DR. SCHWARTZ TIBOR

Teljes szövegű keresés

DR. SCHWARTZ TIBOR
DR. SCHWARTZ TIBOR, az MSZP képviselőcsoport részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 1995. évi költségvetéséről szeretnék beszélni.
Az államháztartási törvény értelmében a tb költségvetését a központi költségvetéssel együtt legkésőbb az előző év szeptember 30-áig kell benyújtani. Elhangzott már felszólalásokban, hogy anarchikus állapotok uralkodnak a jelenlegi parlamentben. Csak emlékeztetni szeretném önöket, hogy az 1993-as év tb költségvetésének zárszámadását már ebben a parlamenti ciklusban tárgyaltuk.
Az önkormányzat és a kormányzat közötti véleménykülönbség miatt végül is január 9-én a nyugdíjbiztosítási önkormányzat közgyűlése, január 10-én pedig az egészségbiztosítási önkormányzat közgyűlése elfogadta a költségvetésüket, majd ezt - mint ismert - benyújtották a parlamentnek. A kormány márciusban visszakérte a parlamenttől ezt a költségvetést, várhatóan a gazdasági stabilizációs törvénycsomagnak a társadalombiztosítást érintő hatásai miatt. Az önkormányzatok sérelmezték a kormány ilyen megoldását; április 10-én és 11-én az önkormányzatok ismételten, immár harmadszor döntöttek költségvetésükről, azok sarokszámairól.
(11.20)
Ezt követően a kormány május 5-én benyújtotta a társadalombiztosítás költségvetését, azt, amit most tárgyalunk. Függetlenül attól, hogy az alapok működése körül jogi rendezetlenségek vannak, a benyújtás ilyetén való módja szokatlan, de mindent félretéve, a tisztelt Háznak gyorsan kellene döntenie ebben a kérdésben, hiszen az egészségügyi intézmények és az önkormányzatok igen nehezen tudnak működni elfogadott költségvetés nélkül.
Mint ismeretes, korábban a tisztelt Ház megszavazott egy törvényjavaslatot, amely 10 százalékkal emelte a tavalyi költségvetés egytizenketted részét, amivel jelenleg is finanszírozzák az egészségügyi intézményeket. Ez komoly segítséget jelentett a kormányzatnak, de mindenképpen szükséges a végső összegek, a költségvetés ismerete. Ennek a kérdésnek a lezárása azért is elengedhetetlenül fontos, mivel megkezdődik a kórházak struktúraátalakítása, mely az október 1-jén esedékes szerződéskötésekkel veszi kezdetét. Más vonatkozásban a tárgyalás megkezdése azért is fontos, mivel a Bokros-csomag változást hozott a költségvetésben, és a szavazások eredményeképpen módosultak a sarokszámok.
Mind a kormány által benyújtott, mind pedig a társadalombiztosítási önkormányzatok által benyújtott variáció módosításokra, kiegészítésekre szorul, tehát csak módosító indítványok benyújtásával hozható ezen költségvetés megfelelő, elfogadható formába.
A korábban, még tavaly benyújtott költségvetést a kormány és az önkormányzatok közötti kölcsönös engedmények következtében nullszaldóra tervezték. Ez rendkívül sok bizonytalansági elemet tartalmazott, a nullszaldó megtartása igencsak kétséges volt. Igen nagy mértékben vette figyelembe ez a variáció a bevételi oldalon a vagyonból származó bevételeket, különösen az Egészségbiztosítási Alap esetében, és ez a vagyonbevétel az alap pénzügyi pozícióját bizonytalanná tette, ugyanis időközben a vagyonjuttatás körül is fellángolt a vita, majd a megindított vagyonjuttatás, illetve annak elhúzódása még bizonytalanabbá teszi a költségvetésben szereplő ezen bevételi forrást. Nagy a valószínűsége annak, hogy 1995-ben ez már nem érezteti a hatását.
A másik komoly bizonytalansági tényező a tb kintlevőségeinek nagysága, amely már eléri a 200 milliárd forintos nagyságot, és ez a kintlevőség hovatovább kezelhetetlenné teszi ezt a problémát. Az egyszeri behajtási kísérlet elmaradása, amit a parlament napirendjéről levettek - teljes joggal -, változatlanul bizonytalanná teszi a kintlevőségek behajthatóságát, valamint az is, hogy nem alakult meg a behajtásra valamilyen szervezet, és a behajtások ösztönzésére szánt 400 millió forint sem elégséges összeg arra, hogy ez megvalósulhasson. Ennek megfelelően úgy tűnik, a kintlévőségek behajtásából származó tervezett 20,4 milliárd forintos bevétel irreális. Ez valószínűleg behajthatatlan ilyen nagyságban; különösen úgy, hogy nem látszanak az alapoknál a behajtás szigorítását célzó intézkedések.
A költségvetés bevételi főösszege 843,2 milliárd forint, a kiadásoké pedig 850,5 milliárd forint. A deficit elsősorban a nyugdíjágazatnál jelentkezik. Az Egészségbiztosítási Alapnál 197 milliárd forintot szánnak a gyógyító-megelőző szolgáltatások finanszírozására a korábbi költségvetés első variációjában. Az átdolgozott költségvetésben a kormány az egészségügyet is érintő szigorító intézkedések következtében kevesebb pénzt szán erre a célra. Ez 193 milliárd forint, ami 6 milliárd forintos szűkítést jelent. A gyógyszertámogatásokra 62,4 milliárd forintot, a táppénzek finanszírozására pedig 37 milliárd forintot irányoz elő a költségvetés. Úgy tűnik, ezek az előirányzott összegek nehezen tarthatóak, hiszen a gyógyszerek esetében például be kellett volna kalkulálni a forintleértékelést, a vámpótlékot, az inflációt és a gyógyszerek árának emelkedését.
Nehezen értékelhető még a március 1-jén bevezetett új gyógyszertámogatási rendszernek a fogyasztási struktúrát megváltoztató hatása is. A táppénz vonatkozásában meg kell mondani azt, hogy a munkanélküliség és a foglalkoztatáspolitikai gondok miatt ez a betervezett összeg szintén nem reális, mivel ezeket a gondokat sok esetben táppénzzel oldják meg.
Ha megvizsgáljuk ezt a két tételt - amely közel 100 milliárd forint nagyságrendű összeget tesz ki -, akkor azt látjuk, hogy a társadalombiztosítás mind a mai napig nem tett semmit annak érdekében, hogy javuljon a táppénzes fegyelem, hogy történjen valami a gyógyszerfelhasználás területén. Az eddig megtett intézkedések az ellenőrző-hálózat kialakítására még nem hoztak semmilyen érdemi változtatást ezen téren, s nem is hozhattak, mivel ezt a munkát a tb mind a mai napig nem fejezte be. Ha csak 1 százalékot lehetne itt megtakarítani - bár valószínűleg itt több is megtakarítható -, ez már 1 milliárd forintot jelentene. A táppénzes-felülvizsgálat kialakítása vagy valamilyen ösztönző érdekeltségi rendszer bevezetése anyagi és szakmai szempontok alapján feltétlenül sürgető feladat.
Ha megvizsgáljuk a társadalombiztosítás igazgatási költségeit, azok 1995-ben is növekednek, és sokkal erőteljesebben, mint azt a járulékbevételek biztosítani tudják. A költségvetésből az sem látható világosan, hogy a Nyugdíjbiztosítási Alapnál irodaházak vásárlására a "befektetések hozama"-tartalékból két év alatt 3,5 milliárd forintot fordítanak.
A költségvetési előirányzat nem tartalmazza a kereskedelmi banki finanszírozásra való pénzügyi áttérés pénzügyi feltételeit. E törvény elfogadása során ezen kérdés megoldása már akkor is kétséges volt; viszont mindenképpen szabályozni kellene az alapoknak a költségvetési forgóalapokra való bejárási lehetőségét, illetve el kellene indulni a valós, önálló gazdálkodási feltételek megteremtése felé. Erre célzott miniszter úr is expozéjában.
Mi nem leépíteni, hanem stabilizálni, rendbe tenni szeretnénk a társadalombiztosítás gazdálkodását, pénzügyi alapjait, és mindenképpen szilárd, jól működő jogi feltételeket szeretnénk ezeknek az alapoknak a működésénél. Ezt javítandó az Állami Számvevőszék hét pontban foglalja össze az igényeit, meglátásait az alapok költségvetésével kapcsolatban, ami teljes mértékig elfogadható és megszívlelendő.
A tb-alapok költségvetésének tárgyalása során már ismertté váltak az 1994-es év teljesítési adatai, miszerint a Nyugdíjbiztosítási Alap hiánya 22,8 milliárd forint, az Egészségbiztosítási Alap hiánya pedig 19,3 milliárd forint. Ezt ellensúlyozandó az Egészségbiztosítási Alap tervezett hozambevétele mindössze 50 millió forint. Ez a vagyonjuttatás során kapott banki részvények eladása után vásárolt Medicor-részvények várható hozama. Ez igen kétséges, hiszen a Medicor sajnos nem tartozik a leginkább nyereséges cégek közé.
Elmondhatjuk, hogy javítani kellene a gazdálkodási és befektetési feltételeket mindkét alapnál, de különösen az Egészségbiztosítási Alapnál. Az Egészségbiztosítási Alap sajátos tétele az úgynevezett nem biztosított személyek után járó költségvetési térítés. Ez igen alacsony összegben lett megállapítva, mintegy 15 milliárd forintban - itt teljes mértékben egyet lehet érteni az ÁSZ-jelentéssel -, viszont ez a réteg a lakosság 10 százalékát érinti, tehát a megtérítendő összeg reálisan körülbelül 25-30 milliárd forint lenne.
Az elhúzódó vagyonjuttatás mellett döntő a változatlanul fennálló keresztfinanszírozás, s ennek megoldása a végleges vagyonjuttatással együtt javíthatná az alapok gazdálkodási feltételeit.
Az egészségügy előtt álló struktúraátalakítás is pénzbe kerül. Ennek anyagi feltételei nem látszanak a költségvetésben elkülönítetten. A korábban meghirdetett szintrehozási, illetve kórház-kiegyenlítési programra a költségvetés 5,2 milliárd forintot szán, és 13,9 milliárdot tervez a biztosító a csődbe jutott kórházak megsegítésére. Ezeket az összegeket talán az egészségügy előtt álló feladatoknak megfelelően át kellene gondolni, és a struktúraátalakításra, illetve az egészségügyi feladatátcsoportosításra ezekből a pénzekből lehetne valamennyit fordítani.
(11.30)
Hasonlóan a járulékkiszélesítés is érinti az OEP által finanszírozott intézményeket. Ez az összeg nem szerepel a költségvetésben, ezt már valószínűleg nagyon nehezen tudják a kórházak kigazdálkodni. A költségvetéshez benyújtott módosító indítványoknál ezt is mindenképpen figyelembe kellene venni.
Ezen gondok mellett elmondhatjuk, hogy nem a bevételeknek megfelelően nőttek a működési kiadások az alapoknál. Az 1989-95 közötti években a működési kiadások 9-10-szeresére növekedtek az ellátások 3-4-szeres növekedésével szemben. Hasonlóan növekedtek a bér- és dologi kiadások, szemben a költségvetési intézmények egyre szigorodó bér- és gazdálkodási feltételeivel. Hasonló neuralgikus pont a székházberuházások, az informatikai fejlesztési program, valamint az irodaátadások kérdései.
Ezen problémák felvetése mindenképpen indokolja módosító javaslatok benyújtását. Úgy tűnik, hogy ragyogó alkalom előtt állunk, hiszen a pótköltségvetéssel együtt tárgyaljuk a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak költségvetéseit, mindkét költségvetési formához benyújthatók módosító indítványok, átvezethetők és ismét élhet a parlament törvényhozó és törvényalkotó lehetőségével, szerepével.
A fentiek ellenére az idő sürgetése miatt javasoljuk a költségvetés mielőbbi megtárgyalását és elfogadását. Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem