CSÉPE BÉLA

Teljes szövegű keresés

CSÉPE BÉLA
CSÉPE BÉLA (KDNP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Ilyen év végi, egészen rövid mérleg műfajában mi a következőket szeretnénk elmondani:
Sajnálatos módon itt az év végére úgy növekedtek a társadalmi feszültségek, hogy ezek rávetítik árnyékukat a jövő évre is. Sajnálatos, hogy ez a kormány választási és kormányprogrambeli ígéretével ellentétben nem tudta megkötni a társadalmi-gazdasági megállapodást, s így a mai napnak is egyik híre, hogy az ÉT-megállapodás, ami nyilván egy szűk körű valami, sem tudott megszületni ebben az évben.
Ami miatt kiemelten aggódunk, az a gazdaság kezelése, és a ciklus elején örvendetes módon megindult gazdasági növekedésnek a sorsa. Sajnos, a gazdasági növekedés üteme az utóbbi időben lelassult. A kormány gazdaságpolitikai koncepcióját folyamatosan bíráltuk, nem elegendő kizárólag az egyensúly javítására törekedni, a gazdaság növekedésére sokkal nagyobb hangsúlyt kell helyezni.
Aggódunk a gyors készpénzes privatizáció ügyéért is. Tulajdonképpen örvendetes lenne ez az év végi felfutás, azonban ami mögötte van, az már nem biztos, hogy az. Gondolunk itt elsősorban az energiaszektor ilyen gyors privatizációjára. Mindig kiálltunk amellett, hogy itt az állami többségű tulajdon megmaradjon az ország, a nemzet érdekében.
Sajnálatos módon nem tudta rendezni a kormány a kárpótlási jegyek ügyét sem, és nagyon sok ember várja ebben a valamiféle megoldást.
Ennek ellenére bizalommal tekintünk a jövőbe. Reméljük, hogy e hibák ellenére valamiképpen ez az ország el tud menni a kibontakozás felé. Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem