DR. SZÁJER JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. SZÁJER JÓZSEF
DR. SZÁJER JÓZSEF (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon csodálkozom a belügyminiszter úr szavain, mert az csendült ki belőlük, mintha az elmúlt néhány hónapban nem lett volna itt a parlament ülésein; különös tekintettel arra, hogy talán nem élte végig azt a néhány hetet és hónapot, amelyben a kormány, még a saját kormánytöbbségét is lehetetlen helyzetbe hozva, késedelmesen terjesztette elő az alapvető törvényeket, amelyek a jövő évi gazdálkodást megalapozzák.
Ebből következően még inkább felháborító az, ha felelős politikusok, miniszterek, a kormány tagjai eközben úgy nyilatkoznak meg, hogy igazából a parlament hozta meg a döntéseket - mert valóban, parlamentáris demokráciában a parlamentnél van a döntés. Ugyanakkor ezeket a döntéseket önök, szemben ülő képviselőtársaim zokszó nélkül és gond nélkül megszavazták. A kormány javaslatait lényegében változtatás nélkül, a szavazógép segítségével juttatták el a döntésig. Ebben a tekintetben a parlament többségi részének - hiszen nem akarom őket ez alól a felelősség alól feloldani - és a kormánynak a felelőssége közös.
Ezek a tiltakozások, amelyek itt, a Ház előtt vannak, valóban a kormány, a kormány politikája ellen történnek, de ugyanakkor a többségi kormánypárti képviselők tevékenységével szemben is - hiszen az ellenzék javaslatait, különböző előterjesztéseit csak mutatóba engedték egyáltalán a Ház napirendjére. Úgyhogy ennek a figyelembevételével azt gondolom, hogy a kormánypárti képviselőknek ezen kellene elgondolkodniuk, amikor tüntetéseket vesznek észre a Ház előtt. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem