DR. TORGYÁN JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. TORGYÁN JÓZSEF
DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Tisztelt Elnöknő! Úgy gondolom, úgy illett volna, hogy a miniszterelnök úr jelezze személyes érintettségét, de ő nem jelezte, én pedig szeretnék választ kapni, ezért elfogadom a külügyminiszter úr válaszát - ha tud válaszolni. De úgy jelezte, hogy tud válaszolni... (Derültség.)
Igen tisztelt Elnöknő! Igen tisztelt Képviselőtársaim! Amint az ismeretes, miniszterelnök úr megkötötte az alapszerződést, és tulajdonképpen nemcsak hogy a tinta nem száradt még meg rajta, hanem még alá sem írták, amikor a másik fél már jelezte, hogy ő nem úgy érti, mint mi.
Bennem természetesen nincs kétség: én meg vagyok győződve arról, hogy amit a miniszterelnök úr megköt, az meg van kötve. Ő nyilván mindannyiunknál jobban tudta, mit csinál.
Értette, amit csinált. Azzal vagyok egy kicsit értetlen, hogy itt van előttem a szlovák kormány március 19-ei nyilatkozata, és az olyanokat tartalmaz, mint hogy a Szlovák Köztársaság kormánya meglepetéssel állapította meg, hogy a hivatalos magyar képviselők részéről még annak aláírása előtt is hibásan értelmezik az elfogadott szerződés szövegét.
Később meg olyanokat mond, hogy a Szlovák Köztársaság kormánya hangsúlyozni kívánja: ezt az ajánlást soha nem fogadta el, szerződésbe sem foglalta, itt semmiféle kisebbségi kollektív jogok nincsenek, tehát tessék ezt tudomásul venni. Magyarán mondva tehát: a szerződést, az egy szem szerződést ketten - ahogy mondani szokták - háromféleképpen értelmezték.
Kérdezem: milyen nyelven tárgyalt Horn elnök úr és Mečiar elnök úr? Úgy hallottam, hogy anyanyelvi szinten tisztázták ezeket a problémákat - melyik volt ez az anyanyelv? Szíveskedjék már erre választ adni! (Zaj. -Szórványos taps a jobb oldalról.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem