DR. HACK PÉTER

Teljes szövegű keresés

DR. HACK PÉTER
DR. HACK PÉTER, az alkotmány- és igazságügyi bizottság elnöke: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A bizottság, tekintettel az Országgyűlés döntésére, miszerint a Házszabálytól eltérően a keddi módosító indítványról történő szavazás után ma van a végszavazás, ma délelőtt volt kénytelen megvitatni az esetleges koherenciazavarokat. A dolog természetéből adódóan ennél a törvénynél a szokásosnál több zavar keletkezett, így összesen 46 pontot tartalmaz az ajánlás, amiből egy pont már nem érvényes a minisztérium visszavonó nyilatkozata miatt, ami elhárította az akadályt a mostani szavazástól.
Szeretném felhívni a tisztelt Ház figyelmét, hogy az alkotmányügyi bizottság egy olyan indítvány ügyében is kénytelen volt állást foglalni, amely indítványt a korábbi fázisban nem ismerhetett meg. A költségvetési bizottságnak a törvényjavaslat 75. §-ában megjelent egy indítványa, amit a múltkor a támogatott indítványok körében megszavazott a Ház, de ez súlyos alkotmányos kifogásokat vetett fel. Ezért a bizottság egyhangú határozattal egy olyan módosító indítványt nyújtott be, amely ennek a korrigálását szolgálja. Ez az ajánlás 26. pontjában szerepel.
Szeretném itt felhívni a figyelmet arra, hogy ez a pont egy korábbi, szerintem félreértésen alapuló és a bizottság álláspontja szerint is félreértésen alapuló indítványt korrigál, így kerül be a végső javaslatba.
Kérem a tisztelt Házat, hogy a bizottság által támogatott módosító indítványokat támogatni szíveskedjen. Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem