VARGA MIHÁLY
VARGA MIHÁLY
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy a hozzászólásomat egy időszámításunk előtt IV. században élt filozófus mondásával kezdjem: "Feléje nézünk, és nem látjuk - ő a megismerhetetlen; feléje figyelünk, és nem halljuk - ő a felfoghatatlan; utánanyúlunk, és nem érjük el - ő a megfoghatatlan." - Eddig az idézet.
Nos, nem azért mondtam el ezt a rövid idézetet, hogy ezzel az emberi jogi bizottság elnökének, Gellért Kis Gábornak a fájó hiányára emlékeztessem a tisztelt Házat. Inkább arra szeretnék utalni, hogy a Bokros-csomaggal szemben - a vitát hallgatva - most már nemcsak közgazdasági kifogásaink, hanem filozófiai, társadalompolitikai, -elméleti - és nem tudom, még milyen - kifogások is fölmerültek.
Mivel már egyszer beszéltem bővebben arról, hogy melyek azok a legfontosabb fenntartások, a legfontosabb kifogások, amelyeket a csomaggal kapcsolatban megfogalmaztunk, ezt a késő délutáni időpontot arra szeretném fölhasználni, hogy egy tegnap elhangzott hozzászólás néhány elemére reagáljak - hiszen akkor két percben ezt nem tudtam megtenni.
Békesi László képviselőtársunk valóban hosszú időn át hallgatott ebben a Házban, és a hallgatásával talán némileg kellemetlen helyzetbe is hozta a mostani pénzügyminisztert. Ezért mindenképpen fontosnak és kívánatosnak tartottam, hogy ő kifejtse álláspontját és elmondja a véleményét.
Azt hiszem azonban, hogy hozzászólásában néhány olyan elemre - vagy ellenzékieknek vélt, vagy valóban elhangzott kijelentésekre - reagált, amelyek nem egészen pontosan lettek idézve. Hozzászólását azzal kezdte, hogy ezek a célok jók, nincs alternatívájuk. Én azt mondanám, hogyha ezek a célok valóban azt jelentik, hogy csökkenteni kell a folyó fizetési mérleg hiányát, és az államháztartás kamatterheit , akkor ezzel mi is egyet tudunk érteni; akkor ezek valóban igazak, akkor ezek a célok helyesek és jók - szerintem.
Azonban ha azt jelenti - amire a beszédének több eleme utalt -, hogy ezek a célok a belső egyensúly helyreállítására koncentrálnak, és pusztán a költségvetési kiadások lefaragásában jeleskednek, akkor azt kell mondanom, hogy ezek a célok nem egészen jók.
Tehát ha komolyan vesszük a pénzügyminiszter úr két héttel ezelőtti kijelentését - hogy: tetszik, nem tetszik, nincs más megoldás, csak a költségvetési hiány csökkentése -, és pusztán ebben a belső egyensúly helyreállítására való törekvést tapasztaljuk, akkor azt kell mondanom, hogy már a célokat is meg lehet kérdőjelezni. Ő beszédében két fontos kategóriát emelt ki: az egyik a fenntartható növekedés, a másik pedig a fedezetlen növekedés alternatívája.
Az élet azért sokszínűbb annál, hogy feketére és fehérre osszuk a közgazdasági alternatívákat, és úgy ellenpontozzuk az egymásnak ellentmondó nézeteket vagy javaslatokat, hogy az egyik jó, a másik pedig pusztán rossz. Azt hiszem, hogy ennél többről van itt szó. Békesi László azt mondja, hogy a fedezetlen növekedés alternatívája az utóbbi másfél év gazdaságpolitikáját jellemezte. Célszerűnek látom, hogyha némileg kitekintünk Magyarországról és megnézzük, hogy azokban az országokban, azokban a hozzánk hasonló országokban, amelyekben hasonló átalakítási gondokkal küzdenek, milyen típusú növekedés ment végbe. Nézzük meg Csehország példáját vagy Lengyelország példáját.
(17.40)
Lengyelországban nagymértékű a folyó fizetési mérleg hiánya, úgy tűnik, ott is sajnálatos módon elszaladt az import az exporttól. Csehországban egy kötött bérszabályozást tartott fönn az állam. Erős állami vállalkozás van egyébként a gazdaságban a mai napig. A csődtörvény például 1993 áprilisában lépett életbe, addig nem is volt olyan jogi szabályozás, amely a veszteséges vagy az egymásnak körbetartozó cégeket valamilyen módon rendezte volna. Nagyarányú leértékelés volt: 1990-ben három olyan leértékelésre került sor - egy 16, egy 55 és egy 11 százalékosra -, amely valóban a hazai valutát, a cseh koronát hozzáigazította a nemzetközi valutákhoz, és az export-versenyképességet megfelelő mértékben befolyásolta. Azokat az elemeket tapasztaljuk, amelyeket az elmúlt másfél évben a magyar kormány is alkalmazott. Nem mondom azt, hogy minden elemében helyesen, és nem mondom azt, hogy minden eszközzel megfelelő módon élt, de ezeket bizony alkalmazta.
Ezért szerintem nem túlzás azt állítani, hogy ha Kelet-Európában növekedési tendenciákról vagy növekedési kísérletekről beszélünk, akkor úgy tűnik, a növekedésnek olyan sok alternatívája nincsen. Bármennyire kellemetlen és bármennyire durván hangzik, az állami beavatkozás magas szintje vagy közepes szintje - a korábbi állapothoz képest - megmaradt. Az állam igenis befolyásolta a gazdasági átalakulást, fontos szerepet játszott abban, hogy az állami vállalatok átalakulása, lebontása milyen segítséggel és milyen módon történjen meg.
Én azt hiszem, bár Lengyelországban kétségtelenül volt a másik oldalra is példa, tehát a Balcerowicz-féle terv valóban sok olyan elemet hordozott magában, amivel ma a Bokros-csomagban találkozunk. Ezeket az elemeket célszerű keverni, nem célszerű az olyan sarkítás, mint amit Békesi László tegnap tett.
Ő azt mondja, hogy eddig háromszor vitatkoztunk erről a csomagról: a '93-as zárszámadás, a '94-es pótköltségvetés, a '95-ös költségvetési vita. Azt hiszem, ekkor még szó nem volt a Bokros-csomagról. Valóban vitatkoztunk arról, hogy a gazdaságpolitika milyen állami eszközöket, milyen állami beavatkozást igényel, a privatizáció milyen módon haladjon, a belső hazai kereslet korlátozására, bérkiáramlásra milyen eszközöket lehessen alkalmazni. De már elnézést, soha nem beszéltünk például arról, hogy a szociálpolitika átalakításához milyen eszközöket kíván fölhasználni a kormány; vagy nem beszéltünk arról sem, hogy mondjuk a folyó fizetési mérleg hiányának a csökkentésére milyen eszközöket fog alkalmazni.
Nem tartom túlzásnak azt állítani, hogy az előző pénzügyminiszter valóban beszélt ezekről a dolgokról, de semmi nem történt, ellenben a mostani pénzügyminiszter kevesebbet beszél, többet mosolyog és többet cselekszik - bár, hadd tegyem hozzá, az ellenzék szerint és szerintünk is, néha hályogkovács módjára.
Ha már itt tartunk, hadd jegyezzem meg: maga a Fidesz volt '93 októberében, aki az emlékezetes '94-es költségvetési vitában először beszélt arról, hogy a kormány a folyó fizetési mérleg hiányának kezelésére nem alkalmaz megfelelő eszközöket, hogy kevés a vállalkozásösztönző, beruházásélénkítő lépés. Tehát ha már ilyen történelmi példákat idézünk, akkor a viták sorát '93 októberétől számíthatjuk.
Cáfolja azt a kijelentést, hogy két hónap alatt összement a költségvetés. Szerintem ténybeli dolgokat nem célszerű cáfolni, hiszen a pótköltségvetés annak tényszerű beismerése, hogy ez a költségvetés nem tartható. Ha egy költségvetés első két-három hónap után több mint százmilliárdos hiányt halmoz föl, akkor lehet ezt finomabban megfogalmazni, lehet azt mondani, hogy a kiadási vagy a bevételi oldalak nem teljesültek, a várakozás vagy a tervezett szint alatt maradtak - de szerintem ennek a szinonimája az "összeomlás" kifejezés is.
Ha már itt tartunk, hadd jegyezzem meg - mert látom, államtitkár úr élénken figyel a hozzászólásokra és jegyzetel, és kérem, ezt írja is föl -: ha már itt olyan kellemes helyzetben vagyok, hogy ellenzéki képviselő vagyok ebben a ciklusban, és az előzőben is az voltam, azt hadd jegyezzem meg, hogy míg az előző kormányok alatt a gazdasági bizottságok képviselői - tehát a költségvetési és a gazdasági bizottságok képviselői - kaptak a PM-től arra vonatkozóan havi bontásban adatokat, hogy a költségvetés helyzete hogy áll, erre sajnos ez a kormány eddig még nem volt képes. Azóta nekünk az újsághasábokról kell információkat gyűjtenünk, vagy pedig az igen-igen szerény és hézagos minisztériumi csatornákra kell hagyatkoznunk, amelyek azonban - ezt ön is beláthatja - néha torzítanak. Ezért célszerűnek tartanám, ha ezt a hagyományt fölújítaná a mostani kormány, és valóban tájékoztatná a bizottság ezen tagjait a költségvetés havi alakulásáról. (Gaál Gyula: Kádár Bélától, a bizottság elnökétől kell elkérni!) Nem én vagyok a bizottság elnöke, ezt majd célzottan kérem.
A szociálpolitika egyes elemeinek módosításáról volt szó. Valóban, ezzel nem lehet vitatkozni, ez egy olyan kérdés, amiről gyakorlatilag 1987 óta folyik vita a különböző pártállású vagy különböző nézetű közgazdászok között. Ebből a szempontból a Bokros-csomag valóban nem meglepetés, mármint abból a szempontból, hogy a szociálpolitikához hozzányúl, és ezt érzékenyen kívánja befolyásolni. Maga az eszköz, amivel ezt el kívánja érni, az a meglepetés számunkra. Csak utalnék Békesi Lászlónak arra a korábbi nyilatkozatára, hogy erőn felül fordítunk a jóléti és szociálpolitikai kiadásokra. Azt hiszem, Kis Gyula múlt heti fölszólalása eklatáns példája annak, hogy a nyugati országokkal összehasonlítva Magyarország nem fordít erre fejlettségi szintjénél magasabb összeget. Ha összehasonlítjuk a hozzánk hasonló nagyságú GDP-aránnyal rendelkező Görögországot és Portugáliát, akkor még alatta is vagyunk ennek a szociálpolitikai szintnek.
Fölteszi a kérdést, hogy hibás-e a diagnózis, az azokból levont következtetések sorozata, hibás-e az ajánlott terápia. Nos, azt hiszem, az a fajta megközelítés, amelyet ő alkalmazott tegnap, tehát hogy a jó-rossz ellentétpárként a Bokros-csomag a fenntartható növekedés programját fogalmazza meg, míg az ellenzéki javaslatok vagy a parlamenten kívüli javaslatok a fedezetlen növekedés fekete képét vetítik elénk, nem egészen állja meg a helyét.
Az ő tegnapi beszédében a diagnózisról kevés szó esett, de azt hiszem, el kell fogadnunk azt a megállapítást, hogy ebből az egyensúlyi csapdából csak a növekedés vezethet ki. Ezt ő sem cáfolta tegnap. Azt hiszem, ha már a diagnózisban egyet tudunk érteni, akkor közel járunk ahhoz, hogy a terápiát nagyjából közelítsük egymáshoz.
Egyetértek azzal, hogy a folyó fizetési mérleg hiányának csökkentése egy fontos feladat. Azt hiszem, kissé eltorzította tegnap azt az ellenzéki álláspontot, amely azt mondja, hogy ezt a kettőt - tehát a külső és a belső egyensúly javítását - egymással párhuzamosan kell megtenni. Senki nem állított olyat - ha jól emlékszem, bár ebben nem vagyok egészen biztos -, hogy a költségvetési hiány mérséklésére teendő lépéseket föl kell adni. Ezt korábban mi magunk is fontos szempontnak tartottuk. Mi azt állítjuk, hogy a pénzügyi egyensúly helyreállítása nem történhet meg pusztán azzal, ha a költségvetési kiadásokat faragjuk le. A kormánynak föl kell adni az erre vonatkozó egyoldalú törekvéseit, és olyan lépéseket kell tennie, amelyek a növekedést is megalapozzák, nemcsak pusztán az egyensúly helyreállítására törekednek.
Ezt erősíti meg egyébként az a döntésünk is, amellyel tegnap Gaál Gyulának a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló törvénymódosítását támogattuk. Valóban úgy ítéljük meg, hogy a belső egyensúly helyreállítása nemcsak a kiadások, hanem a bevételek oldaláról is egy fontos szempont. Ezért szavazott a Fidesz parlamenti frakciója igennel. Egyenrangú célként kezeljük tehát a folyó fizetési mérleg hiányát és a költségvetési deficit mérséklését.
Exportfejlesztés. A Fidesz valóban nem híve a direkt állami eszközöknek és a direkt állami beavatkozásoknak. Azt hiszem, különösen az elkülönített állami pénzalapok esetében a korábbi években több hasonló jellegű kifogást is tettünk. Viszont valóban fenntartásaink vannak a vámpótlékkal kapcsolatban.
Úgy ítéljük meg, szerencsésebb lett volna, ha inkább leértékelés történt volna vámpótlék helyett. A vámpótlék nem segíti elő azt, hogy az export-versenyképesség javuljon. Sőt olyan inflációgerjesztő hatása van, amely ellen a kamatterhek növekedése miatt a kormánynak minden szükséges lépést meg kellett volna tennie.
(17.50)
Igen, van egy külön terület, a mezőgazdaság, ahol lehet direkt állami eszközöket alkalmazni. Ebből a szempontból úgy ítéljük meg, hogy a Bokros-csomagnak az a javaslata, amely 5 milliárd forintot kíván adni agrártermékek exportjának a bővítésére, kidobott pénz, mert ezt a mezőgazdaság nem tudja olyan módon fölhasználni - az elmúlt évek tapasztalatai alapján -, hogy az valóban exportnövekedést segítene elő.
Tisztelt Ház! Két dolgot szeretnék még megemlíteni. Az egyik a kamatszintek kérdése. Békesi László azt mondta, hogy 1992-ben az akkori monetáris politika alapján mesterségesen alacsonyan tartották a kamatszinteket, ami nem kifejezetten rossz szándékú kérdésnek tekinthető. De káros volt az az állami beavatkozás, ami ennek irányában történt. Ugyanebben a beszédében az is mondta, hogy 1990-ben pedig abnormálisan magas a kamatszint. Tehát nem egészen világos az általa képviselt, kamatszintre vonatkozó politika. Hiszen ha egyszer kifogásoljuk azt, hogy az állami beavatkozás erős és ezt fenntartásokkal fogadjuk, akkor nem egészen célszerű - mondjuk - most kifogásolni azt a kamatszintet, ami - feltételezem - akkor állami beavatkozások nélkül alakult ki.
A kamatszintek kérdésében három szempontot célszerű megemlíteni. Valóban igaz az, hogy a deficit korlátozásával, visszaszorításával lehet csökkenteni a kamatszinteket. Erre a kormány nem minden elemében egészen helyesen, de valóban törekszik.
A másik a keresletszintek kérdése. Ha visszakeressük a korábbi beszédeinket, amelyeket akár a költségvetési vitában, akár a pótköltségvetés során elmondtunk, azokból látszik, hogy mi valóban fontosnak tartjuk azt, hogy a bérkiáramlás szintje és a hazai kereslet szintje csökkenjen. Ezzel egy percig sem vitatkoztunk. Éppen ezért tartjuk fontosnak azt, hogy az az érdekképviseletekkel történő megállapodás, amire a kormány tavaly ősszel kísérletet tett, eredményre vezessen, és ebben a tekintetben egyfajta korlátozás valóban történjen.
A harmadik ok pedig a bankrendszer kérdése. Ma már valóban hibának lehet tartani azt az adóskonszolidációt, ami a bankrendszerben történt. Úgy hiszem, a kormány sem tett még ebben az ügyben komoly és jelentős lépéseket. Jó lenne, ha a Ház megismerkedhetne ezekkel a szándékokkal, hiszen ma olyan pénzügyminiszterünk van, aki ismeri ennek a kérdésnek a fontosságát.
Privatizációs bevételek. Ez az, ami nincs, tehát álvitát lehet folytatni arról, hogy ezt mire kellene fordítani, ha befolyna, a folyó kiadásokra vagy az államadósság csökkentésére, de sajnos, amíg nincs ilyen bevételünk, addig ebben a kérdésben nehéz állást foglalni. Célszerűnek tartom egyébként, ha a kormány törekszik arra - és a továbbiakban is ennek megfelelő eszközöket alkalmaz -, hogy ezeket ne folyó kiadásokra költse el. Ebben a kérdésben tehát nem egészen világos, hogy a befolyó 150 milliárd forint mire fordítódik.
Végül a forrásadó, minimáladó kérdése. Úgy hiszem, a kormány részéről ennek a két adótípusnak a megszüntetése helyes lépés volt. Akik ma ezt vissza akarják hozni, azok, sajnos, mind a kamatszintet, mind az inflációszintet ezzel növelni kívánják. Azt hiszem, a parlament nem támogathat olyan javaslatot, amely ennek a helyes döntésnek a megfordítását eredményezheti.
Összegezve, tisztelt Ház, azt hiszem, fontos volt Békesi László hozzászólása abból a szempontból, hogy tisztázni igyekezett azt azt álláspontot, amelyet ma a kormány képvisel, de úgy hiszem, több elemében szellemekkel, fantomokkal hadakozott, olyan dolgokat értett vagy látott bele ellenzéki kijelentésekbe, amelyeket mi nem mondtunk vagy nem hangoztattunk. Ezért azt hiszem, a tárgyszerű és objektív vitának az az elemi feltétele, ha tisztában vagyunk azzal, hogy az elhangzott beszédek mit tartalmaztak.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)
