NÉMETH ZSOLT
NÉMETH ZSOLT
NÉMETH ZSOLT, a Fidesz képviselőcsoport részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Örülök annak, hogy a parlamentben Eörsi Mátyással kell versenyeznem azon, hogy ki védi jobban a magyar polgári pártnak az érdekeit, és hogy Bársony András Csóti Györgynek magyarázza el, hogy a határon túl három- és félmillió magyar él. Azt hiszem, egy nagyon örvendetes helyzet, hogy itt tartunk, talán az elkövetkezendő években ez csak fokozódni fog, ez az irányvonal. Ami pedig Eörsi Mátyás irodalmi példáját illeti a Fidesz név einstandolására vonatkozóan, annyit szeretnék mondani, hogy a vörösingesek semmiféleképpen sem mi vagyunk, és a Geréb sem minálunk van. (Derültség, taps a jobb oldalon.)
Engedjék meg, hogy sokadszor összefoglaljam a magyar-szlovák alapszerződésről álláspontunkat. A Fidesz álláspontja a kezdetektől az volt, hogy a jelenlegi magyar-szlovák viszonylatban az alapszerződés és az ettől elválaszthatatlan politikai helyzet több kérdést és problémát vet fel, mint amennyit megold. A magyar és a szlovák kormány az alapszerződéssel szelet vetett, vihart arat.
Az alapszerződés március 19-i párizsi aláírása megítélésünk szerint máris növelte az instabilitást Szlovákia és Magyarország között. A Fidesz számtalanszor figyelmeztette az aláírás előtt a kormányt erre a várható fejleményre. Minden jel szerint elkerülhetetlen, hogy a szlovák-magyar alapszerződés precedenssé váljon, állandó hivatkozási alappá a nemzetközi és a kétoldalú kapcsolatokban. Különösen valószínű, hogy a magyar-román viszonylatban válik megkerülhetetlenné, de még ha a magyar diplomácia pihentetni is akarná és tudná a magyar-szlovák alapszerződést, azt a legkevésbé sem lesz képes megakadályozni, hogy a szlovák belpolitikában gyakran alkalmazott ütőkártyává váljék. E tekintetben főként az valószínűsíthető, hogy a szlovák fél, bizonyítandó hazafiságát saját polgárai előtt, pont kisebbségellenes lépései során fog hivatkozni az alapszerződésre, mondván, hogy ők nem tesznek mást, mint hogy a kisebbségi jogokat az alapszerződés szintjére nyirbálják vissza. Ennek köszönhetően az alapszerződés etnikai és kétoldalú feszültségspirált okozhat és indíthat el.
De hát lássuk, melyek azok a kérdések, amelyekre az alapszerződés nem ad választ a szlovák-magyar, a magyar-magyar és a nyugati-magyar viszonylatban.
Először: a szlovák-magyar viszonylatról. Az alapszerződés a Szerződés a jószomszédi kapcsolatokról és a baráti együttműködésről címet viseli. A viszony azonban a két ország között egyelőre se nem jószomszédi, se nem baráti. Az alapszerződéssel pedig csak inkább rosszabbodott és feszültebbé vált a helyzet az elmúlt hetek eseményeinek tanúsága szerint.
Sajnálatos, hogy az alapszerződés mögül hiányzik a tényleges együttműködésre irányuló politikai akarat és az erkölcsi fedezet. Bizonyítja ezt a zsarolásos tárgyalási taktika, az aláírást megelőzően kitört és az azóta is folyó értelmezési háború, a jegyzékváltások és a türelmetlen megnyilatkozások, mint a rozsnyói iskolaigazgató leváltása, az alternatív oktatás programjának felmelegítése, vagy az államnyelv védelméről szóló törvény beterjesztése.
De ezeket már más is elmondta, hadd mondjak egy újat: csak a múlt héten hét magyar kerületi tanfelügyelőt menesztettek Szlovákiában. Az elmúlt héten, tisztelt képviselőtársaim! Már nem is tudunk róluk talán, kezdünk belefásulni ezekbe az eseményekbe. Az a tény pedig, hogy a párizsi európai stabilitási konferencián nyilvánosan bonyolódott vitába Horn és Mečiar, egy nappal a baráti szerződés aláírása után, a két országot görög-török mintára tette nevetségessé a nemzetközi közvélemény előtt.
De az együttműködési szándék hiányát a szlovákiai vezető politikusok saját megnyilvánulásai bizonyítják legékesebben. Mečiar szerint végérvényesen megoldódott a magyar kisebbség autonómia-törekvésének a kérdése, az alapszerződés értelmében ezt nem igényelhetik, félretehetjük tehát a kérdést. Magyar Nemzet, '95. március 20. A szlovák parlament elnöke szerint, Ivan Gasparovič úr szerint Szlovákia már az aláírás pillanatában teljesítette az alapszerződés minden kisebbségi vonatkozású kitételét.
Tisztelt Ház! Megítélésünk szerint a végrehajtás esélyét megnövelte volna, illetve megnövelheti a jövőben, ha nem egy átfogó szerződéssel indul Magyarország és a megfelelő szomszédja a kapcsolatok rendezése és a szerződéses viszony kialakítása felé, hanem részmegállapodások betetőzéseként érkezik el a ténylegesen történelmi szerződés aláírásának a lehetősége. Ez a megközelítés lehetőséget nyújtana a szerződéses viszony fokozatos kialakítására, a szerződésben foglaltak végrehajtásának folyamatos és kölcsönös ellenőrzésére. Ebben az esetben az alapszerződés az érintendő szimbolikus kérdésekhez méltóan, őszinte módon boríthat fátylat a múlt kölcsönös sérelmeire, és körvonalazhatja a jövőbeni barátság és együttműködés elveit. A magyar-szlovák alapszerződés ebben az értelemben egyáltalán nem tekinthető tehát alapszerződésnek, de ha a külügyi kormányzat legalább a jövőre nézve levonja a tanulságokat, akkor azok más relációkban legalább kamatozhatnak.
A magyar-szlovák viszony máig történelmileg feszültségekkel terhes. Valóban szükség van, hogy a két ország megkezdjen egy közeledési folyamatot. Ennek azonban a tényleges és gyakorlati lépésekkel kell megkezdődnie, nem pedig üres lózungokkal és deklarációkkal. Árulkodó, hogy a magyar-szlovák alapszerződéshez nem kapcsolódik semmilyen konkrét intézkedési csomagterv. De még az együttműködés menetrendjét sem irányozza elő a dokumentum. Nem véletlen, hogy a szlovákiai magyar pártok kinyilvánították, hogy elengedhetetlennek tartanák még az alapszerződés ratifikációja előtt egy közös intézkedési csomagterv kidolgozását. Ez a kérésük sem teljesült, tisztelt Eörsi Mátyás.
Az alapszerződésről tehát nem bizonyított, hogy a magyar-szlovák viszony javulását bármilyen mértékben is elősegítené. Minden jel szerint Horn Gyula és Vladimir Mečiar együttműködése nem a két állam és polgáraik együttműködése, hanem két vezető, két elit és két rokonmentalitás közös mosolya és bratyizása. Célja a jó nemzetközi megítélés, ami rövid távú céljaik megvalósításának elengedhetetlen feltétele. Ennek rendelik alá a magyar-szlovák viszony perspektivikus rendezését, a látszatnak, egy görcsös mosolynak. Ez a bratyizó magatartás azonban visszahat magára a nemzetközi megítélésre. A magyar kormány a nemzetközi közvélemény előtt előbb-utóbb komolytalannak fog tűnni. Mert mit lehet hinni egy olyan kormányról, amely barátsági szerződést ír alá azzal a szlovák kormánnyal, amely támogatottságát jelentős mértékben a nemzeti kizárólagosság eszméjére, ezen belül a magyarellenes hangulatkeltésre alapozza? Ordít, hogy őszintétlen lépés volt szerződni mind a magyar, mind a szlovák kormány részéről, mely megzavarta mind a magyar, mind a szlovák, mind a nemzetközi közvéleményt. Ezt még a magyar parlament a ratifikáció elutasításával elkerülheti.
Másodszor: a magyar-magyar viszonyról. A határon túl élő magyarság Magyarországot anyaországának tekinti.
(11.30)
A mindenkori magyar kormánytól védelmet és támogatást vár. Magyarország alkotmányos kötelezettsége, hogy ennek a maga eszközeivel eleget tegyen.
Magyarország, mint a kisebbségi kérdés rendezésében nagymértékben érdekelt ország sokat tehet a probléma nemzetközi szintű kezelési stratégiájának kidolgozása terén. Magatartásával mintát ad a hasonló adottságokkal rendelkező országoknak, és olykor orientálhatja a nemzetközi politika tényezőit saját döntéshozataluk során.
Az a tény, hogy a határon túli magyarság az elmúlt öt évben demokratikus úton létrehozta saját szervezeteit, új helyzetet teremtett a magyar-magyar viszonyban. Az őket érintő döntéseket mindenekelőtt nekik kell meghozniuk.
A szlovák-magyar alapszerződés kidolgozása során örvendetes tény volt, hogy a kormányzat a HTMH révén rendszeresen konzultált a magyar koalíció pártjaival.
Ugyanakkor sajnálatos, hogy Horn Gyula nem tartotta be ígéretét, amelyet a Magyarok Világszövetségének közgyűlésén tett, miszerint a határon túli magyaroknak egyetértési joga van az alapszerződések tárgyában. Még sajnálatosabb, hogy ezt a jogot immáron elvi alapon utasítja el a kormányzat. Hasonlóan egyes szomszédos országok hivatalos megnyilatkozásaihoz, a magyar kormányzat jeles képviselői kioktatják a kisebbségeket arról, hogy ők nem alanyai a nemzetközi jognak. Így aztán az sem csoda, tisztelt képviselőtársaim, hogy Mečiar és Iliescu minden héten kétszer dicséri meg Horn Gyula józanságát, és kihasználja az alkalmat arra mellesleg, hogy elverhesse a port Tőkés Lászlón és Duray Miklóson. Ennek egy ellenszere lenne: ha Magyarország odaállna a kisebbségi szervezetek mögé. S pont ezért volt mérföldkő az elmúlt hetvenöt év magyar-magyar kapcsolatrendszerében, amikor néhai Antall József miniszterelnök leszögezte, hogy a kisebbségi magyarságot érintő alapvető kérdésekben a kisebbségek legitim szervezeteit illeti meg a döntő szó, s Magyarország egyoldalú jogi kötelezettségvállalás keretében megosztja velük döntéseit. A magyar-szlovák alapszerződés megszületése során tanúsított magatartásával ezt az - a későbbiekben "Antall-elv"-nek titulált - álláspontot tolta félre a Horn-kormány.
Az alapszerződés egyébként, tisztelt képviselőtársaim, még említést sem tesz a kisebbségi magyarság legitim szervezeteiről, azok szerepéről a kétoldalú kapcsolatokban. Ez a tény annak fényében, hogy Mečiar miniszterelnökké történt kinevezése óta egyszerűen nem hajlandó fogadni a magyar koalíció képviselőit, nem túl hízelgő ezen szervezetek érdekérvényesítési esélyeire nézve. Az alapszerződésben szereplő, ellenőrzési feladatokra hivatott kétoldalú vegyesbizottságban sem jut hely nekik, legalábbis az alapszerződés ezt nem mondja ki. Holott még a lefitymált ukrán-magyar alapszerződés is lehetőséget ad a kisebbségeknek a részvételre.
Le kell szögezni az aktualitást nem vesztett tételt, hogy nem létezik fontosabb kisebbségpolitikai célkitűzés Magyarország számára, mint hogy Szlovákia ismerje el a magyar koalíció pártjait a szlovákiai magyarság legitim képviselőinek. Ezért kell mindannyiunknak cselekedni.
Kétségtelen: a magyar-szlovák alapszerződés legnagyobb erénye, hogy tartalmazza az Európa Tanács 1201-es számú ajánlását, amely lehetővé teszi, hogy a nemzeti kisebbség által többségben lakott körzetekben helyi vagy autonóm közigazgatási szervek jöjjenek létre vagy a kisebbség különleges státusszal rendelkezzen.
Ma már látható azonban, hogy rossz kompromisszum volt az ehhez az ajánláshoz fűzött értelmező fél mondat szerepeltetése az alapszerződésben. A fél mondat így szól: "tiszteletben tartva az egyéni emberi és polgári jogokat, beleértve a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogait" - az angol fordításban nem is "tiszteletben tartva", hanem "tekintettel" szerepel. E fél mondat tartalma másodlagos, tényleges funkciója az, hogy lehetővé tegye a 1201-es számú ajánlás megkerülését, továbbá, hogy azt ki-ki a maga szája íze szerint értelmezhesse. Erre pedig tökéletesen alkalmas. A kérdés csak az, hogy ez kinek az érdeke? Mert hogy nem a szlovákiai magyaroké, az biztos.
Akkor, amikor néhány nappal a stabilitási konferencia kezdete előtt Horn Gyula ígéretet tett a határon túli magyarság vezetőinek, hogy a kormány ragaszkodik az 1201-es ajánlás szerepeltetéséhez a szerződésben, az érintettek az autonómia szerepeltetésére vonatkozó ígéretként könyvelték el ezt. A kisebbségi vezetők mindig is az autonómia elvéhez és nem pusztán az 1201-es ajánláshoz ragaszkodtak. Az autonómia egyértelmű szerepeltetésére vonatkozó ígéretet Horn Gyula tehát nem tartotta be. Az 1201-es ajánlásra vonatkozót pedig be is tartotta, meg nem is - nagyon ügyesen.
Ha egy mondatban kéne megfogalmazni, hogy mi a gond ezzel a szerződéssel, tisztelt Ház, akkor azt mondanám, hogy a szlovákiai magyarság számára semmi kézzelfogható eredménnyel nem jár. Hetven év után pedig lett volna lehetőség arra, hogy valami eredményt Magyarország és Szlovákia egy szerződés keretében elérjen.
A már említett veszélyek közül, amelyek fenyegetik a szlovákiai magyarságot, a nagy bratyizás eredményeként egyet sem sikerült elhárítani. Vagy említhetném azokat a konkrétumokat - a párkányi híddal az élen -, amelyet az előbb Surján László említett meg.
A szlovákiai magyarság sorsa nem függetleníthető Magyarország és Szlovákia kapcsolatától. Mégis, ennek a kisebbségnek a sajátos története, helyzete különleges szempontok mérlegelését is igényli - s itt következhetne a Beneš-dekrétumok kérdése stb. Ettől most eltekintek. De egy új helyzet kialakult mára: az aláírás megtörtént, a szlovákiai magyar pártok kész helyzettel állnak szemben. Nem lehet cinikusan arra hivatkozni - mint azt miniszter úr vagy Eörsi Mátyás tette és a kormánypártok teszik -, hogy a szlovákiai magyarok megváltoztatták véleményüket, és most már lelkendeznének a szerződés iránt. A helyzet változott meg. A helyzethez alkalmazkodik az álláspontjuk. Mit tehetnének? Egy meg nem valósult alternatíva nevében, ami az aláírás elkerülése volt, ehhez nem ragaszkodhatnak. Nevetséges lenne ma már ehhez ragaszkodniuk. Elszakadnának a politikai realitásoktól. Akkor világos volt álláspontjuk: "tudomásul vették" - ahogy a magyar koalíció közös nyilatkozatában állt. Ma is világos az álláspontjuk: előremenekülnek. De lehetőség szerint ne kezeljük ezt az álláspontot cinikus önigazoltsággal.
Harmadsorban: az euroatlanti integráció szempontja. Az Európai Stabilitási Egyezmény kezdetben ígéretes eszköznek tűnt a térség stabilitásának és euroatlanti integrációnak elősegítése tekintetében. A '93 elején "Balladur-terv"-ként ismertté vált kezdeményezés az Európai Unió aktív és perspektivikus közreműködésének az ígéretét hordozta. Ezen túlmenően a nyugati államok jelentős anyagi és biztonságpolitikai áldozatvállalását irányozta elő. De hol van már a tavalyi hó? Hol van már ez a Balladur-terv? Az európai stabilitási egyezmény az idők során fokozatosan legyengült, és mára felolvadt az EBESZ keretei között. Ezzel minden hozzá kapcsolódó különösebb remény egyenlővé vált az EBESZ-hez fűzhető elvárásokkal. A NATO-WEU szerepvállalás lekerült a napirendről. De még anyagi elismerésben sem részesültek a szorgalmas és alapszerződés terén is élen járó, csatlakozni kívánó közép- és kelet-európai országok. Fokozott erőfeszítéseik ellenére a Phare-programban rendelkezésükre álló kereteik sem bővültek egy centtel sem.
Tisztelt Ház! A Nyugat alapszerződésekre irányuló magatartását az ESE egészének a sorsa tükrözi a leghívebben - sajnos! Sajnos, az ESE sorsának az alakulása tükrözi a leghívebben. Bátor dolog a magyar kormány részéről, ahogy sorozatos erőfeszítésekkel próbálja elhitetni a magyar közvéleménnyel, hogy a Nyugat fő tevékenysége euroatlanti integrációnk utolsó akadályának elhárítása: az alapszerződés megteremtése. Nem. Az ESE-hez viszonyuló nyugati magatartás sajnos nem erről árulkodik.
(11.40)
Ha eddig nem lett volna, rövidesen ország-világ számára világos lesz, hogy a magyar-szlovák alapszerződés mennyiben szolgálta a kapcsolatok tényleges rendezését és a régió stabilitását. Hadd előlegezzük meg: félő, hogy nem sokban. Félő, hogy a Nyugat az eddiginél lényegesen nagyobb szerepvállalása nélkül a közép-európai régió s benne a magyar kisebbségek etnikai problémái nem lendíthetők ki a holtpontról. Valami olyasmire lenne ma szükség, amit a Balladur-terv eredetileg körvonalazott. Kár, hogy ez a terv is füstbe ment. Ez nem a magyar kormány hibája. Én örülnék a legjobban tisztelt Képviselőtársaim, ha az analízisünk s az elemzésünk nem válna valóra, ha nem nekünk lenne igazunk.
Tisztelt Uraim és Hölgyeim! Önök vannak kormányon, és a mi álláspontunk az, hogy elindultak ezen az úton, járják végig, csinálják! Nincs módunkban megakadályozni, de az sem áll szándékunkban, hogy az önök stratégiájának felelőtlen elutasításával és kezelésével ártsunk az országnak és a határon túli magyar kisebbségeknek. Nyugodjanak meg, tisztelt miniszter úr, félreállunk az útjukból, és nem mozdulunk el az alkotmányosság talajáról. Az alapszerződést pedig a Fidesz-frakció egyhangúlag elutasítja.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék padsoraiban.)
