DR. TORGYÁN JÓZSEF
DR. TORGYÁN JÓZSEF
DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Igen tisztelt Képviselőtársaim! Eredetileg úgy gondoltam, hogy a privatizációs törvénynek most csak egy speciális részével fogok foglalkozni, miután korábban már felszólaltam és részletesen kifejtettem a véleményem a törvénytervezettel kapcsolatban. Nevezetesen azt a kollíziót szerettem volna feloldani, amely az 1991. évi XXV. törvény rendelkezései és a jelenlegi privatizációs törvény előírásai között található. Miután azonban két oldalról is megszólíttattam a mai megelőző felszólalások kapcsán - egyrészt a Kereszténydemokrata Néppárt részéről felszólaló Pálos Miklós képviselő úr, másrészt pedig Göndör István, az MSZP képviselője is megszólított -, úgy gondolom, az általuk felvetett témakörre is ki kell terjesztenem a felszólalásomat.
Teljes mértékben egyetértek azzal, amit Pálos Miklós felvetett, és külön köszönöm is a tárgyilagosságát. Parlamenti felszólalásában is kitért arra, mennyire helyes volt a Független Kisgazdapárt álláspontja a reprivatizációt illetően, és hogy milyen tragédia származott abból, hogy nem a Független Kisgazdapárt reprivatizációval kapcsolatos elképzeléseit fogadta el a korábbi Ház, hanem egy olyan részleges kárpótlási törvényt, amely végül is az üzérek, ügyeskedők területévé degradálta az egész kárpótlási kérdést, kijátszván az alanyi jogosultak és mindazok érdekeit, akiket pedig a részleges kárpótlási törvény szeretett volna előtérbe helyezni. Úgy gondolom, ezzel a kérdéssel feltétlenül foglalkozni kell, mert a hátralévő privatizációt illetően az elmozdulást egyértelműen az a lehetőség adja, ahol az alanyi jogon való kárpótoltak, tehát a reprivatizációhoz legközelebb eső gondolatkör hasznosítható, és az általam benyújtott módosító indítványok is ebben a körben mozognak.
Göndör István képviselőtársam felvetette és nehezményezte, hogy korábbi felszólalásomban a nemzeti középosztály problémakörét a gazdasági kérdésekre szűkítettem. Úgy gondolom, a privatizációs törvény vitája kapcsán valóban nem terjeszkedhettem túl a gazdasági kérdéseken - ilyen vonatkozásban egyet kell értenem Göndör István képviselő úrral. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy én a tulajdoni viszonyokon kívüli, tehát a szellemi erőkre támaszkodó középosztály erejét nem akceptálnám kellően. Itt azonban most arról van szó, hogy a tulajdonosi szerkezetet miként kell kialakítani annak érdekében, hogy a nemzeti középosztályt is helyzetbe hozzuk, vagy általában mit kell azért tenni, hogy elkerüljük az ország bérmunkássá tételét. Távolról sem tudok egyetérteni a Göndör István által kifejtettekkel, miszerint az egy nagyon is jó folyamat, ha az ország a bérmunkás helyzetébe kerül, a lényeg, hogy jól meg legyen fizetve.
Emlékeztetném önöket a romániai viszonyokat illetően: ha jól emlékszem, Albina Banknak nevezték - ha nem jól emlékszem, kérem képviselőtársaimat, igazítsanak ki - azt a bankrendszert, amelyet a románok hoztak létre éppen azért, hogy a színtiszta magyar területekre úgy tudjanak betörni, hogy a nemzeti középosztálytól a tulajdoni viszonyokat átvegyék és a nemzeti középosztály román részének behozatalával a színtiszta magyarságot visszaszorítsák.
(11.20)
Most ugyanez a folyamat észlelhető a szlovákiai eseményeket illetően, ahol nemcsak az a diszkrimináció szorítja vissza a magyar tulajdonosi szerkezet kialakíthatóságát, amely egyértelműen a Beneš-dekrétumokból fakad - tehát nevezetesen, hogy 50 hektárig kaphatnak vissza földet a magyarok, a szlovákok viszont bármennyit -, hanem a privatizáció kapcsán is, amelyről oly sok elismerő nyilatkozatot hallottam a csehszlovák viszonylatban - ez most már természetesen szlovák viszonylatra szűkült az ottani államszerkezetben bekövetkezett változás kapcsán. Hadd utaljak arra, hogy az ottani tulajdonosi szerkezet kialakulásánál a hitel lehetőségének hiánya szintén nem ad lehetőséget a magyar privatizőröknek, hogy az ottani tulajdoni viszonyok kapcsán önmaguknak is megfelelő tulajdoni részeket szerezhessenek meg, ami - már előrevetíthetően - Szlovákiában is azt a helyzetet fogja eredményezni, hogy bérmunkássá degradálják az ott élő magyarokat.
Nos, ugyanez a helyzet mutatható ki magyar viszonylatban is, mert Göndör képviselőtársam csak egy adatot hozott fel, hogy Nyugat-Európában ennek a százalékos aránya az egész gazdaságban 12 százalék. Ebben neki igaza van, csak vegye figyelembe azt, hogy a magyar export az 1994. évi záróadatok szerint több mint egyharmad részben bérmunkából adódott; tehát több mint 33 százalék volt a bérmunka a magyar oldalról. Ez egyértelművé teszi, hogy az egész tulajdonosi szerkezet rendkívül kedvezőtlen irányt vett. Ezen tehát a privatizáció eszközeivel kell segíteni. Ezért köszönöm Göndör Istvánnak, hogy felvetette ezt a kérdést, mert bár nem értek vele egyet, de egy rendkívül fontos, mondhatni, kulcsfontosságú kérdést vetett fel. A mi álláspontunk az, hogy ez egy rendkívül egészségtelen arány, s ha figyelembe vesszük, hogy a hat nagy vállalatra, a stratégiai egységek privatizációjára csak most kerül sor, akkor gondolják végig, képviselőtársaim, hogy a jelenleg meglévő kedvezőtlen tulajdonosi szerkezet mennyire fogja a bérmunkási helyzetünket még inkább meghatározni. Márpedig ha mi bérmunkások leszünk, ebben az esetben Európa másodrangú állampolgáraivá fogunk lesüllyedni.
Tehát mindenképpen hozzá kell nyúlni a tulajdonosi szerkezethez. Ezért van azon az állásponton a Független Kisgazdapárt, hogy minél szélesebb körben tulajdonossá kell tenni azokat a magyar rétegeket, amelyek tagjai vagy részt vettek ezen értékek létrehozatalában, vagy közvetlenül nem vettek részt, de akik szellemi erejüknél fogva közvetve mégiscsak ezen értékek létrehozóinak tekinthetőek. És itt mindenképpen előtérbe kell helyezni a nemzeti középosztályt! A Független Kisgazdapárt álláspontja tehát az, hogy az ország egész jövőjére kihat ennek a szerkezetnek a mibenléte.
Ami most már a konkrét privatizációval kapcsolatos, olyan gondokat illeti, amelyek itt még szóba kerültek: Göndör képviselőtársam fölvetette még, hogy miért bántjuk mi a menedzsmentet, hiszen a menedzsmentet ellenőrzi az ÁV Rt. Hát senki nem mondta, hogy nem jogosult ellenőrizni az ÁV Rt. azt a menedzsmentet, amely az egyszerűsített privatizációt lebonyolítja! De hát könyörgöm, igen tisztelt képviselőtársaim, vegyék már elő a Magyar Köztársaság alkotmányát! Nem kell benne sokat lapozgatni; elég, ha a 10. § (1) bekezdését elolvassák! Abban az található, hogy "az állami vagyon a magyar nemzet vagyona"! A magyar nemzet vagyonát pedig illik megőrizni, a magyar nemzet vagyonára illik odafigyelni! A magyar nemzet vagyonának pedig több mint a fele eltűnt - kimutatható ellenérték nélkül! És én kérem, hogy ebben a körben vegyék tekintetbe, mondjuk, a Népszabadságban megjelent olyan cikket - nehogy azt mondhassák, hogy Torgyán József találta ki -, amely a privatizációs visszaélésekkel foglalkozott, s ahol feketén-fehéren le van írva, hogyan lehetett 100 ezer forint törzstőkéért 15 milliárdos könyv szerinti vagyonértéket megszerezni; s hozzátette az újságíró, nehogy valaki itt rosszra gondoljon: szó sincs arról, hogy itt bármiféle büntetővizsgálódás folyna. No kérem, ha 100 ezer forintért meg lehet szerezni 15 milliárdot, akkor ne csodálkozzék Göndör István azon, hogy a menedzsmenttel kapcsolatban bizony rossz érzések keletkeznek némelyikünkben!
S ha a jelenlegi egyszerűsített privatizációt nézzük, akkor látjuk, hogy tulajdonképpen egy nagyon is kimutatható láncolat van itt az egész törvényes konstrukcióban. Adva van a kormány, amely kiválasztja az ÁV Rt. vezetését - amint azt meg is tette: a korábbit leváltotta, a saját embereit kinevezte. Az ÁV Rt. aztán közvetlenül jogosult intézkedni a menedzsmentek fölött, ők gyakorolják az ellenőrzést az ő privatizációjuk kapcsán; a menedzsment pedig szakértőt alkalmaz, aki az általa megvásárolni szándékolt állami vagyont felértékeli. Ő fizeti a szakértőt, tehát az ő embere, egy általa irányított személy. És akkor ráadásul egy olyan konstrukciót hoznak létre, hogy ez a menedzsment jogosult kiírni a pályázatot, ő jogosult pályázni, ő jogosult azt elbírálni, ő jogosult önmagát azután győztesnek kihirdetni - és még az állam vállal egy olyan kötelezettséget ehhez, hogy ha 50 százalék plusz egy egységet megszerez a menedzsment, akkor a többi 49,99 százalékot ingyen nekiadja! Hát ha én emiatt legalább nem aggódhatok, akkor elnézést kérek, igen tisztelt képviselőtársam, vajon milyen jog illet meg engem ebben a parlamentben?!
Nos, éppen ezeket a visszásságokat látva, ezt a képtelen helyzetet észlelve, azt mondom, hogy legalább a meglévő állami vagyon privatizálása kapcsán vegyünk tekintetbe olyan lehetőségeket, amelyek törvényi rendelkezésnél fogva tulajdonképpen eddig is kötelezően figyelembe veendők lettek volna, csak az eddigi kormányzatok azt nem vették tekintetbe. Itt konkrétan arról van szó, rá kell mutatnom arra, hogy az 1991. évi XXV. törvény, amely önök által is ismerten a tulajdonviszonyok rendezése érdekében, az állam által az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról szól, számtalan hibája mellett - amellett, hogy ez a törvény önmaga jelentette a csődöt, hozta a gazdasági összeomlást az általa érintett területeken, hogy a bűnözés, az üzérkedés, az ügyeskedés melegágyává változtatta ezt az egész területet - a 8. § (3) és (4) bekezdésében olyan rendelkezéseket tartalmazott, amelyekre fel kell hogy hívjam az önök figyelmét.
(11.30)
A (3) bekezdés értelmében a gazdasági társasággá alakuló állami vállalatok vagyonmérleg szerinti vagyonának, illetőleg a közvetlenül értékesítésre kerülő állami tulajdonú vagyontárgyak értékének legalább 10 százalékáig kell ellenértékként kárpótlási jegyet elfogadni. Az ezen felüli mértéket az Állami Vagyonügynökség határozza meg. Ennek a törvényi rendelkezésnek, így ahogy van, kógensen be kellett volna kerülnie a privatizációs törvénybe, és eddig is alkalmazni kellett volna az eddigi, több mint négyéves ciklusban. Ez nem történt meg; ez valamennyiünk alkotmányos mulasztása, mert erre fel kellett volna figyelnünk, igen tisztelt képviselőtársaim.
Ennek a másik rendelkezése a 4. § szerinti, mely azt mondja ki: a szövetkezet által a 26. §-ban meghatározott módon szerzett kárpótlási jegyet a gazdasági társasággá átalakuló állami élelmiszeripari vállalatok vagyonmérleg szerinti vagyonának legalább 20 százalékáig kell ellenértékként elfogadni. Az ezen felüli mértéket az Állami Vagyonügynökség határozza meg.
Számos alkalommal szó esett erről a helyről is, a padsorokból is, hogy milyen jóvátehetetlen bűntett a magyar állammal szemben az élelmiszeripar idegen kézre adása, miközben a föld termékeit nem lehet biztonságosan értékesíteni. Gondolják végig képviselőtársaim, mennyi biztonságot jelentene a magyar földműves, szőlőmíves népnek, hogyha ez a rendelkezés eddig betartásra került volna. Különösen hogyha az Állami Vagyonügynökség azt mondta volna, bölcsen felismerve, mondjuk, az alapvető nemzeti értékeket, bizonyos termékeket illetően, hogy mondjuk, Tokaj-borvidék esetében, több mint 50 százalékot kellett volna magyar kézen hagyni. Mert én, bármennyire nagyra becsülöm is a mai politikai vitában elhangzott miniszterelnöki érveket, de úgy gondolom, hogy adott esetben itt is a francia érdekek helyett, ami a konkurenciát jelenti, talán célszerűbb lett volna magyar érdekeket megvédenünk.
Ezért az én módosító indítványom arra terjed ki, hogy egyrészt indítványozom, hogy a '91. évi törvény XXV. törvény 8. § (3) és (4) bekezdését emeljük át a privatizációs törvénybe, másrészt pedig olyan rendelkezéseket szeretnék elfogadtatni, amelyek a privatizációban és a felszámolási eljárásban...- ugyanis ne feledkezzenek meg képviselőtársaim arról, hogy a felszámolási eljárásokban most már nemegyszer több törvénytelenség lehetősége húzódik meg, mint a privatizációs eljárásban, és mind gyakrabban, mind nagyobb előszeretettel alkalmazzák a felszámolási eljárás során megkaparintható vagyonrészek taktikáját, mert az bizonyos fokig sokkal könnyebben kivonható az állami ellenőrzésből. Én azt mondom, hogy mindkét esetben meg kell védeni az eredeti kárpótoltakat, tehát az alanyi jogon kárpótlásra jogosultakat, akik a nevükre szóló és a vásárlás időpontjában tulajdonukban lévő kárpótlási jegyekkel ezeket a tulajdonokat meg tudják szerezni.
Én további védelemként még szeretném érvényesíteni, hogy az így vásárolt vagyont kötelezően az eredeti kárpótolt tulajdonába kelljen adni. Tehát ne lehessen megjátszani azt, hogy megjelenek én, a stróman nevében, és akkor én kaparintom meg a tulajdont. Tehát az alanyi jogú kárpótolt nevére legyen köteles bejegyezni a tulajdont, és a kárpótlási jegyért vásárolt vagyon a vásárlás keltétől számított öt éven belül ne legyen semmilyen esetben sem elidegeníthető. Itt tulajdonosváltozás csak örökléssel következhessen be.
Ez, úgy gondolom, egy további jogi biztosítékot adna a kárpótlási jegy jogosultjai sérelmére elkövetett üzérkedések, ügyeskedések sorozatának. És éppen azért, hogy az alanyi jogosultú kárpótoltakat még inkább védjük, indítványozom, hogy a privatizációs pályázatokban a készpénzes pályázókkal azonos elbírálásban részesítsék az alanyi jogú kárpótoltakat. Ami megint egy további lehetőséget ad egyrészt azoknak az elesett, kiszolgáltatott helyzetben lévő kárpótoltaknak a tényleges vagyonhoz juttatására, akiknek erre eddig semmilyen lehetőségük sem volt, másrészt pedig ez a magyar állam vagyonát védő intézkedés is. Mert épp az üzérkedőkkel, ügyeskedőkkel szemben lép fel, a megkaparintott nagy vagyonok birtokosaival szemben állít fel egy olyan jogi védelmet, ami a kistulajdonost és ezzel a kedvező tulajdonosi szerkezetet védené.
Kérem igen tisztelt képviselőtársaimat, ha sor kerül ezen beterjesztések tárgyalására, akkor a Független Kisgazdapártnak ezeket az előterjesztéseit szíveskedjenek megfontolni, netántán támogatni. Köszönöm a türelmüket. (Taps a jobb oldalon.)
