JAKAB RÓBERTNÉ
JAKAB RÓBERTNÉ
JAKAB RÓBERTNÉ, az MSZP képviselőcsoport részéről: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem könnyű Csóti György képviselőtársam után szólni, miután megfestette a sötét képet, a reménytelenséget, és ha netán, ahogy ő mondja, meglenne az elvi garancia, akkor biztosan hiányozni fog a pénz és így tovább.
Ennek ellenére szót kértem a magyar-szlovák alapszerződéssel kapcsolatos vitában azért is, mert az itt már hónapok óta újra és újra elhangzó szövegek alapján úgy tűnik, képviselőtársaim szívesen feledkeznek meg arról, hogy két egyenrangú fél szerződéséről van szó.
(10.20)
A magyar és a szlovák fél az érintett, képviselőtársaim, s a szerződésnek 22 cikke van, nem csupán egy, a 15., és a 15. nem csupán a szlovákiai magyarokról, hanem a magyarországi szlovákokról is szól.
Tudom, önök szerint ez egy elhanyagolható, irreleváns kérdés. Hosszú folyamatról van szó. Hosszú útról van szó. Hosszú menetelésről. Eörsi Mátyás képviselőtársam mondta, hogy valójában Szlovákiában ezzel a lépéssel - reméli - megindul ez a folyamat. Én pedig remélem, hogy itt is elindul majd egy ilyen folyamat.
Ez év februárjában, a külpolitikai vitanap egyik ellenzéki felszólalója akképp fogalmazott, hogy pártállástól függetlenül aszerint kell gondolkodnunk, hogy ez a lélekbe zárt haza ne vesszen el egyetlenegy magyar és nem magyar számára sem, illetve fordítva egyetlen magyar és nem magyar ne vesszen el a lélekbe zárt haza számára. Igazat adok Für Lajos képviselőtársamnak. Az elmondottak miatt is szükséges az alapszerződés, amely preambuluma szerint erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy Európa a béke, a biztonság és a prosperitás kontinensévé váljon. Ugyancsak emiatt szükséges az alapszerződés megerősítése is.
Tisztelt Ház! Ma már közhely, hogy a hidegháború vége nem hozta meg a világ és Európa remélt békéjét. Egy amerikai szakértő szerint öreg kontinensünk ilyen: népirtó hadseregek, fasiszta bandák, koncentrációs táborok, lezárt határok, tanácstalan politikusok, ostromlott városok, menekültek nyomora. Új Európa? Miféle új Európa? Bizony, még mindig a régi: népek és népecskék rontanak egymásra, mintha jelszavuk az lenne: Gyűlöld felebarátodat! Túlzás? Ítéljék meg önök!
Mi veszélyezteti békénket? Többek között az is, ha a nemzetféltés nemzeti türelmetlenséggé alakul át. Ha egy rosszul értelmezett, anakronisztikus nemzeteszme védelmében egy másik nemzet értékrendjét próbálja bárki csökkenteni. De ugyanilyen mértékben veszélyezteti az együttműködés hatékonyságát az is, ha bármely állam többségi lakossága hangsúlyozottan lojalitást követel meg kisebbségeitől. Az utóbbi esetben nem titkoltan szomszédainkra gondolok.
Nemzetközi tanácskozásokon számtalanszor vetődik fel a következő: szükség lenne egy közös értelmező szótárra, ugyanis a használt terminológiával általában nem ugyanazt a tartalmat jelöljük. Például a lojalitás szerintem a minden állampolgárra egyformán érvényes törvénytisztelet. A törvényhozó hatalom azonban meg kell hogy szolgálja ezt a tiszteletet.
A hatalom - mondom -, mert a hatalom szolgálat minden demokratikus rendszerben, tehát Magyarországon is, Szlovákiában is. S ha a hatalom elnyerte állampolgárai tiszteletét, akkor már nincs is szüksége arra, hogy lojalitást követeljen.
Félretéve tehát mindkét, néha rosszízű szót, a nemzeteszmét és a lojalitást is, mondjuk ki, hogy megbékélést akarunk, s ehhez kötelességünk megtenni az erkölcsi bátorságot is megkövetelő komoly lépést, az alapszerződés megerősítését. Kinek az érdekében? Mindannyiunkéban. Mind a többségben, mind a kisebbségben élők érdekében. Mert - ahogy ez már többször is elhangzott ma - csak a jogilag is garantált szomszédság, jószomszédság és együttműködés nyújthat valódi biztosítékokat instabil társadalmainkban.
Miért berzenkednek sokan a szerződés ellen? Azt mondom, lehet, hogy leegyszerűsítetten: a zsigereinkben is fellelhető előítéletek miatt és a bizalmatlanság miatt. Táplálja-e Szlovákia a bizalmatlanságot? Őszintén ki kell mondanunk, hogy bizonyos szélsőséges elemek, akár parlamenti felszólalásaikkal, akár előterjesztéseikkel: igen. De tegyük fel a kérdést: mi, a magyar parlament élenjárunk-e a bizalomerősítésben? (Dr. Gáspár Miklós: Igen, igen.) A válasz határozottan: nem. Sajnos, elmondható, hogy mindkét oldalon egymást gerjesztve és egymást túlszárnyalva a nagyotmondásban - az olyan nagyotmondásban persze, amely mindig átváltható a napi politika aprópénzévé - rendkívül bölcs eszmefuttatásokat fogalmaznak meg arról mindkét parlamentben: miért tekinthető nemzet ellen való véteknek az alapszerződés, illetve annak ratifikálása.
Az esetek többségében történelmi tényekkel argumentálnak: Svatoplukkal és Nagymorva Birodalommal, Szent István királlyal és Trianonnal, Kossuth Lajos és Ludovít Stúr államférfiúi bölcsességével, a müncheni szerződéssel és a szlovákiai magyarok kitelepítésével és így tovább. Aszerint, hogy a szlovák térfélen vagy a magyar térfélen akar-e az illető érvmunícióra szert tenni.
Tisztelt Ház! A mi parlamentünknek ma nincs oka kételkedni a partner tisztességében. Sem Mečiar miniszterelnök, sem kormánya, sem a Szlovák Nemzetgyűlés tisztességét nem szabad megkérdőjelezni. Önök azt mondhatják, mint ahogy mondta is Csóti György képviselőtársam, hogy a 15. cikk f), illetve g) pontjában szereplő, "a belső jogrenddel egyező módon" kitétel lehetővé teszi a másik fél számára, hogy törvényeit akár még a ratifikáció előtt megváltoztassa. Igaz. De tisztelt Ház, ezt vagy ilyet nem tehet egyetlen kormány - Szlovákia kormánya sem - titokban, illegálisan. A nyilvánosság pedig hatalom. Az aláírt és ratifikált szerződések nemkülönben hatalom.
Abból a feltételezésből kell kiindulnunk, hogy szomszédaink nem szerződésszegők, s hogy a nemzetközi közvélemény figyelmétől is övezett szerződést a világ, Európa szeme láttára nem fogják felrúgni. Mondhatják azt is, hogy a világ nem ránk figyel, hisz kis népek vagyunk. S ha kis népek? Mi a kis népek sorsa? Hadd tegyem fel a kérdéseket kicsit drámaian ismert történészünk szavaival: "Valóban a kis népek politikusainak nem jut más eszébe, mint az évszázados, egymáson ejtett sebek felnagyítása? A nagyszülők óta élő nemzeti és társadalmi sértettségek utólagos szabadon engedése? Szavazatnyerő kampányok kezdeményezésével kihasználni a nemzeti sértettségeket? Azt, hogy itt az elmúlt száz esztendőben szinte mindenki sértettnek érezheti magát? A magyar fél a romántól, a szlováktól, a szerbtől, a horváttól és viszont. A zsidó, a cigány fél mindegyiktől, mert mindenki valakit már sértett az elmúlt száz esztendőben. S most revansot akarnak venni egymáson szülőik, nagyszülőik sértettségéért? S perelnek vissza területeket, illúziókat, követelnek bocsánatkéréseket egymástól, vagy utasítják vissza a bocsánatot hamis büszkeséggel." S mi tettetett ártatlansággal nézzük, hogy a társadalom a konszenzus helyett a sérelmek újraéledése felé rohan. S természetes, nem kell nagy történelmi ismeret hozzá, hogy ahol mindenki sértett, ott mindenki kárpótlásért kiált: nemzeti, erkölcsi, anyagi, szociális kárpótlásért.
Képviselőtársaim! Tegyük fel a kérdést, ezt akarjuk?! Ennek a folyamatnak akarunk teret engedni? Történelmi felelősségelhárítással többen és többször megpróbálkoztak már. Általában sikertelenül. Mi nem háríthatjuk el a felelősséget magunktól. Meg kell tehát erősítenünk a magyar-szlovák alapszerződést, s ezzel meg kell tennünk a megbékéléshez vezető lépéseket. Közös, önként vállalt felelősségünk tudatában. S nem vagyunk ugyan már húsvét előtt, hadd mondjam mégis Babits Mihállyal: "Legyen vége már! Legyen béke már!"
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
(10.30)
