CSÉPE BÉLA

Teljes szövegű keresés

CSÉPE BÉLA
CSÉPE BÉLA, a számvevőszéki bizottság kisebbségének előadója: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A számvevőszéki bizottság kisebbségi véleményével egyetértők sajnálattal állapították meg azt a már ismert tényt - erről az előttem szólók is beszéltek -, hogy a kormány - az államháztartási törvény előírásainak nem megfelelően - a társadalombiztosítás jövő évi költségvetési tervezetét csak november 17-én nyújtotta be a parlamentnek. Az előírás szerint szeptember 30-án kellett volna, egy időben a központi költségvetéssel.
Annyiban egyetértettünk a többségi véleménnyel, amelyet most hallottunk, hogy valóban olyan jogszabályi mechanizmus működik, amely igen megnehezíti, szinte lehetetlenné teszi ennek a teljesítését. Azonban ez a jogszabályi háttér már igen régen fennáll, és ebben a kormányzati ciklusban a múlt évben is szembenéztünk ugyanezzel a problémával. Emlékeztetek rá, hogy a társadalombiztosítás költségvetése végül is csak az idei év első félévének végén készült el, tehát tulajdonképpen a múlt év hasonló időszakában, a múlt év végén már ismeretesek voltak ezek a problémák. Ennek ellenére a kormányzat nem tett lényeges lépést arra, hogy megkezdje ennek felszámolását.
Arra is szeretnék rámutatni a kisebbségi vélemény alapján, hogy itt nem egyszerűen egy eljárási problémáról van szó, hanem nagyon komoly tartalmi probléma van emögött, hiszen ismeretes, hogy ez év társadalombiztosítási költségvetési előirányzatában nullszaldó szerepelt. Ezzel szemben várhatóan 30-40 milliárdos hiány lesz, ami az államháztartás összesített hiányát jelentősen fokozza. A most beterjesztett költségvetésben szintén nullszaldó van, amellyel kapcsolatban már elhangzottak itt nyilván megalapozott vélemények, hogy ez sem lesz tartható. Ilyen körülmények között ez év végén egy igen fogas kérdéssel áll szemben a parlament. Az áthidaló javaslatot a szociális bizottság már beterjesztette, lényegében az már megvan. Itt pedig a költségvetés tárgyalásánál a kisebbségi vélemény az volt, hogy végül is ennek a beterjesztett költségvetésnek olyan sokfajta módon kell módosulnia - hogy valamiképpen az azóta bekövetkezett jogszabály-módosításoknak is megfeleljen - , hogy sokkal célszerűbb lenne ezt visszavonni és újat beterjeszteni.
A Pénzügyminisztérium államtitkára úgy fogalmazott, reméli, hogy módosító indítványokkal majd a képviselők ezt javítják. Ez a "javítják" szó megütötte a fülemet, mert itt nem erről van szó. Minden törvényt javítani, feljavítani kell ahhoz, hogy végül is el lehessen fogadni, ez természetes. De itt valami egészen másról van szó. Itt tulajdonképpen két külön csatornán folyt az előkészítés. Az önkormányzatok, hiszen ez a feladatuk, saját berkeiken belül elfogadtatták a költségvetést, ezt, amint hallottunk, a kormány postásként beterjesztette. Ugyanakkor a másik csatornán pedig folytak azok a jogszabály-módosítási előkészületek - és végül is most már a parlament a módosító indítványokat meg is szavazta -, amelyek sajnos ebben az eljárási módban nem találkoztak igazán egymással.
Ezért mi, a kisebbségi véleménnyel egyetértők, úgy gondoltuk, hogy most nem lenne helyes ennek a tárgyalásnak a megkezdése. Úgy véljük, ha ez a törvényjavaslat most visszavonásra kerülne és a téli szünet után beterjesztésre kerülne az új, most már a jogszabály-módosításokat megfelelően figyelembe vevő javaslat, akkor tulajdonképpen szintén elérhető , hogy az a téli szünet után minél hamarabb megszülethessen. Tehát mi nem értettünk egyet azzal a felfogással, hogy ezzel tulajdonképpen olyan hátrányt szenvedne ez a törvényjavaslat, amely nagyon káros.
Ellenkezőleg, aggódunk amiatt, hogy ezt a törvényjavaslatot immár képviselői vagy bizottsági módosító indítványokkal fel lehet-e úgy javítani, hogy megfelelő legyen. Ezért a számvevőszéki bizottság kisebbsége tulajdonképpen a szociális bizottság többségével ért egyet - ez egy elég ritka helyzet -, mely szerint szükséges lenne ennek a törvényjavaslatnak a visszavonása. Még annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy az ennek az évnek a végén kialakult helyzetért alapvetően nem az önkormányzatokat, hanem a kormányt tartjuk felelősnek. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a KDNP padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem