DR. PUSZTAI ERZSÉBET

Teljes szövegű keresés

DR. PUSZTAI ERZSÉBET
DR. PUSZTAI ERZSÉBET (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Kiss Képviselő Úr, aki nyilván most jön vissza - már látom. Arról azért szeretném felvilágosítani, hogy az a tárgyalási rend nem egészen megfelelő, hogy majd valamiféle módosító indítványokat benyújtanak, s az ellenzék majd már csak csatlakozó indítványok formájában működhet, hiszen minden módosító indítványt az eredetihez kell benyújtani. Amennyiben módosító indítvány az eredeti valamelyik paragrafusát nem érinti, ahhoz már csatlakozót sem lehet benyújtani. Nekünk pedig fogalmunk sincs arról, hogy a végén, mire kialkudják a megfelelő pontokat, mihez fognak módosító indítványokat benyújtani. Ezért nem lesz más megoldás, ha azt akarjuk, hogy biztosítsuk a magunk és az önök számára is a lehetőségét annak, hogy ezt az enyhén szólva nehezen áttekinthető javaslatot módosítani és összefüggéseiben áttekinteni tudják, akkor meg tudjuk azt tenni, hogy benyújtunk egy sorozat olyan módosító indítványt, amelyikben minden egyes paragrafust külön-külön érinteni fogunk valamilyen formán.
Nekem lenne egy áthidaló javaslatom a kormány részére. Legközelebb, ha az egyeztetéseit ilyen hosszú ideig folytatja, és tulajdonképpen a törvényjavaslat benyújtása pillanatában még fogalma sincs, hogy mit is szeretne majd beletenni ebbe a törvényjavaslatba, akkor nyújtson be egy olyan törvényt, aminek van egy címe, majd tartalmaz harminc paragrafusszámot kipontozott helyekkel. Akkor sokkal könnyebb dolga lesz a parlamentnek, hiszen írhat egy törvényt saját maga, úgyis néhány képviselőtársam úgy gondolja, hogy ez lenne a jó megoldás. Körülbelül itt tartunk. Ha mi megtesszük azt, hogy minden paragrafushoz benyújtunk egy indítványt, hogy ez a paragrafus maradjon el vagy módosuljon egy "és"-sel, akkor ugyanúgy fogunk tenni, mintha a kormány ilyen kipontozott üres lapokat nyújtana elénk. Vegyék észre kormánypárti képviselőtársaim, hogy lassan itt tartunk. Köszönöm figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem