MIKLÓS LÁSZLÓ
MIKLÓS LÁSZLÓ
MIKLÓS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr.
Tisztelt Képviselőtársaim! A privatizáció a társadalmi átalakulás egyik legellentmondásosabban fogadott folyamata. Miközben az ország lakossága üdvözölte a rendszerváltozást, egyetértett a jogállam és a szociális piacgazdaság kiépítésével, nagy önfegyelemmel viseli az ezzel járó megpróbáltatásokat, ellenérzéssel fogadta a vagyoni különbségek kialakulását.
Messzire vezetne, ha ennek okait fejtegetném, most pusztán arra szeretnék rámutatni, hogy a gyakran valóban irreális és nagymértékű vagyoni különbségek kialakulásában ma még nem elsősorban a privatizációnak volt és van szerepe. Sokkal inkább az évtizedek alatt vagyonná halmozódott megtakarításoknak, a rendszerváltás előtti hiánygazdaságban felhalmozódott vagyonoknak és az adórendszer által rosszul kezelt jövedelmeknek és azoknak az elmúlt négyévbeli, adórendszerbeli hiányosságoknak, amelyek révén négy év alatt is mesés vagyonokhoz lehetett jutni, különösen a jövedéki termékek tekintetében.
A társadalom tehát sokszor azokért a vagyoni egyenlőtlenségekért is a privatizációt teszi felelőssé, amelyeknek más okai vannak. Nem mintha nem lettek volna privatizációs visszaélések vagy homályos ügyletek - voltak, ebben a Házban is szóltak erről -, sőt olyanok is voltak, amikor ma már meglehetősen nehéz bizonyítani azt, hogy az eljárások nem voltak tiszták. Éppen ezért van tehát jelentősége a törvényjavaslatban az ellenőrzési elemeknek, amint erről Burány, Brúszel és más képviselőtársaim is szóltak, amelyeket persze lehet tovább szigorítani, s meg lehet erősíteni az összeférhetetlenségi elemeket.
A társadalomnak széles körben vannak tehát közvetlen és közvetett negatív tapasztalatai a privatizációról, és kevéssé vált a társadalom közös élményévé az, hogy a privatizált vállalatok a munkavállalók számára nem valami rettenetes dolgot hoztak, hanem további munkalehetőséget, megélhetést biztosítottak, az országnak pedig hatékonyan működő vállalatokat jelentettek. Ezért nagyon szerencsétlennek tartom az olyan ellenzéki hozzászólásokat, amelyek a privatizáció kapcsán a nemzet vagyonának kiárusításáról szólnak, és arról, hogy a társadalmat a privatizáció fogja egyszer s mindenkorra gazdagokra és szegényekre osztani, és hogy a privatizáció az oka jelentős rétegek elszegényedésének. Mindannyian tudjuk, hogy ennek más okai voltak, és más okai vannak. Nem a privatizáció az oka a magyar gazdaság jelenlegi rossz állapotának sem, hanem egészen más összefüggések vannak.
A tárgyalt törvényjavaslat nem jelenti a nemzet vagyonának kiárusítását sem, hiszen szerencsére a nemzet vagyonának igen jelentős része mindig is magántulajdonban vagy önkormányzati tulajdonban volt, gondoljunk csak a lakásokra, ingatlanokra, de hát a termelőeszközök jelentős része is idetartozott. Nem arról van szó tehát, hogy a privatizáció az emberek vagyonuktól való megfosztását jelenti. A törvényjavaslat arról szól, hogy befejezzük a piacgazdaság alapját jelentő, magántulajdonra épülő vállalkozói szektor megteremtését; arról szól, hogy a folyamatot az eddigieknél átláthatóbban, szabályozottabb keretek között bonyolítsák le, és hogy megakadályozhatók legyenek az elmúlt négy évben bizony néha legalábbis gyanúsnak minősülő ügyletek.
A törvény tehát azt célozza, hogy jól szabályozott viszonyok között, de mielőbb meghaladjuk azt a jelenlegi átmeneti állapotot, amikor a magántulajdon aránya már meghaladja a vállalkozói szférában az 50 százalékot, de még mindig igen jelentős az állami tulajdon. Ugyanakkor ehhez már nincs meg az apparátus, amely a régi módon - úgymond - kézben tudja tartani az állami vagyon működtetését.
Nem hiszem, hogy bárkinek is célja lenne ebben a Házban a régi struktúrák visszaállítása. Ezért tehát nincs más választás, mint gyorsan befejezni a privatizációt, hogy megszűnjön az a jelenlegi bizonytalan, átmeneti állapot, amikor a vállalati vezetők már nem mernek kockázatot vállalni, amelyben az állam nem tudja kiterjedt vállalkozói vagyonát jó hatékonysággal működtetni.
Természetesen a privatizációban mindig is voltak és lesznek vitatható döntések. Már azon is teoretikus vitát lehetne nyitni, hogy vagyoni értékelés vagy üzleti értékelés alapján történjen a privatizáció - ezek részleteiről Tardos képviselőtársunk pontosan szólt -, és mindenkor vitatható elemeket is tartalmaz.
Talán jól jellemzi a helyzetet az a köznapi tapasztalat, ha valaki eladja valamilyen értékesebb vagyontárgyát - legyen szó autóról vagy házról -, akkor vannak olyan ismerősei, barátai, szomszédai, akik azt mondják, nagyon jó áron adta el, és vannak olyanok, akik azt mondják, hogy lényegesen többet is kérhetett volna érte. Mindenesetre, ha az eladó meghirdette vagyontárgyát, és több jelentkező közül választotta ki a legjobb ajánlatot, akkor abban legalábbis biztos lehet, hogy az adott körülmények között nem kötött rossz üzletet, de mondhatni úgy is, hogy jó üzletet kötött.
Ha tehát a törvényben a versenyeztetés alapelvként előírt, akkor nem kell attól tartani, hogy rossz üzletek köttetnek. Hogy az erre vonatkozó szabályok világosak legyenek, a törvény nagyon helyesen nyilvánossá teszi s a Magyar Közlönyben való közzétételét írja elő az ÁPV Rt. szervezeti és működési szabályzatának, versenyeztetési szabályzatának. Ha még ehhez hozzávesszük a 34. §-ban előírt memorandumot - amelyről Göndör képviselőtársam éppen az imént szólt -, akkor láthatjuk, hogy az átláthatóság fontos garanciális eszközeit tartalmazza a törvény.
A következőkben az eddigi vitákban is érintett kérdések közül négy dologgal szeretnék foglalkozni, hogy egy picit kíméljem az időt is.
Az egyik: a készpénz ellenében történő privatizáció; a másik: a munkavállalói tulajdonszerzés; a harmadik: a vagyonkezelés; végül a nagy közszolgáltató vállalatok privatizációja.
Az ellenérték fejében történő privatizáció vagy másképpen készpénzes privatizáció előtérbe helyezése véleményem szerint a törvényjavaslat egyik sarkalatos eleme. Nem elsősorban a költségvetési bevételek miatt, bár ennek is megvan a maga jelentősége, méghozzá nem kis jelentősége, sokkal inkább azért, mert az a vevő, aki készpénzzel tud fizetni, az nagy valószínűséggel képes lesz ezt a vagyont működtetni, és az olyannyira szükséges modernizációhoz szükséges pótlólagos forrásokat előteremteni. Nem terheli olyan adóssághegy, amely csaknem lehetetlenné teszi a beruházást, sőt gyakran a vállalat működtetéséhez szükséges források előteremtését is.
További előnye a készpénzes privatizációnak, ha a vevő fizetett a vagyonért, az üzleti tevékenységében nemcsak a megszerzett tulajdont kockáztatja, hanem a befektetett pénzét is elveszítheti, ami viszont semmivel sem pótolható hajtóerőt jelent. A készpénzes privatizáció nagy előnye, hogy tisztává teszi a versenyt, és világos eligazodást ad arra vonatkozóan, hogy ki és milyen alapon nyerte el a pályázatot.
Nem egészen értem néhány ellenzéki képviselőtársam véleményét akkor, amikor a nemzeti középosztály megteremtése érdekében a kedvezményes technikák kiterjesztését szorgalmazza, másfelől pedig a privatizációval összefüggő visszaélésekre hívja föl a figyelmet.
(12.10)
Azt gondolom, hogy a kedvezményes tulajdonszerzés kiterjesztése éppen ezt az átláthatóságot mérsékli. Ezzel együtt persze a készpénzes privatizáció előnyben részesítése önmagában nem zárja ki a kedvezményes tulajdonszerzést, hiszen erre számos ok esetén szükség lehet és előnyös lehet. Például nem adható el minden készpénzért, és végül is egyetértek azzal, hogy megfelelő szerephez kell jutnia a hazai vállalkozóknak is.
Ezzel együtt indokoltnak tartom az E-hitel igénybevételének korlátozását. A tapasztalatok ugyanis azt mutatják - és ezt támasztják alá a szakemberek is -, hogy az E-hitel időzített bombaként ketyeg a bankrendszerben, és körülbelül másfél év múlva robban. Ekkor jár le ugyanis az a türelmi idő, amikor a vállalkozóknak már nemcsak a kamatot, hanem a tőkét is törleszteniük kell.
A privatizációban történő munkavállalói tulajdonszerzés jó és hasznos dolog, és elfogadhatóak a munkavállalói tulajdonszerzéshez kapcsolódó kedvezményes technikák is. Ugyanakkor nem tartom szerencsésnek a 60. §-ban megfogalmazott automatizmust, amely szerint az állam tulajdonában lévő társaságok társasági részesedéseinek értékesítése során a munkavállalók kedvezményesen szerezhetik meg az állami tulajdont, amely csak akkor mellőzhető, ha a többségi részesedést olyan befektető szerzi meg, aki az értékesítésre irányuló szerződésben a munkavállalók foglalkoztatására, illetve munkakörülményeik javítására megfelelő biztosítékokkal alátámasztott szerződéses kötelezettséget vállal.
További problémát jelent véleményem szerint, hogy ez a paragrafus érvényes a törvény hatálya alá tartozó vállalatok által alapított társaságokra is. Aggályosnak tartom tehát ezt az automatizmust, mert eleve csak egy szűk körét érinti a társadalomnak: azt a 3-400 ezer főt, aki ma még ebben a vállalati körben dolgozik; és nemcsak a közalkalmazottakat, köztisztviselőket zárja ki ebből a lehetőségből, hanem olyan ellentmondásokat is tartalmaz, hogy az adott vállalattal korábban munkaviszonyban állók is kimaradhatnak belőle. Szerintem kissé vagyonosztogatás jellege van, és ráadásul a technikai végrehajthatósága is bonyodalmakkal jár. Úgy gondolom, hogy a törvényben a megengedő klauzula elegendő lenne.
A vagyonkezelés kérdéskörét a törvény tartalmazza, de bizonyos szempontból puhán. Puhán abban az értelemben, hogy az ÁPV Rt.-nek a vagyon átmeneti hasznosítási kötelezettségét írja elő. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy lesz tartós állami tulajdon is, amely esetében jogos az elvárás, hogy az állam a jó gazda gondosságával járjon el - persze, ez igaz a többi vállalatra is a privatizáció bekövetkeztéig.
Ez azért hangsúlyozandó, mert miközben - mint említettem - a régi módon már nem szabad az állami vállalatok irányítási rendszerét újjáépíteni, az sem engedhető meg, hogy az államnak ne legyenek követelményei vagyona jövedelmezőségét illetően. Az állami vagyon jövedelmezőségének romlásában bizonyára szerepe volt annak is, hogy volt idő, amikor az ÁVÜ nem foglalkozhatott vagyonkezeléssel. Ez világossá vált a költségvetési bizottság azon ülésén, amikor az Állami Vagyonügynökség 1993. évi beszámolóját vitattuk meg.
Az ÁV Rt.-nek a vagyonkezeléssel kapcsolatos kötelezettsége néhány egyszerű módosítással a törvényben megerősíthető - hangsúlyozom, hogy az ÁPV Rt.-ről van szó -, mert rossz megoldásnak tartanám, ha a minisztériumok visszakerülnének a tulajdonosi jogok gyakorlójának pozíciójába. Nem hiszek ugyanis abban, hogy az állam stratégiai vagy iparpolitikai elgondolásait a tulajdonosi pozícióból kell érvényesíteni.
Itt térnék rá a stratégiai jelentőségű vállalatok privatizációjára. Ez alatt döntően az energetikai vállalatokat értjük - villamosenergia-, gáz- és olajipar. Erről Szalai Gábor képviselőtársunk igen részletesen szólt, így pusztán néhány elemét kívánom e kérdéskörnek megemlíteni.
Sok aggodalom fogalmazódik meg e vállalati kör privatizációjával kapcsolatban - a stratégiai érdekek érvényesíthetősége, a majdani áralakulás, a monopolhelyzet - vagy más tekintetben is. Kétségtelen, hogy sok teendő halmozódott fel, mert az elmúlt néhány évben a kormány elsősorban a tulajdonos pozíciójából irányította e vállalatokat, és kevés gondot fordított arra, hogy közhatalmi szerepével éljen. Így még ma is az az anomália áll fenn, hogy mondjuk a Mol a földgázt olcsóbban adja tovább, mint ahogy veszi. Ez kétségtelenül rossz induló pozíciót teremt a privatizációhoz, de nem jelent lehetetlen feladatot e kérdéskör megoldása. Ha a kormány megteremti azt a szabályozási környezetet, amelyben a viszonyok kiszámíthatóak lesznek, akkor úgy gondolom, nem lesz akadálya e vállalati kör privatizációjának.
Itt nem is az árrés nagysága a kritikus elem, hanem annak kiszámíthatósága. Az egy más kérdés - és nem jelentéktelen kérdés -, hogy ez persze leértékeli azt a vagyont, amelyhez most új tulajdonost is kerestünk. Azt hiszem, egyébként sem tartható fenn az a helyzet, amikor az energia olyan - és itt nemzetközi értelemben kell venni - olcsó, mint Magyarországon. Ez tartóssá teszi a gazdaság energiaigényességét, hiszen a nemzetközi árszinttől elmaradó, relatíve olcsó energia nem késztet eléggé az energia-megtakarításra.
Tehát egyébként is felmerülhet a kérdés, hogyha ez a vállalati kör állami tulajdonban marad, akkor nem kell garantálni az állami vagyon jövedelmezőségét, működhet az állami vagyon rossz hozammal?
Van ennek a kérdéskörnek, ennek a vállalati körnek, illetve a vállalati kör privatizációjának néhány speciális eleme, így mindenekelőtt az, hogy ide olyan befektetők jönnek, amelyek multinacionális cégek, és ezen vállalati kör privatizációja azt is jelentheti, hogy a multinacionális cégek részvétele egy szinergikus hatást gyakorolhat a privatizációra: ha ezen vállalati kör bekapcsolódik a magyar privatizációba, ez húzóerőt jelenthet más cégek tekintetében is.
Külön jelentősége van annak, hogy e vállalati körben olyan jelentős tőkeinjekcióra van szükség - 3-500 milliárd forintra -, amelyet más befektetőktől, így a hazaiaktól sem remélhetünk.
Végül harmadik elemként azt szeretném megemlíteni, hogy van ennek egy szélesebb értelemben vett biztonságpolitikai jelentősége is, hiszen ha ezek a multinacionális cégek jelentős tőkét invesztálnak a magyar gazdaságba, akkor hazánk és a térség fontosabbá válik a nagyhatalmak számára is.
Végül egy nem jelentéktelen szempont, hogy ezen társaságok privatizációja jelentősen hozzájárulhat a hazai tőzsde likviditásához.
Ezen előnyök tehát olyanok, amelyek érdekében a kormánynak mielőbb ki kell dolgoznia azt a szabályozási környezetet, amely most már az államot nem a tulajdonos pozíciójából, hanem közhatalmi szerepében teszi képessé a szektor befolyásolására.
Tisztelt Országgyűlés! Végezetül még egy kérdést hadd emeljek ki. A törvényjavaslat a privatizáció keretében értékesíthető vagyon megszerzéséből kizárja a ma még állami tulajdonrésszel működő vállalatokat. Ezt a kizárást nem tartom indokoltnak, hiszen a piacgazdaságokban a normális működéshez tartozik az, hogy egy-egy cég úgy bővíti üzleti tevékenységét, úgy terjeszti ki tevékenységi körét, hogy tulajdont szerez más társaságokban. Meggyőződésem szerint ez - tudniillik ha a ma még állami tulajdonrésszel bíró vállalatok is részt vehetnek a privatizációban - nem veszélyezteti a privatizációt, és nem az állami vagyon konzerválását jelenti, mert a végső kimenet úgyis a törvényben megcélzott szűk kör, amely az állami tulajdont a törvény mellékletében foglalt vállalati körre korlátozza. Indokolatlannak tartom tehát ezt a diszkriminációt.
Úgy gondolom, volt a kilencedik hete folyó vitában elegendő idő arra, hogy benyújthassuk a módosító indítványokat, és mindazt a korrekciót elvégezzük a törvényjavaslaton, amely segít abban, hogy egy átláthatóbb, egységes szerkezetbe foglalt törvény alapján folyjon tovább a privatizáció.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a bal oldalon.)
