DR. BALSAI ISTVÁN
DR. BALSAI ISTVÁN
DR. BALSAI ISTVÁN (MDF): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Megköszönve a szót és ezt a váratlan lehetőséget, hogy mégsem este 11 órakor kezdünk hozzá - kétszeri ilyen kísérlet után - a magyar igazságszolgáltatás két alapvető és egy szintén fontos eljárását szabályozó törvény vitájához.
Megértem a tisztelt Országgyűlés problémáit, de ugyanakkor szerencsésnek tartom azt, ha nem is a teljes nyilvánosságot, de legalább az érdeklődők valamelyes nyilvánosságát megkapja ez a részletes vita is. Talán szerencsénk van ezzel az időponttal.
Tisztelt Országgyűlés! Az összekapcsolás alapján úgy érzem, az Országgyűlés előbbi ügyrendi döntése feljogosított arra, hogy arról a módosításról beszéljek, amely tulajdonképpen jelenleg a parlament előtt fekvő, büntetőeljárással foglalkozó módosító csomag túlnyomó részét illeti. Természetesen még egyszer elmondva azt, hogy egyetértünk számos praktikus elemmel, mindenekelőtt a tárgyalás megismétlésével kapcsolatos praktikus szabályozással, a határidőkkel s általában valóban a bíróságok munkáját érdemibbé és hatékonyabbá teendő törekvéssel.
Nem tudunk azonban egyetérteni - és a módosítás erre vonatkozik - azzal a törekvéssel, amelyet a bizottság előtt is megindokolva úgy tudunk jellemezni, mint a fürdővízzel együtt a gyerek kiöntését, hogy tudniillik a magyar büntetőeljárási törvény látványos és valóban nem mindennapi reformját a kormány kizárólag annak a szempontnak kívánja alárendelni, hogy az eljárások gyorsabban folyjanak, és nagyon sok mindent - saját elképzeléseit illetően is - feláldoz ennek a célnak az érdekében.
Elhangzott a vitában s még a miniszteri expozéban is - tulajdonképpen meg sem várva a mi kritikáinkat -, arra történt hivatkozás, hogy voltaképpen ez a javaslat így, ahogy van, nem ellentétes a büntetőeljárással kapcsolatban még az előző kormány által 1994. I. hó 5-én elfogadott és a jelen kormány által is elvállalt - csak egy kicsit távolabbra prognosztizált - új büntetőeljárási elveket rögzítő kódex alapelveivel.
Sajnos, ez a megállapítás, amelyet a kormány képviselője az én módosító javaslataimmal kapcsolatban a bizottsági vitában is kifejtett, nem felel meg a valóságnak, nem felel meg a büntetőeljárásra vonatkozó koncepció tényleges irányának, s mindannak - mondom még egyszer -, amit a kormány deklaráltan is elvállalt.
(14.50)
Engedjék meg, hogy ennek alátámasztására és annak az érvrendszernek a kiegészítésére, amellyel a jelenleg hatályos szabályozás fenntartását indítványozom mindazokban az indítványokban, amelyek tehát a vétségi eljárás szabályainak a kiterjesztését és a vétségi eljárás során a tárgyalás mellőzésének a kiterjesztését, mind a számszerű, mind pedig az alkalmazható büntetések körének szélesítését ellenzik, idézzem ennek a bizonyos, a büntetőeljárás koncepciójára vonatkozó kormányhatározatnak néhány elemét.
Mind a magyar eljárásjogi hagyományok, mind a legújabb külföldi törvényhozási termékek, illetve tervezetek, mind pedig a büntetőeljárással szemben megfogalmazott közösségi elvárások egy olyan modell kialakítása irányába mutatnak, amely a tárgyalás primátusára épül, és amelyben a mainál lényegesen erőteljesebben érvényesül a kontradiktórius elv, ezen belül pedig a felek rendelkezési joga.
Általában ennek a büntetőeljárási koncepciónak az a lényege, hogy az 1973-ból keltezett, azóta ugyan sok szempontból módosított és a kor parancsának megfelelően megreformált büntetőeljárási törvényünk alapkoncepcióját megváltoztassa; hogy tudniillik a leglényegesebb rész a bíróság előtti szakasz, ezen belül is elsősorban a tárgyalásra épülő bírósági döntési folyamat legyen.
Ugyanennek a koncepciónak a következő alapvető megállapítása - tehát az, amelyet megvalósítani látszik a kormány ennek a törvénymódosító javaslatnak a kapcsán is - azt tartalmazza, hogy a büntetőeljárás gyorsítását célzó eljárási formák alkalmazása nem zárható ki. Ugyanakkor ennek során biztosítani kell a teljes, valamennyi eljárási garanciával körülvett tárgyaláshoz való jogot, amelynek elhagyásához azonban a védelem, vagyis a terhelt és a védő hozzájárulhat.
A jogszabály-előkészítés folyamatában kell majd eldönteni azt, hogy mikor kell a védelem előzetes és mikor az utólagos hozzájárulása valamilyen egyszerűsített eljárás alkalmazásához.
Tehát ezt tartalmazza a koncepció, hogy a jogszabály-előkészítésnek majd arra kell figyelnie - 1994 januárjában került jóváhagyásra -, hogy mikor kell előzetes, mikor pedig utólagos hozzájárulás valamely egyszerűsített és a tárgyalást nélkülöző vagy a tárgyaláshoz hasonló jogintézmény nélkül folyó büntetőeljárást lehetővé tenni.
Ugyancsak ebből a koncepcióból idézek - mondom még egyszer, tehát nem az ellenzék érveit szeretném itt most felsorolni, hanem a Magyar Köztársaság jelenleg is hivatalban lévő kormánya által elvállalt és ismert büntetőeljárásra vonatkozó elveket és kodifikálható elveket tartalmazó dokumentum van a kezemben... Nos, itt beszél ez a koncepció az egyszerűsített eljárásokról, és ennek kapcsán azt mondja, hogy megmaradna a bíróság elé állítás és a tárgyalás mellőzésének intézménye. Ez kétségtelen, így szerepel a dokumentumban. A tárgyalás mellőzésének alkalmazási köre bővíthető is akként azonban, hogy személyi szabadságnak közvetlen elvonása tárgyaláson kívül hozott határozatban nem történhetne.
Tisztelt Országgyűlés! Az én nézeteim szerint - és erre majd nyilván lesz reflexió - a személyi szabadságnak közvetlen elvonása tárgyaláson az, ha valakit letartóztatnak a tárgyaláson, és ott közvetlenül elvonják a szabadságát. Természetesen tudom már az ellenérveket: a felfüggesztett, végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztést is úgy lehet tekinteni, mint ami a személyi szabadságnak közvetlen elvonását a tárgyaláson nem eredményezi. Én azonban úgy gondolom, a büntetőeljárásra vonatkozó koncepciónak ez a megállapítása nem azt rejti magában, hogy a tárgyalás mellőzésével a vádlott, a védő és az ügyész távollétében, meghallgatása nélküli eljárásban, a helyi bíróságok előtti eljárások nagyobbik részében - mint hallottuk a statisztikát - a bíróság papírból, aktából döntsön, és a bíróság mérlegelési joga keretében semmilyen közvetlen, észlelhetően is közvetlen bizonyítékra ne támaszkodjon, és ennek körében szabadságvesztéssel is sújthassa az általa nem is ismert elkövetőt.
Ugyanakkor ez a koncepció - tehát amit a kormány érvként alkalmazott ennek a törvényjavaslatnak az exponálásánál és a bizottság vitájában is - azt is tartalmazza, amit mi súlyosan hiányolunk ebből a ma tárgyalandó törvényjavaslatból, hogy tudniillik új, speciális eljárás lenne a beismeréshez kapcsolódó egyszerűsített eljárás, tehát az úgynevezett sommás eljárás, ahol a tárgyalás előkészítése során a bíróság egyfajta egyszerű bizonyítást vehetne föl, és egy bírói meghallgatáson az ügy érdemi befejezésére is sor kerülhetne. Amennyiben a bíróság a beismerést aggályosnak tartja, vagy a terhelt ragaszkodik a tárgyaláshoz, az eljárás az általános szabályok szerint folyna.
Ez az, tisztelt Országgyűlés, amit az általános vita kapcsán is, és ezt követően rendezett ankéton is nemcsak magunk mondtunk, hanem történetesen egybehangzó véleménye annak a kodifikációs albizottságnak, amely személyeket illetően nem kisebb tekintélyeket foglalt magában, mint a fővárosi főügyészt, mint a büntetőjog professzorát a budapesti egyetem jogi karáról mint a budapesti Ügyvédi Kamara elnökét és egy legfelsőbb bírósági, nagyon tapasztalt büntetőbírót. Ennek az albizottságnak az írásbeli véleménye - ami nem titok, és a szerzők nem ellenzik, hogy ez itt nyilvánosságot kapjon - azt tartalmazza, hogy nem tudtak hozzájárulni az ő nézeteikkel szemben annak támogatásához, amivel itt találkozunk, hogy tudniillik a tárgyalás mellőzésével történő eljárások körét olyan mértékben bővítené ez a javaslat, mint ahogyan ez itt történik. Tehát hogy nemcsak a vétségi eljárások körét emeli, tulajdonképpen azt hiszem, megsokszorozva, a három évvel fenyegetett bűntettekre is kiterjesztve a bíróságok által alkalmazható szabályt, hanem - még egyszer hangsúlyozom - a legsúlyosabb kifogás ebből a szempontból az, hogy a büntetési nemeket a Magyarországon legsúlyosabb büntetési nemmel, a szabadságvesztéssel bővíti. Mert Magyarországon, jól tudjuk, a szabadságvesztés büntetés a legsúlyosabb büntetés, nem lévén ennél súlyosabb büntetés. Természetesen lehet méricskélni, lehet mérlegre tenni, hogy mikor súlyos egy szabadságvesztés; akkor-e, hogyha két év vagy három év... Én úgy gondolom, hogy az egyéves szabadságvesztés is súlyos büntetés. És akkor is súlyos fenyegetettség, súlyos joghátránynak a kilátásba helyezése, ha történetesen az a bíróság úgy látja a papírokból - hogy miért, azt nem tudom, hiszen bizonyítékot nem vesz fel -, a nyomozati iratokat egyszerű tisztviselőként áttanulmányozva arra a következtetésre jut, hogy a végrehajtását fel lehet függeszteni bizonyos időszakra, tehát egy, a legsúlyosabb büntetéssel fenyegethető eljárást tárgyalás mellőzésével tesz lehetővé ez a javaslat. Ezt ez az albizottság nem látta támogathatónak, és ennek újólag is hangot adott.
Azt is elmondták - és én osztom ezt a nézetüket -, hogy a jelenlegi szabályozás sem tökéletes, hiszen a jelenlegi lehetőség a főbüntetések szempontjából ugyan nem tartalmazza a szabadságvesztés kiszabásának lehetőségét - ilyen merészségre nem vetemedett az akkori törvényhozás -, de tartalmazza olyan jelentős, önállóan alkalmazható mellékbüntetések kiszabásának lehetőségét, amelyek igen súlyos következményeket jelentenek. Hiszen a foglalkozástól eltiltás, a járművezetéstől eltiltás, vagy a kitiltás vagy a kiutasítás, mind-mind egzisztenciálisan, morálisan, az életkörülményeket illetően természetesen rendkívül szigorú következményekkel is járhat.
Tehát ezek a nagy tekintélyű szakemberek ezt a mostani helyzetet is felváltandónak tartják azzal a sommás eljárással, amely nagyon egyszerű és nem túlságosan bonyolult kodifikációs munka keretében megoldható lett volna. Mi természetesen nem tudunk a kormány helyett egy olyan eljárási törvényjavaslatot ehhez módosító javaslatként csatolni, amely a kormány természetes kötelessége lett volna, és amelynek során a már vázolt alapelvek szerint, ha nem is tárgyalás, de a tárgyalás legfontosabb elemeit magában foglaló eseménysorozat játszódna le a bíróságon: ezen jelen lenne a terhelt, és ha van ilyen, akkor a védője, jelen lenne az ügyész és a bíró. A tárgyalás elemei közül a legfontosabb elem: a közvetlen, szóbeli, személyes meggyőződés kialakítása során tudna arról személyesen meggyőződni, hogy az illető elkövető, egyébként úgynevezett "egyszerűbb" ügye, beismerésen alapuló vallomása valóban meggyőző-e bírói szemmel, valóban nem szorulnak-e korrigálásra a bűnösségi körülmények a papírok alapján, és nem kell-e a bírói tevékenység lényegét, a mérlegelést elvégezve valamilyen, a tárgyalás elemeit magában foglaló eljárási eseményt követően elgondolkodnia.
(15.00)
Ezzel természetesen nem egyenértékű az - ezt még egyszer szeretném hangsúlyozni, és a módosításban is ez a gondolat húzódik végig -, amikor a tárgyalás mellőzésével kiszabott, netán szabadságvesztés büntetéssel is járó határozattal szemben az arra jogosult - mindenekelőtt az elsőfokon, ily módon nem jogerősen, tárgyalás mellőzésével elítélt személy - tárgyalás tartását kéri. Nem lehet azonos a jogintézmény, tisztelt Országgyűlés, mert óriási különbség, hogy valaki saját, önálló, szuverén döntése alapján, még a tárgyalás megtartása előtt lemond saját alkotmányos, jogáról, annak lehetőségéről és nem kíván tárgyalást, mert felméri lehetőségeit. Mérlegeli azt, mihez fűződik nagyobb érdeke, és úgy ítéli meg, hogy az eljárás minél gyorsabb, ha így tetszik: békésebb befejezéséhez, hiszen ennek is vannak reális és praktikus indokai - a vita során hallottuk azokat az érveket, amelyek az eljárás mielőbbi befejezéséhez fűződnek -, tehát ő maga, esetleg védőjével konzultálva, mérlegeli ezt, lemond a tárgyalás megtartásának lehetőségéről, és ezt a lemondását a bíróságon teszi meg. Ha a bíróságon egy ilyen esemény zajlik le, az nem egyenértékű, hanem nagyságrenddel alkotmányosabb annál a lehetőségnél, amelyet most megenged a büntetőeljárási törvény, hogy tudniillik az ily módon már tárgyalást mellőzött bíró ítéletével szemben kérje tárgyalás tartását, mert abban bízik, hogy ugyanaz a bíró, ha őt meglátja, netán jobb belátásra fog térni, és másképp fogja elbírálni azt az ügyet.
Tisztelt Országgyűlés! Még egyszer mondom - bár nem kaptunk erről felvilágosítást, mert valószínűleg nincs ilyen adat -, úgy is mint korábban e minisztérium irányítója, úgy is mint gyakorló jogász kíváncsian várnám azt az igazságügyi statisztikai adatot, hogy vajon reálisan, valóban van-e számszerűsíthető, nem csak jelképes számokban, ezred százalékokban kifejezhető olyan döntés, amikor a tárgyalás megtartását kérő, egyébként már elítélt javára ugyanaz a bíró - mert hiszen ugyanarról a bíróról van szó - kedvezőbb döntést hoz. Hiszen mi lenne ez, tisztelt Országgyűlés, mintsem az, hogy az egyébként erre irányadó szabályok szerint eljáró bíró beismeri, hogy bizony rosszul döntött. Mert igaz ugyan, a törvény lehetővé teszi számára azt, hogy tárgyalás nélkül, a papírok alapján döntsön, de az is igaz, hogy a tárgyalást lehet kérni, és a tárgyalás kérése során neki egy másik következtetésre kell jutnia: vagy mert roppant gyenge volt az iratanyag, hiszen valamilyen lényeges körülményről, valamilyen a bűnösségi kérdésben vagy a büntetés kiszabása körében lényeges körülményről a bíró nem tudhatott, és akkor az a baj, akkor azért nem lehet engedni ennek az eljárásnak a szétterjesztését és kiszélesítését; vagy pedig tévedett, és a bírói feladatát az iratok alapján nem tudta elvégezni.
Elvárható ez, tisztelt Országgyűlés? Komolyan, őszintén elvárható a bíróságok jelenlegi adottságai és általában egy ügy bírói szemüvegen keresztül történő megtekintésében az, hogy egy ilyen valóban fiktív jog - mert azt kell mondanom erre a jogra, hogy fiktív jog - alapján a bíró más belátásra fog jutni, és a tárgyalás során enyhébb vagy más következményekkel járó határozatot hoz? Nem várható el, tisztelt Országgyűlés, és erre nem csak én hivatkozom - adatok hiányában egyelőre senki nem tud meggyőzni minket arról, hogy ez így, ahogy van, alkotmányos és jó intézmény.
Csak mellékesen jegyzem meg, hogy a magyar igazságszolgáltatásnak természetesen egységes elvek alapján kell működnie, és nem nagyon lehet alkotmányos mértékű különbséget tenni a tárgyalás megtartásának lehetősége, illetőleg az arról való lemondás lehetősége szempontjából a büntetőeljárás és a polgári eljárás között, hiszen a tárgyalás elvének alkotmányos deklarálása az alkotmányból eredően nyilvánvalóan az igazságszolgáltatás mindkét fő üzemmódjára érvényes.
Tehát azért furcsa, hogy ugyanakkor, amikor a kormány - elfogadva érveinket - a polgári eljárás tekintetében, a nemsokára sorra kerülő vita kapcsán majd részletezendő módon beismeri azt, hogy nemcsak a mi érveinkkel, hanem az Alkotmánybíróság egy korábban hozott döntésével is szembe menetel az az eljárási reformja, miszerint fő szabálynak a tárgyalás nélküli elintézést tartaná a másodfokú eljárásban is, és nem a felekre bízná annak eldöntését, hogy ha ők erről lemondanak, akkor lehessen tárgyalás mellőzésével az iratokból ítélni; ha nem mondanak le, akkor viszont a fő szabály a tárgyalás megtartása legyen.
Még egyszer mondom: furcsa az, hogy ebben a Házban ugyanebben az órában, ugyanezekben az órákban két azonos témát szabályozó törvényjavaslatot tárgyalunk; az egyiknél a kormány merev, hajthatatlan magatartása és - szomorú, hogy ezt kell mondanom - az azt alátámasztó legfelsőbb bírósági észrevétel a tárgyalás mellőzése irányába mutat, a másik törvény szempontjából pedig hajlik annak elfogadására, hogy mégis csak a tárgyalás megtartása legyen a fő szabály.
Összegezve az elmondottakat, tisztelt Országgyűlés: arra kérem azt a néhány képviselőt, aki itt van, vigye hírül a távol lévő képviselőknek, hogy nem kis jelentőségű dolgot tárgyal itt ma a parlament, és nem kis jelentőségű kérdés lesz az - amikor majd a szavazatukkal támogatnak vagy elvetnek javaslatokat -, hogy Magyarországon az alkotmányos biztosítékoknak és a jogállami elvárásoknak megfelelő szabályozásra kerül-e sor a büntetőeljárás keretében vagy sem. Nem szeretném azt a látszatot kelteni - erre már hivatkoztunk -, mintha mi akadályozni kívánnánk az igazságszolgáltatás munkáját, és mi tulajdonképpen ezen üres és túlzásba vitt garanciák hangoztatásával valami olyannak akarunk menlevelet vagy legalábbis nagyobb kibúvási lehetőséget adni, ami nem kívánatos és a társadalom szempontjából elfogadhatatlan.
Mi is azon a véleményen vagyunk, hogy mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a közösség elvárásainak megfelelően a büntetőeljárás során bíráját senki ne kerülhesse el, és lehetőleg gyorsan, megfelelő hatékonysággal működjék az igazságszolgáltatás. Ennek számtalan eszköze van: egyet módunkban van ismertetni, de más is van. Az azonban nem lehet eszköze, tisztelt Országgyűlés, egy ilyen törekvésnek, hogy kiiktassa az egész büntető igazságszolgáltatás lényegét, legdöntőbb elemét, és fő szabállyá tegye annak az ellenkezőjét, hogy tudniillik ne kelljen tárgyalást tartani, és az eljárások zöme - mint hallottuk, a helyi bíróságok büntetőügyeinek több mint fele - fő szabályként hivatalból, a tárgyalás mellőzésével folyjon le. Köszönöm figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)
