SZABÓ GYÖRGY
SZABÓ GYÖRGY
SZABÓ GYÖRGY népjóléti miniszter: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslat benyújtásakor azt mondottam, hogy kemény, szenvedélyektől sem mentes vitákra kell számítani, most hozzáteszem, hogy egészen biztos vagyok abban, hogy a végrehajtás során is, bizony fognak még felmerülni viták. Érthető is egy olyan törvényjavaslatnál, utaltam erre ugyancsak az expozéban, amellyel kapcsolatban bizony olyan újszerű, eredendő megoldásokat kellett alkalmaznunk, amelyiknek bevett gyakorlata nemcsak hazánkban, hanem máshol sincs.
Kértem is ezért képviselőtársaimat, hogy fogalmazzák meg javaslataikat, eltérő megoldásaikat, és a kormány nyitott lesz minden konstruktív megoldással kapcsolatosan.
Örömömre szolgál, hogy nagyon sok javaslatot kaptunk, ezeket tudtuk használni, mondhatnám úgy is, hogy eredendően segítettek ahhoz, hogy bizonyos olyan megoldásokat, amellyel kapcsolatban aggályok vetődtek fel, alkotmányos aggályok, ki tudtuk iktatni a törvényjavaslatból.
Én a szóbeli zárszavamban szeretném először is az ilyen módosító javaslatokat és a jó szándékú, bíráló kritikát megfogalmazó képviselőtársaimnak megköszönni a konstruktív hozzáállást.
Másodszor elnézést kérek azoktól, akiknek megfogalmazott felvetéseire itt és most nem tudok majd válaszolni, de azt hiszem az idő erre nem ad teret, nem ad lehetőséget.
Két kérdéscsoporttal szeretnék foglalkozni. Egyrészt azokkal a kérdésekkel, amelyek a vitában nagyon gyakran visszaköszöntek, felvetődtek, és amelyekkel vitám van, vagy félreértésre, félreértelmezésekre adott okot, nem is mindig jó szándékú félreértelmezésekről van szó, és természetesen szólni szeretnék azokról a módosító javaslatokról is, amelyeket a kormány támogat.
Az első kérdéskör, amivel foglalkozni szeretnék, és nagyon sok ellenzéki képviselőtársam feltette a kérdést, hogy hát tessék mondani, ez tehát az egészségügy reformja? Ez az, amit a kormány megfogalmazott? Hadd mondjam el, hogy erről természetesen szó sincs. Annak ellenére, hogy például Pusztai Erzsébet képviselőtársam a jegyzőkönyv tanúsága szerint azt mondotta, hogy "azt mondják ez az egészségügy modernizációs programja". Én meg elkezdtem magam szégyenleni, hogy biztosan valamit elfelejtettünk, mert tavaly ősszel kidolgoztunk egy 400 oldalas dokumentumot, amelyben a tárca modernizációs, reform értékű törekvéseit igyekeztünk összefoglalni. Mondom, elfelejtettük a képviselő asszonynak megküldeni, pedig kértem a kollégákat, hogy minden egyes szakpolitikusnak küldjék meg. Aztán megnyugodtam, mert egy perccel később a képviselő asszony már ebből a programból idéz, ha úgy tetszik, a fejünkre idéz, mondván, hogy a kórház igénybevételi arányának csökkenése csak akkor lehetséges, még egyszer mondom, igénybevételi arányának csökkenése akkor lehetséges, ha kiépül a háziorvosi rendszer, a szakorvosi..., és akkor felsorolta mindazt: szociális otthon, krónikus ágy és így tovább. És a végén dörgedelemmel hozzátette, hogy egyetlenegy feltételt sem teljesítettek. Engedjenek meg ehhez három megjegyzést.
Először is szeretném megköszönni képviselő asszonynak, hogy önmagát megcáfolta egy percen belül, hiszen az, amit elmondott, csak azt bizonyítja, hogy van modernizációs program, de nem a benyújtott törvényjavaslat az, hiszen abból tetszett idézni. (Derültség a kormánypártok padsoraiban.)
Másodszor, én szeretném még egyszer elmondani, hogy az az idézet, amit a programból idézett, az a kórházak igénybevételi arányáról szól. A törvényjavaslat pedig a kórházak esetében, a kapacitásfölösleg leépítéséről.
Szeretném ráirányítani arra a képviselő asszony figyelmét, hogy a kettő nem ugyanaz. A kapacitás-fölösleget, ha leépítem és az igénybevételi arány netalántán változatlan, sőt, nő, akkor egy dolog következik be, a kapacitás-kihasználás javul. Ez az összefüggés a kettő között és sajnálom, hogy a képviselő asszony ezt nem fedezte fel.
Meg hát hadd tegyek még valamit hozzá, mert az is gyakran elhangzott, hogy teszünk-e egyáltalán valamit azért, hogy ne csak leépítsünk, szűkítsünk kapacitásokat, hanem fejlesszünk, építsünk is. Én nem várom el képviselőtársaimtól, hogy lapozzák a Népjóléti Közlönyt, szakpolitikusoktól természetesen ez elvárható. A Népjóléti Közlöny ez év 4., február 29-ei számában nagyon sok olyan programot hirdettünk meg, amelyet ellenzéki képviselőtársaim is hiányoltak, amelyre én utaltam már az expozémban, és amely azt jelzi, hogy a kormány csak az idén három és fél milliárd forintot kíván fordítani úgynevezett építkező elemekre. Tehát a háziorvosi ellátásra, a szociális ellátásra, a szerkezet-átalakításhoz kapcsolódó egyéb kérdéskörökre.
Figyelmébe ajánlom a Népjóléti Közlönyben ugyancsak megjelent és a Magyar Közlönyben is megjelent kormányhatározatot, amely a törvény benyújtásához kapcsolódik, és amelyik arról szól, hogy áttelepülésekhez, olyan infrastrukturális gépműszerelemek megvásárlásához, amelyek a felszabaduló kapacitásokhoz kötődik, a kormány ugyancsak forrásokat kíván biztosítani.
(16.40)
Ezek együttes összege eléri, megközelíti a 7 milliárd forintot. Szóval, még egyszer azt szeretném hangsúlyozni, hogy amit beterjesztettünk, nem a reform - el lehetne mondani, csak nem itt van most a helye annak, hogy a reformelképzeléseket megfogalmazzuk -, hanem a reformnak egyik szükséges és nélkülözhetetlen alapfeltétele.
Ha már előbb a fölöslegekről volt szó, engedjék meg, hogy még egyszer visszatérjek arra a kérdésre, hogy ebben az egészségügyi rendszerben vajon benne van-e ez a tízezer kórházi ágy, mint fölösleg?
Hadd húzzam ismételten alá: rengeteg helyen kellett erről vitatkozni szakmai fórumokon és más helyeken is, és én négy olyan kérdést fogalmaztam meg minden egyes esetben, amire egyszavas válaszok adhatók. Én kérem, hogy ki-ki ugyanezt az egyszavas választ fogalmazza meg magában, a következő kérdésekre, nevezetesen:
Igaz-e, hogy az a torz ösztönzési rendszer, ami a kórházaknál kialakult, az teljesítmény-manipulációkat eredményez? A szakma minden egyes képviselője azt mondja erre, hogy igaz.
Másodszor: igaz-e, hogy kórházi ágyak egy jó részén - egyes becslések szerint 10-20 százalékán - szociális okokból fekszenek betegek? Erre is azt mondják, hogy természetesen igaz.
Harmadszor: vajon igaz-e, hogy a kórházi ágyak kapacitás-kihasználtsága mindezek mellett alig haladja meg a 70 százalékot? Erre is azt mondják, hogy igaz, hiszen ez tény, adat.
És vajon igaz-e, hogyha beállítunk egy képletet, amelyik azonos mércét igyekszik alkalmazni az ország különböző térségeiben, akkor vannak megyék, ahol bizonyos hiány mutatkozik, máshol jelentős fölösleg. Erre is azt mondják, hogy igaz, hiszen be lehet bizonyítani.
Hát akkor tisztelettel kérdezem, hogy vajon jelen van-e ez a fölösleg ebben a rendszerben? Bedő Tibor képviselőtársam vette a fáradságot - külön köszönöm neki egyébként remek hozzászólását, amelyben sok félreértést igyekezett tisztázni, mint gyakorló főorvos, és értelmezte a törvény célkitűzéseit, helyesen és okosan -, hogy naponta 24 200 ágy áll üresen.
Ebből tízezer ágy megszüntetését javasoljuk, amivel a kihasználtság 80 és 85% közé kerül. Nos, én úgy gondolom, hogy ezek után nem érdemes ugyanezt a kérdést ismételten fölvetni.
Aztán azon is sokan elmeditáltak, hogy hogy is számoltuk ki vajon ezt a tízezer kórházi ágyat, mint leépítendő fölösleget, mert ezt a képletből nem lehet igazából kiolvasni.
Morfondírozott ezen Kis Gyula József képviselőtársam, Pusztai Erzsébet képviselő társam, aztán Trombitás Zoltán képviselő úr rájött arra, hogy ez nem a képletből következik, hanem ez tulajdonképpen egy szakmapolitikai döntés.
Nem kellett volna egyébként, hogy ezen sokáig morfondírozzunk, mert mindezt én az expozémban elmondtam, csak kellett volna rá figyelni, és semmi mást nem célzott meg, mint az előbb már említett okok miatt a 24 200, hadd ismételjem meg Bedő képviselőtársam számára, 40 százalékának a leépítését. Ezt célozta meg. Az összefüggés innentől kereshető.
Szóval, nagy baj az, amit tapasztaltam, ahogy az expozét elmondottam, és a vezérszónoklatok elhangzottak, hogy gyakran úgy éreztem, hogy nem is figyelnünk egymásra. Elbeszélünk egymás mellett.
Ha már erről van szó, sokan hiányolták azt is, hogy nem folytatunk kellő párbeszédet szakmai szervezetekkel, mi több, megfogalmazták a Magyar Orvosi Kamara, az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezete, a Kórházszövetség, egyetemi vezetők, más szakmai testületek elutasító véleményét.
Egyrészt, amit el szeretnék mondani, hogy minden egyes szervezettel jómagam is személyesen - a felsoroltak közül - párbeszédet folytattam, nem is egy alkalommal. A másik: abszolút nem csodálkozom azon, hogy elutasító véleményt fogalmaztak meg. Tessenek már elképzelni, létezik egy Kórházszövetség, amelynek minden egyes kórház tagja.
Beterjesztésre kerül egy törvény, amely akárcsak egyetlen egy kórháznak, vagy annak egy részlegének a sorsát a későbbiekben megkérdőjelezheti. Mit mondhat erre egy kórházszövetség? Vagy mit mondhat az orvoskamara akkor, amikor az orvosok érdekeit nekik képviselni kell, hacsak egyetlen egy orvosnak a jövője az egzisztenciálisan veszélyeztetett? Vagy mit mondhat egy egészségügyi szakszervezet, ha fölvetődik több száz, sőt, mit több, ezres nagyságrendben is bizonyos fajta foglalkoztatási probléma?
Természetesen nem fognak egy ilyen törvényjavaslat mellett kiállni. De hadd mondjak el ezzel kapcsolatban önöknek egy személyes tapasztalatot. Elmondottam egyik olyan testületi vezetőnek, akivel gyakran folytatok párbeszédet, hogy ugyan mondd már el, hogy miért nyilatkozzátok, hogy nektek ez a törvény elfogadhatatlan, amikor egymás közötti beszédekben mindig megfogalmazod, hogy a törvény benyújtásához kapcsolt indokok, sőt, még a javasolt megoldás is alapvetően jó és célszerű. Erre szégyenlősen elmosolyodott és azt mondta, hogy hát értsem meg, szolidaritás is van a világon. Én ezt megértettem.
Viszont abszolút nem értettem - bevallom őszintén - Surján képviselő társamat, pedig igen gyakran mondogatta, valaki megszámolta, azt hiszem pontosan 37-szer, hogy: elfogadhatatlan a törvényjavaslat, mert..., elfogadhatatlan a törvényjavaslat, mert.... Ennek ellenére, amit utána mondott, azt abszolút nem értettem, vagy pediglen amit mondott, az megítélésem szerint egyetlenegy pontjában sem helytálló.
De vegyünk néhányat csak úgy példabeszédként. Azt mondotta Surján képviselő úr, hogy elfogadhatatlan a törvény, mert nem szól a betegekről, nem szól a szabad kórházválasztásról, nem szól a házi ápolásról, és még sorolt néhány témát. Én meg csak úgy megrökönyödve figyelem, hogy egy volt népjóléti miniszter vajon hiszi-e komolyan, hogy egyetlen egy törvényjavaslatba - amelyik meghatározott célt fogalmaz meg, és a címében is jelzi - belegyömöszölhető-e az egészségügy összes problematikája. Vagy hiszi-e, hogy egyáltalán minden egyes problémához törvényt kell alkotni? Mert ha hiszi, akkor azt hiszem, hogy igazából a jogalkotással kapcsolatos rendet és rendszert nem volt kellő ideje elsajátítani. De én nem hiszem, hogy erről van szó, inkább hiszem, hogy egy ellenzéki retorikai fogásról.
És még néhány más kérdés. A legnagyobb vád - és ezt nemcsak Surján képviselő, hanem mások is megfogalmazták -, hogy visszacsempésszük a Rákosi- és Kádár-korszak tervutasításos rendszerét a kapacitásszabályozás kapcsán. Igen, ahogy mondják itt mögöttem ismételten, úgy is van. Hát akkor tessenek már nekem elmondani, hogyha szerepel egy olyan képlet, amelynek minden egyes elemét be tudjuk mutatni, nyilvánosságra tudjuk hozni, és ezek a képletek, képlethez kapcsolt adatok mind egzakt ténymutatókat összegeznek, és ez alapján lehet kiszámolni azt egy-egy térségben, hogy milyen mennyiségű és összetételű teljesítményekre van szükség az egészségügyi intézményrendszerben, akkor ez mitől tervutasításos rendszer?
Mert megítélésem szerint pontosan ez a képlet, amely átlátható, kiszámítható, ez zárja ki azt, hogy bármifajta adminisztratív beavatkozást lehessen tenni ebben a rendszerben, hiszen törvénnyel kerül elfogadásra.
Egyébként hadd tegyek hozzá még valamit, hogy a tervezés - az én megítélésem szerint - egy rendkívül sajátos emberi tevékenység, legjobb tudomásom szerint más élőlényre ez nem igazán jellemző, ezért kár volna ezt kidobni az alkalmazott módszerekből.
Ehhez kapcsolódott persze a követelménytámasztás - ezt is sokan megfogalmazták -, hogy teljesítményfinanszírozást, azaz gyakorlatilag egyfajta gazdasági szabályozást próbáljunk meg alkalmazni. És ezt mi nem vettük figyelembe.
Én nem akarok most arra utalni, hogy Schwarcz Tibor, Szolnoki Andrea, Bedő Tibor képviselőtársaim nagyon pontosan rámutattak arra, hogy az elmúlt években alkalmazott teljesítményfinanszírozás a kórházaknál sok mindent eredményezett, hogy a kapacitásszabályozáshoz nem vezetett, az egészen biztos. Mihez vezetett? Egyrészt a már említett teljesítménymanipulációhoz, és természetesen a kórházak egy jó részének az eladósodásához. Szóval, az az igazi probléma, kedves képviselőtársaim, hogy bevezettek egy olyan rendszert, aminek a másik lábát, a teljesítmények ellenőrzését elfelejtették kiépíteni.
(16.50)
Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, hogy ha valaki cipőfelsőrészt készít, akkor feltehetőleg a műszak végén megszámolják, hogy hány felsőrészt készített. És feltehető, hogy még valamifajta szabványhoz is hozzá mérik, hogy minőségileg megfelelő legyen. Itt alkalmaznak egy rendszert, ahol sem a mennyiséget, de még inkább a minőséget abszolút nem ellenőrzik. Így lett kiépítve. Nos, én azt hiszem, hogy az emberek gyógyítása esetén ezt kár lenne elmulasztani. De azért hadd tegyem hozzá - talán kikapcsolódásként is megengedik -, hogy egy ellenőrzésnek, amely szúrópróbaszerűen, tehát nem folyamatosan, a közelmúltban - talán éppen a képviselőtársaim folyamatos igénytámasztásának és a kormány ez iránti követelményeinek megfogalmazása alapján - egy magyarországi megyében megtörtént. Megvizsgáltak néhány kórházat. Engedjék meg, hogy a vidéki napilap - hadd ne mondjam, melyik megye, mert jellemző -, mit ír: Nem ritka, hogy egy kórházi ágyon egy időben négy beteg fekszik. Az sem egyedi eset, hogy ugyanazt a beteget egy időben két kórházi osztályon is ápolják. A méregdrága komputertomográfus vizsgálatot elszámolta ugyan a kórház a társadalombiztosítás felé, viszont a vizsgálatról, a beteg nevéről, diagnózisáról semmilyen dokumentumot nem tudunk felmutatni. A kisebbek közé tartozik - így a vizsgálat -, hogy egy belgyógyászati vizsgálatot és annak részeit, például a vérnyomásmérést külön is elszámolnak az orvosok. Vagy el sem végzik a vizsgálatot, legalábbis a beteg adatainak nincs nyoma, csupán dokumentálják. Tessenek figyelni, mert ez csakugyan érdekes! Előfordult az is, hogy egy betegnél két egymást kizáró beavatkozást tüntettek fel. Például egy kismama a dokumentáció szerint előbb megszült természetes úton (Taps az FKGP padsoraiból.), majd kisvártatva császármetszéssel is gyermekét. Az is elgondolkodtató - így a vizsgálat -, hogy az emelkedő árak mellett, amikor egy kórház teljes áron szerzi be a gyógyszert, hogyan költhet kevesebbet gyógyszerre, mint két évvel ezelőtt. Vagy a betegek szenvednek hiányt, és ez törvénysértő, mint ahogy az is, hogy a betegekkel hozatják be a kórházba a gyógyszert.
Szóval, tisztelt Surján képviselő úr! Azt hiszem, hogy ez az elfogadhatatlan, ami ilyen rendszert alakított.
Meg az is elhangzott, hogy több pénzt kellene fordítani erre a rendszerre, és megoldódna minden baj. Például fordítsunk több pénzt fejlesztésekre. Messzemenően egyetértek és támogatom az ilyesfajta törekvéseket, de csak egyet szeretnék, hogy ezt is kísérje valamifajta tervszerűség. Hadd mondjak el ismét egy tapasztalatot, ha megengedik. Van Magyarországon egy kis kórház, az ország egyik szerencsés vidékén. 600 ágyas kórházról van szó. Eddig sok-sok - nem mondom, mennyi, de tízes nagyságrendű - milliárd forintot költöttek a beruházásra. Gyönyörű, fantasztikus, csodálatos. Mindennek az ember csak örülhetne, ha ugyanakkor nem tudná, hogy van olyan megye, ahol 6000 kórházi ágy van, és az elmúlt években egy negyed milliárdot sem tudtak erre szánni. Ha a pénzeket így használjuk fel, akkor ez a rendszer nem épül, hanem tovább fog pusztulni. Azóta is keresem, hogy ki lehetett akkor a tárca vezetője, amikor ez a beruházás engedélyezésre került.
Megfogalmazzák azt is, hogy lefejezzük a felsőoktatási intézményeket. Az előbb szavaztunk a felsőoktatásról, eléggé komoly vád ahhoz, hogy itt is megálljunk egy pillanatra. Szeretném elmondani, hogy a kormány tökéletesen tisztában van azzal, hogy az egyetemek a felsőoktatásnak és természetesen az orvoslásnak, a gyógyító munkának és a kutatásnak is kiemelt terepei, műhelyei. Ha nem fedezték volna fel, akkor most elárulom, annak minden kockázatával együtt, hogy az egyetemek különleges védelmet élveznek a törvény szerint. Egyrészt azért, mert ahol egyetem van, ott az egyetemi ágyak 30 százaléka eleve hozzáadódik egy-egy térség ágyszámához. Másrészt - csodálom, hogy ezt nem vették észre - az egyetemeken nem az adott térségből fogadnak be betegeket, márpedig ez eléggé jellemző, hiszen a progresszív ellátás legmagasabb szintjét képezik, akkor azt is figyelembe kell venni, adott esetben tehát kétszer is figyelembe veendő.
Harmadrészt: a regionális ellátásokkal kapcsolatosan a törvényjavaslat azt fogalmazza meg, hogy a miniszter fogja felkérni a regionális ellátások biztosítására az intézménytulajdonosokat. Szeretném már most mondani, hogy magától értetődik, hogy az egyetemeknek e tekintetben egyfajta preferenciát biztosítani kívánunk. Harmadrészt, az egyetlen olyan intézmény, amelyik a regionális ellátás mellett területi ellátási kötelemmel is az ágyanyag 25 százalékát a védett kategóriában tudja tartani.
Tisztelt Képviselőtársaim! Lehetne még sorolni, de tudom, hogy meglehetősen előre haladt az idő. Mindazokat a felvetéseket, amelyek elhangzottak, és amellyel kapcsolatosan azt hiszem, hogy elég könnyen bizonyítható, hogy komoly megalapozottsággal nem rendelkeznek. De miután még kormánypárti képviselőtársaim is fölvetették, ezért egy kérdésre engedjék meg, hogy kitérjek a bírált megjegyzések közül. Nevezetesen: sokan azt mondták, hogy az egészségbiztosító önkormányzatnak túlságosan nagy hatalmat adunk ezzel a törvénnyel, hiszen ők fogják majd kiválogatni az ajánlattétel során, hogy mely intézményeket finanszíroznak. Komolyan mondom, hogy ezt sem igazából értem, hiszen a törvény megmondja az egészségbiztosító önkormányzatnak, hogy mennyi szolgáltatást vásárolhat. A törvény azt is megmondja, hogy milyen szakmai összetételben vásárolhatja meg a szolgáltatásokat. A törvény azt is megmondta, hogy milyen eljárásban vásárolhatja meg a szolgáltatásokat. A törvény azt is megmondja, hogyha konszenzus alakult ki az intézményfenntartók között, és ez a törvénynek megfelelően, akkor el kell fogadni az ajánlatot. A törvény megmondja, hogy a szakmai követelményeket a minisztériumnak vagy a kormányzatnak kell meghatározni. Hát akkor a finanszírozható nem mondhatja meg? Ő finanszíroz. Hogyha mindennek eleget tesz valaki, akkor melyik szolgáltatást vásároljam meg? Nem talán azt, amelyik a lehető leggazdaságosabban működtethető? Mitől olyan nagy hatalom - én ezt inkább korlátnak érzem az egészségbiztosító számára.
Tisztelt Országgyűlés! A végén szeretnék néhány olyan elemre rámutatni, amit a kormány támogat, és szeretném megköszönni az ezzel kapcsolatos javaslatokat. Elfogadtuk azokat az aggályokat, amelyek az önkormányzati alapjogok érintettsége folytán alkotmányossági aggályként vetődtek fel, mondván, hogy ne határozzuk meg egy önkormányzat számára, amelyik egészségügyi szakellátásért is felelősséget visel az önkormányzati törvény szerint, hogy milyen mértékben biztosítsa ezt a szolgáltatást. Tegyem hozzá, hogy a '95. évi XX. törvény ma is meghatározza ezt a mértéket, és azt nem találták korábban alkotmányosnak. Ennek ellenére, hogy ezek az aggályok megszűnjenek, a törvényjavaslat módosított változata az egészségbiztosító számára határozza meg a kötelező járulékok finanszírozott kapacitásoknak a mértékét.
Gyökeresen átalakítottuk a regionális ellátásokkal kapcsolatos szabályozást, ahol megjelenik az a miniszteri felelősség is, amit képviselőtársaim - ellenzéki és kormánypártiak egyaránt - hiányoltak az ilyen szolgáltatásokkal kapcsolatos kijelölésben, illetve ajánlattételre való felkérésben. Természetesen figyelembe vettük azt is, hogy a törvényjavaslathoz benyújtott határidők meglehetősen feszesek, szorosak voltak, hiszen október 1-jével gondolták a megyei egyeztetések lefolytatását. A határidőt megnyújtottuk, a határidőt egy kicsit kitoltuk, hogy az egyeztetésekre több idő maradjon, így most az év végével szűnne meg azon intézmények, részlegek finanszírozása, amelyek a különböző térségi egyeztetések során konszenzussal nem sikerült kijelölni, nem sikerült a további működtetését javasolni.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ezzel a mondandómnak a végére értem. (Derültség, zaj.) Köszönöm szépen. Mindössze annyit szeretnék mondani, hogy akár hiszik, akár nem, és akármi ennek a törvényjavaslatnak a címe, a törvényjavaslat nem a kórházról szól, nem az intézményekről szól, nem a járóbeteg-szakellátásról szól. Ez a törvényjavaslat alapvetően a betegekről szól. Tessenek belőle kiolvasni! És én jó meggyőződéssel tudom azt mondani, hogyha ezt a javaslatot azokkal a módosításokkal, amelyeket támogat a kormány, és amely nagyon-nagyon sok változtatást és kompromisszumos megoldást tartalmaz, olyan javaslatot támogatnak, amely lehetővé teszi, hogy a betegellátásra fordított pénz a jövőben értelmesebben, racionálisabban, humánusabban tudjuk majd elosztani. Köszönöm a figyelmüket. (Taps, derültség.)
(17.00)
