MORVAI FERENC

Teljes szövegű keresés

MORVAI FERENC
MORVAI FERENC (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Mindannyiunknak fontos, hogy egy miniszter, főleg ha pénzügyminiszter, nagy bizalommal bírjon. Előrebocsátom, hogy nekem már három esetben megrendült a bizalmam a miniszter úrral szemben. Először a gazdasági bizottsági meghallgatáskor, mert amit ott elmondott, az azóta eltelt időben sajnos nem azok valósultak meg. Csalódtam, amikor a Budapest Bank rendbetételével kapcsolatban föltettem itt a Házban a kérdést, és a miniszter úr azt mondta, majd akkor vádaskodjam, ha bebizonyítják. Azóta hallottuk, hogy gyufásdobozra való pénzre megbírságolták sajnos a miniszter urat - ez ugye arányban van a közel 13 milliárd forinttal. Tehát itt is csalódtam.
Kezemben van a Magyarország című újság egy cikke, aminek "Bokros Lajos trükkjei" a címe; nem én írtam, csak szeretnék utalni rá, hogy a Budapest Banknak volt egy "2B" nevű kft.-je, és ez a kft., mikor még bankárkodott a pénzügyminiszter úr, több száz millió forinttal megkárosította a költségvetést, mert visszaigényelt rengeteg áfát, és elfelejtette befizetni. (Zaj.) Ezek után meglepődtem, mikor értesültem, miniszter úr előadta, hogy Panamán járt iskolába, végezte a doktori disszertációt, és meg is védte.
Szeretném magamat megnyugtatni, miért kellett olyan távolba menni, és hogy valóban mi történt az idézett két évben, hol volt, mit csinált, valóban járt-e Panamán iskolába.
Köszönöm, és várom a válaszát. (Általános zaj. - Közbeszólások.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem