DR. RUBOVSZKY GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

DR. RUBOVSZKY GYÖRGY
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Nagyon rövid leszek. A Kereszténydemokrata Néppárt nem fogadta el a törvényt és ellene szavazott. Tette ezt azért, amit az általános vitában is elmondott, hogy koncepcionális kérdésekben volt a Kereszténydemokrata Néppártnak kifogása a törvénytervezettel kapcsolatban. Ezt nem sikerült feloldani, változatlanul megpróbáltuk módosító indítványokkal ezt a kérdést enyhíteni, nem vezetett eredményre. Ilyen körülmények között - nem akarva ismételni az eddig elmondottakat - a párt elutasította az előterjesztett tervezetet. Köszönöm a figyelmet. (Taps a KDNP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem