DR. SZABÓ IVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. SZABÓ IVÁN
DR. SZABÓ IVÁN, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Azt hiszem, mindenki előtt ismeretes, hogy egy azonnali kérdések órája után kialakult helyzetben, napirend előtti felszólalásban indítványoztam azt, melyhez örömömre csatlakozott valamennyi ellenzéki és valamennyi kormánypárt, sőt a kormány nevében Kuncze Gábor miniszter úr is, hogy az olaj ügyeknek a vizsgálatára egy olyan parlamenti vizsgálóbizottság jöjjön létre, amely objektíven a tisztelt Ház elé tárja, mi történt valójában, milyen összefonódások vannak vagy nincsenek és ezért azt hiszem, nagyon indokolt volt, hogy a tisztelt Ház megszavazta a Házszabálytól való eltérést is, amelynek eredményeképpen mód nyílik arra, hogy a mai napon ezt a bizottságot felállítva, a parlamenti szünet idejét felhasználhassuk arra, hogy februárban a tisztelt Ház elé tárhassuk azt a vizsgálati eredményt, amelyet ebben az ügyben a csapat meg fog állapítani.
Egy kiegészítésem van a mai házbizottságon elhangzottak alapján: a kormány a mai napon a belső vizsgálatát ebben az ügyben lezárta és a vizsgálati anyagát abban a pillanatban, ahogy a vizsgálóbizottság feláll, teljes terjedelemben a vizsgálóbizottság rendelkezésére bocsátja.
Kérem a tisztelt Házat, hogy a vizsgálóbizottságot a konszenzussal megállapított névsorral legyen szíves felállítani, hogy a szünet idejében a vizsgálatok végrehajthatók legyenek.
Köszönöm türelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem