HERBERT FERENC
HERBERT FERENC
HERBERT FERENC (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! A magánosítás végrehajtásának vajon lehet-e mindenki által elfogadott, igazságos változata - teszem fel én is újra a kérdést.
Az előző kormány idejében a környező kelet-európai országoktól eltérően Magyarországon kimondásra került az az elv, mely szerint nem lesz sem reprivatizáció, sem ingyenes osztogatás, az állami vagyont üzleti alapon kell értékesíteni.
Ezen tézis önmagában további vitákra adott lehetőséget, és felvetődtek azok a kérdések, hogy mennyi az állam vagyona, mennyi ennek a valós piaci értéke egy nem piacgazdaságban működő országban. Erre egyértelmű választ a mai napig nem kaptunk.
Különféle nézetek láttak napvilágot egy és ugyanazon időszakban a privatizáció gyorsításáról, lassításáról, a vagyon elherdálásáról, annak értéken aluli osztogatásáról. Véleményem szerint a már említett állítások a privatizációról a mindenkori politikai indíttatások alapján születtek, sok esetben nélkülözve a gazdasági racionalitásokat.
Mi sem mutatja ezt jobban, mint az elmúlt négy év privatizációs bevételeinek alakulása. A 2000 milliárdos vagyonból 944 milliárd forint értéket privatizáltak eddig. A bevétel 319-320 milliárd forint volt; ez 33,86 százalékos bevételt jelent, azonban készpénzben csupán 240 milliárd forint, ez 25,45 százalék.
(11.40)
Ha azonban figyelembe veszem a privatizáció során felmerült mintegy 110 milliárd forintos költséget, akkor ezek az arányok jelentősen kedvezőtlenebbre fordulnak. Egyrészt 22,18 százalékos bevétel, készpénzben pedig mindössze 13,73 százalékos bevétel jelentkezik. Ez az arány tehát a végeredménye a privatizációnak.
Vitatható ugyan az értékesített vagyon kiszámításába a felszámolásban és a végelszámolásban érintett szervezetek mintegy 316 milliárdos vagyonának beszámítása. Megítélésem szerint azonban zömében ezek sajnálatos állapotáért nagyrészben a privatizáció elhúzódásából eredő piacvesztés, a struktúraváltás hiánya, a rendezetlen érdekeltségi viszonyok tehetők felelőssé.
A kép azonban még ennél is szomorúbb, ha figyelembe veszem, hogy az értékesített cégek saját területükön a legjobbak voltak, a kereskedelemhez, az élelmiszer-feldolgozóiparhoz, a dohányiparhoz, a szesziparhoz stb. tartoztak, tehát a mazsolát jelentették sajnos, nem a kalácsban, hanem az azóta csupán megszáradt kenyérben.
Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! A még értékesítésre váró mintegy 1500-1600 milliárd forintnyi, a vagyonkezelők portfóliójában levő privatizálható vagyontömeg a kormány privatizációs stratégiájának megfelelően három fő cégcsoportba különíthető: a stratégiai nagyvállalatok, a középvállalatok és a kisebb jelentőségű, kisebb mértékű társaságok.
Megítélésem szerint az üzleti alapokon történő készpénzes bevétel az első két cégcsoportban érhető el rövid távon, de itt is megfelelő előkészítési és értékesítési stratégia kidolgozása szükséges, okulva a HungarHotels privatizációs kísérletéből.
A harmadik szervezetcsoportba néhány száz cég tartozik, amelyek jelenleg alacsony jövedelmezőségűek, de jó menedzseléssel nyereségessé tehetők, tevékenységükben meghatározó a dolgozók és vezetők munkája. Ezen cégek jegyzett tőkeértéke csupán mintegy 65-70 milliárd forint, tehát elenyésző része, mindössze 5,5-6 százaléka az értékesítendő állami vagyonnak. Ugyanakkor viszont jelentős munkavállalói létszámot foglalkoztatnak. Hozzászólásomban e körrel kívánok kicsit részletesebben is foglalkozni.
Tisztelt Ház! E cégkörön, tehát a kisebb méretű társaságokon belül különböző prioritások biztosításával meg kell teremteni az ott dolgozók vagyonhozjutási feltételeit. Ez két szempontból is célszerű. Egyrészt közvetlen érdekeltséget biztosít a jövedelmezőség fokozásában, kikényszeríti a társaságokból az erőforrások ésszerű felhasználását a nyereséges gazdálkodás érdekében, mert ellenkező esetben a fizetési feltételeknek nem tud megfelelni. Ezáltal a költségvetést a fizetési kötelezettségeken túlmenően a befizetendő adóval is bevételhez juttatja. Másrészt megfelelő módon biztosítani képes a társaság jövőjét a hatékony foglalkoztatás fenntartása miatt is, hiszen saját munkáinak megtartása számára létkérdés.
Véleményem szerint a már említett kisebb cégek meghatározó hányada esetében a munkavállalói tulajdonszerzés megfelelő módon tudja biztosítani a gazdálkodó szervezet jövőjét. Ugyanakkor ez a vásárlói kör vagyoni helyzetéből adódóan a vásárláshoz szükséges készpénzzel nem rendelkezik, ezért ez esetben a készpénzkímélő technikákat már akár az első körben is alkalmazni kell.
Meglátásom alapján az egyszerűsített privatizációra kerülő társaságok munkavállalói, illetve vezető tisztségviselői vagy az előzőek többségi tulajdonában álló társaság részére limitáron is, az egyenlő esély biztosításának elvét figyelembe véve, fel kell, fel kellene ajánlani a társaság üzletrészének, részvényének megvételi lehetőségét.
Természetesen ezen ajánlatelfogadás szerződéses kötelezettségek szigorú rögzítésével is együtt járna a vásárlók számára, ugyanakkor biztosítékok és jogi garanciák kikötését biztosítja az eladónak. Ilyenek: a foglalkoztatottság fenntartása, a továbbértékesítés tilalma, az anyagi felelősség vállalása, a vagyoncsökkenés megakadályozása, a társaság fedezetbe adásának korlátozása.
A kedvezményes készpénzkímélő technikák közül itt elsődlegesen a törvénytervezet 59. §-ában meghatározott vezetői és munkavállalói, valamint a 65. §-ban részletezett munkavállalói résztulajdonosi program privatizációs módszerére gondolok. Másodlagosan pedig a 63. és 64. §-okban taglalt egzisztenciahitel igénybevételi lehetőségének biztosítását javasolom.
Ez utóbbi témában vizsgálat tárgyát képezi a meghirdetett és vásárolni kívánt vagyon szerződés szerinti árának hitellel fizethető ötven százalékos arányszáma helyett egy magasabb érték, valamint az egyénenkénti E-hitel felvételi lehetősége.
Egyetértek az előttem szóló Pálos Miklós képviselőtársammal abban, hogy MRP-szervezet részére az MRP-törvény szerinti E-hitel felvételi lehetőséget biztosítsuk a törvényben.
A költségvetés jelenlegi és jövőbeni helyzetét ismerve nem tartom károsnak, ha nemcsak 1995-ben, hanem a további években is folyamatos bevételt biztosítanak az államháztartásnak az általam kiemelt és előnyben részesített privatizációs megoldások.
A bevezetőben feltett kérdésre, amely szerint van-e igazságos privatizáció, ugyan teljes körű, egyértelmű választ nem adhatok, de meggyőződésem, hogy a javasolt módszerek a társadalom igazságérzetét és ezáltal a közhangulatot javítanák; ugyanakkor egy munkajövedelmekből megerősödő, aláhúzom: munkajövedelmekből megerősödő, azáltal tulajdonossá váló, szélesebb középosztály megteremtését segítik elő. Szándékosan kerülöm a magyar nemzeti középosztály kifejezést. Erre vonatkozóan javasolom Torgyán képviselőtársamnak is Kiss Gábor szocialista párti képviselőtársam e témáról előadott értekezését, amely körülbelül három-négy héttel ezelőtt hangzott el ebben a házban.
Számos pozitív példát sorolhatnék szűkebb pátriámból az elmúlt négy évben hasonló módon privatizált, tehát ma már teljes vagy többségi munkavállalói tulajdonban levő társaságokról, amelyek nagyságrendje e törvény kereteit sok esetben meg is haladja.
Egyébként Zala megyében 2,16 milliárd forint dolgozói tulajdon működik. Ennek aránya a tulajdonosi szerkezetben egy nagyságrendű, sőt magasabb nagyságrendű a külföldi tulajdonnal és nagyobb mértékű, mint a magyar befektetők részesedése. Hangsúlyozni kívánom, e cégek egyike-másika bizony már évek óta kiválóan működik.
Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy néhány gondolattal vitatkozzam még a privatizációs törvény vonatkozásában, előttem korábban szólt néhány kapcsolódó észrevételével.
Azzal az állítással én is egyetértek, hogy a piacgazdaság mindkét eleme, a tőke és a tulajdonos-polgár egyaránt hiányzik, és a kezdetek kezdetén egy polgári fejlődés során nincs helye teljesen spontán folyamatoknak. Éppen ezért ennek a törvénynek abba az irányba kell hatnia, hogy a tulajdonosi érdek és a tulajdont működtető érdeke azonos legyen.
Ezért lényeges az általam pártfogolt munkavállalói kivásárlás lehetőségének megadása, amely az én értelmezésemben sem több, mint egy helyzetbe kerülés, egy esély azok számára, akik képesek és hajlandók kockázatot vállalni a tulajdonszerzés, a működtetés érdekében.
Én is úgy vélelmezem, hogy nem gonosz a menedzsment, és vállalataink, társaságaink élén többségében racionálisan gondolkodni tudó gazdasági szakemberek állnak, akik megértik a törvény betűjéből és szelleméből következőket. De ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy áron alul elkótyavetyélt vagyonhoz jutnak, összejátszva a befektetőkkel, mivel egyrészt a vagyon értékének megállapítása tőlük független - hangsúlyozom: független - vagyonértékelő feladata, amelyet a tulajdonos képviselője is felügyel; továbbá a társasággá történő átalakuláskor már megállapításra került, természetesen csak többé-kevésbé piaci értéken a társasági sajátvagyon értéke; másrészt pedig nem célja a befektetővel történő összejátszás, hiszen saját tulajdonszerzési esélyeit korlátozná.
Egyébként pedig ez a módszer lényegesen kisebb visszaélési lehetőséget rejt magában, mint az önprivatizáció I. és II. üteme egykoron. Tudniillik akkor itt a vállalati menedzsment választhatott az Állami Vagyonügynökség által kijelölt mintegy 80, illetve 130 szakértő cég közül számára a leginkább megfelelő privatizátort, amelyet ráadásul még ő is fizetett, tehát befolyásolhatott.
Vitatom viszont: a vezetői munkavállalói kivásárlás egyetlen üzenete, hogy verseny nélkül a cégvezetésé lehessen a cég. Éppen ellenkezőleg. Azt kell biztosítani, hogy a kedvezményes technika alkalmazásával, a készpénztőkével vajon miért nem bíró munkavállalók is egyenlő eséllyel léphessenek fel. Érdemes lenne elemezni, hogy a Messiásként várt honi tőke megteremtői, birtokosai vajon milyen mértékben vállaltak és vállalnak ma is részt a közterhek viseléséből, s mi eredetük valós forrása.
A törvénytervezetben a vita során bírált vezetői és munkavállalói kivásárlás éppenséggel lehetőséget biztosít minden dolgozó számára a tulajdonszerzésben, függetlenül attól, hogy hajlandó-e anyagi terhet és kockázatot vállalni. Tehát vagy a 75 százalékos, vagy a 25 százalékos tulajdonarányú csoporthoz tartozik, de valamelyikhez mindenképpen.
Sajnos a kormány az elmúlt több mint 250 nap alatt a tárgyalt törvényjavaslatra készülve sem sebtében, sem egyéb módon nem hajtott végre jellemzően vezetőváltásokat a kritizált privatizációs módszerrel érintett kisebb cégeknél.
(11.50)
Ezáltal inkább úgy tűnik, az előző kormány által kinevezett, illetve feltételezhetően szakmailag alkalmas, megtűrt vezetők válnak kedvezményezetté - ami talán nem is olyan nagy baj. Ezért inkább, azt hiszem, a kormánypárti padsorokból fogalmazódhatnának meg kritikai észrevételek.
Csak részben tudok egyetérteni az olyan kategorikus megállapítással, amely a készpénzes és tőkeemeléses privatizációt tartja mindenekfölött elfogadhatónak. Én itt a "mindenekfölött"-et szeretném kiemelni.
Valóban vannak olyan cégek, amelyek tőkeinjekció nélkül működésképtelenek, itt feltétlenül szükséges a tőkeemeléses megoldás. Ez esetben - feltételezve, hogy a befektetni szándékozó is megfelelő közgazdasági, befektetési ismeretek birtokában van - a készpénzes limitár töredéke kell legyen a valós értéknek, miután a vásárláson kívül további készpénzes befektetésre is szükség van a fejlesztés miatt.
A jelenlegi bankkamatok figyelembevételével ez a vállalkozás hozadékából, annak alacsony jövedelmezősége miatt nem hoz olyan megtérülési rátát, amely a kockázatmentes, illetve kockázatmentesebb pénzügyi befektetés hozamánál magasabb, de minimum azonos. Legfeljebb monopolhelyzet elérése, illetve piacszerzés céljából képzelhető el elfogadható áron történő készpénzes kivásárlás, amelynek következményei messze nem egyeznek a gazdaságélénkítés szándékaival.
Azon túl pedig - legyen az külföldi vagy belföldi, szakmai vagy pénzügyi, hitelre vásárló vagy készpénzes befektető - a vásárolt cégnek kell kitermelnie a vásárlás ellenértékét, aztán pedig a megjelenő készpénz is zömében hitel lesz. Ebből adódóan a megfelelő limitáron történő készpénzes cégértékesítés az általam kiemelt körön belül inkább illúzió, mint realitás.
Nem árt újfent hangsúlyozni, hogy a kedvezményes technikákkal történő kivásárlások mind adózott pénzből történnek, így ennek a dolognak van egy bizonyos mértékű, még ha esetenként kedvezményezett mértékű adóbevételi vonzata is.
Álljon itt emlékeztetőül a Magyar Köztársaság kormánya meghirdetett programjának és a Magyar Szocialista Párt és Szabad Demokraták Szövetsége között létrejött, azt megalapozó koalíciós megállapodásnak az e témáról szóló részlete szó szerint: "A privatizáció lebonyolítását a kis- és közepes vállalatok esetében a tulajdonosi szervezet felügyelete alatt szerződéses alapon a vállalatvezetésre bízza. E körben elő kívánja mozdítani - elsősorban a kedvezményes árak segítségével - a saját kockázatra történő vállalatvezetői és munkavállalói kivásárlást. Ennek feltételeit magánjogi szerződésben kell rögzíteni."
Köszönöm a szót, elnök úr, és képviselőtársaim figyelmét. (Taps.)
