GÖNDÖR ISTVÁN
GÖNDÖR ISTVÁN
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előttem szólók már számtalan kérdésre felhívták képviselőtársaim figyelmét a törvénytervezettel kapcsolatban, ennek ellenére nem álltam el hozzászólásomtól, mert úgy érzem, hogy néhány gondolatban tudok újat mondani. A másik: szeretnék néhány képviselőtársammal érdemben vitatkozni.
Egy olyan törvénytervezet van előttünk, amellyel tovább folytatjuk a tulajdonosi struktúra megváltoztatását. Sepsey Tamás képviselőtársamnak ama költői kérdésére, hogy egyáltalán el akarjuk-e adni ezt a vállalkozói tulajdont, az a válaszunk, hogy igen - de a fő célunk mindenekelőtt az, hogy a gazdaság működjön, a vállalkozások tovább működjenek.
Meggyőződésem, hogy a privatizációt nem lehet mindenki megelégedésére csinálni. Az elmúlt évek és a jelenlegi vita is előrevetíti már ennek az árnyékát. De mit tehetünk? Meghátrálhatunk-e egyáltalán? Úgy gondolom, hogy nem. Tovább kell folytatnunk a tulajdonviszonyok megváltoztatását.
Törvényt alkotunk a privatizációról, azzal a tudattal, hogy képviselőtársaim többsége - ugyanúgy, mint a társadalom - nem lesz kedvezményezettje ennek a folyamatnak. Majd később kitérek rá, hogy mit értek ez alatt. Sajnos, tulajdonosként ezt nem tehetjük majd meg.
A vitában már résztvevők közül többen - Orbán, Surján vagy Torgyán képviselő úr - meggyőzően beszéltek a polgári középosztály kialakulása iránti szándékról. Nagyon sajnálom, hogy nem írták körül, ők mit értenek a polgári középosztály kialakulásán, kit tartanak odavalónak. A felszólalásaikból azt vettem ki, hogy ők elsősorban a tulajdonviszonyokra és az az alapján szerveződő középosztályra gondolnak. Szeretném azért előrebocsátani: a középosztály kialakulásának más módjai is vannak. Ilyen lehet például, hogy egyszerűen a jövedelmi viszonyok alapján tartozik a középosztályba valaki, vagy a tudás java bizonyos fokának birtokosaként. Hadd mondjam el, hogy tőlünk nyugatra, Nyugat-Európában ez az utóbbi kettő inkább a jellemző: tehát egy megfelelő jövedelem, vagyon, iskolai végzettség, egyfajta fogyasztási szokás, kulturális aktivitás és a hatalomhoz való viszony.
Meggyőződésem, hogy a magánszektor fejlődését nem a privatizáció oldja meg, hanem elsősorban az új vállalkozások beindulása. Nem akarom a képviselőtársakat untatni. Mindenki átnézte a statisztikákat, melyek tükrözik, hogy döntően az elmúlt években létrejött új vállalkozások mozdították meg már valamelyest a magyar gazdaságot. Tudom, hogy ez a megállapítás egyben le is értékeli ennek a törvénytervezetnek a jelentőségét.
Felvetődött már az is, hogy bérmunkássá degradáljuk a társadalmat. Képviselőtársaim, engedjenek meg egy '93. év végi statisztikai adatot, mely szerint az önálló vállalkozók száma az aktív keresőkön belül tíz és fél százalék volt. Ez nem '94-es adat, hanem '93-as, amikor még az előző kormány volt hatalmon. De azt is hozzáteszem - ezt nem bántó szándékkal mondtam -, hogy Európában, ahol már több évtizede piacgazdaság van, ez az arány 12-14 százalék. Valóban igaz tehát: nem csodaszer az a törvénytervezet, ami előttünk van, és nem alkalmas arra, hogy megoldja az összes bajt, az összes problémát, ami előttünk áll.
Hadd vitatkozzak egy kicsit azokkal a képviselőtársaimmal, akik nagyon favorizálták, hogy kik vehetnek részt ebben a privatizációban!
(10.50)
Surján képviselőtársam beszélt legmeggyőzőbben - és most utoljára Pálos Miklós úr - az esélyegyenlőségről. Igen, a törvénnyel megteremthetjük az esélyegyenlőséget, de sajnos ki kell mondani, hogy a privatizációban nem azok vesznek részt, akiket mi itt mindannyian szeretnénk. Elsősorban azok, akik némi tőkével, vállalkozó kedvvel és valamilyen ötlettel rendelkeznek egy vállalkozás működtetéséhez. Hiába akarjuk mi együtt a társadalom egészét tulajdonossá tenni, ha az elmúlt évtizedekben nem volt lehetőségük arra, hogy megfelelő tőketartalékot felhalmozzanak ahhoz, hogy részt vehessenek ebben a nagy társadalmi játékban - elnézést a leegyszerűsítésért.
Tehát ezt - ha tetszik, ha nem - objektív feltételként el kell fogadnunk. Úgy gondolom, a társadalom többsége ezt el is fogadja, felvállalja azt, hogy bérmunkás marad, bérből, fizetésből élő marad, csak az a lényeg, hogy ez a bér tisztes bér legyen, ami biztosítja számára és családja számára a megélhetést.
Tehát összefoglalva: meggyőződésem, hogy a középosztály kialakulását nemcsak azzal tudjuk elősegíteni, ha tulajdonossá tesszük a társadalom többségét.
Az ellentmondások ellenére mégis meg kell alkotnunk ezt a törvényt, megfelelő ellenőrzés, garanciák beépítésével annak érdekében, hogy olyan tulajdonosokat támogassunk, akik működtetni tudják ezt a vállalkozói vagyont. Ezt viszont nem könnyű feladat megtalálni, sőt azt mondanám, hogy nagyon nehéz.
Nagyon fontosnak tartom, hogy a megkötött üzletek átláthatók legyenek, és hangsúlyozni kell, hogy itt mindössze 1500 milliárdnyi vagyonról van szó, amely több mint 600 vállalkozást takar. Arról azonban nem szabad elfeledkezni, hogy ebből alig több mint egy tucat vállalkozás 1100 milliárd forintot jelent, tehát a stratégiai ágazatok; most hadd ne soroljam fel ezeket.
Szándékaink szerint szeretném, ha ez a törvény keretjellegű jogszabály lenne, és itt vitatkozom Mádi képviselő úrral és mindazokkal, akik a törvényben a privatizációs követelményeket vagy a privatizációs prioritásokat túl számosnak találták.
Tisztelt Képviselőtársaim! Egy ilyen törvényben akkor, amikor - mint említettem - több mint 600 vállalkozásról van szó, nem lehet minden egyes speciális szabályt egy törvényben megfogalmazni. Adott esetben, adott üzlet megkötésekor kell ezek közül a követelmények közül kiválasztani azt, amelyik a legfontosabb, vagy meg kell állapítani a fontossági sorrendet. Szeretném leszögezni: az a meggyőződésem, hogy csak remegő kezű bürokraták azok, akik ahhoz ragaszkodnak, hogy minden egyes előre nem látható veszély is valamilyen paragrafus formájában megfogalmazásra kerüljön. Véleményem szerint a részleteket, a garanciákat, a biztosítékokat az egyes eladásokról a szerződésekben kell kikötni. Azt hiszem, hogy ezt a jogban nálam sokkal jártasabb képviselőtársaim meg tudják erősíteni.
A szerződést biztosító mellékkötelezettségek rendszerét ismeri a jog. Gondolok itt akár a továbbműködtetésre, a foglalkoztatás kérdésére vagy a hazai beszállítók védelmére. Ez már a szervezet feladata kell hogy legyen, amely a privatizációt végzi, hogy döntsön - még egyszer hangsúlyozom - a prioritásról. De szeretném azt kiemelni, hogy ennek ára van. A piacon ennek ára van, mert ez azt jelenti, hogy a vevőt valamilyen formában korlátozom a szabadságában. Ezt kell az ÁPV Rt.-nek adott esetben majd mérlegelnie, hogy ez a kikötés milyen árengedményt ér meg, egyensúlyban van-e a kettő.
Tardos Márton képviselőtársam nagyon részletesen beszélt arról, hogy a privatizáció folyamatát hogyan befolyásolják a körülmények: a kereslet, a kínálat, a kamat, hogyan hat az üzleti értékre a nyereségtermelő képesség. Tessék végiggondolni, hogy azok a társaságok, amelyek most privatizáció előtt állnak, milyen nyereségtermelő képességgel bírnak, és ennek alapján már lehet prognosztizálni, hogy milyen vevőkörre vagy egyáltalán milyen bevételre tudunk számítani.
A külső körülmények között szeretném hangsúlyozni, hogy ebben a törvényben valahol meg kell fogalmaznunk azt, hogy az egyes szaktárcáknak együttműködési kötelezettsége van a privatizációs szervezettel. Ugyanis azt a jogi hátteret, amely a vitákban eddig is több helyen elhangzott - vagy csak gondoljunk az energiaszektorra, hogy hány törvény, hány rendelet hiányzik - ez a szervezet nem lesz képes megalkotni, ezt az egyes szaktárcáknak kell megtenniük.
Amikor a privatizációról beszélünk, tudomásul kell vennünk a működő gazdasági törvényeket. Több évtizeden keresztül tapasztaltuk, hogy különböző kinyilatkoztatásokkal próbáltak erőszakot elkövetni ezeken a törvényeken. A magyar gazdaságból két nagyon fontos dolog hiányzik: az egyik a tőke, a másik a profit.
A vállalkozók napi likviditási gondokkal és problémákkal küzdenek, mondhatnám azt, hogy egy hajszálon egyensúlyoznak napról napra. Így máris felvetődik a kérdés: ki tud ma Magyarországon tényleg részt venni a privatizációban? Akárhogy nézzük, ki kell mondani: egy nagyon szűk réteg.
Azt is elmondom - konzultálva nagyon sok választópolgárral -, hogy igenis, a választópolgárok többsége idegenkedik a kockázatvállalástól és egyáltalán a vállalkozásokban való tulajdonjog megszerzésétől.
A továbbiakban a szervezetről szeretnék néhány szót elmondani. Úgy gondolom, hogy a privatizációt felügyelő tárca nélküli miniszter feladata különösebben nagy gondot nem okoz, a törvénytervezetben módosító javaslatokkal könnyen elhelyezhető. A szervezetet - és itt egyetértek Pálos Miklós képviselőtársammal - jól felkészült szakemberekkel kell feltölteni, a szervezet legyen egyszerű és átlátható. Ez reményeim szerint hozzájárulhat ahhoz, hogy a privatizációs költségek csökkenjenek, egy kisebb szervezet már önmagában sejteti a kisebb működési költséget, és ha olyan szakembereket alkalmaz, akik korrektül járnak el az egyes üzletek lebonyolításában, és vállalják a felelősséget a döntéseikért, akkor meg lehet szüntetni az akták folyamatos fölfelé tologatását és elérhető az, hogy a számtalan szakértő alkalmazását csökkentse az ÁPV Rt.
Erre hadd mondjak egy nagyon egyszerű példát. Képviselőtársaim közül biztos sokan próbáltak már valamilyen tartós fogyasztási cikket, de ha leegyszerűsítjük: egy autót eladni. Tapasztalta-e valaki önök közül azt, hogy a vevő az eladó műszaki szakértőjének véleményét mindenekelőttiként elfogadja? Nem. Az, aki vásárol, az esetek döntő többségében a saját szakértőjével vizsgáltatja meg annak a kockázatát, hogy érdemes-e az üzletet megkötni vagy sem. Ehelyett mi ezt valahogy fejtetőre állítva próbáljuk megcsinálni. Ki merem jelenteni: ez nem jelent mást, mint a hazai szürkeállomány és a szakértelem leértékelését. Ma lépten-nyomon azt tapasztaljuk, hogy a külföldi tanácsadó cégek közvetítenek a menedzsment és a tulajdoni jogokat eladók között, de ez már az előző időszakban, az előző kormány időszakában is így volt.
(11.00)
Ezt Sepsey képviselő úr már feszegette, ezért szándékomban állt őt megemlíteni. Hadd mondjam ki: ez túl sokba kerül nekünk, és ez egyben azt jelenti, hogy így kopik el az állami tulajdon, vagy a tulajdonunk hozadéka. Ezért egyetértek mindenkinek azon kezdeményezésével, amely azt mondja, hogy a privatizációs költségeket valamilyen formában limitálni kell.
Az önkormányzatok tulajdonhozjutásáról szeretnék még néhány gondolatot elmondani. Szeretném kiemelni, hogy az elmúlt években az átalakulási folyamatban nagyon sok önkormányzat nem kapta meg az őt egyébként törvényben megillető tulajdoni részesedést. Ennek két oka volt. Az 1992. évi LIII. törvény 29. §-a kimondta, hogy részesedésre csak akkor válik jogosulttá az önkormányzat, ha a kormány döntése értelmében a gazdasági társaságban a százszázalékos állami tulajdon megszűnik. Az LIV. törvény pedig ezt majd pénzben rendeli kifizetni. Én azt szeretném, ha ebbe a törvénybe bekerülne egy olyan bekezdés vagy paragrafus, amely azt rendeli, hogy az önkormányzatok a privatizációval egyidőben hozzájuthatnak az őket több éve jogosan megillető tulajdoni részhez. Úgy gondolom, szükséges lenne, hogy az önkormányzatokat felelősséget vállalni tudó önálló szervezetként kezeljük.
Nagyon sok vita lesz még arról, hogy a privatizáció mértéke milyen legyen az egyes társaságokban. Ezt a kérdést is szeretném megközelíteni a piaci helyzet oldaláról. Természetes dolog, gondolom, akik tárgyaltak akár külföldi, akár hazai befektetővel, tapasztalták azt az egészséges törekvést, mely szerint többségi tulajdoni arányt szeretnének megszerezni, de az idevezető útnak több lehetséges változata van. Az egyik az, hogy valaki rögtön az elején kivásárlással többségi tulajdonhoz jut. A másik a tőkeemelés. Erre később majd vissza szeretnék térni. Lehet még felvásárlás, tőzsdei ügyletek, hadd ne folytassam.
Figyelembe kell vennünk, hogy azok a befektetők, akik ma érdeklődnek magyarországi vállalkozások iránt, tisztában vannak azzal, hogy a társaságok számára elengedhetetlenül fontos a tőkeinjekció. Ők hajlandók üzletrészekért pénzt adni, megvásárolni azokat. De tisztában vannak azzal, hogy ez a befektetés részükről egyfajta tőkefeláldozás a költségvetés vagy valamilyen államadósság oltárán. Tehát van egy egészséges törekvésük arra vonatkozóan, hogy annak a tőkének egy része, amit ők a magyar vállalkozásra szánnak, a cég működését szolgálja. Ezt pedig a tőkeemelés valósítja meg. A tőkeemelés lehet a forrása annak a technikai fejlesztésnek, amit olyan nagyon szeretnénk mindannyian, de sok esetben egyszerűen a termelési tényezők megszerzését jelentheti.
Még a mértékről engedjenek meg nekem egy nagyon rövid, de saját és szomorú tapasztalatot. Alig két évvel ezelőtt egy jól működő, ezer főt foglalkoztató üzemért egy vásárló egy fabatkát ígért pro négyzetméter. Tehát így ránézésre teljesen komolytalannak tűnt az ajánlat. A magyar sajtó több héten keresztül pellengérre állította az illető vállalkozót. Kérem, az üzlet nem jött létre, az üzemet nem vásárolta meg senki. Ma a munkavállalók kevesebb, mint egyharmada van az üzemben, és felszámolási eljárás folyik. Így kellene majd ennek az ÁPV Rt.-nek mérlegelni, hogy ki választ és kit választ ki új tulajdonosként.
Azt hiszem, mindannyiunkat az ellenőrzés kérdése foglalkoztat a legjobban. A törvénytervezet már megfogalmaz akár az Állami Számvevőszék, akár parlamenti bizottság, alkalmi, húsz képviselő által kezdeményezett felülvizsgálatot. Szeretném kiemelni a felügyelőbizottság szerepét, és ezt szeretném egy kicsit hangsúlyozni. Hatályos jogszabályok szerint a felügyelőbizottság feladata az igazgatóság tevékenységének ellenőrzése. Ez viszont kiterjed arra, hogy felvilágosítást, jelentést kérhet, a társaság könyveibe betekinthet és bármely iratot megvizsgálhat, hivatalból vizsgál mérleget, illetve minden fontos jelentést, amely az alapító elé kerül. Ezért én azt javaslom, hogy a felügyelőbizottság szerepét úgy növeljük, hogy a parlamentben résztvevő frakciók szakértői - és itt szeretném hangsúlyozni, hogy nem képviselőkre, hanem szakértőkre gondolok - vehessenek részt az ÁPV Rt. felügyelőbizottságában. Szeretném, ha ebben a felügyelőbizottságban a munkavállalók képviselője is részt venne.
Ki kellene egészíteni ezt a törvényt azzal, hogy az igazgatóságnak legyen joga bármely eljárást felfüggeszteni, és ha kell, a kormány elé vinni, és ha ez egy olyan nagy horderejű kérdés, akkor a kormány hozhassa döntésre a parlament elé. Nagyon fontos, hogy a nemzetgazdaság működése szempontjából jelentős társaságok listája - amelyet a privatizációért felelős tárca nélküli miniszter a kormánnyal együtt az Országgyűlés elé terjeszt jóváhagyásra - és e társaságok privatizációs stratégiája a parlament elé kerülhessen.
Fontosnak tartom, hogy az igazgatóság ülésein az egyes szaktárcák képviseltessék magukat, és vegyen részt a Versenyhivatal képviselője. Azt hiszem, az előttem szólók közül már többen érintették, mit jelentett a verseny korlátozása, a monopolhelyzet kialakulása. A Versenyhivatalnak lehet abban szerepe, hogy ezt megakadályozzuk.
És még egy, ami nagyon fontos az ellenőrzés szempontjából: a munkavállalók érdekének, véleményének, egyetértésének megjelenése a jóléti és szociális célokat szolgáló vagyontárgyak értékesítésében. Egyetértek azokkal a képviselőtársaimmal - néhányan már megfogalmazták -, hogy bizony, ennek a szervezetnek be kell rendezkednie a tartós vagyonkezelésre is. Mert hiába van meg bennünk a jószándék, hogy értékesíteni akarjuk a vállalkozói vagyont, de pont azért, mert a jövedelemtermelő képesség olyan siralmas, számolni kell azzal, hogy ennek a vagyonnak egy része még néhány évig állami tulajdonban marad.
Szeretném hangsúlyozni az emlékeztető szerepét, amelyet e törvénytervezet intézményesít, amelyben az értékesítés minden lényeges körülményét és mozzanatát rögzítik. Az ellenőrzés során ez alapdokumentuma lehet majd az ellenőrző szervezeteknek.
Az egyszerűsített privatizációról. Tisztelettel kérem képviselőtársaimat, akik a jelenlegi menedzsmentet ostorozzák: fel kellene hagyni ennek a menedzsmentnek az intézményes üldözésével. Miért indítványozom ezt? Azért, mert úgy gondolom, a menedzsment többségének - biztos, hogy vannak köztük olyanok, akikre nem illik rá a kifejezés - ugyanaz az érdeke, mint a munkavállalóké. Ők is a munkahelyüket őrzik meg akkor, ha az adott cég tovább működik. Tehát nagyon erős érdekeltségük van abban, hogy a vállalkozások tovább működjenek.
Sőt, továbbmegyek: meggyőződésem, ebben a tervezetben gyengén, csíráiban megvan, hogy anyagilag is érdekeltté tehető a jelenlegi menedzsment abban, hogy jó piaci árat érjünk el az egyes vállalkozások értékesítésekor.
(11.10)
Hadd hívjam fel a figyelmet arra: ez a menedzsment az, amely az egyes vállalkozásokkal kapcsolatban ismeri a piac igényeit, a piaci helyzetet, a saját termelési feltételeket - tehát jó helyzetben van. Hadd mondjam azt, néhány száz főt foglalkoztató, néhány tíz- vagy néhány százmilliós vagyonnal rendelkező vállalkozásokat nem célszerű egy központi szervezetből értékesíteni.
A Pálos képviselő úr által felvetett bizalmatlansággal kapcsolatban szeretném elmondani, talán elkerülte a figyelmét a törvénytervezet azon passzusa, mely szerint ha a menedzsment saját maga akar vásárolni, akkor a döntési jog nem őt illeti meg, hanem az ÁPV Rt. menedzsmentjét. Tehát a saját javára elvtelenül semmilyen körülmények között nem tud privatizálni.
Az egyszerűsített vagy kedvezményes privatizációhoz hadd tegyek még hozzá egy-két gondolatot. Úgy gondolom, a munkavállalók számára olyan megoldás kell, amely nem rontja tovább az egyébként is nehéz helyzetben lévő bérből és fizetésből élők, lassan új tulajdonossá válók helyzetét. Mire gondolok? Az előző évek tapasztalata bizonyítja, hogy az egzisztenciahitelen keresztül a munkavállalók olyan vagyonhoz jutottak, amelynél nem is számíthatnak osztalékra, tehát esélyük sincs arra, hogy az egzisztenciahitelt visszafizessék, annak a nagyon könnyű kamatterheit viselni tudják. Tehát úgy gondolom, a privatizációs törvény nem hozhatja őket olyan helyzetbe, hogy a munkavállalót belekergetjük a privatizációba, és utána magára hagyjuk. A célunk csak az lehet, hogy aki megszerezte a tulajdont, az tudja megtartani, és képes legyen azt tovább működtetni - és ez nagyon fontos feladat.
Úgy gondolom, az idő előrehaladott volta miatt nem szükséges az, hogy az egyes paragrafusokat kiemeljem, amelyek ehhez garanciákat biztosítanak. De nagyon lényegesnek tartom azt az egyet kiemelni, hogy az ÁPV Rt. ebben az esetben bizony nem von el osztalékot: tudja azt, hogy a vállalkozásoknak likvid forrásra van szükségük, tehát ezt kedvezményként megengedi. Azt hiszem, a kedvezményes technikáknál pont ez a lényeg, hogy az a munkavállaló, aki már részt akar venni ebben a folyamatban, a megtakarított pénzével a működéshez tudjon hozzájárulni.
Befejezésül még egyszer azt szeretném hangsúlyozni, és szeretném kérni a képviselőtársakat arra, hogy ez egy kerettörvény legyen, ne akarjunk minden részletet ebben szabályozni. A jó gyakorlatot a privatizációs szervezetnek kell majd bemutatni.
Meggyőződésem: ez a törvénytervezet módosításokkal alkalmassá tehető arra, hogy a privatizációt a lehető legnagyobb megelégedésre lebonyolítsuk, illetve levezényelje az ÁPV Rt.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)
