DR. VASTAGH PÁL

Teljes szövegű keresés

DR. VASTAGH PÁL
DR. VASTAGH PÁL igazságügy-miniszter: Tisztelt Képviselő Úr! Ön egy nagyon fontos közérdekű kérdésben emelte fel a szavát, amely a jogbiztonságot alapjaiban érinti. Néhány előzményre felhívom a figyelmét, mielőtt válaszolok az ön által feltett kérdésekre.
1994. április 6-án az Országgyűlés demonstratív támogatással, ellenszavazat nélkül fogadta el a végrehajtásról szóló új törvényt. Meggyőződésem, hogy jól tette, kikerülhetetlen volt a végrehajtási rendszer átalakítása, hiszen 1993-ra 135 ezer ügy halmozódott fel, 1994-re 287 ezer ügy. Ez a törvény hatalmas fordulatot hozott a végrehajtás szervezetében, jogi feltételeiben. Nyilvánvalóan e fordulat - amely egyébként nem '94. szeptember 1-jétől, hanem január 1-jétől indult el valójában - tapasztalatait menet közben is folyamatosan értékeljük.
Amikor a törvény vitája zajlott a parlamentben, akkor is elhangzott az a kétség, hogy vajon a jogbiztonság egészét mennyire szolgálja majd a végrehajtók tevékenységének magánosítása. Nos, az egyéves értékelésre, amelyet egyébként a helyi bíróságok elnökei jogosultak végrehajtani, 1996. január 1-jével sor kerül. A végrehajtó tevékenységének minden elemét a helyi bíróság elnöke ellenőrizheti, sőt köteles ellenőrizni. 1995-re épült ki a magánvégrehajtás rendszere, amely az engedélyezett 300 fő helyett jelenleg mindössze 180 főt foglal magában, de 1996-ban reményeink szerint már 35 új végrehajtó kapcsolódhat be.
Szeretnénk, képviselő úr, elérni azt, hogy ne tegyenek különbséget a végrehajtók a kis ügyek, a kisemberek filléres ügyei és a nagy ügyek között, amelyek mögött jelentősebb bevételre számíthatnak. Ezért szeretnénk összegyűjteni azokat a jogszabály-módosítási javaslatokat az egy év tapasztalati alapján, amelyeket a következő év első negyedében szeretnénk a kormány elé terjeszteni.
Képviselő úr, egy ilyen rendszer kiépülése, a tapasztalatok számbavétele természetesen időigényes. Így volt ez a közjegyzői rendszer átalakításakor is. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy ölbe tett kézzel nézzük mindazt, ami ezen a téren történik. 1996 első negyedévében a szükséges változásokat kezdeményezni fogom. Ennek reményében kérem, hogy fogadja el a válaszomat. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem