DR. KIS GYULA JÓZSEF
DR. KIS GYULA JÓZSEF
DR. KIS GYULA JÓZSEF, az MDF képviselőcsoport részéről: Köszönöm, elnök asszony, köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! A jelenleg kormányzó szocialista-liberális kormány miniszterelnöke és a pártok választási programjukban első helyen szerepeltették azt a jelszót, hogy rendbe tesszük az országot. Nos, ennek a rendbetételnek mára tapasztalható eredménye a tökéletes káosz. Kiderült, hogy a társadalombiztosításnak nincs még költségvetése, noha a második félév már elkezdődik; kiderült, hogy az előterjesztett költségvetési javaslat már részben visszavonásra került, részben tökéletesen megalapozatlan, mert azóta változtak a törvények. És hogy ez a káosz meddig terjed? Szolnoki Andrea képviselőtársam előbb elmondott beszéde is tartalmazza. Azt mondta, hogy jelen formájában elfogadhatatlan ez a költségvetés. A kormányzó koalíció egyik pártja vezérszónokaként mondotta ezt. A dolgok rendbetétele talán nem ezen az úton kellene, hogy menjen.
A kialakult helyzetben ugyanis rendkívül nehéz bármit mondani arról, hogy milyennek kéne lenni a társadalombiztosítás költségvetésének. Nehéz bármit is mondani, mert az önkormányzati javaslat, ami most egyedül maradt terítéken, tökéletesen megalapozatlanná vált azáltal, hogy módosítottuk a bevételt jelentő törvényeket tegnap késő este, illetve már tavaly november óta egyfolytában ezt tesszük. A kiadási oldallal kapcsolatban viszont további egyeztetések várhatók és szükségesek a társadalombiztosítási önkormányzatok, a szakmai vezetés, a Népjóléti Minisztérium között. Nem tudjuk, mi fog járni, miért kell fizetnie a társadalombiztosításnak. Tulajdonképpen ez az egész vita addig, amíg valamilyen új variáció össze nem áll több tíz vagy száz módosító javaslatból, értelmetlennek tűnik.
Ahhoz, hogy az ember mégis valamit megpróbáljon ennek a módosító csomagnak az irányával kapcsolatban mondani, látni kell, hogy ez egy folyamat akármilyen homályos állomása is, de egy állomás. A költségvetés elfogadása mindig valamit lezár és valamit újraindít. Ez a folyamat elindult tavaly novemberben, amikor a társadalombiztosítási rendszer átalakítása először kezdődött meg, amikor adókötelessé tették a társadalombiztosítás befizetéseit, de adómentességet adtak a különböző, nem társadalombiztosítási befizetéseknek, amikor bejelentették, hogy szorítani, szűkíteni fogják azokat a szolgáltatásokat, amelyeket a több pénzért ezután az állampolgár kap, amikor tegnap elfogadtuk, hogy ezek a szigorítások egyszerre jelentenek nagyobb elvonást az állampolgártól és kevesebb szolgáltatást az állampolgárnak, amikor elfogadtuk, hogy ezután többet fizet és kevesebbet kap az állampolgár, akkor tulajdonképpen elindult a társadalombiztosítás leépítése. Leépítése, illetve átépítése egy olyan veszedelmes irányba, amely egy más típusú biztosítási rendszert tételez fel. Például azt, amit Chilében vezettek be az amerikai magánbiztosítók, ahol tehát a társadalom közös kockázatvállalása, közös felelősségvállalása és a szolidaritás elvén alapuló esélyegyenlőség megteremtése legalább a betegeknél, illetve a nyugdíjaknál részben végül is a társadalom egyik alapvető stabilizáló tényezője.
Ez a fajta társadalombiztosítási rendszer egész Európában így működik. Ennek leépítése akármilyen érdekcsoport igényei szerint igen veszélyes. Veszélyes, mert az egyetlen stabil, Magyarországon már száz éve működő biztonsági rendszert kezdi ki, és ez a biztonsági rendszer marad az egyetlenegy általánosan elszegényedő társadalomban, amely az emberek jövőképét, jövőbe vetett hitét, az utódai világrahozásában az ésszerű kockázatot elfogadhatóvá tenni az állampolgároknak.
Természetes az, hogy vannak magas keresetű csoportok, amelyek ki akarnak szállni ebből a társadalombiztosítási rendszerből, mert úgy érzik, az ő magasabb befizetésükkel nem kapnak arányos szolgáltatást a nyugdíj degresszív megállapítása miatt, illetve az egészségügyben legalábbis meghirdetett esélyegyenlőség miatt.. Ennek elébe mentünk már abban az országgyűlési határozatban, amely a társadalombiztosítás hosszú távú fejlesztéséről '91-ben született, amikor egy limitet húztunk. Tehát havi 75 ezer forint fölött már nem kell társadalombiztosítási járulékot fizetni.
Ez, azt hittük, kielégíti e csoportoknak azt az igényét, hogy a magasabb jövedelmükkel arányban álló terheket ne viseljenek a többiek javára. Csalatkozni kellett ebben a hitünkben, mert ez a tendencia, hogy lehetőség szerint az egységes társadalombiztosításból kiváljanak, saját biztosítókat hozzanak létre, legyenek ezek akár közalkalmazottak, akár repülőgép-vezetők, stewardessek vagy légiforgalom-irányítók, azóta is megvan. Én csak azt tudom mondani, hogy önmérsékletet kérnénk azoktól, akik már így is lehetőséget kaptak arra, hogy adókedvezmény formájában - ami az önkéntes vagy a magánbiztosítóknál történő befizetéseket jelenti -, vagy pedig ezzel a limittel, úgy érzem, nem viselnek elviselhetetlen terheket.
Ha ez a társadalombiztosítási rendszer tovább fog bomlani - és erre a pénzügyminiszter úr több alkalommal tett kijelentése elég alapot ad -, tovább fog szűkülni a szolgáltatások köre, és tovább fog bővülni az a lehetőség, hogy kibújjon az állampolgár a társadalombiztosítási kötelezettségek alól, ha elég jövedelme van, hogy ezt megtegye, akkor én nagyon félek attól, hogy a társadalom egyetlen igazán tartós és biztosnak tekinthető stabilizáló tényezője - a társadalombiztosítás - működésképtelenné válik.
Különös dolog ez, mert hiszen itt egy szocialista és liberális koalíció van kormányon. Egy olyan szocialista és liberális koalíció, amelyben a szocialista rész a társadalmi szolidaritást alapelvei között kell hogy elismerje, hirdesse. És egy olyan liberális koalíció, amely az emberi szabadságot és a szabadság megvalósításának lehetőségét kell hogy zászlajára tűzze.
A szabadság azonban - most nem liberális, hanem egy konzervatív keresztény politikust idézek, Ludwig Erhardot -, nem különválasztható, mert a politikai, az emberi és a gazdasági szabadság egységet képez. Egyik hiánya is lehetetlenné teszi a másik kettő érvényesülését.
Tehát a szabadság abban az értelemben, hogy az állampolgárnak joga legyen önkéntesen kockázatot vállalni és kivonni magát a közös kockázatvállalás alól, az eredeti klasszikus liberális gondolkodásban úgy jelent meg, hogy a tulajdon oly mértékben szentség, hogy a már megszerzett tulajdonból másnak juttatni, tehát a szolidaritás elvét érvényesíteni erkölcstelen.
John Stuart Mill 1848-ban mondta azt, hogy a progresszív adózás a rablás szalonképes formája. Tehát nemhogy azt, hogy a közteherviselésben vagyonarányosan és a vagyonarányosság szerint a terhelhetőség mértékét figyelembe véve nagyobb arányban vegyenek részt, hanem még azt sem hajlandó elfogadni, hogy vagyonarányosan fizessen.
(11.10)
A mai gazdaságpolitika atyja, Milton Friedman, a chicagói iskola atyja és a mostani neoliberális gazdasági program - tulajdonképpen - szellemi örökhagyója 1968-ban, tehát százhúsz évvel később azt mondta, hogy "én liberálisként nem tudom elfogadni a közteherviselést és a progresszív adózást abban az esetben, ha ez azt a célt szolgálja, hogy mások számára juttassak előnyöket. Ez az emberi szabadság lábbal tiprása".
Nos, mi történt az elmúlt november óta? Kiderült, hogy a közteherviselésből kizárólag a bérből és a munkából élők veszik ki a részüket, a tőkejövedelmek nem adóznak, nem kell utána illetéket fizetni. Kiderült, hogy a társadalombiztosítás szolgáltatásait oly mértékben szűkítik, hogy az már csak egy igen kezdeti szegénybiztosításnak felelne meg. Kiderült, hogy ezenközben a magasabb jövedelmű rétegek, tehát akik megszerzett tulajdonukat védik, módot kapnak arra, hogy kikerüljék a közteherviselés társadalombiztosítási befizetésként megvalósuló formáját.
Ezenközben az állam - teljes mértékben ellentétesen a liberális elvekkel - centralizál, központosít, növeli beavatkozását a választott önkormányzatok, például a társadalombiztosítási önkormányzatok életébe. Ezt bizonyítja az az egész eljárás, amivel megakadályozták, hogy a parlament elé kerülhessen a már tavaly novemberben elkészített javaslat. Ezenközben a kormány, a parlament fölé helyezve magát, előre rendeleteket hoz még el sem fogadott törvények alapján. Tehát a kormány mindenképpen fogat akar növeszteni - ahogy a pénzügyminiszter mondta -, meg akarja mutatni erejét, azt, hogy képes harapni. Ezenközben csak neki lesz már foga, mert a fogászati ellátás térítésmentességének megszüntetése miatt az a mai helyzet, hogy egy magyar állampolgárnak 60 éves korában már csak 3,2 saját foga van, többek között azért, mert Európában Magyarországon vásárolják a legkevesebb fogkefét. S ha még ezután fizetni kell a fogmegtartásért a húzással szemben, akkor gondolom, 40 éves korában már egyetlen foga sem lesz. Tehát egy fogatlan nép áll szemben egy igen erős fogakat növesztett kormánnyal. (Taps a jobb oldalon.)
Ez az állami túlsúly a teljes szabadverseny és a korlátlan gazdasági érdekérvényesítés közepette egy dél-amerikai típusú banánköztársaságnak felel meg, hölgyeim és uraim. Az a jövedelemszerkezet, amelyben a lakosság 95 százaléka valahol a létminimum környékén tengődik és 5 százalék nagyon jól él, az egy dél-amerikai banánköztársaságnak felel meg. Sajnos a klímánk rosszabb, mert ma is kétszer eláztam, mire ideértem a Parlamentbe, tehát ennyiben hátrányban vagyunk velük szemben. (Közbeszólás: Ott még könnyebben eláznál!) Viszont hamarabb megszáradnék.
(A jegyzői széket dr. Kiss Róbert foglalja el.)
Tehát ez a fajta államliberalizmus - aminek ezt a formációt nevezni lehet - példátlan a társadalmi szerveződések körében; tehát egyszer a vállalkozások korlátlan szabadsága, a tőke szabadsága, adómentessége, illetékmentessége és egy nagyon szigorú alattvalói létbe kényszerített állampolgári állapot. Ez az államliberalizmus az értelmiség jelentős részét bizonyára arra fogja késztetni, hogy azon tűnődjék, mitől működik ez a rendszer, hiszen ez nem működhet, elvben lehetetlen egy ilyen formáció.
'68-ban a mai - főleg kormánypárti, de részben ellenzéki - értelmiség azon kezdett el tűnődni - és ez volt az egész underground értelmiségi mozgolódás kezdete, például Balatongyörökön -, hogy mitől működik az államszocializmus, amikor minden racionális meggondolás alapján működésképtelen. Mégis működött, utána '68-tól legalább '88-ig. Most ugyanolyan értelmiségi feladvány annak megfejtése, hogy mitől működik ez a rendszer, amely két összeegyeztethetetlen dolgot, az emberi kezdeményezés szabadságát és az állam egyre terjeszkedő beavatkozását egyesíti olyannyira, hogy például rátelepszik a társadalombiztosítás önkormányzatára, amely egy ugyanolyan legitimen választott testület, mint a kormányt megválasztó parlament.
Tehát hogy ennek mi lehet a működési struktúrája, erre első megközelítésben csak azt tudom mondani, hogy valószínűleg a kölcsönös félelmek rendszere mozgatja ezt a rendszert; a kölcsönös kiszolgáltatottság, a munkaadók kiszolgáltatottsága, a munkavállalók kiszolgáltatottsága a munkaadóval szemben, a munkaadó kiszolgáltatottsága az állammal szemben és az állam kiszolgáltatottsága a nemzetközi és a hazai tőkével szemben. Ez a kölcsönös alá-fölérendeltség, kiszolgáltatottság teszi fenntarthatóvá ezt a rendszert, egészen addig, míg a destabilizálás odáig nem megy, hogy vagy egy erős állami diktatórikus eszközökkel fenntartható rend valósul meg, vagy egy gazdaságilag, társadalmilag, politikailag instabil állapot következik be, mint például annak idején a weimari köztársaságban.
Tehát akkor, amikor önök tudják, hogy egy ilyen látszólag részkérdés, mint a társadalombiztosítás költségvetése, milyen, november óta elindított és előre beígért folyamatoknak a tükröződése, nagyon kérem, gondolkozzanak azon, hogy ezek a folyamatok nem egy parlamenti ciklusra szólnak, és ennek az országnak nagyon hosszú időre meghatározzák a lehetőségeit. Ezért a társadalombiztosítási önkormányzatok valamelyik beterjesztett költségvetését - mert őszintén, elég nehéz eligazodni benne, hiszen az egyiket visszavonták, a másik már érvénytelen, mert az azt megalapozó törvények megváltoztak tegnap - próbálja meg a parlament rendbe tenni, de e rendbetétel során - hogy is mondjam? - a szakértői kormánytól nem várt módon, a parlamentet bízza meg ezzel a feladattal, aprómunkával, ha tetszik, a piszkosmunkával, ennek során gondolják végig azt, hogy bármilyen döntésük milyen gazdasági, társadalmi következményekhez vezet. Ebből a szempontból az ellenzék a stabilitás, a fenntartható társadalmi béke pártján áll, és ehhez segítséget fogunk adni. De jelen formájában még azt se tudom megmondani, hogy támogatható-e ez az előterjesztés, mert tulajdonképpen valós előterjesztés nem fekszik a Ház asztalán.
Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.)
