DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR
DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR (FKGP): Köszönöm a szót elnök úr. Mélyen tisztelt Országgyűlés! Ennek a kérdésnek a megvitatását elvégezte már az Érdekegyeztető Tanács is, amely úgy látta és feltétlenül helyesen gondolta, hogy ezt a kérdést ott kell megoldani, ahol jelentkezik, nevezetesen az önkormányzatoknál.
Feltétlenül csak az önkormányzati döntések vonatkozásában tud a Független Kisgazdapárt gondolkodni. A törvényjavaslat további részében - mint ezt részletesen kifejtettük az általános vitában is - olyan javaslat hangzott el a kormány részéről, hogy később, egy idő múlva egy tripartid rendszerű szervezet önkormányzati bevonással végezhetné el ezt a munkát. Addig viszont - és ezt nem határozta meg időbelileg az előterjesztés és a határozati javaslat - mindez a munkaügyi miniszter hatáskörébe tartozna, illetve a munkaügyi miniszter által kinevezett Országos Munkaerőpiaci Tanács hatáskörét erősítené.
Én úgy gondolom, hogy ez nem lenne helyes, hanem a távlatilag előírt jogszabályt közvetlenül kellene megvalósítani, hisz a többi esetekben mindig nagyon gyors intézkedésekkel találkoztunk és számoltunk. Úgy gondolom, ebben a vonatkozásban mindenképpen erősíteni kellene az önkormányzatok hatáskörét és szerepét. Köszönöm szépen. (Szórványos taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem