DR. HACK PÉTER

Teljes szövegű keresés

DR. HACK PÉTER
DR. HACK PÉTER, az alkotmány- és igazságügyi bizottság elnöke: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A népszavazásról és népi kezdeményezésről szóló 1989. évi XVII. törvény értelmében az Országgyűlés illetékes bizottsága - a jelenlegi helyzetben az alkotmány- és igazságügyi bizottság - jogosult és köteles népi kezdeményezés, illetőleg népszavazásra irányuló kezdeményezés ügyében határozati javaslatot terjeszteni a tisztelt Ház elé. Ennek a kötelességemnek teszek eleget, amikor a H/1858. számú javaslatot az Országgyűlés elé terjesztem.
A javaslat indokaként szeretnék néhány szót elmondani, hiszen nem az első olyan határozati javaslatot vagyunk kénytelenek az elmúlt időben az Országgyűlés elé terjeszteni, amely javaslat elutasítja a népszavazási kezdeményezést. Ebben az esetben amikor az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága megvizsgálta a kezdeményezést, először abban a kérdésben kellett hogy állást foglaljon: a kezdeményezés a népszavazásról és népi kezdeményezésről szóló törvény IV. § (2) bekezdésében meghatározott döntéshozatal céljából kiírandó népszavazás lenne-e vagy sem. A bizottság a lefolytatott vita eredményeként egyhangú döntéssel úgy foglalt állást, hogy a kezdeményezés nem minősülhet döntéshozatal céljából kiírandó népszavazásnak, hiszen a döntéshozatal céljából kiírandó népszavazás eredménye kötelezi az Országgyűlést. Márpedig az köztudott a tisztelt Ház előtt, hogy jelen pillanatban a NATO-hoz való csatlakozás csak valamennyi parlamenti párt programjában szereplő követelmény, de ennek a csatlakozásnak a feltételei még nem adottak. És bár azt hiszem, ebben a teremben mindenki bízik abban, hogy még ezen országgyűlési ciklus keretében sor kerülhet a NATO-csatlakozásra, de erre senki sem - a magyar kormány sem, a Magyar Országgyűlés sem - vállalhat garanciát.
Tehát amikor számba vettük azokat a lehetőségeket, hogy a népszavazás eredményeként milyen döntések születhetnek és ezek a döntések mire kötelezhetik az Országgyűlést, azt kellett látnunk, hogy olyan kötelezettséget is támaszthat ez a népszavazás - ha döntéshozatal céljából kiírandó népszavazásnak minősítjük -, amely kötelezettséget a legnagyobb jóindulattal sem tudja teljesíteni a tisztelt Ház. Ezért a bizottság egyhangú állásfoglalása úgy szólt, hogy "A kezdeményezés csakis a törvény 4. § (3) bekezdésében meghatározott véleménynyilvánító népszavazás kiírására irányulhat." Ez derül ki magából a kezdeményezés szövegéből is. Tehát a kezdeményezés véleménynyilvánító népszavazásnak minősül a bizottság egyhangú véleménye szerint.
A népszavazásról szóló törvény értelmében ez a döntés azzal a konzekvenciával jár, hogy az Országgyűlésnek kell állást foglalni abban a kérdésben, hogy a rendelkezésre álló benyújtott aláírások alapján kiírja-e a népszavazást 3 hónapon belüli időpontra vagy sem. Tájékoztatnom kell a tisztelt Házat, hogy az alkotmányügyi bizottság úgy ítélte meg, hogy ezen utóbbi kérdésben - nevezetesen, hogy indokolt-e a népszavazás kiírása, szükséges-e, megvannak-e a népszavazás kiírásának a megfelelő feltételei vagy sem - úgy ítéltük meg, hogy nem az alkotmányügyi bizottság a kompetens, hanem felkértünk két illetékes bizottságot, az Országgyűlés honvédelmi bizottságát, valamint az Országgyűlés külügyi bizottságát, hogy foglaljanak állást abban a kérdésben, nyilvánítsanak véleményt abban a kérdésben, hogy a bizottság elutasító vagy a kiírást lehetővé tevő javaslatot terjesszen-e az Országgyűlés elé.
Az utánam szóló bizottsági előadók nyilván ismertetni fogják bizottságaik véleményét. Ehhez az tartozik hozzá, hogy minket úgy tájékoztattak, hogy mindkét bizottság a népszavazás kiírását elutasító állásfoglalás mellett döntött. Ennek a mi megközelítésünk szerint a legfontosabb indoka az, hogy a népszavazás kiírása nem időszerű, mert ebben a kérdésben a Magyar Köztársaság jelenleg nincsen döntési helyzetben.
Azért tartom fontosnak hangsúlyozni ezt az elemet, mert a határozati javaslatunk, amit a tisztelt Ház elfogadására ajánlunk, egyértelműen leszögezi, hogy úgy ítéljük meg: a NATO-hoz csatlakozás kérdésében népszavazásnak kell döntenie. Meg kell jegyeznem, hogy ezt tartalmazza a kormányprogram is, és meg kell jegyeznem: valamennyi parlamenti párt e mellett voksolt a bizottsági szavazás során.
Egyetértés volt tehát abban a kérdésben, hogy a csatlakozási döntéshez szükséges pontos feltételek megismerését követően a Magyar Köztársaság NATO-hoz való csatlakozásának kérdésében népszavazást kell elrendelni. De ezt csak akkor tehetjük meg, ha a csatlakozás pontos feltételeit megismerhetjük.
(19.30)
Tisztemnek tartom tájékoztatni a tisztelt Házat arról is, hogy a bizottságnak számolnia kellett és az Országgyűlésnek is számolnia kell azzal a lehetőséggel, hogyha kiírjuk a népszavazást most, amikor a döntéshez szükséges pontos feltételek ismeretében nem vagyunk, akkor ebben a kérdésben a népszavazás kiírásától számított két éven belül újra népszavazást kiírni nem lehet. Tehát a népszavazási törvény nem teszi lehetővé, hogy ugyanabban a kérdésben két éven belül népszavazás újra kiírásra kerüljön. Ezért azt a kockázatot is mérlegelni kellett, hogy esetleg márciusra kiírt népszavazás sikertelensége vagy eredménytelensége esetén két éven belül nem nyílik lehetőség arra, hogy ugyanebben a kérdésben újra népszavazással döntsenek már akkor a választópolgárok, amikor a döntéshez szükséges ismeretekkel rendelkeznek.
Meggyőződésem szerint valamennyi bizottság - amely mérlegelte ezt a kérdést - ezt a szempontot is figyelembe vette, amikor azt javasolja a tisztelt Háznak, hogy az Országgyűlés elnökéhez eljuttatott kezdeményezés ügyében ne írja ki a népszavazást, de ebben az országgyűlési határozatban az Országgyűlés jelentse ki, hogy kötelezettségének tekinti, hogy amikor a döntés feltételei adottak, akkor a népszavazást kiírja, és a népszavazás fogja eldönteni érdemben a NATO-hoz csatlakozás kérdését.
Szeretném felhívni a tisztelt Ház figyelmét arra is, hogy a bizottsági ülésen immár többedszer vetődött fel az, hogy az 1989-ben megszületett és azóta érdemben nem módosított törvény rendelkezései nagyon sok kívánnivalót hagynak maguk után, ezért indokolt, hogy februárban hatpárti tárgyalások keretében induljon meg egy törvény-előkészítő munka annak érdekében, hogy a következő ülésszak - tehát az 1996 tavaszi ülésszak - alatt a népszavazási törvény hibáit, hiányosságait kiküszöbölhessük.
Tájékoztatnom kell a Házat arról is, hogy az alkotmányügyi bizottság részéről is megfogalmazódott az a kritika, hogy a népszavazási törvény nem egyértelmű megfogalmazásai zavart okozhattak, és az aláírókat esetleg olyan kezdeményezés támogatására késztethették, amely kezdeményezés teljes jogi konzekvenciáival nem lehettek tisztában, illetőleg nem világos az, hogy ezek a kezdeményezések milyen szándékból milyen eredményekre vezethetnek. Ezeknek a későbbi zavaroknak - és ebben a vonatkozásban utalok nemcsak a mostani kezdeményezésre, hanem az ezt megelőző két, elutasított népszavazási kezdeményezésre is - a tapasztalatai is pontosabb, korrektebb jogi megfogalmazásra intenek, arra, hogy az új törvényben már elkerülhessük azt, hogy esetleg jó szándékú aláírók is olyan kezdeményezésekhez csatlakozzanak, amelyeknek teljes konzekvenciái nem világosak a számukra.
Mindezt összegezve kérem a tisztelt Házat, hogy a határozati javaslatunkat vitassa meg, és annak támogatása mellett foglaljon állást.
Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem