DR. DOBOS KRISZTINA
DR. DOBOS KRISZTINA
DR. DOBOS KRISZTINA (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kitartó Képviselőtársaim! Azzal szerettem volna kezdeni a beszédemet, hogy az önök felelősségére apellálok a jövő nemzedék érdekében, de azt kell mondjam, hogy az önök felelőssége valójában már itt megnyilvánult, hiszen itt maradtak és megpróbálják meghallgatni az érveinket.
Nem először fordul elő, és ismét el kell mondjam, számomra megdöbbentő, hogy az oktatásról úgy beszélünk - és nemcsak ellenzéki képviselők, hanem kormánypárti képviselők is -, hogy valójában egyetértünk, és ugyanakkor a kormányzat hoz egy olyan intézkedést, ami - ki kell, hogy mondjam - alapvetően tönkreteszi az oktatási rendszert.
A családok helyzetéről és a nehézségekről képviselőtársaim már beszéltek. De nem tudom, hogy milyen a kormányzat jövőképe akkor, amikor legjobban a családokat sújtja, és ezt követően második helyen az oktatási rendszert. Milyen a jövőképe, mire gondol akkor, hiszen a most elfogadott intézkedések nem a mai költségvetésnek szólnak, nem a '95. évi első költségvetésnek, hiszen feltételezhető egy második költségvetés is, hanem a jövő nemzedékének. Erre szeretném az önök figyelmét felhívni.
A családok nehéz helyzetbe kerülése, a gyes, gyed, várandósági pótlék megvonása nemcsak azt jelenti, hogy bizonyos családok az adott pillanatban nehéz helyzetbe kerülnek, hanem egy újfajta stratégiára kényszerülnek. Egy olyan stratégiára kényszerülnek, ami az elmúlt húsz-harminc évben már nem vált be, hogy nagyon korán beadják a gyerekeket bölcsődébe, hogy gyermekeik óvodába járnak, és napi tíz-tizenkét órát vannak távol a szüleiktől. Ezt követően iskolába és napközibe jártak, ami fokozatosan azt jelentette, hogy a gyerekek jelentős része különböző tanulási és magatartási zavarokkal küszködik. Magyarország, sajnos, ezen a területen az egyik éllovasnak számít Európában. Ezek a megterhelések a gyerekek számára rendkívüli jelentőségűek, egész életükre kihatással vannak, s úgy hiszem, ez rendkívül befolyásolhatja - és nagyon negatívan - az elkövetkezendő nemzedéket.
Én ma elsősorban az oktatás helyzetéről szeretnék beszélni. Az oktatás helyzetéről, amit az annyiszor hivatkozott ENSZ Gyermeki Jogok Alapokmánya deklarál, és amire számtalan esetben a kormány is hivatkozott, és ennek kapcsán kívánja módosítani a közoktatási törvényt, illetve a szakképzési törvényt. A jogokról beszél, de a társadalom kötelezettségéről elfelejtkezik.
A módosító csomag egyik része leginkább az önkormányzatokat érinti. Az önkormányzatok iskolafenntartó funkciója az elmúlt négy évben rendkívüli módon megerősödött. Ennek következtében több mint háromszáz új településen nyílt iskola, és több mint kétezer új tanterem renoválása vagy újraépítése történt meg. Tudom, erre azt mondják a kormánypárti képviselők, hogy ezek bizony nem hatékonyak. Az én közgazdasági ismereteim szerint a hatékonyság mértéke, hogy a számlálóban valami eredmény van, a nevezőben pedig a ráfordítás. S ha a számlálóban csak az szerepel, hogy hány gyerek jár iskolába, és a nevezőben az, hogy mennyibe kerül, akkor azt hiszem, hogy ez egyfajta hatékonyságmérés. Hála istennek, az európai országokban már nemcsak úgy mérik az oktatás hatékonyságát, hogy hány forintba kerül, hanem az eredmények alapján is. Nagyon szívesen felajánljuk azt a segítséget, amit az Európa Tanács már felajánlott Magyarországnak, hogy az iskolák értékelését több dimenzióban tegyék meg, ne csak a forintok tekintetében.
Ennek következtében el kell mondjuk, nem biztos, hogy az a hatékony iskolamegoldás, amit ez a program sugall, hogy körzetesíteni kell az iskolákat, hogy autóbusszal be kell vinni a gyerekeket - a sokat emlegetett schoolbusz szisztéma -, hogy 6 órakor kell felkelteni a gyerekeket, hiszen a magyarországi településszerkezet nem ugyanolyan, mint az amerikai, ennek következtében a gyerekeket számos esetben nagyon korán kell iskolába vinni és nagyon későn lehet elhozni, hiszen centrálisan alakultak ki a települések.
(21.50)
Nem biztos, hogy az a hatékony megoldás, amit ez a program a továbbiakban is sugall, hogy tanárokat kell elbocsátani, hiszen túl sok tanár jut egy diákra vagy fordítva: túl kevés diák jut egy tanárra. A kistelepüléseken lévő iskolákból nem lehet elbocsátani azt az egy szem biológiatanárt vagy azt az egy szem történelemtanárt, csak egy megoldással: úgy, hogy visszakerül a képesítés nélküli pedagógus kategóriája, mert az a történelemtanár, aki biológiát fog tanítani, képesítés nélkülinek számít, akárhogy is tekintjük.
A másik: érzékeltetni kell azt a lehetőséget, amit a Művelődési Minisztérium tárt fel, hogy szemben a Bokros-program 15 százalékos közalkalmazotti elbocsátásával, 20-25 százalékos állás-pufferhelyet jelentetett meg. Ez a 20-25 százalékos pedagóguselbocsátás gyakorlatilag azt jelenti, hogy a közoktatás minősége - amivel, úgy gondolom, nem vagyunk teljesen elégedettek sem a kormánypárti, sem az ellenzéki oldalon, hiszen mindannyian jobb minőségű oktatást szeretnénk - tovább fog romlani. És ne higgyék azt, hogy ennek az eredménye nem jelenik meg a későbbiek során.
A másik, legalább ilyen jelentős kérdés, hogy vajon mi történik azokkal a pedagógusokkal, akiket elbocsátanak, hogyan fognak boldogulni az elkövetkezendő időben, hiszen egy kistelepülésen vagy kisebb településeken nincsenek olyan állások, ahol a szakképzettségüknek megfelelően működni tudnának. Elképzelhető lenne, hogy a szociális rendszerben további lehetőségük legyen, de miután a szociális rendszert is leépítik, ennek következtében munkanélküli-járadékra szorulnak.
Ennek a Bokros-csomagnak a legfájóbb pontja a felsőoktatás visszafejlesztése. Azt mondhatnám, hogy az elmúlt időszakban talán a leginkább egyetértettek a kormánypártok és az ellenzék is abban, hogy a felsőoktatás az egész oktatási rendszer húzóágazataként jelenik meg. Egyetértünk abban, hogy az európai normának megfelelően közel 30 százalékkal kellene egy adott korosztályban a főiskolai és egyetemi hallgatók létszámát emelni. De miből és hogyan?
Ez a kormány már az előző évben, amikor a 2139-es számú határozatában 3 ezer közalkalmazott és köztisztviselő elbocsátását irányozta elő, ennek közel egyharmadát - 850-et - a főiskolákra és az egyetemekre hárította, 260-at pedig a kutatóintézetekre. Ez a kormány az előző pótköltségvetésben már közel 3 milliárdot elvont a felsőoktatási intézményektől. Ez a kormány most 30 százalékos leépítést ígért a főiskoláknak és az egyetemeknek. Ezen leépítések során elképzelhetetlen, hogy a főiskolai és egyetemi képzés színvonala megmaradjon, és sajnos, azt kell hogy mondjam, hogy az a technológia - mert mást erre nem tudok mondani -, amit a felsőoktatás-fejlesztési koncepcióban ígértek, hogy a post-secondary képzés, a levelező képzés és az esti képzés létszámát fogják emelni; ez alapvetően nem a főiskolai és egyetemi diplomák számát növeli, hanem leértékeli a felsőoktatást.
A fiatalok joggal mondhatják azt, hogy az egyetlen tőkéjüktől fosztották meg őket, hiszen a mai fiatal generáció jelentős része nem részesült a privatizációs bevételből, számosan közülük - vagy talán a legtöbben - nem részesültek a földekből a kárpótlás során, tehát teljesen természetes, hogy egyetlenegy tőkéjük van: a tudásuk. Ha ez a tőke magas színvonalú, akkor konvertálható. Konvertálható a gazdasági életbe, konvertálható - ha úgy tetszik - a politikai életbe, legyen az önkormányzati vagy kormányzati tevékenység, és konvertálható vagy bevihető az európai integrációba, ahol valójában úgy tudnak megjelenni, hogy ez a képzettség megfelelő. A színvonal romlása ahhoz fog vezetni, hogy egyes egyetemek és főiskolák diplomája csak papírt jelent és nem jelent valós tudást.
A Bokros-csomag egyik jelentős tétele a felsőoktatási tandíjból bevett - vagy, ha úgy tetszik: várható - bevétel, ami különböző becslések alapján 500 vagy 800 millió. Azt gondolom, hogy a pénzügyminiszter úr megnyilatkozása a felsőoktatási hallgatókkal szemben, az a megnyilatkozás, hogy részt kell vállalniuk a teherből, nem volt megalapozott. Ha a Budapest Banknak jelen pillanatban juttatott milliárdokból ezt az 500 milliót levontuk volna, akkor a felsőoktatási tandíjról nem kellene nyilatkozni. Mégis azt gondolom, hogy célszerű vagy legalábbis etikus a művelődési miniszter úr 1994. augusztus 30-án kelt beszédéből idéznem:
"Majd egy önálló törvénynek kell a tandíj ügyeiről a későbbiekben megszületni" - mondta a miniszter úr. És a másik mondatrész, amit szeretnék idézni: "mindenképpen a rosszabbik megoldás lenne, ha úgy vezetnénk be a tandíjat, hogy az mindenféle kompenzáció nélkül, jelen pillanatban gyakorlatilag kizárná a nehezebb anyagi helyzetben lévő fiatalokat a felsőoktatásból."
Mi történt augusztus 30-a óta? Hogy lehet az, hogy ma nem zárja ki a tandíj a nehezebb helyzetben lévő hallgatókat a felsőoktatásból? És ha arra hivatkozom, amit Gazsó Ferenc mondott - aki igazán nem tekinthető az ellenzék képviselőjének -, hogy jelenleg a felsőoktatásban lévő hallgatók több mint 45 százaléka a létminimum alatt él, akkor úgy gondolom, hogy ez a bizonyos 5 vagy 10 százalékos tandíjmentesség jelentős réteget zár el a felsőoktatástól.
Miért érezzük a felsőoktatás helyzetét még tragikusabbnak, mint a közoktatásét? Az elmúlt négy év alatt közel 30 milliárd többletet kapott a felsőoktatás a felsőoktatás-fejlesztési koncepcióval és azzal a lehetőséggel, hogy a hallgatói létszám növelése mellett további minőségjavításra van szükség. Ezek a fejlesztések részben gépek vételében, részben eszközök beszerzésében nyilvánultak meg. Ma ott tartanak a főiskolák és az egyetemek, hogy a beszerzett technikai felszereléseket nem tudják működtetni, nem tudnak olyan minőségű oktatást nyújtani, amiben a gyakorlati képzés vagy a laboratórium komoly szerepet kapna.
Nem hiszem, hogy a kormánynak érdeke lenne, hogy devalválja a diplomákat; nem hiszem, hogy a kormánynak vagy bármelyikünknek érdeke lenne, hogy a ma vagy a jövőben megszerzett diplomák kevésbé legyenek értékesek, mint az elmúlt időszakban. Úgy hiszem, hogy ez a tendencia, ami az oktatás - és különös tekintettel a felsőoktatás - helyzetét tönkreteszi, alapvetően nem a mának vagy nem csak a mának szól. Azok a fiatalok, akik ma megszerzik a diplomáikat, 20-25-30 év múlva is dolgozni fognak. Azok pedig, akik vállalják a felelősséget, hogy tönkreteszik a mai felsőoktatást, úgy gondolom, hogy a jövőnket teszik tönkre. Ezért mondjuk azt, hogy mindazoknak a követeléseknek, amelyek a felsőoktatásban megjelentek, mindazoknak a javaslatoknak, amelyeket a felsőoktatásban dolgozó tudományos tanács, a Rektori Konferencia és a Főigazgatói Konferencia átnyújtott a kormánynak - amely arra ösztönzi vagy reméljük, hogy arra ösztönzi a kormányt, hogy a Bokros-csomagnak ezen részét, ezt a kártékony részét visszavonja -, úgy hiszem, jelentős mértékben befolyásolniuk kellene az önök véleményét. Nagyon szomorú vagyok, amiért a pénzügyminisztériumi államtitkár úr úgy gondolja, hogy ezt a felsőoktatás-fejlesztést, ami az elmúlt négy évben megindult, meg kell szüntetni, úgy gondolja, hogy az elkövetkezendő idő számára nem fontos a felsőoktatás.
(22.00)
De nemcsak ez a törekvés jelenik meg ebben a csomagban, hanem úgy gondolom, az egész oktatási rendszer lebecsülése. Ezt pedig nem kívánjuk támogatni. Ezért egyetértek azon képviselőtársaimmal, akik ezt a csomagot rövid távon és hosszú távon egyformán kártékonynak tartják és mindenképpen oktatásellenesnek, amit ki kell mondanunk. Köszönöm. (Taps.)
