DR. BOKROS LAJOS

Teljes szövegű keresés

DR. BOKROS LAJOS
DR. BOKROS LAJOS pénzügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Megértem az aggodalmát, hogy a közeli nyári napokban feledésbe merül az ősz, a tél, a hideg, a fűtés és esetleg a tüzelőolaj ügye is. Örülök azonban, hogy képviselő úr kérdése melegen tartja a témát, és ezért van módom rá válaszolni.
Higgye el, tisztelt képviselő úr, hogy a kormány által javasolt intézkedések nem tartalmaznak ilyen szezonalitást: évekre is képesek vagyunk kitekinteni, nemhogy a következő télre.
Ami a háztartási tüzelőolaj ügyét illeti, szeretném elmondani Önnek, hogy a vámhivatalok a '94-95-ös fűtési idényre 350 ezer igénylőnek mintegy 750 millió liter háztartási tüzelőolaj felhasználására adtak engedélyt. Ez a szakértői becslések szerint körülbelül duplája a valóban jogszerű mennyiségnek, azaz a kifizetett mintegy 30 milliárd forintos támogatásból 13-14 milliárd forint nem a szándékolt cél érdekében lett elköltve.
Számítsuk még ehhez hozzá, hogy ugyan abszolút legálisan, de üdülőépületek fűtésére hozzávetőlegesen 9,5 millió liter háztartási tüzelőolaj került felhasználásra további közel 380 millió forintos olyan támogatási tartalommal, ami szintén nem a mindennapi lakhatási költségekhez való hozzájárulást szolgálta. A valóban lakás céljára szolgáló épületek fűtésére egész évben tehát mintegy 14 milliárd forint támogatást tartalmazó felhasználás történt, természetesen alanyi jogon, a támogatásra való rászorultság vizsgálata nélkül.
Így megismerve a számokat és arányokat, bízom abban, mindannyiunk számára érthető, hogy a rendszert miért megszüntetni és miért nem foltozgatni kellett.
Az új megoldás szerint a háztartási tüzelőolaj - mint árucikk - megszüntetésével egyidejűleg a helyi önkormányzatok kötött felhasználású támogatást kapnak 1995. második félévére, tehát a fűtési szezon felére, összesen 6 milliárd forint összegben. Ebből a települések a helyi igények ismeretében, rászorultsági alapon a családok növekvő kiadásaihoz egyrészt egyszeri, illetve havi rendszerességű átmeneti támogatást nyújthatnak, másrészt lakásfenntartási, támogatási kereteiket kiegészítik a gázolajjal fűtők költségeihez történő hozzájárulás céljából, illetve - végül - egyszeri támogatást adhatnak azon háztartásoknak, ahol más fűtési móddal kívánják a jelenlegi gázolajalapú fűtést kiváltani.
Az önkormányzat a szociális törvény szerinti helyi szociális rendeletét a fentieknek megfelelően módosíthatja, és ebben rögzíti majd a helyileg elismert lakásfenntartási kiadások körét, mértékét, valamint a rászorultság jövedelmi, vagyoni és egyéb kritériumait. Önkormányzatonkénti elosztása a szociális normatíva szempontrendszerének alapulvételével történik. Az átutalás két részletben várható, július végén és szeptemberben.
Úgy ítélem meg, hogy a kiegészítő támogatás nagyságrendje, a felhasználás szempontrendszere mind szellemében, mind gyakorlatában beleillik a gazdaságstabilizációs intézkedéseink sorába.
Kérem tisztelt képviselő urat, hogy válaszomat elfogadni szíveskedjék. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem