DR. RUBOVSZKY GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

DR. RUBOVSZKY GYÖRGY
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Szeretnék először is Szigethy képviselő úr múltkori beszédjére hivatkozni, aki azt mondta, hogy az Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkára, amikor a bizottság előtt megjelent, arra hivatkozott, hogy ő csak egyfajta értelmezést adott az egyébként több értelmezéshez. Ehhez kapcsolódik Toller László képviselőtársam előző felszólalása is.
Engedtessék meg, csak azért, mert ez itt hangzott el, hogy pontosítsam azt, ami a nemzetbiztonsági bizottság jegyzőkönyvében található. Az államtitkár úr nyilatkozik - szó szerint fogom olvasni, és ítéljék meg a dolgot: "További nehézséget jelent az, hogy itt a törvény szövegezése szerint semmissé nyilvánított ítéletekről van szó. Tehát - még idézem - kell egy semmisségi határozat. Nem a három semmisségi törvény alapján semmisség alá eső bűncselekmény miatti elítélés, hanem a semmissé nyilvánító határozat esetén van kizárva a bíró a jelöltek közül. És nem biztos, hogy mindenkinek lehet arról tudomása, hogy egy ilyen elítélés kapcsán született-e semmisségi határozat."
Az igazságügyi minisztériumi államtitkár úr nyilatkozatát meghallgatva, a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának elnöke - és remélhetőleg Szigethy képviselő úr az ő szakértelmét nem vonja kétségbe - szó szerint a következőt nyilatkozza a jegyzőkönyv 50. oldalán. "Meghallgatva Bárd Károly előadását az első bekezdés tartalmáról és a három semmisségi törvény rövid ismertetését, azt hiszem, mindenki bizonyosságot szerezhetett arról, hogy rendkívül nehéz és ellenőrizhetetlen ítélethalmazról van szó. Azzal az előbb említett kiegészítéssel, hogy erről a határozatról végképp nem lehet tudomása még azoknak sem, akik esetleg ilyen ítéletet hoztak, hogy azt semmissé nyilvánították-e."
Itt röviden csak ennyit szeretnék mondani, és utána fogok kérni felszólalást. Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem