DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR
DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Mélyen tisztelt Országgyűlés! Én köszönöm a pénzügyminiszter úrnak, hogy ebben a kérdésben olyan döntést hozott, hogy a kormány el tudja fogadni azt a javaslatot, amelyet, itt valami titkot árulok el, én terjesztettem elő, mint azt a 6. pontban láttuk. De elfogadtam Brúszel képviselőtársamnak azt a javaslatát, hogy itt egyetlen szót, nevezetesen a "kizárólagos"-at egy hellyel hátrább vigyünk, és ezzel ez az alkotmányjogi bizottságnak a javaslatává váljék.
(20.40)
"Mert itt nem az a lényeges, hogy mi villogjunk a parlamentben..." - ezt Gál Gaston mondta híres beszédében - ".., hanem az ügyeket szolgáljuk."
Itt az ügyet akarta szolgálni a Kisgazdapárt, amikor elfogadta ezt a változást. Úgy éreztük, hogy az egyházak érdekében kell kiállnunk; nem az egyes képviselők számára kell itt eredményt vagy legalábbis sikert felmutatnunk, hanem a szóról szóra megegyező alkotmányjogi bizottsági javaslatként ezt az ügyet kell szolgálnunk és megvalósítanunk.
Köszönöm még egyszer, mert hisz eredetileg arról volt szó, hogy a kormány, az előterjesztő képviselője ezzel nem ért egyet. Örülök, hogy a miniszter úr mint a Pénzügyminisztérium legfőbb vezetője elfogadta mindezt. Úgy gondolom, ezt mi is mindenképpen meg tudjuk szavazni, és örülünk annak, hogy az egyházak számára az alkotmánynak megfelelően biztosíthatjuk a működést.
Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem