ROCKENBAUER ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

ROCKENBAUER ZOLTÁN
ROCKENBAUER ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony.
Hölgyeim és Uraim! Nagyon fontos dolog történik itt a szemünk láttára, tulajdonképpen félig-meddig titokban, s jó lenne, hogyha ezt észrevennénk mindannyian. Itt a szemünk láttára csökken az alapszerződés szövege, szűnik meg belőle egy olyan követelés, egy olyan paragrafus, amit az RMDSZ az egyik legfontosabb követelésének tartott. A 6. bis paragrafus lábjegyzete kimondja ugyanis, hogy az a szöveg a külügyminiszterek között javasolt, azonos témájú levélváltás létrejötte esetén kikerül a szerződésből. Ez a levélváltás a külügyi bizottságon kapott információ szerint ma délután Melescanu válaszával befejeződött, megtörtént. Tehát ennek értelmében, ha én jól értettem a külügyi bizottságon a Külügyminisztérium illetékesének az elmondását, ez a paragrafus most a délután folyamán kikerült az alapszerződésből. Kikerült úgy, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy sem önöknek, sem nekünk fogalmunk nincs, hogy mit tartalmaz ez a levél. Nem tudjuk, hogy Melescanu mit válaszolt arra a fölvetésre, hogy ez a kérdés, az egyházi javak kárpótlásának a kérdése napirenden marad, illetve megoldódik. A külügyminiszter úr a külügyi bizottságban, meg a több tájékoztatón, amit adott, azt az ígéretet tette, hogy az alapszerződés aláírása nem történik meg addig, amíg ez a kérdés megnyugtató módon nem rendeződik. Most pedig ül a helyén és egyszerűen nem ad tájékoztatást arról, amit mindannyiunknak tudnunk kell, hogy mi áll ebben a levélben.
Hölgyeim és Uraim! Itt nem szimbolikus kérdésekről van szó. Az RMDSZ nem azért követeli ezt, mert ez egy szimbolikus követelése lenne. Többen utaltak rá, de hadd idézzem Markó Bélát, aki ma elmondta nekünk, hogy többek között ezer iskolának, egyházi iskolának a kárpótlásáról van szó. Nagyon fontos, lényegbevágó kérdésről van szó, mi pedig nem kapunk tájékoztatást, hogy miért hagyja ki a magyar fél, miért engedi ennek a fontos kérdésnek a rendezetlenségét, miért nem követeli maga, hogy ez rendeződjék. Úgyhogy kérem a külügyminiszter urat, hogy adjon tájékoztatást a parlamentnek. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem