DR. OROSZ SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

DR. OROSZ SÁNDOR
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Glattfelder úr valóban nem előzmény nélkül nyújtott be módosító indítványt a kárpótlási törvényhez, hiszen Kósa Lajos és Orbán képviselőtársaink már korábban megtették ezt.
Mindkettő mezőgazdasági bizottsági vitáján élénk polémia alakult ki, és mindegyik esetben a bizottság mintegy egyharmada támogatta ezeknek a javaslatoknak a napirendre tűzését.
Miért tették ezt? Elsősorban azért - sok-sok ok mellett -, mert az az igény, ami egyébként megfogalmazódott a kormányprogramban is, amivel szembesülnek képviselőtársaim nap mint nap, hogy a kárpótlással megbolydult világban rendet kell tenni, hogy a kárpótlás folyamatát le kell zárni, és a kárpótlás folyamatában kialakult rendezetlenségeket a helyére kell tenni; ez rendkívül fontos.
Ugyanakkor ez egy nagyon komplex, sok kérdést érintő megközelítést igényel. Ilyen tervezetet vár a mezőgazdasági bizottság a kormánytól. Bízunk benne, hogy mielőbb beterjeszti. Úgy gondolom, a kormány elkötelezettségét és a parlament elkötelezettségét jelzi a mai napon ezt megelőzően egy előterjesztésről tartott szavazás, amikor is 316 képviselőtársunk vette sürgős tárgyalásba a kormány egy, a kárpótlási árverésekkel kapcsolatos indítványát.
Összességében azt hiszem, hogy Glattfelder úr indítványa a kárpótlás lezárása vonatkozásában - büntetőjogi hasonlattal élve - alkalmatlan eszközzel elkövetett kísérlet. Ezzel együtt is bízom azonban abban, hogy ez a mostani polémia valóban meg fogja gyorsítani a kormány ebbéli munkáját. Azt hiszem azonban, hogy a tárgysorozatba-vétel - figyelemmel Házszabályunkra - ugyanerre nem lenne alkalmas. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem