BAUER TAMÁS

Teljes szövegű keresés

BAUER TAMÁS
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Szabad Demokraták Szövetsége a Magyar Köztársaság 1996. évi költségvetését támogatja, "igen"-nel szavazott.
Erre három okunk van.
Az első okunk az, hogy ez a költségvetés összhangban van mind a Szabad Demokraták Szövetsége választási programjával, mind pedig a kormány programjával.
A Szabad Demokraták Szövetsége a választások előtt abból indult ki, hogy az új kormány gazdaságpolitikájának mindenekelőtt a gazdaság stabilizációját kell szolgálnia, vagyis azt, hogy meg kell állítani az évtizedes tendenciákból következő, de a választásokat megelőző két évben felgyorsult egyensúlyromlást.
A jelenlegi kormány gazdaságpolitikája már a jelen évben is ezt a stabilizációt szolgálta. Ez a költségvetés ennek a stabilizációnak a továbbvitelét valósítja meg. Ehhez van szükség a kiadások mérséklésére, amit ez a kormány az államigazgatásban kezdett, és ehhez van szükség az államháztartás, a jóléti kiadások egész rendszerének átalakítására, amit ez a költségvetés - első ízben az ország utolsó évtizedeiben - megvalósít. Ilyen értelemben reformköltségvetés.
(16.40)
Másodszor: a választások előtt elmondtuk, hogy a következő feladat a stabilizációhoz kapcsolódóan a tartós és kiegyensúlyozott gazdasági növekedés megalapozása. Ehhez az egyensúly helyreállítására, valamint a fogyasztásból a felhalmozások, a beruházások javára való átcsoportosításra van szükség. Ez a költségvetés mind a költségvetésből finanszírozott beruházások növekedése terén, mind pedig a vállalkozói beruházások lehetővé tétele terén ezt a célt szolgálja.
Elmondható tehát, hogy a költségvetés összhangban van gazdaságpolitikánkkal, és ezért természetes, hogy támogatjuk.
Harmadszor: ez a költségvetés azzal is összhangban van, hogy az átalakulás terheit minél inkább a magas és közepes jövedelműek és minél kevésbé az alacsony jövedelműek viseljék. A költségvetéshez kapcsolódó adó- és elosztási intézkedések ezt a célt szolgálják. Ezen okokból tudtuk támogatni a költségvetést.
Támogatjuk továbbá azért, mert ugyanúgy, mint a '95-ös pótköltségvetés, ez a költségvetés is megalapozott, alaptalannak bizonyultak azok az ellenzéki feltételezések, hogy a pótköltségvetést '95-ben majd újabb pótköltségvetésnek kell követnie, ez elmaradt. Ugyanígy meggyőződésünk szerint a '96-os költségvetés is megalapozott és végrehajtható.
Utolsó mondatom: megszavaztuk végül azért, mert a költségvetési vitában nem ismertünk meg sem ellenzéki, sem kormánypárti oldalról olyan alternatívákat... (Az elnök jelzi, hogy letelt az időkeret.) ..., amelyek a költségvetésben kitűzött célokat ennél a költségvetésnél jobban szolgálják.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem