BÉKI GABRIELLA
BÉKI GABRIELLA
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Hetek óta, lassan már egy hónapja folyik a vita - biztos nem fognak rám neheztelni, ha ezen a késői órán lényegesen rövidebb leszek, mint szerettem volna. Egyrészt nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni, másrészt viszont szeretném nyilvánvalóvá tenni az álláspontomat, amivel úgy gondolom, hogy a Szabad Demokraták Szövetségében nem vagyok egyedül.
A vita ezúttal is két síkon zajlik: politikai és szakmai érvek sorakoznak és keverednek. Látszólag menetrendszerűen működik minden, a kormánypárti képviselők többnyire védelmezik a Bokros-csomagot, az ellenzék pedig hevesen támadja. A dolog egy kicsit mégis bonyolultabb, mert azt gondolom, hogy mindannyiunk számára nagyon súlyos megpróbáltatást jelent ez a csomag, hogy mindannyiunk számára bizonyos értelemben csapdahelyzet van.
Az ellenzéki képviselők közül azok, akik az előző négy évet kormánypártiként végigcsinálták, pontosan tudják, hogy milyen nehéz helyzetben van az ország, és milyen nehéz volt nekik is az akkori ellenzék heves támadásai közepette kormányozni. Találó idézetekkel utalt minderre még a politikai vitanapon éppen Pusztai Erzsébet. Tudják, hogy a megszorító intézkedéseket milyen gyötrelmes meghozni, s átélték, hova vezet, ha egy kormányban nincs meg a cselekvéshez szükséges bátorság, elszántság, kegyetlenség - kinek milyen jelző tetszik. Tapasztalatból tudják tehát, milyen nehéz cselekedni, miközben az ellenzék - egyre szélesedő lakossági támogatás mellett - támad. Most számukra jó alkalom lenne bizonyítani a konstruktív ellenzék szerepét, támogatni ebben a csomagban azt, ami támogatásra érdemes.
Azt hiszem mégis, hogy sokkal nehezebb helyzetben vannak a kormánypárti képviselők. Nekik bizony szemükre vetik - és nem minden ok nélkül -, hogy a választási ígéretekben a megszorító intézkedések zöméről nem volt szó.
Kormánypárti oldalon ugyancsak feleselnek egymással a politikai és szakmai érvek, kétféle előjellel is; különösen nehéz helyzetben a szociálpolitika területén dolgozó képviselők.
(20.00)
Kormánypárti oldalról nagy hangsúlyt kap az az érv, hogy történik végre valami a sokéves tétovázás után, azért kell támogatnunk a programot, mert a nem cselekvés luxusát nem engedhetjük meg magunknak.
Kormánypárti oldalon gyakran előfordul, hogyha valaki a stabilizációs csomaggal kapcsolatos aggodalmait megfogalmazza, úgy értelmezik, mint hogyha a változtatás ellen szólna. Pedig ha van kérdés, amiben egyetértés van a Házban, akkor az éppen az, hogy változtatásra pedig szükség van. Azonban pusztán a változtatás ténye nem elég ok a lelkesült támogatáshoz, kivált nem akkor, ha nincsenek a csomagban a siker garanciáinak az elemei, míg kudarc esetére máris kilátásba vannak helyezve az újabb megszorítások.
Rátérve a tartalmi kérdésekre, én mint a kisebbik kormányzópárt egyik képviselője és a szociális bizottság tagja, igazából csak a szociális csomaggal akarok foglalkozni, sőt - mint mondottam, elkerülve, hogy ismétlésekbe bocsátkozzam -, annak is csak néhány nagyon fontos elemével.
Teljes közöttünk az egyetértés abban, hogy a jelenlegi szociális ellátó rendszer az ország teherbíróképességéhez viszonyítva drága, és sok tekintetben diszfunkcionálisan működik. A szocialisták és a szabaddemokraták is a családi támogatási rendszer átfogó reformját ígérték, egy igazságosabb szociális elosztó rendszert. Most ehelyett a beígért, de még kidolgozásra nem került rendszer helyett kaptunk a Pénzügyminisztériumtól egy, szakmai szempontból alapjaiban és részleteiben is, súlyosan kifogásolható kényszerintézkedés-csomagot.
Fordulóponthoz érkezett a magyar szociálpolitika, jelentette ki Csehák Judit két hete vezérszónoki beszédében, és hosszan sorolta azokat a kétségeket, amelyek sokunkban ott vannak.
Még egyszer mondom, anélkül, hogy ismétlésekbe bocsátkoznék, csak néhány elemmel kívánok foglalkozni. Ezek közül az első és legfontosabb a családi pótlék kérdése. Tudnunk kell, hogy egy nagyon fontos alapértéket készülünk feladni. Azt, hogy létezzék egy gyermektámogatási forma, ami állampolgári jogon jár.
A Magyar Köztársaság alkotmányának 67. §-a előírja, hogy a Magyar Köztársaságban minden gyermeknek joga van a családja, az állam és a társadalom részéről arra a védelemre és gondoskodásra, amely megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges. Azt gondolom, hogy az egyetlen, ma létező, állampolgári jogon járó juttatás megvonásával ez az alkotmányparagrafus súlyosan sérül.
Miért okoz problémát a családi pótlék állampolgári jogosultságának a megvonása számunkra, hiszen, mondják sokan, ezt az univerzálisnak nevezett ellátást már amúgy is megtépázta az infláció, oly keveset ér egyfelől, másfelől pedig hogyha a gazdagoktól elvesszük, mit számít az, hiszen az ő jövedelmükben csak néhány százalékban alig kifejezhető összegről van szó? Miért nem tudnak beletörődni a legkiválóbb szociálpolitikusok, szociológusok, mint például Ferge Zsuzsa, abba, hogy szegény országnak szegénypolitika kell, és nem szociálpolitika? Mert hogy erre tartunk.
A rászorultság túlhangsúlyozása megosztja a társadalmat. Az adót fizetőket a segélyből élők ellen hangolja. És ez egy olyan körülmény, amit nem lenne szabad figyelmen kívül hagyni. Akkor is gond lenne ez, ha az adófizetők jól élnének. De sajnos, nem így van. A többség egyre nehezebben él, a tartalékait éli fel, feketemunkára fanyalodik. A megvonás a középrétegeket is érinti, mint tudjuk, és nemcsak a gazdagokat, és ez bizony mind-mind nem erősíti a demokráciát.
Már benyújtásra kerültek módosító indítványok a szocialista frakcióból is, és azt gondolom, hogy más módosító indítványok is készülnek. Azokat, amiket Csehák Judit és képviselőtársai adtak be, jelentős mértékben támogatni fogjuk, de mellétesszük a magunk módosító csomagját is.
A másik kérdés, amiről szeretnék beszélni, az anyasági támogatások rendszere. Itt sem akarok belemenni a részletekbe, hiszen csak ismételni tudnám azt, amit Csehák Judit annyira részletesen és olyan magas szakmai színvonalon az előző héten elmondott. Egyetlen pontot szeretnék kiemelni, ami szerintem ennek az anyasági támogatási rendszernek, ami most változás alatt van, a legkritikusabb eleme, az ugyanis, hogy változatlanul maradna olyan nagyon súlyosan, erősen rászorult réteg, amely egyáltalán nem juthatna hozzá a támogatáshoz. Azért, mert a gyes, mint az egyik legfontosabb anyasági támogatás, biztosítási viszonyhoz kötött, és mint tudjuk, szép számmal vannak nők, akiknek nincs szülés előtt megelőző biztosítotti jogviszonyuk, nem dolgoztak.
Miért tartom én ezt nagyon súlyos gondnak, ami miatt a kezelését szorgalmazom egy olyan helyzetben, amikor éppen a megszorításoknak van itt az ideje? Azért, mert munkanélküliségi tekintetben jelentős változás állt elő. Úgy gondolom, hogy a pályakezdő munkanélküliek száma a jövőben óhatatlanul szaporodni fog. Szaporodni fog azok száma, akik ilyen módon hiába vállalnak gyereket, mindenféle támogatástól elesnek. Ha nagyon rossz anyagi körülmények között vannak, legfeljebb a családi pótlék marad számukra.
Ennek a kérdésnek a kezelését annyira fontosnak tartom, hogy megkockáztatom, talán azon az áron is, hogy a meglévő ellátásból lefaragjunk, például rövidítjük a gyesre való jogosultság időintervallumát, meg kellene oldani ezt a problémát. Azt gondolom, hogy teljesen egybeesne azzal a szemlélettel, azzal a hozzáállással, amit az előterjesztő hirdet, hogy a rászorultságra jobban oda kíván figyelni.
A harmadik kérdés, amiről beszélni szeretnék, vagy inkább kérdés formájában szeretném föltenni, az, hogy mennyi időre szól a most bevezetésre kerülő szisztéma? Bokros miniszter úr expozéjában a "szent tehénként" kezelt szociális ellátások gyökeres reformjáról beszélt, mondom ezt idézőjelben. Nem világos, hogy ez lenne a gyökeres reform, vagy ezt csupán egy fél évre szóló átmeneti intézkedésnek tekinthetjük-e. Mind többen úgy gondoltuk, hogyha már előállt ez a helyzet, szerencsésebb lenne már most adóköteles jövedelemmé tenni a családi pótlékot, mert azzal egy igazságosabb, differenciáltabb, kifinomodottabb rendszerre lehetne egyből áttérni.
Tulajdonképpen kevés szó esik róla, hogy három alternatív javaslat is ott volt a Pénzügyminisztériumban, illetve ebből egy a pénzügyminisztériumi csomag, és két alternatívával ment a népjóléti tárca ezekbe az egyeztetésekbe, és végül is ez a két alternatíva elvérzett, közülük mi szabaddemokraták, jó néhányan, úgy gondoltuk, hogy a legkisebb rossz elve alapján az adóztatásra való áttérésnek lett volna értelme vagy lenne értelme azt támogatni.
(20.10)
Azért mondom ezt, mert az adórendszerbe bevonni ezt a szisztémát - a családtámogatási szisztémát - együttjárhat azzal, hogy a legrászorultabb célcsoportokat ki tudjuk ebből emelni, hogy meg tudunk húzni egy olyan jövedelemhatárt, ami alatt nem fizet a családtámogatás után adót az igénybevevője, sőt meg tudunk húzni egy olyan jövedelemhatárt is ad absurdum, ami fölött igazából már nem jár az ellátás. De az elvonás differenciált rétegben lenne az adósávoknak megfelelően.
Utóbb hallani lehet róla, hogy Bokros úr is készül az adóztatásra. Ezzel viszont nekem személy szerint az a súlyos problémám, hogy mi ezt az adóztatást nem a jövedelemlimites megoldás mellett képzeltük, hanem a helyett. És ez tényleg súlyos probléma. Hiszen, ha most belemegyünk ebbe a csomagba, akkor az azt jelenti, hogy meglehetősen drasztikusan visszanyessük a jogosultságot, és utána fél év elteltével ennek tetejében esetleg még meg is adóztatjuk. Szeretném már most erről a helyről hangsúlyozni, hogy a szabaddemokraták nem ezt a kombinált megoldást kívánták igazán.
Végezetül, mindent egybevetve, úgy gondolom, hogy a szociális prevención spórolni elég rövidlátó politika, hiszen az e területen elhalasztott kiadások nagyon rövid időn belül költségként fognak jelentkezni más területeken. A szociálpolitikában, sajnos, úgy működik a dolog, mint a közlekedőedények: ha valahova beiktatunk egy csapot és elzárjuk a forrást, akkor a másik és a harmadik hajszálcsöves elemen fog megugrani a költség, megugrani a szükséglet.
Befejezésül egy kérést szeretnék megfogalmazni. Azért teszem ezt, mert biztos vagyok benne, én kormánypárti oldalról azt az előterjesztőtől nem kérhetem, hogy vonja vissza az előterjesztését, ha még oly pöttyös is. A kérés arra vonatkozik, hogy ne ragaszkodjon presztízsokokból mindenhez, ami a csomagban szerepel. Legyen nyitott a módosító indítványok mérlegelésekor. És kivált azokat, amelyeknél éppen az önök által is hirdetett rászorultsági elv hangsúlyozódik szociálpolitikai nézőpontból, valamint azokat, ahol nyilvánvalóan ellentételezés is szerepel, támogassa.
Köszönöm a szót. (Taps.)
