DR. KIS GYULA JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. KIS GYULA JÓZSEF
DR. KIS GYULA JÓZSEF, az MDF képviselőcsoport részéről: Köszönöm elnök asszony, köszönöm tisztelt Ház! Azt kell mondjam, hogy véteni fogok az illemszabály ellen, miszerint halottakról vagy jót, vagy semmit. Ez az elénk került törvényjavaslat ugyanis halva született, és mégsem tudok róla egyetlen jó szót sem szólni. Mert semmiképpen sem lehet élő javaslatnak tekinteni azt a beterjesztést, amelyről a Számvevőszék a következőket mondja: "Számítani kell arra is, hogy a költségvetéseket át kell dolgozni. Számszaki változtatások az ÁSZ észrevételei miatt is szükségesek." Vagy valamivel később: "A tervezett pénzügyi egyensúly megalapozatlannak tűnik". És végül: "A törvényjavaslat nem felel meg az államháztartási törvény előírásainak."
Akkor vajon minek felel meg? Egyedül annak a politikai szándéknak, hogy még az idén elkezdje tárgyalni a Ház az elénk terjesztett, törvénynek alkalmatlan indítványt.
Ugyanakkor természetes, hogy ez a beterjesztés halva született, hiszen biológiai csoda lenne, ha egy koraszülött, akit túlhordtak, életképesnek bizonyulna. Túlhordott, hiszen az államháztartási törvény szerint a társadalombiztosítás költségvetését az állami költségvetéssel egyidőben, szeptember 30-áig kell benyújtani. Erre azért van szükség - és ennek elmulasztása nem csupán formai hiba -, mert így nyílik lehetőség az Országgyűlés számára, hogy a nemzetgazdaság két alrendszerét, az állami költségvetést és a társadalombiztosítási költségvetést egymással egyensúlyba hozza, hiszen e kettő alapvetően határozza meg az állampolgárok életkörülményeit. Természetesen, ehhez még az adó-, illetve a járuléktörvények, a társadalombiztosításról szóló törvények megfelelő részeinek ismerete is szükségeltetik.
Ezért döntött úgy annak idején az Országgyűlés, hogy amíg a központi költségvetést a pénzügyminiszter terjeszti elő, addig a társadalombiztosítás költségvetését a munkaadók és munkavállalók közel egyenlő arányú részvételét megtestesítő társadalombiztosítási önkormányzatok és utána az Országgyűlés, ezek és az egyéb törvények ismeretében alkotja meg a két költségvetést, amelynek végrehajtása egyfelől a Pénzügyminisztérium feladata, másfelől a társadalombiztosítási önkormányzatok feladata. Az ő feladatuk a továbbiakban annyi, hogy igazolják a végrehajtás törvényességét, célszerűségét, amikor beterjesztik a zárszámadásukat.
Ebben a törvényes rendszerben a pénzügyminiszter nem tehetné meg azt, mint jelen esetben történt, hogy kizárólag saját személyes jogának tekinti a nemzetgazdasági egyensúly megteremtését, és ennek érdekében a törvényes rendet is áthágja azzal, hogy elvonja az Országgyűléstől a döntési jogkört, hiszen hónapokig tartó egyeztetésekkel megakadályozza, hogy időben a Ház elé kerüljön a társadalombiztosítási költségvetési törvény. Idézném erről a számvevőszéki jelentést: "A társadalombiztosítási önkormányzatok és a kormányzat közötti több hónapon át tartó egyeztetési folyamat ellenére a Nyugdíjbiztosítási Alap és az Egészségbiztosítási Alap 1996. évi költségvetése nélkülözi a kölcsönös egyetértést, az álláspontok alapvető kérdésekben eltérőek."
Így azt kell mondanom, természetes az a káosz, ami az országban uralkodik, beleértve a nyugdíjak és az egészségügyi ellátás helyzetét is. Jobb lett volna és célszerűbb lett volna, okosabb lett volna, ha a pénzügyminiszter úr nem ezekre az egyeztetésekre és sikertelennek bizonyult egyeztetésekre fordítja ezeket a hónapokat, hanem időben a Ház elé hozza az önkormányzatok és a saját javaslatait, hiszen a Ház összetételének ismeretében nagyobb esélye lett volna álláspontja érvényesítésére, mint így. Mert e sikertelen egyeztetések következtében túlhordva megszületett törvényjavaslat is életképtelennek bizonyult ezek szerint. Azt, hogy koraszülött, noha túlhordott, még az is bizonyítja, hogy elemi létfeltételeként az 1994-es zárszámadás sem került beterjesztésre. Nem hiszem, hogy van a világon olyan pénzügyminiszter - még Panamában sincs -, aki úgy terjeszt elő egy költségvetést, hogy az azt megelőző két év zárszámadását sem teszi megismerhetővé.
(Dr. Trombitás Zoltánt dr. Kávássy Sándor,
Boros Lászlót dr. Kiss Róbert váltja fel a jegyzői székben.)
De koraszülött azért is ez a törvényjavaslat, mert a társadalombiztosítási költségvetés bevételi oldalát és kiadási oldalát meghatározó törvények sem voltak ismertek a beterjesztés pillanatában.
(11.00)
Mit lehet erről többet beszélni még hat perc húsz másodperc után? Talán inkább arról kellene beszélni, hogy véletlen balfogások sorozata ez, vagy pedig Shakespeare Poloniusának szavaival: "Őrület, de van bent némi rendszer." Én az utóbbira hajlok, mert ha visszagondolok arra, hogy Békesi László első pénzügyminisztersége idején, 1989-ben történt meg a nagy forráscsere az állami költségvetés és a társadalombiztosítási költségvetés között - amikor is a családi pótlék átkerült a társadalombiztosítástól az állami költségvetésbe és helyette a társadalombiztosítás feladata lett az egészségügy működési költségeinek finanszírozása -, nos, az 1990-es költségvetésben 60 milliárd volt a családi pótlék összege - amely azóta 85 milliárdra nőtt, tehát 42 százalékkal emelkedett, messze lemaradva az infláció mögött -, ugyanakkor egykoron, 1990-ben 67,7 milliárd volt az egészségügy közvetlen finanszírozási költsége, amely mára 215 milliárdra nőtt - megháromszorozódott, sőt több mint megháromszorozódott. Kíváncsi lennék, hogy a mai pénzügyminiszter mit szólna ahhoz, hogyha 85 milliárd helyett 250 milliárd terhelné a költségvetését.
Ez a csere egy nagyon jó üzletnek bizonyult a költségvetés számára. Közben azonban megalakultak a társadalombiztosítási önkormányzatok, amelyek - autonómiájuk miatt és külön költségvetésük következtében - meglehetősen nehézkessé tették a nyugdíjasok és a betegek pénzének átcsoportosítását az állami költségvetésbe. Erre direkt technikák helyett sokkal áttételesebb, finomabb technikákat kellett találni, és úgy tűnik, hogy ez a költségvetési előterjesztés ezeket a finomabb technikákat tartalmazza.
Miről van szó? Az első az, hogy nincs jövő évi tb-költségvetés, tehát a tavalyi öt százalékkal növelt összegét lehet elkölteni. Ez azt jelenti, hogy például a kórházak mai napi hatmilliárdos hiánya havonta ugyanennyivel fog nőni. Mi lesz ebből? A kórházak kénytelenek hitelt felvenni, és a hitelek kamatai a bankokba folynak be.
A második: nincs 13. havi munkabérre fedezet. Az egészségügy hitelt vehet fel a társadalombiztosítástól, az egészségpénztártól, amelynek ezzel tovább nő a hitele, tehát ő is kénytelen lesz bankkölcsönt fölvenni, amelynek kamata ismét a bankokba megy át. Így tehát a nyugdíjasok, betegek pénze odavándorol.
De mi köze ennek az állami költségvetéshez? - kérdezhetnék. Egyszerűen az, hogy a bankok nyereségét az állam viszont rendszeresen leszívja az államkötvények formájában, illetve az, hogy bankok jelentős részben állami tulajdonban vannak. Ez azt jelenti azon a direkt transzferen, tehát pénz-átcsoportosításon túl, ami 20 milliárdot tesz át a tb-ből a költségvetésbe - azáltal, hogy a tényleges kiadásoknál ennyivel kevesebbet térít meg a nem biztosítási díjat fizetők után a költségvetés a társadalombiztosításnak -, hogy újabb 20 milliárdra lehet szert tenni.
Természetesen ez az eljárás még nem az egész társadalombiztosítási költségvetést érinti, de pénzügyminiszter urunk eddig bevált jóslatai szerint az várható, hogy a társadalombiztosítás autonómiájának korlátozásával és a társadalombiztosítások pénzügyi alapjainak a Kincstárba történő bevonásával a teljes társadalombiztosítás újraállamosításra kerül.
Minderre tekintettel a szociális és egészségügyi bizottság nem tartotta általános vitára alkalmasnak a törvényjavaslatot - elsősorban az Állami Számvevőszék véleményére alapozva. Ugyanakkor csodálatos, hogy a számvevőszéki bizottság, amelynek feladata alapvetően a Számvevőszék véleményének közvetítése a parlament felé, a Számvevőszék véleményével ellentétben alkalmasnak tartotta - hallottuk a bizottság elnökének erről kifejtett véleményét. Az az érv, miszerint a költségvetést majd a parlament helyrehozza, azért különös, mert hogyha az önkormányzatoknak és a kormánynak - amelyeknek a kezében vannak az információk, rendelkezésükre állnak a szakemberek, megfelelő számítástechnikai háttérrel rendelkeztek - hónapok alatt nem sikerült elfogadható költségvetést alkotni, akkor miért gondolják, hogy mindezek híján az Országgyűlés a téli szünet alatt - valami csodálatos megvilágosodás következtében - elvégzi helyettük ezt a munkát. Én erre nem látok esélyt.
Éppen ezért a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja arra kéri a kormányt, hogy vonja vissza és megalapozott előkészítés után terjessze ismét a parlament elé a társadalombiztosítások jövő évi költségvetéséről szóló törvényjavaslatot, természetesen kijelentve azt, hogy a késedelemért kizárólag az alkalmatlan előterjesztést elkövető kormányt terheli a felelősség. Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem