DR. SEPSEY TAMÁS
DR. SEPSEY TAMÁS
DR. SEPSEY TAMÁS (MDF): Igen tisztelt Miniszter Úr! Őszintén megmondom önnek, hogy jóval keményebb felszólalásra készültem, de azt követően, hogy megtudtam, a pénzügyminisztert is helyettesíti a miniszter úr ma este, úgy gondoltam, éppen elég megpróbáltatás önnek a pénzügyminiszter bőrébe bújni és akár csak rövid időre is helyettesíteni őt, úgyhogy nem fogom nagyon bántani ezt az előterjesztést. Főleg azért nem, mert igazából a földművelésügyi miniszternek ehhez nem sok köze van. Attól függetlenül, hogy árverésről van szó, a kárpótlási törvények a korábbi kormányzatnál az igazságügyi miniszter hatáskörébe tartoztak, mert jogi tartalommal kellett megtölteni a múlt sérelmet szenvedettjeinek orvoslását.
A most beterjesztett törvényjavaslat számos kételyt, aggályt vet fel bennem. Az egyik egy népszerű dolog, hogy jó lett volna, ha a kormányzat átgondoltabb a kárpótlási törvény módosítása során és amikor beterjesztette a sorozatjelek módosítására vonatkozó törvényjavaslatát, beterjeszthette volna ezt is, mert abban az esetben a második kárpótlási földalap első árverését már nem az 50 százalékos földalappal kellett volna Szabolcs-Szatmár megyében megtartani, hanem adott esetben már a 80 százalékossal is meg lehetett volna tartani. Így egy kicsit ott elhúztuk az eljárást. Holott lehet - miután a hét elején voltak ezek az árverések, igaz, hogy egy kis lélekszámú faluban -, hogy talán több boldogabb ember lenne már azon kevés, kárpótlásra jogosult közül, aki földhöz jut.
De ez nyilvánvalóan csak egy olyan ellenzéki megjegyzés, ami azért kellett hogy elhangozzon, hogy rámutassak arra, miszerint a stabilizációs programcsomag előterjesztése, a pótköltségvetés előterjesztése nyilvánvalóan oly mértékben leterhelte az apparátust, hogy nem tudta átlátni összességében, hogy egy-egy törvényhez hányszor akar még a kormány hozzányúlni. Hallom, hogy nemsokára megint tárgyalni fogjuk a kárpótlási törvény módosítását, hisz ön mondta, hogy rövidesen az Országgyűlés elé kerül egy lezáró törvény. Maliciózusan megjegyzem, hogy a kárpótlást sokáig nem lehet majd lezárni az Alkotmánybíróságnak köszönhetően.
Ennek a törvényjavaslatnak nem vitásan van egy pozitívuma. A helyben lakók számára akar kedvezményt biztosítani. De engedtessék meg nekem, hogy az ördög ügyvédjeként megszólaljak és a nem helyben lakók érdekében fölvessem azt, hogy a kormányzatnak ők miért nem kedvelt gyermekei. Amikor az első kárpótlási törvény megalkotására sor került, az a törvény még úgy rendelkezett, hogy két földalap legyen. Az első földalapra, amit az első kárpótlási törvény alapján beadott föld iránti kárpótlási igények aranykorona-értékére vetítve kellett kijelölni, azok árverezhettek, akik ott laknak, "1991. június 1-je óta állandó lakosok, ahol az árverésre kijelölt gazdálkodó szervezetnek termőföldterülete van, azok árverezhetnek, akik a volt tulajdonos jogán kárpótlás iránti igényt adtak be és a földjüket a gazdálkodó szervezet használja, illetőleg használta, valamint az árverésre bocsátott földek esetében annak a gazdálkodó szervezetnek - legyen az szövetkezet vagy állami gazdaság - alkalmazottja vagy tagja, amelyik a földet árverésre bocsátotta." Meglehetősen szűk kör volt ez végül is az összes kárpótlási jogosulthoz képest.
Viszont az Alkotmánybíróság döntése arra kényszerítette az akkori kormányt, hogy a második kárpótlási földalap árverésére ezeket a korlátozó szabályokat megszüntesse. Így az eredeti törvény azt mondta ki, hogy bárki, aki eredeti kárpótlási jogosult, a második kárpótlási földalap területeire árverezhet. Ezáltal elejét lehetett venni az Alkotmánybíróság azon kifogásának, hogy valójában a földkárpótlás azt jelenti, hogy egyfajta reprivatizációra kerül sor. Másrészt ez biztosította az esélyegyenlőséget azon kárpótlásra jogosultak számára - elméleti esélyegyenlőséget, ezt hozzá kell tennem, a jogászok mindig csak elméletről beszélhetnek, mert a konkrétumok már a jogalkalmazás során következnek be -, hogy elméletileg legyen esélyük földterületet szerezni azoknak is, akiktől nem földet vettek el és nincs magyarországi településen állandó lakóhelyük.
A végrehajtás során nem vitásan fölmerült, hogy a föld iránti igény sokkal nagyobb, mint amit kezdetben a szakértők vártak. Másrészt ez a föld iránti igény csak fokozódott azzal, hogy a kárpótlási jegyekkel szemben nem volt megfelelő vagyoni kínálat. A kárpótlási jegyek kibocsátása egy idő után nagyságrendekkel előzte meg a felajánlott vagyon mennyiségét. Miután a földárveréseket az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal, valamint a megyei kárrendezési hivatalok meghirdették a törvény előírásának megfelelően, a kárpótlási jogosultak ezrei, tízezrei számára egyedüli felhasználási lehetőségként a föld jelentkezett. Még azok is földet akartak vásárolni - végül is vásároltak is földdarabokat -, akiknek eszük ágában sem volt eredetileg földet vásárolni.
Tehát akkor, amikor e törvényjavaslat indokolásában olyan magasztos célok szerepelnek, hogy a helyben lakók földhöz jutását elősegíteni, akkor figyelembe kell venni, hogy ennek a célnak a megvalósítására nem a második kárpótlási földalap szolgált eredetileg, hanem az első kárpótlási földalap. A kijelölt, valamivel több mint 40 millió aranykoronából 38 millió aranykorona földterület magántulajdonba került. Tehát nem lehet azt mondani, hogy nem lett volna sikeres az első kárpótlási földalap árverezése.
Azok az anomáliák, amelyek a helyben lakók rovására idegenek földhöz jutását segítették elő, nem a törvényből erednek. Nem a törvényből erednek, hiszen a jogszabály csak az eredeti jogosult földhöz jutását tette lehetővé. Az a megoldás, hogy az eredeti jogosult árverez és utána vagy már előtte egy előszerződéssel eladja az ingatlanát, kivédhetetlen megoldás. Törvényi úton vagy kimondom, hogy elidegenítési tilalom van és ebben az esetben megkötik ugyanúgy az előszerződést az öt éves vagy hat éves, tíz éves elidegenítési tilalom lejártát követően. Az akkori jogalkotó másik megoldást választott, jövedelemadóval próbálta megfogni ezeket az eladásokat. Még nem nagyon tudok arról, hogy az Adó- és Pénzügyi Hivatal, az APEH utánajárt volna és behajtotta volna az államot megillető jövedelemadót az ilyen jogügyletekből.
Akkor, amikor a miniszter úr és az indokolás is hangsúlyozza, hogy ezzel a megoldással a helyben lakók számára kívánnak előnyöket biztosítani, nem tartom meggyőzőnek ezt az érvelést, hisz ha anomáliák merültek föl az első földalap árverezésénél, ugyanazok az anomáliák itt is föl fognak merülni. Ha a helyben lakók számára növeljük ezt a földalapot, attól még nem lesz kevesebb adott esetben az előszerződést kötők száma, lehet hogy meg fog növekedni. Viszont azon kárpótlásra jogosultak érdekei nagyon súlyos sérelmet szenvednek, akik bíztak a magyar Országgyűlésben és elhitték, hogy először száz százalékos földalapra árverezhetnek, utána némi csalódással tudomásul vették, hogy 50 százalék maradt.
(21.20)
Ha az Országgyűlés ezt a törvényt elfogadja, minden általam tisztelt cél ellenére azt kell mondanom, hogy viszont most már csak húsz százalék marad azoknak, akik számára 1991. augusztus 10-én száz százalék volt ígérve.
Itt következnek az alkotmányossági problémák. Megengedheti-e egy állam, hogy fokozatosan egy bizonyos csoport - és itt a csoport jól körülhatárolható, tehát az Alkotmánybíróság számára ezek az ismérvek megfoghatók - számára folyamatosan diszkriminatív intézkedéseket hozzon. Mert nem vitásan a száz százalékról 50 százalékra csökkentés diszkriminatív volt. De még annak az indokát talán el lehetett fogadni. De azt, hogy az 50-et most csökkentem, 20 százalék marad és erre az eredeti száz százalékhoz képest egyötödére csökken ezeknek a személyeknek - akik százezres nagyságrendben vannak - a földhöz jutási lehetősége, elgondolkodtató alkotmányossági szempontból. S a probléma abban van, hogy a magyar Alkotmánybíróság sok esetben évekkel a jogszabály meghozatala után hozza meg a döntését. Ha megállapítja nem visszamenőleges hatállyal ennek a törvénynek az alkotmánysértését, akkor tudatában kell lennünk annak, hogy sokak számára egy olyan törvényt hozott az Országgyűlés, amely megfosztotta őket a földvásárlás lehetőségétől.
Ha az Alkotmánybíróság visszamenőleges hatállyal semmisíti meg, akkor viszont még egyszer meg kell ismételni az összes árverést. Korábban alkalmazta azt az Országgyűlés, hogy előzetes normakontrollra megküldte a szöveget. Volt úgy, hogy a köztársasági elnök úr küldte meg az Alkotmánybíróságra ezt a szöveget. Én úgy gondolom, ebben a kérdésben igen alaposan el kellene gondolkozni, hogy az alkotmányossági szabályok megtartása mellett egy jogállammal összeegyeztethető-e, hogy folyamatosan csökkent egy meghatározott csoport számára adott juttatás. Csökkent, és ezt nem ellentételezi. A nagy probléma ugyanis abban rejlik, hogy míg a kormányzat a földterület egy részére csökkenti ezeknek a személyeknek a kárpótlásijegy-felhasználási lehetőségét, sajnos a másik oldalon nem bővíti a felhasználási lehetőséget.
Ez most már evidencia, és nem hiszem, hogy hosszan kellene beszélni róla. Nyolc hónap óta az eredeti kárpótlási jogosultak nem tudnak, mit csinálni a kárpótlási jegyükkel. (Juhász Pál: Igaz!) Az életjáradékra-váltás... Képviselőtársam! Két percben lehet majd reagálni rá, megkérném...
Ebben az esetben az életjáradékra-váltás a vagyoni jogosultaknak megengedett. A politikai üldözötteknek nem. Ők elég komoly összegű kárpótlási jeggyel rendelkeznek. Ha méltányosan akarom azok helyzetét kezelni, akiket a földvásárlás lehetőségétől megfosztok, mert csökkentem a kárpótlási árverésen való részvételüket, alkotmányossági szempontból elfogadhatónak tartanám, hogy a másik oldalon viszont egy olyan kínálatot biztosítok, amely a jegy felhasználását számukra egyértelműen megadja. A kárpótlási törvények soha nem azt biztosították, hogy csak földet lehet kapni a jegyért, vagy csak privatizálásra használható, hanem mindent lehet.
Ebben az esetben, ha a mindenből a föld nagyon kis mértékre szűkül, privatizációs kínálat pedig nincs, mert az állam nem hirdet meg a kisemberek részére privatizációs kínálatot, akkor valóban fönnáll az az alkotmánysértés, hogy egy törvény megfosztja ezeket a személyeket az árverezéstől, de nem ad érte semmit sem.
Én tudom, hogy sok esetben pusztába kiáltott szó volt, amit én itt a kárpótlási jegyek felhasználásával kapcsolatban elmondtam. Elhangzottak ígéretek, miniszterelnöki ígéret tavaly; Suchman Tamás miniszter úr idén szólt arról, hogy még áprilisban megoldódik ez a kérdés. Legutoljára viszont azt nyilatkozta, hogy szeptember-októberig az eredeti jogosultak ne is várjanak semmiféle jegyfelhasználási lehetőséget. Nem nevezhető jegyfelhasználási lehetőségnek, hogy a termelőszövetkezetek számára biztosított részvénycserékbe esetleg különféle szerződéses konstrukciókkal az eredeti jogosultak bekapcsolódhassanak.
Nem hiszem, hogy ez sikerre vezet. Nekik külön részvénycserékre lenne szükség, amit ha a kormányzat nem kezd el, nemcsak a szavahihetőségét veszti el, hanem sajnos tényleg keserű csalódást okoz az embereknek, és még inkább fokozza az alkotmánysértés gyanúját.
Éppen elég kár, éppen elég szenvedés érte a kárpótlásra jogosultakat, hogy most egyszer végre rendeződjék a helyzetük. A földárverések arányának a csökkentése nem oldja meg a jegyek felhasználási problémáját. Ha ez most megkülönböztetést fog tenni a helyben lakók előnyére bárki kárpótlásra jogosult rovására, a jegymennyiség attól független marad, ha a kormányzat valóban komolyan gondolja, hogy a kárpótlási jegy felhasználását meg kell oldani, hogy az vegyen termőföldet, aki termőföldből akar megélni, akkor a jegyfelhasználás másik, sokkal szélesebb spektrumát kellene biztosítani, mert akkor a kárpótlási árverések felől ez a nagy, tehetetlen tömeg áthúzódna a privatizációs felhasználási területre.
Mindaddig, ameddig ez nem történik meg, ameddig nincsenek határozott kormányzati lépések, az ilyen fajta törvénybeterjesztések biztos, hogy azok számára, akiknek többletjogot biztosít, pozitívabb, megfelelőbb, elfogadhatóbb. Azok számára viszont, akiktől elvesz és nem ad helyette mást, elfogadhatatlan. Nyilvánvaló, hogy a kormányzat politikailag mérlegeli, kikkel akar inkább haragban lenni, kikkel akar kevésbé haragban lenni. Én azt hiszem, a kormányzat számára ez nem járható út. A kormányzatnak nem ellenségeket kell szerezni, hanem meg kell értetni a magyar állampolgárokkal a lehetőség mértékét. Járható út lenne az is, igen tisztelt miniszter úr, hogy esetleg meg lehetne vizsgálni, van-e még olyan föld, amelyik kárpótlási árverésre kivihető lenne.
Nem biztos, hogy bele kell nyugodni abba a helyzetbe, hogy nagyon sok állami gazdaság esetében most ragaszkodunk ahhoz, hogy ezek egyben maradjanak, illetőleg ragaszkodunk ahhoz, hogy a föld állami tulajdonban maradjon. Én elképzelhetőnek tartom, hogy ha nem is teljes mértékben fogja megoldani a problémát, de még egy kis földalap megkeresése, fölkutatása bizonyos térségekben enyhíthet a bajokon.
Igen tisztelt Elnök Úr! Igen tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki képviselők padsoraiban.)
