CSÉPE BÉLA

Teljes szövegű keresés

CSÉPE BÉLA
CSÉPE BÉLA (KDNP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Emlékeztetni szeretnék arra, hogy a Budapest Bank részére a kormány által juttatott 12 milliárdos tőkeinjekció ügyében parlamenti vizsgálóbizottság alakult, és jelenleg is működik, és minden ellenkező híreszteléssel ellentétben, ez a bizottság folytatja tevékenységét, és várhatóan januárban fogja nyilvánosságra hozni megállapításait.
Annyit máris meg lehet állapítani, hogy az a bizonyos 15 milliárdos vételár elég furcsa arányban áll a 12 milliárdos tőkeinjekcióval; úgyhogy ezt mi is rendkívül alacsonynak tartjuk és aggódunk ennek a banknak a privatizációja miatt. Aggódunk azért is, mert tulajdonképpen nem tudjuk igazán, hogy mi történik, és az a bizonyos határidő - ameddig ezt, ha a privatizálás nem következik be, vissza kellett volna már fizetni -; most meghosszabbításra került ez év végéig. Tehát most nyilván a Budapest Bank körül valami történni fog. Csak azt szeretném a tisztelt Ház tudomására hozni, hogy a tőkeinjekciót vizsgáló bizottság működik, nem kívánja a privatizációt veszélyeztetni, de ugyanakkor megállapításait most már nem túlságosan távoli időben nyilvánosságra fogja hozni.
Magának a Budapest Banknak privatizációja miatt mi is messzemenően aggódunk, a 15 milliárdos vételárt alacsonynak tartjuk. Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem