DR. KIS GYULA JÓZSEF
DR. KIS GYULA JÓZSEF
DR. KIS GYULA JÓZSEF (MDF): Köszönöm szépen, elnök asszony. A nyugdíjkorhatár emelésével kapcsolatban nyolc módosító indítványt nyújtottam be, erről szeretnék egy alkalommal beszélni, különösen azért, mert viszonylag jól csoportosíthatók ezek a módosító indítványok. Négy darab módosító indítvány, amelyet sajnálatos módon egyharmadban sem támogatott a szociális bizottság, abból indult ki, hogy van már az országgyűlésnek egy határozata, a 60/91-es, amely ütemezi a nyugdíjkorhatár emelését, mégpedig a kétévenkénti egy évvel történő emelést, fokozatosan, és amikor ez készült, akkor a Házban majdhogynem konszenzussal fogadta el az Országgyűlés. Tehát a mai kormányzó, akkori ellenzéki pártok is hozzájárultak, hiszen előkészítésében valóban komoly szakmai munka fekszik, akik a társadalombiztosítási felügyelőbizottságban, majd önkormányzatban azóta is ezzel a kérdéssel foglalkoznak, akik a kérdés szakértői, tehát mind a demográfiai előtekintésre, mind a gazdasági folyamatok várható trendjeinek figyelembevételére, mind a foglalkoztatási helyzet várható alakulására tekintettel prognosztizálták azt, hogy hogy tartható fenn ez a nyugdíjrendszer, akkor elmondták véleményüket és ennek megfelelően született az az országgyűlési határozat, amely azt javasolta ugye, hogy egy fokozatos emelés, kétévente egyéves emelés úgy valósuljon meg és akkor valósuljon meg, ha a gazdaság teherbíró képessége a munkabérhelyzet alakulása, a foglalkoztatási helyzet alakulása ezt lehetővé teszi.
Nos, ezekben olyan változás azóta nem történt, olyan kedvező változás, de kedvezőtlen változás sem, amely indokolná, hogy ezt a mostani korhatáremelést éppen most és ily módon fogadjuk el. Ez a négy javaslatom tehát az akkori állapot visszaállítását célozta, sajnálatos, hogy ebben nem nagyon reménykedhetem a ház támogatásában, ha a bizottság már alapvetően így foglalt állást. Azért meg kell kérdeznem, hogy mi teszi indokolttá, hogy most, amikor a nyugdíjrendszer átalakításának őszre tervezett törvényi tárgyalása még természetesen meg sem kezdődhetett, hogy éppen most foglalkozzunk ezzel a kérdéssel. Erre a kormánypárti képviselők oldaláról általában azt a választ kapom, hogy hiszen a társadalombiztosítás deficitje nőtt, a nyugdíjalapok várható deficitje, a kormány vállalása az IMF-fel szembeni vállalásával szemben nőtt, éppen ezért szükség van erre, mert a korrekció elmaradása később még nagyobb problémákat fog szülni.
Ez egy logikus érvelésnek tűnik, hogyha elfogadjuk azt a kiinduló helyzetet, hogy Magyarországon a jövedelmekre vetített 44-54 százalékos társadalombiztosítási befizetés képtelenül magas arányú, ezért drágává teszi a munkaerőt és drágává teszi a termelést. Tehát egyszerűen ha ezt nem kívánjuk emelni, sőt csökkenteni kívánják a kormánypártok a gazdasági növekedés érdekében, akkor viszont valahogy a kiadási tételeket kellene csökkenteni.
Tehát mondom, ez egy nagyon tetszetős érvelésnek tűnik, hogy ha az alap kiindulási pont mint axióma, ha nincs más alternatíva, mint ez, axiómájaként megjelenik, csak éppen nem igaz, ugyanis azért 54 százalék a társadalombiztosítási befizetés, mert a teljesítményre, a termelékenységre vetített munkabér fele, mint az európai átlag. Tizedannyi a munkabérünk, de csak ötödannyi a termelékenységünk. Tehát tulajdonképpen az történik, hogy egy munkaerő, egy napi munkaerő által megtermelt érték bérben kifejezve kétszer akkora elvonást jelent, hiszen nem kapja meg a munkaerő árát, az aki dolgozik, csak fele mértékben, mint a teljesítménye arányában elvárható lenne. Tehát itt nem arról van szó, hogy tízszer nagyobb munkabéreket kívánna valaki, de hogy a teljesítmény arányában kétszer nagyobb munkabér lenne a reális, amely bármily nemzetközi összehasonlítást lehetővé tenne, azt el kell fogadni. Márpedig ha kétszer nagyobb munkabérre vetítjük a társadalombiztosítási befizetéseket, akkor az mindjárt nem 54, hanem csak 27 százalék lenne azonos bevétel érdekében. Tehát addig, amíg a munkabérhelyzet ilyen Magyarországon, addig ezt az érvet használni, hogy túl magas a társadalombiztosítási elvonás, ez egyszerűen nem tisztességes. Mihez képes túl magas, nem a munkaerő teljesítményéhez képest, csupán a munkabérhez képest.
És azért ne felejtsük el, hogy ha komolyan vesszük saját magunkat, és azt, hogy csatlakozni kívánunk Európához, ugye 2000 vagy 2002, itt mindenki más prognózist mond, de előbb-utóbb azért csak remélhetően sor kerül erre, akkor a munkaerő szabad vándorlása egyszerűen képtelenné, lehetetlenné teszi ennek a bérhelyzetnek a fenntartását, mert mi módon lehet egy európai tagság esetén itthon tartani azt a munkaerőt, amely ugye egy kedvezőbb, de még mindig teljesítményarányos bér reményében kivándorol, mi módon lehetne elérni, hogy az egységesült európai biztosítási rendszerben az ott befizetett járulékai, az ottani társadalombiztosításban jelenjenek meg és onnan kapja a nyugdíját. Tehát ha mi komolyan gondolunk 2000-re, akkor egy olyan reformot elindítani, amely 2010-ben éri el a célját anélkül, hogy figyelembe vennénk, hogy közben teljesen megváltozik a környezetünk, ezt, hogy is mondjam, egy politikus, aki egy kicsit hosszabb távban gondolkodik, nem vállalhatja fel igazán. Éppen ezért az akkori és erre is tekintettel lévő 60/91-es határozat alapján visszatértem a módosító javaslataim felében négy módosító indítványban az akkor javasoltakhoz. Ismételten sajnálom, hogy ennek elfogadására semmi esélyt nem látok.
A másik, hogyha már az ember tudomásul veszi, hogy egy erőltetett ütemű, a törvény egésze áttekintése előtti nyugdíjkorhatár-emelésre kerül sor, akkor kárenyhítő kötelezettsége, hogy ezen legalább valamelyest segítsen. Tehát a másik négy módosító indítványom ennek a kárenyhítő kötelezettségnek próbál megfelelni, ahogy kormánypárti képviselőtársaim közül néhányan mondták, valamivel irgalmasabb formáját kísérli meg bevezetni a nyugdíjkorhatár-emelésnek. Örömmel mondhatom, hogy két indítvánnyal ebből egyetért a szociális bizottság, sajnálatos, hogy a költségvetés ezekkel sem, dehát itt nem annyira reménytelen talán a helyzet, mint az előzőeknél. A két indítvány közül az egyik azt célozza, hogy a fogyatékos gyermeket nevelő szülő ugyanolyan kedvezményben részesüljön, mint a többgyermekes szülő. Ennek a támogatását még a frakció-egyeztetések, már a kormánypárti frakcióegyeztetések során kérném a tisztelt Háztól is, hiszen mondom, erre lehetőség van.
A másik mindössze azt jelentené, hogy a kíméletlenül magasra emelt, 35 évre emelt szolgálati időt egy gyerek esetén is egy évvel, egy év figyelembevételével lehetne csökkenteni, a húszhoz képest a harmincöt mínusz egy még mindig egy igen kemény emelést jelent, de legalább az az egy gyerek, amelyet felnevel egy család, az az egy gyerek érdemeljen meg egy év szolgálati időbeszámítást, nem többet. Én azt hiszem, egy országnak minden egyes gyerek megérne egy év szolgálatiidő-beszámítást. Nagyon csalódnék, hogyha még azt az egészen picike kis kedvezményt sem lenne képes megadni a mostani kormánypártok többsége, hiszen ez már valóban védhetetlen lenne bármilyen szempontból, hogy ha ezt is leszavaznók.
(10.00)
Tehát azt kérem, hogy noha az egész indítvánnyal ilyen formában a Magyar Demokrata Fórum nem ért egyet, lényegi kérdésekben nem is reménykedünk abban, hogy érveinket meghallgatják, legalább ezekben az apró kis módosításokban gyakoroljanak irgalmat képviselőtársaim. Nem rajtunk, nem velünk, hanem azokkal, akik nyugdíj előtt állnak, és azok, akik egy élet munkája során nem arra számítottak, hogy váratlanul, három évvel meg fog ugrani a szolgálati idejük nyugdíjba vonulásuk előtt fél évvel. Gyakoroljanak irgalmat azok fölött, akik megteremtik a jövendő nyugdíjalap-befizetők, a jövendő munkaerő alapját, akik gyereket szülnek és gyereket nevelnek, mert nem lehet életképes egy olyan társadalom, amely folyamatosan saját gyökereit vágja, irtja, és nem gondol arra, hogy a ma itt ülők, mint jövendő nyugdíjasok pontosan ezeknek a gyerekeknek a befizetéseire, ennek a felnövekvő munkaerőnek a befizetéseire számítva részesül majd, amikor ki-ki korától függően öt-tíz-húsz év múlva nyugdíjba megy. Pontosan ezektől kapja vissza azt, amit most tulajdonképpen nem odaad, csak otthagy azoknál, akik gyereket, családot nevelnek. Tényleg csak irgalmat tudok kérni ebben a helyzetben. Kérem, hogy éljenek ezzel a lehetőségükkel. Köszönöm. (Taps az ellenzék padsoraiban.)
