DR. SZEKERES IMRE

Teljes szövegű keresés

DR. SZEKERES IMRE
DR. SZEKERES IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tényleg nehéz év van mögöttünk, de nem lenne teljes az a lista, amelyet Szájer József említett, ha nem tennénk a mérleg másik serpenyőjébe is valamit. A közbeszerzési törvényt, a nemzetbiztonsági törvényt, az államháztartási törvényt, amely átalakította a gazdaság működését, a fenntartott gazdasági növekedést, a javuló egyensúlyi feltételeket, tehát mindazokat a tényeket, amelyek hosszú távon megváltoztathatják az ország életét.
Úgy gondolom, hogy az igazság akkor derül ki, amikor a mérleg mind a két serpenyőjébe belekerülnek a súlyok. Egyikünk sem gondolta, hogy egyoldalúan csak jó dolgok történnek vagy történtek, de a mérleg mutatója nem mindegy, hogy melyik irányba lendül ki. Nem vonom tehát kétségbe azoknak a tényeknek a valódiságát, amelyek esetleg hibáinkra vagy hibás döntéseinkre vonatkoznak, de úgy gondolom, hogy egy olyan év van mögöttünk, amely korrekt, tisztességes munkával, a kormánypártok és az ellenzéki pártok saját szerepük szerinti tevékenységével megalapozhatja azt, hogy más évek nézzenek elébünk.
Végül azzal szeretném befejezni felszólalásomat, hogy amikor Szájer József kellemes ünnepeket és boldog új évet kívánt, ezt hasonlóan szeretném viszonozni, mert lehetünk kormánypárti vagy ellenzéki politikusok ebben a Házban, megvan a dolog mértéke és mércéje, és bár vannak közöttünk olyanok, akik ezt átlépik, ezért nekünk, többieknek nem kell ilyennek lennünk. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem