DR. SURJÁN LÁSZLÓ
DR. SURJÁN LÁSZLÓ
DR. SURJÁN LÁSZLÓ, a KDNP képviselőcsoport részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A '90-es évek harmadszor adnak lehetőséget a magyarságnak, hogy szembenézzen Trianon kihívásaival. Az első reakció - történelmi jogokra hivatkozva - a teljes elutasítás volt. A második kísérlet az elmúlt évtizedek szocialista megoldása: a kérdés elhallgatása. Ki akarták irtani a múltat a nemzet tudatából. Csak most, az európai integrációs folyamatok felerősödésének és kiszélesedésének korszakában jutottunk el József Attila gondolataihoz, csak most kezdhetjük meg valóban rendezni közös dolgainkat. Ez a megoldás a Kárpát-medencében élő népek közötti megbékélés és kiengesztelődés megoldása.
Mi, kereszténydemokraták azt vizsgáljuk, megfelel-e a korszak kihívásainak az előttünk fekvő és az Országgyűlés megerősítésére váró szerződés. Megítélésünk szerint a magyar politikai erők egységesek abban, hogy a szomszéd népekkel való megbékélés és jószomszédi kapcsolat az ország külpolitikai prioritásai közé tartozik.
(Boros László helyét a jegyzői székben dr. Trombitás Zoltán foglalja el.
dr. Szilágyiné Császár Teréziát dr. Kávássy Sándor váltja fel.)
dr. Szilágyiné Császár Teréziát dr. Kávássy Sándor váltja fel.)
Nagy hibát követett el a Magyar Szocialista Munkáspárt 1993-ban, amikor fizetett választási hirdetésben magát a megbékélés hívének mondta, miközben... (Zaj a bal oldalon. - Bársony András: Melyik párt?)... Magyar Szocialista Párt. "Munkás..."-t mondtam? Elnézést! (Zaj a bal oldalon.)... a meglévő feszültségekért az akkori kormánypártokat okolta. Ezzel a nemzet külpolitikai érdekeit pártpolitikai céljainak vetette alá, s máig ható bizalmatlanságot váltott ki.
Ez a bizalmatlanság, sajnos, a jelen szerződéssel kapcsolatban is fennáll és nehezíti, hogy az ügyben parlamenti egyetértés alakuljon ki. A kormánykoalíció eddigi tevékenységét elemezve, a következő főbb megállapítások tehetők: A szomszéd nemzetek közötti feszültségeket nem lehet mosolydiplomáciával elintézni. A kormánynak nincs vagy nem működik cselekvési programja, mellyel a szomszéd népekkel való megbékélést szolgálná. A kormány külpolitikai tekintélye jelentősen csökken, s ennek leplezésére látványos szerződéskötéseket tervezett; a szerződés megkötését nagyobb jelentőségűnek tartotta, mint annak tartalmát.
A magyar tárgyaló delegáció - nem súlyos belső viták nélkül - elérte, hogy a szlovák-magyar alapszerződés megfogalmazásai egyfajta európai minimumszintet tartalmaznak. Ezzel a szerződés Románia számára elfogadhatatlan lett, s a román külpolitika ügyetlensége felértékelte a szlovák-magyar szerződést.
A kialakult helyzetben egyértelmű, hogy Magyarország nem konfrontációra, hanem megbékélésre törekszik. Európa vezető politikusai ebben az értelemben fogadták örömmel a szerződést.
A sokat emlegetett 1201-es ajánlás, melyet Moldávia a gyakorlatban már alkalmaz, nem került bele a Moldáviával kötött szerződés szövegébe; újabb bonyolult vitasorozat kezdődhet Romániával, s a szlovák fél átértelmezési kísérletei is hivatkozási alapot kaptak.
A Magyar Országgyűlésben elhangzott aggályokra a kormány nem adott érdemi válaszokat, a nemzetközi elismerés dicsfényébe burkolózva lesöpörte az olykor érzelmi indulatoktól sem mentes, de mindenkor szakmai tartalmat is hordozó ellenvetéseket. A szerződéssel kapcsolatos szakmai kifogások hosszú sorából a következőket emelem ki:
1. A 2., 3. cikk megerősíti a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait. A 20. cikk az egyéb szerződésekből folyó kötelezettségek sérthetetlenségét állapítja meg, az esetleges ellentmondások feloldására még kísérletet sem tesz.
2. Az államhatárok sérthetetlensége a nemzetközi jognak mintegy axiómája, magától értetődő tétele. Az ENSZ-alapszabály 2. cikkének 4. pontja tilt minden fenyegetést más állam területi épsége ellen. A területi kérdés felvetésének a nemzetközi jogban azért sincs jelentősége, mert felismerték, hogy a békés területi átrendeződésnek nincs realitása.
3. A területi egység biztosítása az általános nemzetközi jogból és az ENSZ-alapokmányból folyó kötelezettség, megismétlése valójában felesleges, még ha lehet is olyan példákat találni rá, mint az NSZK-szovjet szerződés 3. cikke. Ennek a pontnak tehát önálló jogi értéke nincs.
4. A területi követelésről való lemondást az említett 1970-es német-szovjet szerződés megkötői is úgy értették, hogy a közös határmódosítások az érintett államok szuverenitásának kifejezői, ami elidegeníthetetlen jog.
5. A szerződés jövőre vonatkozó kitétele az úgynevezett örök szerződések problematikáját veti fel. Az örök szerződéseknek ellentmondanak a történelem tényei, a fogalom a nemzetközi jogtudományban elfogadhatatlan. Az alapszerződésnek amúgy sem lehet ilyen jellege, mert meghatározott időre szól.
6. A szerződés gyakran említi a két ország és a kormányok közötti együttműködést. Ez néhol részletező, s közben fontos területek, mint például az idegenforgalom, nincsenek megemlítve.
7. A 4/1. cikk a nemzetközi kapcsolatokban kialakult veszélyhelyzetek esetére konzultációkat indítványoz. A tapasztalat azt mutatja, hogy a biztonságot nemcsak nemzetközi, hanem belső okok is veszélyeztethetik: polgárháborúk, totalitárius rendszer kialakítása és így tovább.
8. A rendszeres konzultációt előíró 5. cikkely 3. pontja ellentétben van a 15. cikkely 6. pontjával, melynek visszautalása kizárni látszik az előbbiben felállított mechanizmus hatáskörét.
9. A rendszeres konzultáció gondolata az Adenauer-De Gaulle által megkötött szerződésre emlékeztet. Nagy kár, hogy a kölcsönös megbékélésre, az egymás iránti szolidaritásra, az ifjúságnak ebben a folyamatban betöltendő fontos szerepére való utalásokat a mi szerződésünk nem vette át.
10. A 15. cikkely 2/b pontjában megismétlik a 14. cikkelyben már szereplő megkülönböztetés tilalmát. Két jelentése van a diszkrimináció tilalmának? Nyilván nem: ez az elem is bizonyítja, hogy a szerződés szövege jogilag nem igényes munka.
A szerződés aláírása után azonban most csak arról kell döntenünk: megerősítse-e az Országgyűlés ezt a szerződést vagy sem. Feltételezzük, hogy a kormánytöbbség megteszi a megerősítést. Csatlakozzunk-e hozzájuk vagy sem? Erre kell itthon és külföldön egyaránt hiteles feleletet találnunk.
A szerződés megerősítése után a hivatalos szlovák szervek nem fogalmazhatnának meg olyan alaptalan vádakat, mint amelyek a múltban megtörténtek, hogy háborúra készülünk, hogy gazdasági agressziót követünk el és így tovább. Ám az ilyen vádak megszüntetése a puszta szerződés-aláírástól nem képzelhető el. A szerződés nem bírja még a szlovák kormánypártok támogatását sem. Máris viták kereszttüzébe került, a túlfűtött nemzeti érzelmű szavazók támogatásáért versenyző szlovák pártok belpolitikai szempontból támadják azokat a pontokat, amelyek az európaiság mérsékelt látszatát adják ebben a szerződésben. Máris bekövetkezett az, amitől a magyar ellenzék tartott: a szerződés nem a megbékélés felé vezet, hanem végeláthatatlan viták forrása.
A szerződés aláírásának nyugat-európai visszhangja egyértelműen pozitív. A magyar kormány erre az elismerésre támaszkodva a hazai ellenzék kritikus megnyilvánulásait belpolitikai indíttatásúnak tekinti és azokat érdemben nem válaszolja meg.
(11.10)
A szerződés azonban súlyos belső hibáktól terhes. Megalapozott a kétely, akart-e mást Pozsony, mint párizsi tapsokat. Párizs, de még inkább Brüsszel, a valódi megbékélésben érdekelt, akár jövendő tagjainak tekint minket, akár nem. Egyetlen birodalom nem szereti, ha határvidékén zavargások vannak. Érdeke az Európai Uniónak is, tagsági reményeinktől teljesen függetlenül, hogy minél kevesebb feszültség legyen a térségben.
A szlovák-magyar szerződés aláírói becsapták európai partnereiket, mert azt sugallják, hogy a két kormány, a két parlament, a két nép közeledik egymáshoz. A szlovák iskolareform elgondolásai, az alternatív oktatás erőltetése, a nyelvtörvény tervezete szöges ellentétben áll a most megerősítendő szerződés szellemével és betűjével.
Ha tehát mi ellenzékiek nem adjuk szavazatunkat ehhez a ratifikációhoz, nem azok ellen a jó elemek ellen tiltakozunk, amelyek benne vannak a szövegben, hanem az ellen a becsapás ellen, hogy most már minden rendben van; mert semmi sincs rendben! Az Európai Közösségnek sokszor és komolyan kell figyelni erre a térségre. Az ellenzék "igen" szavazatainak hiánya figyelemfelhívás és előrejelzés.
Mi hibáztattuk a magyar külügyi vezetést és a miniszterelnököt az aláírás elsietéséért, a garanciális elemek gyengeségeiért és sok lényeges kérdésnek, például a Beneš-dekrétum ügyének a kimaradásáért. De most, a ratifikációnál nem tekintjük hazaárulónak, aki meg akarja erősíteni ezt a szerződést. A szerződés megerősítése mentőöv lehet a szlovák nacionalizmusban fuldokló magyar kisebbségnek. Ha jobban nem lehet segíteni őket, talán ezt is tudják használni. Ennek elismerésével viszont elvárjuk, hogy minket se minősítsenek hozzá nem értő amatőröknek, felelőtleneknek vagy sovinisztáknak, ha hosszú távú érdekekre hivatkozva elutasítjuk a pillanatnyi mérsékelt hasznot.
A szerződés nem különbözteti meg a szerződő feleket; amit tehát a magyar nemzeti kisebbség megkap, azt megkapja a magyarországi szlovák kisebbség is. Ez jó! De ez egyben azt is jelenti, hogy a szerződés nem veszi figyelembe, hogy a szlovákiai magyarság viszonylag egy tömbben él, a magyarországi szlovákság szétszórt. A szórványban való megmaradás nehezebb, különleges védelem illeti tehát meg; míg az egy tömbben élőknek több lehetőségük van a nagyobb intézményhálózat kialakítására, és ebből kifolyólag több jogot is formálhatnak ezekre.
A szerződés örvendetesen kimondja: a nemzeti kisebbség védelme nemcsak belügy. Helyes rész az önkormányzatiságra, a subsidiaritásra való hivatkozás. Jó, hogy a szöveg magában foglalja az erőszakos asszimiláció tilalmát, síkraszáll a szabad nyelvhasználat érdekében.
Fontos annak rögzítése is, hogy a felek tartózkodnak az olyan intézkedésektől, amelyek megváltoztatnák a népesség számarányát a nemzeti kisebbségek által lakott területeken. De megkérdőjelezi a szlovák fél őszinteségét az a gyerekes csínytevésre utaló ötlet, hogy percekkel az ünnepélyes aláírás előtt át akarták értelmezni a szerződés szövegét. Magában a szerződésben is van legalább két csapda elrejtve. Az anyanyelv hivatali használatára a belső jogrenddel összhangban kerülhet sor, és a nemzetközi szerződésekre és dokumentumokra való hivatkozást nem lehet úgy értelmezni, hogy az ellentétes lenne az államok szuverén egyenlőségével és politikai függetlenségével. Ez utóbbi kitétel lerontja azt a kijelentést, hogy a nemzeti kisebbségek ügye nem pusztán belügy. Az előbbi pedig a gyorsan meghozni kívánt új szlovák nyelvtörvény készítésének fényében válik puszta porhintéssé. A szlovák kormány nem sieti el a szerződés parlamenti megerősítését; előtte átalakítja a belső jogot. Mindezen fenntartásokat alátámasztja az a Pozsonyból érkezett hír, hogy a parlament elé terjesztésre október előtt nem várhatunk. Hová lett az igyekezet a szlovák oldalon? Volt-e ilyen szándék egyáltalán? Vagy az 1201-es ajánlás újabb megerősítése és alkalmazásának hiánya esetén az Európa Tanács parlamenti közgyűlésre szóló mandátum érvénytelenítésének lehetősége okozott zavart Pozsonyban? A megingott bizalmat úgy lehetett volna helyreállítani, ha a két kormány megegyezik az egyidejű ratifikációban. Ez nem történt meg; sőt, a magyar fél még sietteti is. Ennek egyetlen jó hatása lehet: egész Európa láthatja, térségünk országai közül melyik akar igazán tartós békét szomszédaival.
Ez a várható politikai haszon azonban a szélsőségesen nacionalista szlovák erők újabb ellenállását fogja kiváltani, és még kisebb lesz a szlovák ratifikáció esélye.
A kereszténydemokraták tehát, mivel a két nép közeledését tartják hosszú és rövid távú nemzeti érdekünknek, az elsietett magyar ratifikáció helyett az egyidejű ratifikációt szerették volna megvalósítani.
Gyakran halljuk a kormány oldaláról, hogy az ellenzék csak kritizálni tud. Ezért engedjék meg nekem, hogy felsoroljak néhány olyan tennivalót, amely a szerződéshez köthető, de egy részük attól függetlenül is megvalósítható.
1. Kezdődjék kétoldalú tárcaközi tárgyalássorozat. Kössék meg a szaktárcák közti együttműködési megállapodásokat, mégpedig úgy, hogy azok valódi együttműködésről szóljanak, ne üres keretegyezmények legyenek. Szülessenek konkrét megegyezések például a párkányi hídról, vagy az Ipolytarnóc-Drégelypalánk közötti vasúti közlekedésről.
2. A két ország ismerje el egymás diplomáit. Magyarország gondoskodjék arról, hogy szlovák lakta községeiben szlovákul beszélő orvosok gyógyítsák a betegeket, és hasonló célból támogassa szlovák állampolgárok magyarországi orvosi tanulmányait.
3. A magyar kormány kezdeményezze az érvényes nemzetközi szerződések és ajánlások megtartását ellenőrző nemzetközi megfigyelő rendszer kialakítását, fejlesztését, s szorgalmazza az EBESZ kisebbségi főbiztosi ellenőrzés kiterjesztését a most tárgyalt szerződés végrehajtására is.
4. Készüljön részletes munkaterv, amely a szerződés tényleges megvalósításán túl a két nép közti kapcsolatok tudatos fejlesztésére, egymás kultúrájának minél alaposabb megismerésére törekszik. Az alapszerződés megvalósítására minden érintett magyar intézmény, különösen a pozsonyi Magyar Kulturális Intézet készítse el felkészülési tervét. A költségvetés vegye számításba a feladat anyagi kihatásait.
5. A legmagasabb szintű kapcsolatok indokolják a két ország köztársasági elnökének mihamarabbi, kétoldalú találkozóját, még a magyar elnökválasztás előtt.
6. A két ország azonnal kezdjen tárgyalásokat a szlovákiai magyar és a magyarországi szlovák intézményrendszer működtetésének anyagi feltételeiről.
7. A világháborúkat lezáró békekötések és az ezt követő elszigetelődés létfontosságú gazdasági kapcsolatokat szüntetett meg. Ezért a két ország részesítse adókedvezményben az egymás területén történő befektetéseket, és segítse elő a szlovák, illetve magyar tőke részvételét a két szerződő fél területén zajló privatizációban.
8. Különös figyelmet kell fordítani a határ menti területek együttműködésére. Kölcsönös előnyökkel járhat az egészségügyi ellátórendszer megnyitása egymás állampolgárai előtt. A határhoz közeli települések elsorvadnak, ha a határ zárt, és kivirulnak, ha nyitott. A sokéves elmaradás mérséklésére a két kormány segítse elő egy beruházási bank létrehozását, mely a határ menti befektetésekkel foglalkozik.
9. A két szerződő fél gondoskodjék arról, hogy az állam törvényeit, a főhatóságok és kormányok rendeleteit az állampolgárok anyanyelvükön is megismerhessék. A hatályos joganyag magyar és szlovák nyelven történő kiadása mindkét államban történjék meg.
10. Működjék önálló média az anyanyelvű kultúra támogatására, és ennek költségeit a többségi nemzet a közszolgálati médiákkal azonos módon fedezze.
11. Létesüljön speciális alap, mely a magyarországi és szlovákiai társadalmi szervezetek rendszeres kapcsolattartását támogatja.
12. végül: A magyar kormány további tárgyalásokon érje el a kollektív bűnösség elvének kiiktatását a szlovák jogrendből, és segítse elő az elkobzott magyar vagyon visszaszolgáltatását, illetve az ezzel kapcsolatos kárpótlást a szlovák állampolgárok közti jogegyenlőség elve alapján.
Alapszerződéssel vagy anélkül, egy ilyen programot a kereszténydemokraták szívesen támogatnának.
Mindezek alapján a kereszténydemokraták az alapszerződés jelenlegi ratifikációját nem tudják támogatni. Főbb indokaink, összefoglalva, a következők:
A szlovák fél magatartása arra utal, hogy sem végrehajtani, sem ratifikálni nem kívánja a szerződést. Hiányzik tehát egy lényeges feltétel, az érvényes szerződés megvalósítására irányuló szándék.
(11.20)
Ez a szerződés az elmúlt évek örök barátságot fogadó megnyilvánulásaihoz hasonló. A szerződés szövege pontatlan. Belső ellentmondásokat tartalmaz, magán viseli a kapkodó és kiérleletlen kompromisszumok bélyegét, méltatlan a maga elé tűzött célokhoz. A szerződés hatálybalépése esetén nem fogja elősegíteni a szlovák-magyar megbékélést, hanem állandó viták forrása lesz. A mi elutasításunk jelzés Szlovákia lakossága és politikai erői felé, vannak olyan magyar pártok, amelyek nem hamis látszatok keltésében érdekeltek, hanem a két nép közti valódi, tartós kiengesztelődésre törekszenek. Ennek bekövetkeztében bízva, köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)
