DR. ROTT NÁNDOR
DR. ROTT NÁNDOR
DR. ROTT NÁNDOR (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Most már lassan ötödik éves parlamenti pályafutásomnak ez a mai este egy emlékezetes estéje marad, mert nagy tiszteletet érdemelnek azok a képviselőtársaim, akik egy csaknem üres Házban olyan magas szintű szakmai kritikát nyújtottak egy törvényjavaslathoz, amelyiknél tudni lehet, hogy a kormány semmit nem fog belőlük figyelembe venni. A nagyon fontos szakmai észrevételek, a tényleg a jobbátételt szolgáló javaslatokat falra hányt borsónak fogják tekinteni.
Mert igaza volt Pusztai Erzsébetnek: egy rendkívül rosszul, szakszerűtlenül előkészített, szakmai hibáktól hemzsegő törvényjavaslat került a Ház elé. S az az apparátus, amelyik ezt elkövette, nem is akarja ezt kijavítani, képtelen is rá. Csak erre képesek, csak erre.
Keller László, igen tisztelt képviselőtársam talán egy vagy két órával ezelőtt arról beszélt Szöllősi Istvánné igen tisztelt képviselőtársam beszéde után, hogy a sok bíráló, vagy legalábbis több bíráló észrevétel mellett miért nem tett maga is módosító indítványokat és javaslatokat. Ha valaki alaposan, kicsit is alaposabban tanulmányozza a nyugat-európai és észak-amerikai parlamenti demokráciák törvényhozási metódusát, akkor láthatja: két parlamenti típust különböztethetünk meg. Az egyik az, ahol a képviselők nagyon aktívan részt vesznek a törvényalkotás munkájában - úgy értem, hogy törvényjavaslatokat nyújtanak be, nagyarányú módosításokat hajtanak végre. Jellegzetesen ilyen az amerikai törvényhozás. Az, hogy egy képviselő olyan mértékű jogszabályalkotó munkát végezzen, hogy szinte egy új törvényt nyújtson be egy használhatatlan, szakszerűtlen, rossz törvény helyett, ezekben az országokban nemigen szokott előfordulni, mert ott ilyen selejtet nem nyújtanak be a törvényhozásnak. De ha előfordulna mégis, akkor ott a képviselők erre megfelelő apparátussal rendelkeznek. Olyan jövedelemmel és olyan szakértői gárdát alkalmazhatnak, ami lehetővé teszi számukra, hogy ilyen mértékű törvényhozó feladatokat lássanak el. Magyarországon ezt egy országgyűlési képviselőtől nem lehet elvárni, mert ehhez a feltételek nincsenek biztosítva a számára. És főképp nem kelhet akkor sem versenyre azzal a minisztériumi apparátussal, ahol egy törvényen, egy törvényjavaslaton - bármilyen szegényes és bármilyen rossz is - tízen, húszan, adott esetben százan dolgoznak, ha belevesszük az egész mögöttes apparátust is.
Tehát nem vállalhatják magukra a képviselők, hogy a kormány helyett ők alkossák meg a törvényeket. Kisebb-nagyobb módosításokat még el lehet képzelni, de olyan gyökeres és olyan sokrétű módosítás, mint például amire ennek a törvénynek az esetében szükség lenne, egyszerűen elképzelhetetlen. Nem beszélve arról, hogy abban az esetben már a törvény, a jogszabály belső konzisztenciáját is nagyon nehéz lenne fönntartani.
A múlt évben, az ez évi költségvetés vitájában azt mondtam - elnézést, hogy az akkor általam elmondottakra hivatkozom -, a kormány költségvetési javaslatának legnagyobb hibája, hogy nem elég radikális, nem képes arra, hogy megoldja azokat a rendkívül súlyos problémákat, amelyek az országban föllelhetők. Sajnos, ebben igazam lett: rákényszerült a kormány egy valóban radikális lépésre.
Mi azonban ebben a hiba? Nem az, hogy a kormány végre komoly, radikális lépéseket tesz - már ezelőtt fél évvel meg kellett volna tennie -, hanem az, hogy ezeket a lépéseket nem abba az irányba tette, ahol ezeken a gazdasági bajokon és ezen a pillanatnyi gazdasági válságon is enyhíteni lehetne. Én már akkor fölhívtam a figyelmet arra, hogy ilyen terület lehet a feketegazdaság fölszámolása vagy a feketegazdaság beterelése egy normál gazdasági menetbe, hogy adófizetővé váljék. Ilyen lehetőség az adótartozások behajtása, és általában az adók és az illetékek, vámok terén egy szigorúbb, sokkal szigorúbb eljárás. Ha jól emlékszem, még arra is hivatkoztam, hogy egy olyan liberális államban is, mint az Egyesült Államok, az adócsalást börtönnel büntetik, nálunk pedig, ha minden adócsalót börtönnel büntetnének, akkor másik probléma merülne föl, hogy hol van annyi börtön Magyarországon, amikbe be lehet őket vinni?
A másik ilyen terület, amit akkor is említettem: a privatizációs bevételek növelése, illetőleg a privatizációs visszaélések megszüntetése. A kormány ezen az úton nem sokat lépett, mert ismereteim szerint privatizációs bevételek változatlanul nincsenek, s ami a visszaéléseket illeti, ne menjünk elébe a dolgoknak - majd ki fog derülni.
A harmadik olyan terület, amellyel javítani lehetett volna a költségvetés pozícióján, a mérhetetlenül földuzzadt állami bürokrácia leépítése. Úgy látszik, ez az egyetlen terület, ahol a kormány megtett egy kezdeti lépést. De meg kell mondanom: az a 15 százalék, amely nem a tényleges létszámból indul ki, hanem egy képzett létszámból - gyakorlatilag ténylegesen nem lesz 15 százalék, legfeljebb 10 százalék körül, ha lesz -, nem elegendő ahhoz, hogy az állami bürokráciát megszüntesse. Már akkor is hivatkoztam erre: az állami bürokrácia lényeges csökkentésének nem az a fő indoka, hogy drága, hanem ez a bürokrácia rendkívül rossz. Ez rendkívül rossz. Rosszul is képzett, és rosszul funkcionál. Egyebek közt úgy funkcionál, hogy ilyen törvényjavaslatokat állítanak elő. Mert egy pillanatig nem képzelem, hogy ezt a pénzügyminiszter úr készíti személyesen: ezt egy nagy apparátus hozta össze, és ez az apparátus erre képes.
(21.40)
Mindazokat, amiket itt Pusztai Erzsébet képviselőnő elmondott, nem neki, hanem az apparátusnak kellett volna lépésről lépésre elemezni, megoldani. S ha ezt végigviszik, akkor nyilván nem ilyen törvényjavaslatot terjesztenek a Ház elé.
Tehát azt hiszem, ezekben az irányokban kellett volna radikálisabban lépnie a kormánynak. S minthogy ezekben az irányokban nem lépett radikálisan - nem szeretek jósolni, mert, sajnos, igazam volt az elmúlt években a jóslataimban -, nem lesz elég; bármekkora felháborodást vált ki ez a csomag, joggal, ez nem lesz elég, nem fogja elérni azt a remélt hatást, nem fog megfelelni azoknak a várakozásoknak, amelyeket a pénzügyminiszter úr vagy a kormány fűz hozzájuk. S ebben az évben még ide fognak jönni hozzánk, és még egyszer fognak kérni egy hasonló csomagot. Mert menet közben ki fog derülni, hogy ez nem elég.
Közben azonban - amíg most már ez a harmadik ilyen költségvetési, pénzügyi csomag, amivel megörvendezteti az országot a kormány - a háttérben naturális folyamatok mennek tönkre. Az ország az általános leépülés stádiumában van. Most nem azokról beszélek, amik még csak a fiókban vannak, de nem mondtak le róluk. Ilyen a vasútvonalak megszüntetése, ezt csak elhalasztotta a kormány, de szilárd meggyőződésem, hogy ezzel mint lehetőséggel, előbb-utóbb számolnunk kell; ilyen a kórházak bezárása vagy átalakítása más egészségügyi intézménnyé; ilyen az iskolák megszüntetése, a körzetesítés; ilyenek azok a szabályok, amelyek a falvakat tovább fogják felszámolni. Végső soron mindezen intézkedések ellenére egy borzasztó leépülési, degradációs folyamat megy végbe ebben az országban, és a kormány ennek a megállítására, ellensúlyozására képtelennek bizonyul.
A kisgazdapárt elsősorban nem azért nem fogja megszavazni ezt a csomagot, mert felháborítóan antiszociális, mert nem veszi észre és nem veszi figyelembe, hogy milyen súlyos lakossági csoportérdekeket, rétegérdekeket sért és mennyire veszélyezteti a következő generációkat. Nemcsak ezért. Hanem azért sem, mert az egész csomagterv egy olyan gazdaságpolitikának, azt is mondhatnám, olyan politikának a része, amely teljes egészében elfogadhatatlan, mert nem felel meg az ország és a nemzet érdekeinek.
Köszönöm a figyelmüket. (Szórványos taps.)
