormányprogram a magyar külpolitikát három prioritásban foglalta össze: az egyik az euroatlanti integráció, a második a jószomszédi kapcsolatok létrehozása a térség államaival, és a harmadik a határokon túl élő magyarság jogos törekvéseinek támogatása. A kérdés tehát, hogy az alapszerződés ezeknek a céloknak megfelel-e, és ha igen, hogyan felel meg. (Tirts Tamás: Nem felel meg!) Vegyük először az integráció kérdését!
Eddig olyan érvet, hogy az alapszerződés Magyarország integrációs törekvéseinek nem felel meg, nem hallottunk, gondolom, hogy ebben a vitában sem hallhatunk. Ellenkezőleg: ahogy Kovács László miniszter úr is elmondta, mind a NATO, mind az Európai Unió, mind az egyéb euroatlanti szervezetek, illetőleg ezek kormányai egybehangzóan fejezték ki megelégedésüket az alapszerződés létrehozatalával kapcsolatban. Szeretném azonban hangsúlyozni, hogy nem az a lényeg, hogy ők meg vannak-e ezzel elégedve, hanem az a lényeg - és ezt is elmondták -, hogy Magyarország euroatlanti integrációja elől egy igen fontos akadály hárult el. Miről van szó?
Arról van szó, tisztelt képviselőtársaim, hogy számtalan NATO-beli és Európai Unió-beli politikus kifejezte - ahogy ők fogalmaznak -, hogy nem kívánnak konfliktusokat importálni a szervezeteiken belülre. Tudomásul kell vennünk, hogy Magyarország és Szlovákia között nem egyszerűen hűvös volt a viszony, hanem konfliktusokkal volt terhes, és joggal hivatkoztak partnereink arra, hogy előbb oldjuk meg ezeket a konfliktusainkat, és csak azután próbáljuk meg elérni a teljes jogú tagságot.
Szokás erre felhozni, hogy a NATO-nak Görögország és Törökország is tagja. Igen ám, de amikor Görögország és Törökország a NATO tagja lett, akkor a NATO-val szemben ott állt a Szovjetunió. Ennek a két országnak olyan fontos geostratégiai pozíciói voltak, hogy akkor a NATO-nak mindent megért, hogy ez a két ország a tagja legyen. Tudomásul kell vennünk, hogy vannak olyan országok, amelyek NATO-tagsága a NATO-nak fontos, és vannak olyan országok - ilyen például Magyarország -, amelynek a NATO-tagsága elsősorban saját maguknak fontos.
Szeretném hozzátenni, hogy ma is lehet ilyen példát felhozni. Ha Lengyelország példáját veszem, az Egyesült Államoknak Lengyelország NATO-tagsága például sokkal fontosabb, mint Magyarországé. Miért van ez? Azért, mert Lengyelországból annak idején nem másfél millió, hanem 11 millió lengyel tántorgott ki Amerikába, ez 11 millió amerikai szavazatot jelent; ez sokkal inkább készteti az Egyesült Államok kormányát arra, hogy Lengyelországnak NATO-tagságot biztosítson.
Magyarország nem ekkora lobbyt képez az Egyesült Államokban. Ezen persze lehet keseregni, de én inkább azt javaslom, hogy a kesergés helyett tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy a Magyarország NATO-tagsága ellen felhozható érveket közömbösítsük. Ha a térségről olyan benyomás alakult ki az Európai Unióban és a NATO-ban, hogy ez konfliktusokkal terhelt térség, amely akadályozza az integrációt, akkor nekünk valóban mindent el kell követnünk annak érdekében, hogy ezt a képet eloszlassuk, és arról győzzük meg partnereinket, hogy nem vállalnak semmifajta kockázatot azzal, hogyha Magyarországot tagjaik közé felveszik.
Ez az érvelés, amit most elmondtam, csak a NATO-val volt kapcsolatos, de igaz az Európai Unióra, igaz a Nyugat-európai Unióra, és igaz minden olyan euroatlanti szervezetre, amelynek tagjai szeretnénk lenni.
Szeretném ugyanakkor hangsúlyozni: tévedés lenne azt hinnünk, hogy az alapszerződés egyedüli vagy akár legfontosabb célja integrációs törekvéseink szolgálata. Ez nem így van - és itt szeretnék rátérni a jószomszédi kapcsolatok kérdésére. Ez egy valóban nagyon fontos célkitűzés, és nagyon nagy alapossággal kell megvizsgálni, hogy az alapszerződés mennyire szolgálja a jószomszédi kapcsolatokat. A legsúlyosabb ellenérvek is itt hangoznak el ellenzéki képviselők szájából, és szeretném hozzátenni, hogy a legkevésbé komolyan vehető érvek is ezzel kapcsolatban hangoznak el. Ez utóbbira is hadd mondjak példát!
Mit kezdjünk például azzal az érvvel, hogy az alapszerződés hatezer éves magyar sírokat aláz meg? Hogy lehetséges a Kárpát-medencei magyar jelenlétet az Ószövetséget megelőző időszakra tenni?! Vagy mit kezdjünk azzal az érvvel, hogy hogyan merészeli a kormány Párizsban aláírni az alapszerződést, amely oly közel van a történelmi nevezetességű Trianonhoz? Ez az érvelés engem arra emlékeztet, amikor a legutolsó polgári kormány polgári rádióelnöke október 13-án betiltatta Mozartot a rádióban, mondván, hogy ez sérti a magyar érzékenységet.
Szóval ezeket az érveket nem igazán lehet komolyan venni, azonban szeretném még egyszer hangsúlyozni, hogy igenis vannak komolyan veendő érvek. A legfontosabb érvnek azt tartom: hogyan várható el a szlovák kormánytól, hogy az alapszerződést követően 180 fokos fordulatot vegyen. Elég, ha megvizsgáljuk a szlovák kormány programját, elég, ha megnézzük a nemrég beterjesztett államnyelv-törvényt vagy pedig a Rozsnyón történteket. Valóban, gondolhatjuk-e azt, hogy Mečiar, vagy akár elvbarátja, Slota úr, az alapszerződés ratifikációjától meghatva változtatni fog politikáján? Nem hiszem, hogy ez rövid időn belül bekövetkezne, mégis az a meggyőződésem, hogy az alapszerződés hosszabb távon ezeknek a céloknak az elérését is szolgálni fogja. Miért?
Hadd említsek fel, tisztelt Országgyűlés, egy történelmi példát! Amikor a '70-es évek közepén a helsinki folyamat befejeződött és a nyugati országok a Szovjetunióval és közép-európai szövetségeseivel szerződést kötöttek, a helsinki folyamatot nyugatról és keletről is igen sokan bírálták. Azért bírálták, mert azt mondták, hogy a nyugat legitimizálja a Szovjetunió közép-európai jelenlétét, szinte szentesíti azt, és mindezen még az sem változtat, hogyha a helsinki megállapodásban a Szovjetunió emberi jogi normák betartására kötelezte magát. Azt mondták, hogy azért nem segít ezen a helyzeten az emberi jogi normák vállalása, mert a Szovjetunió és csatlósai úgysem fogják betartani ezeket a normákat, és ez nem is kényszeríthető ki.
Remélem, figyelik, hogy mennyi hasonlóság van a két érvrendszer között. Ma az alapszerződést bírálók hasonló retorikával élnek, azt mondják, hogy az alapszerződés legitimálja Mečiar antidemokratikus kormányát, azt mondják, hogy úgysem fogják végrehajtani az alapszerződést, és az nem is lesz kikényszeríthető.
Nos, tisztelt Országgyűlés, volt némi igazuk a helsinki folyamat bírálóinak, hiszen valóban, a Szovjetunió és a kommunista országok rövid távon semmiképpen sem tartották be kötelezettségvállalásaikat. Mégis, hosszabb távon azáltal, hogy ezek az országok vállalták ezeket a kötelezettségeket, hivatkozási alapot teremtettek. A '70-es és a '80-as évek Európában az emberi jogok évtizedeivé váltak: nemcsak a Szovjetunióban, hanem Közép-Európa minden országában emberi jogi mozgalmak alakultak, a hatalmat állandóan szembesítették a korábbi kötelezettségvállalásaikkal, és ez nem kis mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a Szovjetunió végül is felbomlott.
Arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy ha a '70-es és a '80-as évek az emberi jogok évtizedeivé váltak, akkor a '80-as és a '90-es évek pedig a nemzeti kisebbségek jogainak évtizedeivé válhatnak. Egyre több európai nemzetközi szerződés, ajánlás születik meg, amelyek a nemzeti kisebbségek érdekeit védik, és nekünk az az érdekünk, hogy azok az országok, amelyek a legcudarabbul bánnak a nemzeti kisebbségekkel, csatlakozzanak ezekhez a megállapodásokhoz, fogadják el azokat - annak érdekében, hogy vállalt kötelezettségeikkel lehessen őket szembesíteni. Lehetséges, hogy ez a folyamat nem fog bekövetkezni máról holnapra, de ha csak tíz-húsz év elteltével következik be egy valóban érdemi, pozitív változás mondjuk Szlovákia politikájában, akkor megítélésem szerint ez már nagy eredmény.
(9.50)
Én el tudom fogadni, hogy van, aki azt mondja, ez túl hosszú idő. Egyetértek velük, és jobb lett volna, ha a Szovjetunió is már a 70-es években összeomlik. De hadd tegyem hozzá: jobb, hogy összeomlott a '90-es évek elején, '80-as évek végén, mintha egyáltalában nem omlott volna össze.
Tehát itt egy hosszú folyamatról van szó. És csakúgy, mint ahogy a helsinki szerződést sem egyszerűen szerződésként, hanem egy folyamatként kell értékelnünk, ugyanígy - megítélésem szerint - az alapszerződést is egy folyamatként kell értékelnünk, amelynek az eredményeképpen el tudjuk érni a kívánatos célt.
Szeretném azonban ehhez hozzátenni: nagyon nagy kérdésnek tartom, hogy Szlovákia, a szlovák kormány politikusai mennyire elkötelezettek az integráció érdekében. Mert attól tartok, törekvéseink csak akkor járhatnak sikerrel, hogyha Szlovákia valóban akar integrálódni, hiszen akkor következik be az, amiről Kovács László beszélt: egy ország, ha sikerrel kíván integrálódni, nem jelenhet meg a szerződésszegő képében, akkor neki azt kell magáról elhitetnie, hogy minden nemzetközi kötelezettségét betartja - többek között a magyar-szlovák alapszerződést is.
Én azt hiszem, az alapszerződést egy bizalomépítő folyamat első lépéseként kell értékelnünk, és meggyőződésem, hogy a világnak ebben a tébolyult szellemében vagy szegletében ezek az apró bizalomépítő lépések szolgálják azt, hogy hosszú távon a népek képesek legyenek békésen egymás mellett élni.
Én azt javaslom, lépjünk ki ebből az ördögi körből; tanuljunk meg és tanítsuk meg egymást egymás mellett élni, kooperálni - mindannyiunk közös érdekének megvalósítása érdekében.
Ugye, ez a nyelvtörvény, amelyről az imént szóltam - amiről tudni kell: nemhogy az alapszerződésben foglaltakkal ellentétes, hanem még a mai helyzethez képest is visszalépés - vagy pedig a Rozsnyón történtek nagyon kellemetlen dolgok. De hadd tegyem hozzá, hogy engem nem lepnek meg. Megítélésem szerint az történik, hogy a két ország közötti jó kapcsolatokat elméletileg ellenzők utolsó rohamot indítanak. Hiszen ők is tudják, hogy ha az alapszerződés ratifikálásra kerül, a jószomszédi kapcsolatok javulni fognak, enyhülés következik be - akkor nekik végük. Mit fog mondani Slota úr akkor, hogyha kiderül, hogy ennek a rengeteg vádnak, amit ő megfogalmaz, nincsen jogalapja? Mit fog mondani... - de magyar partnert most hadd ne említsek! Nyilvánvaló, hogy ezeknek a politikusoknak az életelemük az, ha ezekben az országokban gyűlölködés van, nem kooperáció és egymás mellett élés.
Ha a bizalomépítés első jelei mutatkoznak, akkor a szélsőséges politikusok lába alól kirántódik a szőnyeg, nem tudnak többet érvelni. Nem tudják azt állítani, hogy az alapszerződés következményeképpen a szlovákiai magyarság Szlovákia szétverésére törekszik, Magyarországon se fogja elhinni senki, hogy minden szlovák kormánypolitikus reggelire magyar csecsemőt reggelizik.
Rendkívül fontos tehát az, hogy ezek a bizalomépítő lépések megvalósuljanak. És nekem meggyőződésem, hogy csak ez szolgálhatja a térség biztonságát. (Tirts Tamás: De Dél-Tirol után...) Igen, sokat szokás Dél-Tirolra is hivatkozni. Valóban, Dél-Tirol egy olyan terület, ahol a kisebbségi kérdések a legmagasabb szinten rendeződtek. Én szeretném felhívni a figyelmüket arra, hogy ott sem volt azért a helyzet olyan egyszerű; a békés egymás mellett élés ellenzői még a '60-as években is robbantásokat hajtottak végre Dél-Tirolban. Aki a dél-tiroli kérdést nem ismeri részletesen, ajánlom figyelmébe Gál Gyula - nem képviselőtársam, hanem más Gál Gyula - nagyszerű tanulmányát, amelyben kimutatja, hogy itt is egy több évtizedes bizalomépítő folyamatról van szó.
De térjünk át a harmadik kérdésre, arra, hogy mennyiben szolgálja az alapszerződés a határokon túl élő magyarság jogos törekvéseit. Megítélésem szerint az alapszerződést ellenzők leginkább a határokon túli magyarság véleményével próbálnak meg takarózni, amikor azt mondják, hogy nem szabad ratifikálni a szerződést. Nos, a három szlovákiai magyar párt, a Magyar Koalíció deklarációban egyértelműen leszögezte, hogy nem emel kifogást, tudomásul veszi a magyar-szlovák alapszerződést. Jöttek az utólagos érvelések, hogy ez mit jelent: ez azt jelenti, hogy feltette a kezét... - nagyon sokfajta érvelést hallottunk.
Én azt hiszem, nem kell félteni a szlovákiai magyarságot: világosan tudnak fogalmazni. Épp az elmúlt héten egy szlovákiai magyar politikus elég világosan fogalmazott, amikor bírálatot kívánt megfogalmazni a magyar kormánnyal szemben. Hogyha ők azt mondják, hogy tudomásul veszik az alapszerződést, azt úgy kell értenünk, ahogy mondják: tudomásul veszik - ami azt jelenti, hogy vannak aggályaik, de azt is tudják, hogy a jelenlegi helyzetben jobb alapszerződés nem érhető el.
Én egy bizonyos értelemben egyfajta cinizmust érzek abban, ahogy a szlovákiai magyarságra történik állandóan hivatkozás. Azt mondják a magyar ellenzékben, hogy a magyar kormány nem tárgyal a határokon túli magyarság képviselőivel. A határokon túli magyarság képviselői cáfolják ezt. Azt mondják az alapszerződés ellenzői, hogy a határokon túli magyarság képviselői nem fogadják el az alapszerződést, a határokon túli magyarság képviselői pedig cáfolják ezt. Azt mondják az alapszerződés ellenzői, a határokon túli magyaroknak az a kérése, hogy egyszerre történjék ratifikáció, ők pedig cáfolják ezt.
Hát mi történik itt, tisztelt képviselőtársaim? A határokon túl élő magyarság érdekei ellenére kívánjuk megvédeni az ő érdekeiket? Én úgy vélem, hogy ez a politika nem hiteles politika. És hadd tegyem hozzá: hogyan lehet hinni egy olyan pártnak a határokon túli magyarság iránti elkötelezettségében, amely bár állandóan a határokon túli magyarságra hivatkozik, mihelyst azonban, ha az érdekei úgy kívánják - csakúgy mint a Pál utcai fiúkban a Pásztorok a Múzeum-kertben - habozás nélkül einstandolják egy határokon túl élő magyar pártnak a nevét. Mert számomra, tisztelt képviselőtársaim, Magyar Polgári Párt mindörökre az a szlovákiai magyar párt marad, amely liberális pártként kijelentette, hogy elfogadja az alapszerződést, támogatja - mert reálpolitikusok, és tudják, hogy ennél jobb nincs. Ez nem jelenti azt, hogy aggodalmukat nem fogalmazták meg. De természetesen, elfogadva a reálpolitikát, elfogadva a jószomszédi kapcsolatok építésének igényét, erre az álláspontra helyezkedtek. (Tirts Tamás: Nagyon gyenge érv volt.)
Erre mit mond az a párt, amelyik ezt is gyenge érvnek találja; erre azt mondja ez a párt, hogy: ja, de a Magyar Polgári Pártnak van a legkisebb támogatottsága a szlovák parlamentben. Ami igaz - mondja ezt az a magyarországi párt, amely a legkisebb frakcióval rendelkezik az Országgyűlésben. (Taps a bal oldalon. - Közbeszólások a Fidesz padsoraiból.)
Mi következik ebből, tisztelt képviselőtársaim? Ebből az következik, hogy igaza van a Fidesznek: akkor jobb lenne, ha meg se szólalna a Magyar Országgyűlésben. De szerintem nincsen igaza... (Tirts Tamás: Sajnos, ez nem érv.) Mondja el a véleményét; nekünk kötelezettségünk meghallgatni és döntésünkbe befogadni a véleményüket; csak azt kérem tőlük, hogy ők se söpörjék le az asztalról egy szlovákiai magyar pártnak a véleményét. (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes: Az SZDSZ testvérpártja...)
Befejezésül, tisztelt képviselőtársaim: én belátom azt, hogy nem mindenkinek az érdeke az alapszerződés megkötése; nem mindenkinek az érdeke az, hogy Magyarország és Szlovákia között a kapcsolatok rendeződjenek. Ezért én csak azokhoz fordulok, akik úgy gondolják, hogy hosszú távon Magyarországnak is érdeke az - és egy valódi magyar nemzeti érdeket képvisel az -, hogy a térségben az összes konfliktus végre rendeződjék, és egy évszázados küzdelemnek a végére tudjunk pontot tenni.
Úgy vélem, hogy ez a közép-európai villongás, amely nemcsak Magyarország és Szlovákia között, hanem a térség annyi más állama között fennáll - ha másra nem, gondoljanak a délszláv válságra, amely olyan közel folyik Magyarországhoz - a népek egymás közötti harca, ez maga a turáni átok. Én azt javaslom, vessünk közösen véget neki! (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.)
