DR. SZIGETHY ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. SZIGETHY ISTVÁN
DR. SZIGETHY ISTVÁN (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Az alkotmányügyi bizottság kormánypárti többsége is támogatta Sepsey Tamásnak ezt a módosító javaslatát. Hozzávetőlegesen hasonló indokok hangzottak el ott, mint amelyekről Sepsey Tamás most beszélt, és ezekkel egyet is értünk.
Valóban olyan szankció bevezetésére kerülne sor, amely nem a vétkest bünteti, és egészen más eszközökkel, mint amilyen eszközök egy adott szankcionálási rendszeren belül ésszerűek lennének. Ugyanis a jogi képviselő mulasztása abban az esetben, ha a félnek semmiféle mulasztása nincs az adott helyzetben, nem hárítható át közvetlenül a félre. A fél a per ura, a fél az, akinek a jogairól és kötelezettségeiről a bíróságnak döntenie kell.
(18.00)
Nem szabad az ezzel kapcsolatos lehetséges következményeket áthárítani, vele szemben alkalmazni akkor, ha a jogi képviselő hibázott. Szeretném jelezni egyébként, hogy a jogi képviseleti mulasztás több esetben nem is a jogi képviselőnek róható föl. Nem egy esetben előfordul a gyakorlat során, hogy váratlan bírósági csúszások következnek be. Többórás késés következik be egy tárgyalás megkezdésénél, előre nem látható helyzetek állhatnak elő, amelyek a jogi képviselőnél még jelentkezhetnek ugyan valamilyen hátránnyal, hiszen oldja meg a feladatát, ahogy tudja, de rendkívül méltánytalan lenne az, ha ilyen helyzetben, aminek nem is a jogi képviselő a közvetlen okozója, hanem rajtuk kívül álló külső okok, a félnek hátrányai származnának a perben. Nagyon kellemetlen ilyen esetben akár egy igazolás, akár a kereset ismételt előterjesztése, akármilyen megoldás.
Nem ez az ilyen mulasztásnak a megfelelő szankcionálása; ezeket a magatartásokat egyéb eszközökkel lehet szankcionálni, ahogy a Pp. erre most is lehetőséget ad.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem