BÉKI GABRIELLA

Teljes szövegű keresés

BÉKI GABRIELLA
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök asszony, köszönöm a szót. Szeretném megindokolni az igen szavazatunkat, hiszen a Szabad Demokraták Szövetségének képviselői végül is igennel szavaztak erre a törvényjavaslatra. (Közbeszólás jobbról: Elég nagy baj!)
Nagyon súlyos viták vannak mögöttünk, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez a törvény minden részletében tetszik nekünk.
Szavazatunkat elsősorban az indokolja, hogy a három legrászorultabb célcsoportot sikerült kedvezményezni ebben a törvényben. Szeretném örömömet kifejezni azzal kapcsolatban, hogy súlyos vitákban a Népjóléti Minisztérium végül is kompromisszumkészséget mutatott, következésképpen a három és több gyermeket nevelő szülők, a fogyatékos, tartós beteget nevelő szülők és a gyermeket egyedül nevelő szülők kedvezményezettek lettek ebben a törvényben.
Éppen ezért annak megfelelően, ahogy mi azt a vitában előrebocsátottuk, arra való tekintettel, hogy a módosító indítványainkat egytől egyig elfogadta a Ház, nagy többséggel meg tudtuk szavazni a törvényt. Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem