DR. GÁSPÁR MIKLÓS
DR. GÁSPÁR MIKLÓS
DR. GÁSPÁR MIKLÓS (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A kormány által beterjesztett, a gazdasági stabilizációt szolgáló egyes törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat - vagy más néven: az úgynevezett Bokros-csomag - a költségvetés és az államháztartás rövid távú stabilizálását szeretné elérni - alkalmatlan módszerekkel. Ezzel az intézkedéscsomaggal - amely egyébként nem képez szerves egységet - még reménye sem lehet az országnak arra, hogy akár csak középtávon is meginduljon a fejlődés.
A kormány félrevezető szlogenein kívül semmi sem támasztja alá a kormány azon propagandáját, hogy ezzel megteremtették a hosszú távú fejlődés lehetőségét. Az egyoldalú, megszorító, restriktív lépések nemcsak a lakosságot hozzák nagyon nehéz helyzetbe, hanem - a vásárlóerő drasztikus csökkentése révén - kifejezetten vállalkozásellenesek is. Különösen az a kis- és középvállalkozói réteg fog igen hátrányos helyzetbe kerülni, amely réteg éppen a hazai, belső igényeket elégítette ki. E kis- és középvállalkozói réteg jelentős része abból a körből került ki, amely az elmúlt négy-hat évben beindult polgárosodási folyamat révén vált vállalkozóvá. Az indulásból fakadó tőke- és piachiány miatt ők nem képesek exportra termelni, ezért az itthoni vásárlóerő csökkenése igen súlyos következménnyel jár rájuk nézve.
A kormány az általa javasolt megszorító intézkedések társadalmi hatásának vizsgálatát - szokása szerint - nem végezte el. Talán azért nem végezte el, mert ha elvégezte volna, akkor világossá válhatott volna előtte, hogy a megszorító intézkedések következtében a kialakult vagy kialakulóban lévő polgári réteg megszűnik, vagy jelentéktelenné zsugorodik. Talán éppen azért nem végezte el a kormány megszorító intézkedéseinek a hatásvizsgálatát, mert el akarja titkolni az ország közvéleménye előtt a rendkívül súlyos következményeket. Nőni fog például a mindenkori hatalomtól függő, önmaga eltartására nem képes, és egy idő után arra már nem is törekvő emberek száma.
Az átgondolatlanság, illetve a koncepciótlanság ott is jól nyomon követhető, hogy a kormány - rövid távú célok érdekében - a felsőoktatásra fordított pénzt is csökkenteni kívánja. Ez létalapjában veszélyezteti a széles polgári rétegen, illetőleg a széles tulajdonosi rétegen és nagy számú művelt és képzett emberen nyugvó azon társadalmi modellt, amelynek megvalósítását nemcsak a KDNP vagy az ellenzék, de elvileg - és a propagandaszavak szintjén - a kormánypártok is célul tűzték ki.
A megszorító intézkedések kormány által deklarált hozama a költségvetés számára 170 milliárd forint. Ezt az elvárást azonban konkrét számításokkal nem támasztotta alá a kormány, feltehetően azért, mert ő is tudja, hogy irreális. Szakértői becslések szerint a megszorító intézkedések során elérhető költségvetési megtakarítás optimális esetben sem lehet több, mint 100-130 milliárd forint. A kalkulációnál ugyanis figyelembe kell venni, hogy a megszorító intézkedések hatására - a kisebb gazdasági teljesítmény miatt - még az eredetileg tervezett adóbevételeket sem lehet realizálni. Szakmailag téves és elfogadhatatlan az a módszer, amely - a jövedelemkiáramlás jelentős csökkentése mellett is - az eredetileg tervezett adóbevételhez automatikusan hozzáadja a mostani intézkedések által remélt többletbevételt.
A megszorító intézkedések azt a költségvetési bevételkiesést akarják kompenzálni, amely bevételt eredetileg a kormány a privatizációból kívánt nyerni. A kormány hibájából a privatizáció leállt, mégis be lett állítva a költségvetésbe a nagy összegű privatizációs bevétel.
Mindezek alapján egyértelműen le kell szögezni, hogy ezekre a súlyos megszorító intézkedésekre, a szociális ellátásoknak ezekre a drasztikus csökkentésére nem a gazdasági folyamatok kényszerítik a kormányt - ahogy állítja -, hanem a kormány saját szakmai baklövései és alkalmatlansága. Nevezetesen az, hogy amit a privatizációból akart bevételként a költségvetés számára nyerni, az nem jött be a kormány saját hibájából, mivel dilettáns módon leállította a privatizációt.
Leállította, mert tíz hónap óta a két kormányzópárt azon marakodik egymással, hogy a Magyar Szocialista Párthoz vagy a Szabad Demokraták Szövetségéhez közelálló bel- és külföldi érdekcsoportok kapják-e áron alul azt a nemzeti vagyont, amelyet a magyar nép termelt meg az elmúlt negyven évben. A két kormányzópárt egymás közti marakodása miatt nincs még mind a mai napig privatizációs törvény. Ezt a saját hibájából előállott bevételkiesést akarja most a kormány a lakosság megzsarolásával kompenzálni. Szinte nem volt olyan szakmai fórum, amely ne jelezte volna előre, hogy teljes képtelenség a privatizáció stagnálása mellett 150 milliárd forint privatizációs bevételről beszélni a kormány költségvetésében.
A kormány privatizációs tevékenysége kimerült az elődök szidalmazásában, miközben - a már előbb ismertetett okok miatt - a privatizáció teljesen leállt. Egyértelműen bizonyítható ezáltal, hogy a kormány saját politikai presztízse érdekében feláldozta az ország gazdasági érdekeit, s ennek az árát most a lakossággal fizetteti meg.
A megszorító csomagterv egyik lényeges eleme a családi pótlékról szóló 1990. évi XXV. törvény módosítása. A családi pótlék alanyi jogú juttatásának felszámolása az egyik legtöbbet vitatott kérdés. Az alapgondolattal, miszerint a gazdag családokat ne támogassa egy szegény költségvetés, általában egyet lehet érteni. Az úgynevezett Bokros-csomagban azonban nem erről van szó - ez csak a lakosság félrevezetését szolgálja -, hanem arról, hogy az egyáltalán nem gazdag középrétegektől, sőt az igen szegény körülmények között élő, már majdnem vagy részben szegények esetében is megvonják a családi pótlékot. Azért mondom ezt, mert a családi pótlékra való jogosultság határa úgy van meghúzva, hogy a családi pótléktól nemcsak a gazdag családok, hanem a szinte már szegény családok is elesnek.
A havi bruttó 25 ezer forintos jogosultsági értékhatár, illetve a vagyonosság mérését szolgáló 10 millió forintos ingatlanvagyon és a 2 millió forintos gépkocsibirtoklási limit más vonatkozásban is rengeteg kérdést vet fel. A havi jövedelem nagyságáról az igénylőnek kell nyilatkoznia. A kormány vagy elfogadja a nyilatkozatot, vagy kételkedik annak valószínűségében és vizsgálatot rendel el. Előbbi esetben az intézkedés szinte semmiféle pénzügyi hatást nem ér el, hiszen a nagy többség az éppen szükséges jövedelmet fogja bevallani. Ebben az esetben viszont mindenféle haszon nélkül irritálták a lakosságot egy joggal kifogásolható intézkedéssel. Amennyiben mégis a szigorúbb álláspont nyer teret, akkor viszont számolni kell a vizsgálatok igen magas költséghányadával, amely csak részben hárítható át a kérelmezőre, zömében a költségvetést kell hogy terhelje. Nem elhanyagolható az a következmény sem, hogy ezek a vizsgálatok az APEH személyi állományának jelentős részét fogják lekötni, akik emiatt értelemszerűen nem vehetnek részt a kormány által a feketegazdaság ellen állítólag meghirdetett hadjáratban.
A javaslat nem rendelkezik arra vonatkozóan, ha például a család anyagi helyzetében menet közben jelentős változás következik be, amely révén jogosulttá válna a családi pótlékra. Ilyen változás ugyanis nemcsak a törvényjavaslatban nevesített esetekben - például hat hónapot meghaladó munkanélküliség vagy betegség esetén - következhet be. Manapság egyáltalán nem életidegen az a feltevés, hogy valaki rövid időre munkanélkülivé válik, majd az eredetinél lényegesen rosszabb feltételek mellett talál újra munkát. A törvényjavaslatban rögzített feltételek mellékhatása, hogy adott esetben a munkanélkülinek nem lesz érdeke az elhelyezkedés, mert az így jogossá váló családi pótlék és munkanélküli-segély átmenetileg jobb anyagi helyzetet biztosít számára, mint ha elhelyezkedne.
(16.10)
Természetesen ennek árát is a költségvetésnek kell megfizetnie. A merev jövedelmi határ következtében olyan tragikomikus helyzetek állhatnak elő nagy számban, hogy a munkavállaló nem lesz érdekelt fizetésének emelésében, hiszen a határt átlépve, a családi pótlék elvesztésével, anyagi helyzete összességében romlana. Ennek morális és gazdasági hatása szinte felmérhetetlen.
Könnyen megjósolható, hogy ez a javasolt intézkedés nagymértékben hozzá fog járulni a feketegazdaság növekedéséhez: aki csak megteheti, eldugja jövedelmét a hatóságok elől, nehogy elveszítse jogosultságát a családi pótlékra. Különösen nagy veszélyt rejt magában az, hogy ezáltal olyan rétegek is megpróbálnak a feketegazdaság területére átcsúszni, akik eddig mentesek voltak az ilyen tendenciától.
Összességében megállapítható: az úgynevezett Bokros-csomagterv családpolitikája nem veszi figyelembe, hogy Magyarországon szinte minden gyermekes család rászorultnak tekinthető, és nemhogy családipótlék-megvonást, de inkább fokozott támogatást igényelne. Az a családpolitika, amelyet a kormány megvalósít, az ország lakosságának további tragikus fogyását eredményezi.
Az úgynevezett Bokros-csomag oktatáspolitikája elzárja a tudás útját az anyagilag rászorult családok gyermekei elől, vámpolitikája pedig a hazai ipart is sújtja.
Ez a pénzügyi politika, kiegészülve a nagy összegű és folyamatos forintleértékeléssel, a gyógyszerár-emeléssel, a bérből és fizetésből élők jövedelmének csökkentésével - például a munkatörvénykönyv kifejezett jövedelemcsökkentést irányoz elő a bérből és fizetésből élők vonatkozásában -, az inflációval, az energiaár-emeléssel és így tovább, a legjobban nem a gazdagokat, hanem éppen a kiskeresetűeket sújtja. Összeroppantja és a szegénységbe taszítja a társadalom stabilizációjára képes középrétegeket és a már most is a létminimum körül vagy az az alatt élőknek pedig nem nyújt esélyt a felemelkedésre.
Mindezek alapján kimondhatjuk, hogy ez a kormány már 1995. március 12-én, a súlyos és indokolatlan megszorító intézkedések puccsszerű bejelentésekor szociológiailag megbukott, jogilag csak azért nem, mert az országgyűlési választás négy évre szólt. Összeomlott a kormány által a saját maga propagálására felépített úgynevezett szakértői mítosz, hiszen adót emelni és megszorító intézkedéseket nyakló nélkül alkalmazni bárki tud, ehhez nem kell szakértelem. Szakértelem éppen ahhoz kellett volna, hogy egy ettől eltérő gazdaságpolitikával kormányozzák az országot a gazdasági növekedés felé. A kormány ezzel az úgynevezett stabilizációs csomagtervvel bebizonyította, hogy nemcsak szakszerűtlen, de demagóg is, hiszen állandóan az előző négy évre mutogat, holott minden, tárgyilagosan gondolkodó ember előtt nyilvánvaló, hogy az ország a végzetes adósságspirál útján nem az előző négy évben, hanem 1990 előtt indult el; a jelenlegi kormányzat szellemi jogelődei - sokszor személyükben is ugyanazok - halmozták fel azt a hatalmas államadósságot 1990 előtt, amelyet most a lakossággal fizettetnek meg.
A kormány az úgynevezett stabilizációs csomagtervével a gazdasági és szociális csőd felé vezeti az országot, a szociális piacgazdaság helyett antiszociális piacgazdaságot épít egy jövőkép nélkülivé tett és reményétől is megfosztott országban. A kormányzat mindenféle beígért és előírt társadalmi és szakszervezeti érdekegyeztetés nélkül, a lakosság növekvő ellenérzésétől kísérve, rohamosan csökkenő társadalmi támogatottság mellett hoz különböző szakszerűtlen intézkedéseket, amelyekkel a magyar népet sújtja. Csak remélni lehet, hogy ez a kormány hivatali idejének a lejárta előtt megbukik. Köszönöm a figyelmet. (Taps a jobb oldalon.)
