ELNÖK (dr. Gál Zoltán)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Gál Zoltán)
ELNÖK (dr. Gál Zoltán): Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatal következik. Képviselőtársaim kézhez kapták a T/3174/598-as számú irományt, amely segítséget nyújt a szavazási eljárás követéséhez. A támogatott módosító javaslatok között ez alkalommal is van olyan, amelynek elfogadásához kétharmados többségre van szükség.
A T/3174/595-ös számú ajánlás 155. pontjában a számvevőszéki bizottság az Állami Számvevőszékről szóló törvény módosítását javasolja. A módosító javaslatot a bizottságok és az előterjesztő is támogatják. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a módosító javaslatot? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 235 igen szavazattal, 52 ellenszavazat és 1 tartózkodás mellett elfogadta,. Megkérem képviselőtársaimat, foglaljanak helyet, mert hosszú szavazás elé nézünk.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az előterjesztő által támogatott egyszerű többséget igénylő módosító javaslatokról történő szavazás.
(18.50)
A javaslatsor nem tartalmazza azokat az indítványokat, amelyekről a frakciók külön szavazást kértek vagy előterjesztőjük visszavonta, illetve a bizottságok állásfoglalásai szerint nem házszabályszerűek. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a módosító javaslatokat? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 216 igen szavazattal, 77 ellenszavazattal és tartózkodás nélkül a módosító javaslatokat elfogadta.
Most azokról a módosító javaslatokról határozunk az ajánlás és a kiegészítő ajánlás sorrendjében, amelyeket az előterjesztő nem támogatott, illetve a támogatott módosító javaslatsor elfogadása után még szavazni lehet róluk, illetőleg amelyikről a frakciók szavazást kértek.
Tájékoztatom önöket, hogy a bizottságok egyharmaddal sem támogatott javaslatsora kiegészül az 543. és az 560. pontokkal.
Az 1. pontban Csépe Béla a törvényjavaslat 4. §-ának kiegészítését javasolja a pénzügyminiszter beszámolási kötelezettségéről szóló rendelkezés felvételével. Egyik bizottság sem támogatja. És a tisztelt Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 82 igen szavazattal, 215 ellenszavazat és 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 11. pontban az oktatási bizottság a törvényjavaslat 6. §-ának kiegészítését kezdeményezi, amelyben a kormány rendeletalkotási kötelezettségét állapítja meg. A bizottságok nem támogatják. És a tisztelt Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 88 igen szavazattal, 204 ellenszavazat és 12 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 17. és a hozzákapcsolódó 590. és 592. pontban Kónya Lajos és képviselőtársai a törvényjavaslat 7. §-a (2) bekezdésének módosítását javasolják. Az ÁPV Rt. jótállási kifizetésének csökkentésével a Munkaerő-piaci Alap bevételeit kívánják támogatni. A foglalkoztatási bizottság támogatja, a többi nem. És a tisztelt Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 71 igen szavazattal, 224 ellenszavazat és 15 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 30. pontban a költségvetési bizottság és a kiegészítő ajánlás 30/1. pontjában az alkotmányügyi bizottság a 8. § eltérő szövegű kiegészítését javasolja.
Először az alkotmányügyi bizottság javaslatát teszem fel szavazásra a kiegészítő ajánlás 30/1. pontja szerint. Az Országgyűlés elfogadja-e a módosító javaslatot? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 251 igen szavazattal, 42 ellenszavazat és 17 tartózkodás mellett elfogadta.
A 41. és a hozzákapcsolódó 429., 430. és 436. pontban a költségvetési bizottság a törvényjavaslat 17. §-a kiegészítésével a felsőoktatási intézmények által ellátott közoktatási feladatokat igénybe vehető normatíva mértékét szabályozza. Tisztelt Országgyűlés, elfogadja-e a módosító javaslatot? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 61 igen, 222 ellenszavazat és 23 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az 57. és a hozzákapcsolódó 59., valamint az 58. számú pontok alternatív megoldást kínálnak a törvényjavaslat 23. §-a (11) bekezdésének módosítására. A módosító javaslatok a hátrányos helyzetű önkormányzatok által felvehető összeget és az ennek alapjául szolgáló normatívát állapítják meg.
Először az önkormányzati bizottság indítványát teszem fel szavazásra. A költségvetési bizottság és az előterjesztő nem támogatja. És a tisztelt Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 274 igen szavazattal, 26 ellenszavazat és 13 tartózkodás mellett elfogadta.
A 61. pontban Szántó Mihály azt kezdeményezi, hogy a hátrányos helyzetű önkormányzatok jegyzékét és a személyi jövedelemadóból történő részesedését a kormány rendeletben állapítsa meg. A mezőgazdasági bizottság támogatja, a többi nem. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 78 igen szavazat, 210 ellenszavazat és 25 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 63. pontban Jauernik István és képviselőtársai a törvényjavaslat 25. §-ában szövegpontosítást kezdeményeznek. Az önkormányzati bizottság támogatja, a költségvetési nem. És a tisztelt Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 112 igen szavazattal, 191 ellenszavazat és 15 tartózkodás mellett a módosító javaslatot nem fogadta el.
A 70. és a hozzákapcsolódó 431., 432., 434. és 557. pontban Orosz István azt kezdeményezi, hogy a normatív állami hozzájárulás terjedjen ki a felsőoktatási intézmények által ellátott közoktatási feladatokra is. Az oktatási bizottság támogatja, a költségvetési nem. És a tisztelt Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 102 igen, 187 ellenszavazat és 31 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 71., 72., 73. és 74. pontok alternatív megoldásokat javasolnak a törvényjavaslat 34. §-a (1) bekezdés a) pontjának módosítására. A javaslatok lényege: pontosítják az igénybe vehető normatív állami hozzájárulások körét. Felhívom a figyelmet, hogy a 71. pont elfogadása nem zárja ki a 74. pontot, a 74. pont magában foglalja a 72. pontot.
Először a költségvetési bizottság javaslatát teszem fel szavazásra a 71. pont szerint. Az emberi jogi bizottság támogatja, az oktatási nem. És a tisztelt Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 35 igen, 266 ellenszavazat és 23 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Most Gaál Gyula és Keller László javaslatát teszem fel szavazásra a 74. pont szerint, valamint ehhez kapcsolódóan az oktatási bizottság javaslatát a 72. pont szerint. A 74. pontot a költségvetési, az alkotmányügyi és az önkormányzati bizottság, valamint az előterjesztő támogatja, az oktatási nem. És a tisztelt Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 242 igen szavazattal, 64 ellenszavazat és 21 tartózkodás mellett elfogadta.
A 76. pontban Gaál Gyula és Keller László a törvényjavaslat 34. §-a (1) bekezdés d) pontjára vonatkozó javaslatukat visszavonták.
A 89. pontban Glattfelder Béla a törvényjavaslat 44. §-ának kiegészítését kezdeményezi. Lényege, hogy a Földművelésügyi Minisztérium egyes fejezeteinek előirányzatait agrárintegrációs program támogatására csak az Országgyűlés előzetes hozzájárulásával lehessen igénybe venni. Egyik bizottság sem támogatja. És a tisztelt Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
(19.00)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 83 igen, 241 ellenszavazattal és 3 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 113. pontban a számvevőszéki bizottság a törvényjavaslat 53. §-a (2) bekezdésének elhagyását kezdeményezi. A bizottságok nem támogatják, és a tisztelt Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 95 igen szavazattal, 210 ellenszavazat és 20 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 119. és a hozzákapcsolódó 375., 377., 379., 380. és 583. pontokban Gaál Gyula és Keller László a törvényjavaslat 58. §-a új (6) bekezdésének elhagyását kezdeményezi. Lényege, ne az ÁPV Rt. privatizációs bevételeinek terhére történjen a mezőgazdasági reorganizációs program kamattámogatási kötelezettségeinek teljesítése. A költségvetési bizottság és az előterjesztő támogatja, a többi nem, és a tisztelt Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 70 igen, 238 ellenszavazat és 12 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 126. pontban Molnár Péter a törvényjavaslat 68. §-ának kiegészítését javasolja, a foglalkoztatási törvény 10/C §-ának felvételével. A bizottságok nem támogatják, és a tisztelt Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 219 igen szavazattal, 100 ellenszavazat és 5 tartózkodás mellett elfogadta.
A 131. pont vonatkozó része és a 132. pont alternatív megoldást kínál a családi pótlékra jogosító jövedelemhatár megállapítására. Először a szociális bizottság indítványát teszem fel szavazásra a 132. pont szerint. A költségvetési bizottság nem támogatja. És a tisztelt Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 284 igen szavazattal, 5 ellenszavazat és 37 tartózkodás mellett elfogadta.
Most a 131. pontban szereplő családi pótlék összegeire vonatkozó további javaslatokat teszem fel szavazásra. A bizottságok és az előterjesztők támogatják. A tisztelt Országgyűlés elfogadja-e? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 317 igen szavazattal, 2 ellenszavazat mellett és 10 tartózkodással elfogadta.
A 137. pontban az alkotmányügyi bizottság a törvényjavaslat 74. §-a (1) bekezdésének módosításával kiegészíti azon szervek körét, amelyekre a kormány nem rendelhet el közbeszerzésekre vonatkozó központosított eljárást. A költségvetési bizottság nem támogatja. És a tisztelt Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 59 igen szavazattal, 247 ellenszavazat és 22 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 140. pontban az alkotmányügyi bizottság a törvényjavaslat 74. §-a (3) bekezdésének módosításával kiegészíti azon szervek körét, amelyekre a kormány nem szabályozhatja rendeletével a közbeszerzési eljárást. Költségvetési bizottság nem támogatja. És az Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 42 igen szavazattal, 267 ellenszavazat és 17 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 142. és a 143. pontok alternatív megoldásokat javasolnak a törvényjavaslat 72. §-a (4) bekezdésének módosítására. Először Szabad György módosító javaslatát teszem fel szavazásra a 142. pont szerint. Ebben azt kezdeményezi, hogy a kormány törvényben szabályozza a meghatározott eszközök differenciált területi eloszlását. Az alkotmányügyi bizottság támogatja, a többi nem. És a tisztelt Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 96 igen szavazattal, 222 ellenszavazat és 11 tartózkodás mellett nem fogadta el a módosító javaslatot.
Most a mezőgazdasági bizottság indítványáról határozunk 143. pont szerint. Ez azt kezdeményezi, hogy a kormány rendeletben állapítsa meg az agrár-beruházási támogatások mértékét. Költségvetési bizottság nem támogatja. És a tisztelt Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 109 igen szavazattal, 200 ellenszavazat és 20 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 155. pontban a szociális bizottság a törvényjavaslat 75. §-a (4) bekezdésében a köztisztviselői törvény 44. §-ának (2) bekezdése kiegészítését kezdeményezi, a társadalombiztosítási költségvetési szervek normaszövegbe történő beiktatásával. Felhívom képviselőtársaim figyelmét, hogy a 153. pontról csak akkor határoz az Országgyűlés, ha most ezt a pontot elfogadja. A költségvetési bizottság nem támogatja. És a tisztelt Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 252 igen szavazattal, 61 ellenszavazat és 9 tartózkodás mellett elfogadta.
A 153. pontban Kiss József a törvényjavaslat 75. § (3) bekezdésében a köztisztviselői törvény 43. §-ának (5) bekezdése kiegészítését indítványozza az előző pontban elfogadott módosító indítványra való hivatkozással. A szociális bizottság támogatja, a többi nem. És a tisztelt Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 291 igen szavazattal, 14 ellenszavazat és 21 tartózkodás mellett elfogadta.
Az ajánlás 158. pontjában Kiss Róbert a törvényjavaslat 76. § előtti cím és a § elhagyását kezdeményezi. Felhívom képviselőtársaim figyelmét, hogy az indítvány elfogadása kizárja a 159-től 189. pontokig terjedő módosító indítványokat, beleértve a kiegészítő ajánlás 160/1-es pontját is. Egyik bizottság sem támogatja. És a tisztelt Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 130 igen szavazattal, 192 ellenszavazat és 7 tartózkodás mellett nem fogadta el.
(19.10)
Most az előterjesztő által is támogatott módosító javaslatokról határozunk a 159., 160., 161., 163., 164., 165., 166., 167., 168., 170., 172., 173., 174., 175., 176., 177., 178., 179., 180., 181., 182., 183., 184., 185., 186., 187., 188., 189. pontok szerint. A bizottságok támogatják. És a tisztelt Országgyűlés? (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatokat 251 igen szavazattal, 43 ellenszavazat és 29 tartózkodás mellett elfogadta.
A kiegészítő ajánlás 160/1. pontjában az alkotmányügyi bizottság a törvényjavaslat 76. § (5) bekezdésének az alapokról szóló törvény 31. § (1) bekezdése a) pontjára vonatkozó részét kívánja módosítani. Elfogadja-e a tisztelt Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 260 igen szavazattal 18 ellenszavazat és 45 tartózkodás mellett elfogadta.
A 169. pontban Miklós László a törvényjavaslat 76. § (9) bekezdésében megemeli a Központi Környezetvédelmi Alap meghatározott feladatainak teljesítésére szolgáló bevételi hányadot. A bizottságok nem támogatják. És a tisztelt Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 49 igen szavazattal, 266 ellenszavazattal és 9 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 197. és 198. pontok alternatív megoldást kínálnak a törvényjavaslat 80. § kiegészítésével a közoktatási törvény 69. § (2) bekezdésének módosítására, a készségtárgyak alóli felmentés vonatkozásában. Az oktatási bizottság javaslatát teszem fel szavazásra, a költségvetési bizottság nem támogatja. És a tisztelt Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 237 igen szavazattal, 74 ellenszavazattal és 13 tartózkodás mellett elfogadta.
A 201. pontban Pokorni Zoltán a törvényjavaslat 80. § (7) bekezdésében a közoktatási törvény 112. § (3) bekezdésének elhagyását javasolja. A bizottságok nem támogatják, és a tisztelt Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 82 igen szavazattal, 234 ellenszavazattal és 2 tartózkodás mellett a módosító javaslatot nem fogadta el.
A 220., 222., és 228. pontban Horn Gábor a törvényjavaslat 86. § kiegészítésében a közalkalmazotti törvény 65. § és 66. § módosítását, valamint új melléklettel történő kiegészítését kezdeményezi a pedagógusilletményekre vonatkozóan. A bizottságok nem támogatták, képviselőcsoport kérésre szavazunk. A tisztelt Országgyűlés elfogadja-e a módosító javaslatot? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 91 igen szavazattal, 204 ellenszavazattal és 29 tartózkodás mellett nem fogadta el.
221. és 595. pontokban Csiha András és Juhászné Lévai Katalin a törvényjavaslat 86. § (6) bekezdésének módosítását kezdeményezik. A közalkalmazotti törvényben szereplő illetménynövekedési feltételek elhagyásával. Az oktatási és a foglalkoztatási bizottság támogatja, a költségvetési bizottság nem. És a tisztelt Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 104 igen szavazattal, 189 ellenszavazattal és 33 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 232. pontban Francz Rezső képviselőtársai a törvényjavaslat kiegészítését javasolják a helyi adókról szóló törvénymódosításáról szóló rendelkezésekkel. A gazdasági és a mezőgazdasági bizottság támogatja, a többi nem. És a tisztelt Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 111 igen szavazattal, 191 ellenszavazattal és 22 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az ajánlás 234. pontjában a mezőgazdasági bizottság a kiegészítő ajánlás 234/1. pontjában, az alkotmányügyi bizottság eltérő szövegezési módosító javaslatai törvényjavaslat kiegészítését javasolják a személyi jövedelemadóról szóló törvény felvételével. Először az alkotmányügyi bizottság indítványáról határozunk. Tisztelt Országgyűlés, elfogadja-e? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 292 igen szavazattal, 5 ellenszavazattal és 30 tartózkodás mellett elfogadta.
A 235. pont a) változata, b) változata valamint a 236. számú módosító javaslat alternatív jellegű megoldásokat javasolnak a rádiózásról és a televíziózásról szóló törvény módosítására. Felhívom képviselőtársaim figyelmét, hogy e törvény módosításához az alkotmány 61. § (4) bekezdése alapján a jelen lévő országgyűlési képviselők 2/3-ának igen szavazatára van szükség. Először Keller László javaslatát teszem fel szavazásra a 236. pont szerint. A költségvetési bizottság támogatja, a kulturális és az alkotmányügyi bizottság nem. És a tisztelt Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 26 igen, 261 ellenszavazattal és 39 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Most a kulturális bizottság javaslatát teszem fel szavazásra a 235. pont b) változata szerint. A bizottságok nem támogatják. És a tisztelt Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 147 igen szavazattal, 163 ellenszavazattal és 14 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Most a kulturális bizottság javaslatát teszem fel szavazásra a 235. pont a) változata szerint. A költségvetési bizottság nem támogatja. Az alkotmányügyi és az előterjesztő igen. És a tisztelt Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés módosító javaslatot 306 igen szavazat, 13 ellenszavazat és 5 tartózkodás mellett elfogadta.
A 242. pontban Kiss Róbert a törvényjavaslat 89. § 4. pontja elhagyását kezdeményezi. Egyik bizottság sem támogatja. És a tisztelt Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 27 igen szavazattal, 230 ellenszavazattal és 68 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 246. pontban a költségvetési bizottság a törvényjavaslat 90. § módosítását javasolja. Lényege az ORTT jogosult a befolyó üzemben tartási díj meghatározott százalékát saját költségvetési céljaira felhasználni.
(19.20)
Az alkotmányügyi bizottság nem támogatja. És a tisztelt Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 275 igen szavazattal, 45 ellenszavazat és 5 tartózkodás mellett elfogadta.
A 256. pontban a környezetvédelmi bizottság a törvényjavaslat 97. §-a módosításával a kormányrendelet hatályát az elkülönített állami pénzalapokra is kiterjeszti. Egyik bizottság sem támogatja. És a tisztelt Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 66 igen szavazattal, 256 ellenszavazat és 2 tartózkodás mellett nem fogadta el
A 258. és a hozzákapcsolódó 275. számú pontban a szociális bizottság a törvényjavaslatnak a társadalmi és karitatív szervezetek működésének támogatását egy címen belül kívánja megvalósítani. Ezzel ellentétes Bleyer Jenő és Szabó Sándorné javaslata a 260., 274. és 276. pontban.
Először a szociális bizottság javaslatát teszem fel szavazásra a 258. és a 275. pont szerint. A foglalkoztatási bizottság támogatja, a többi nem. És a tisztelt Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 268 igen szavazattal, 47 ellenszavazat és 11 tartózkodás mellett elfogadta.
A 259. és a hozzákapcsolódó 273. számú pontban a kulturális bizottság a társadalmi szervek működésének támogatása csökkentésével a Magyar Népfőiskolai Társaság támogatását kívánja megoldani. A bizottságok nem támogatják. És a tisztelt Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 85 igen szavazattal, 212 ellenszavazat és 29 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 267. és a hozzákapcsolódó 272. pontban Halda Aliz és képviselőtársai a Magyarok Világszövetsége támogatására szánt összeg egy részét a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága támogatására kívánják fordítani. A bizottságok nem támogatják. És a tisztelt Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 207 igen szavazattal, 102 ellenszavazat és 13 tartózkodás mellett elfogadta.
A 268. és a hozzákapcsolódó 270. pontban Hajdú László és képviselőtársai a Magyarok Világszövetsége támogatására szánt összeg egy részét az MTESZ támogatására kívánják fordítani. A foglalkoztatási, a környezetvédelmi bizottság támogatja, a többi nem. És a tisztelt Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 55 igen szavazattal, 247 ellenszavazat és 21 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 291. és a 304. pontban István József a Miniszterelnöki Hivatal ellátó szolgálata dologi kiadásainak csökkentésével a Budapest, Kálvin tér 8. Református Közegyházi Zsinati Levéltár rekonstrukcióját kívánja elősegíteni. Képviselőcsoport-kérésre szavazunk. Az Országgyűlés támogatja-e a javaslatot? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 92 igen szavazattal, 192 ellenszavazat és 35 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 296. és 303. pontban István József a Bethesda Református Kórház rekonstrukciójától elvont összeggel a határon túl élő magyarok missziói és kulturális centruma támogatását kívánja elősegíteni. Frakciókérésre szavazunk. A tisztelt Országgyűlés támogatja-e a javaslatot? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 37 igen szavazattal, 253 ellenszavazat és 25 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 297. és a 308. pontban Soós Győző és képviselőtársai a miniszterelnökség fejezeti tartalékából elvont összeget a Németh László Közép-Európai Népi Akadémia támogatására kívánja fordítani. A külügyi és a kulturális bizottság támogatja, a többi nem. És a tisztelt Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 145 igen szavazattal, 151 ellenszavazat és 25 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 309. és a 313. pontban István József a miniszterelnökség rendkívüli kiadásainak terhére az egyházi ingatlanok visszaadását kívánja elősegíteni. Frakciókérésre szavazunk. A tisztelt Országgyűlés elfogadja-e? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 84 igen szavazattal, 220 ellenszavazat és 17 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 312. és a 314. pontban a kulturális bizottság a miniszterelnökség rendkívüli kiadásaiból a közművelődési, közgyűjteményi szakmai törvények finanszírozására szán támogatást. A bizottságok nem támogatják. És az Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 96 igen szavazattal, 216 ellenszavazat és 9 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 320 és a 327. pontban Miakich Gábor és képviselőtársai az Országos Rendőr-főkapitányság keretének csökkentésével az elmaradt megyei rendőr-főkapitányságok megerősítését kezdeményezik. A költségvetési bizottság támogatja, az önkormányzati nem. És a tisztelt Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 243 igen szavazattal, 67 ellenszavazat és 11 tartózkodás mellett elfogadta.
A 330. és a 374. pontban Balsay István az állami tűzoltóság működési költségeinek csökkentésével az önkormányzati hivatásos tűzoltóságok támogatását kezdeményezi. A bizottságok nem támogatják. És a tisztelt Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 86 igen szavazattal, 227 ellenszavazat és 14 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 369. és a 370. pontban a kulturális bizottság a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatásainak csökkentését a közművelődési és közgyűjteményi normatíva beállítására kívánja fordítani. A költségvetési bizottság nem támogatja. És a tisztelt Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 53 igen szavazattal, 259 ellenszavazat és 10 tartózkodás mellett nem fogadta el.
(19.30)
A 376. és 378. pontban Csépe Béla és Rusznák Miklós a Földművelésügyi Minisztérium fejezeti tartalékának terhére támogatást állapít meg a hegyközségi szervezetek részére. A mezőgazdasági bizottság támogatja, a költségvetési nem. És a tisztelt Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 123 igen szavazattal, 188 ellenszavazat és 15 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 384. és 382. pontban Póda Jenő a Magyar Honvédség dologi kiadásait a HM hivatalai személyi juttatásainak csökkentésével kívánja emelni. Bizottságok nem támogatják. És a tisztelt Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 81 igen szavazattal, 283 ellenszavazat és 5 tartózkodás mellett nem fogadta el. (A szavazótáblán 238 ellenszavazat állt.)
A 388., 389. és a 390. pontban Sándorffy Ottó az Igazságügyi Minisztérium működési költségvetésének csökkentésével a szakértői intézeteket és a börtönvállalatokat kívánja támogatni. Bizottságok nem támogatják. És a tisztelt Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 49 igen szavazattal, 239 ellenszavazat és 32 tartózkodás mellett nem fogadta el. (Moraj.)
A 392. és 394. pontban Simon Imre és képviselőtársai a gazdaságfejlesztési előirányzatból a Phare támogatásra javasolnak átcsoportosítást. Bizottságok nem támogatják. És a tisztelt Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 167 igen szavazattal, 134 ellenszavazat és 21 tartózkodás mellett elfogadta. (Moraj.)
A 393. és 396. pontban Gellért Kis Gábor és képviselőtársai a gazdaságfejlesztési előirányzatból turisztikai célelőirányzat támogatására javasolnak átcsoportosítani. A környezetvédelmi és az emberi bizottság támogatja, a többi nem. És a tisztelt Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 54 igen szavazattal, 249 ellenszavazat és 17 tartózkodás mellett nem fogadta el. (Moraj.)
Tisztelt Országgyűlés! Egy kicsit megállok, ha úgy gondolják képviselőtársaim, hogy beszélnivalójuk van, mert... (Moraj.) Az izgalom a tetőfokára hág, csak nem tudom, hogy miért. (Moraj.)
Tisztelt Országgyűlés! Feltételezem, hogy ezek után némi nyugalom fog támadni a teremben, ezért folytatnánk. Mégpedig Hajdú László szövegpontosítási javaslatával, amelyet a költségvetési és környezetvédelmi bizottság támogat, a gazdasági nem. És a tisztelt Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! 401. pont szerint. (Szavazás.)
Az Országgyűlés 29 igen szavazattal, 236 ellenszavazat és 49 tartózkodás mellett a módosító javaslatot nem fogadta el.
A 411., 412., 413., 416., 417., 418., 420., 421., 422., 425., 426. és 427. pontban Sándorffy Ottó a Munkaügyi Minisztérium működési költségvetésének csökkentésével az átképző központok és módszertani intézmények további támogatását javasolja. A bizottságok nem támogatják. És a tisztelt Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 82 igen szavazattal, 234 ellenszavazat és 6 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 424. pontban Ferenczy Sándor a Munkaügyi Központok működési költségvetésének belső átcsoportosítását kezdeményezi. A foglalkoztatási bizottság támogatja, a költségvetési nem. És a tisztelt Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 51 igen szavazattal, 238 ellenszavazat és 36 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 428., 435., 448., 449. és a 450. pontban Sándorffy Ottó a Művelődési és Közoktatási Minisztérium működési költségvetésének csökkentésével különböző felsőoktatási keretek növelését javasolja. Frakciókérésre szavazunk. Tisztelt Országgyűlés, támogatja-e az indítványt? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 74 igen szavazattal, 239 ellenszavazat és 12 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 433. és a 444. pontban István József a Művelődési és Közoktatási Minisztérium felújításra szánt keretének csökkentését a Károli Gáspár Református Egyetem bővítésére kívánja fordítani. Frakciókérésre szavazunk. A tisztelt Országgyűlés elfogadja-e a módosító javaslatot? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 77 igen szavazattal, 237 ellenszavazat és 13 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 439., 453. és a 455. pontban a kulturális bizottság a Művelődési és Közoktatási Minisztérium kulturális célfeladatokra szánt összegének, és Mozgókép Alapítvány támogatásának csökkentésével a Magyar Történelmi Film Alapítvány támogatását kezdeményezi. Költségvetési bizottság nem támogatja. És a tisztelt Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 91 igen szavazattal, 198 ellenszavazat és 13 tartózkodás mellett nem támogatja. Nem fogadta el.
A 441. és a 458. pontban Lendvai Ildikó és Schiffer János népfőiskolai feladatok ellátására kívánják fordítani a Nemzeti Kulturális Alapból elvont összeget. A kulturális bizottság támogatja, a többi nem. És a tisztelt Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 64 igen szavazattal, 207 ellenszavazat és 50 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 445. pontban az emberi jogi bizottság feladatpontosítást javasol. A költségvetési bizottság támogatja. És a tisztelt Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 90 igen szavazattal, 218 ellenszavazat és 10 tartózkodás mellett nem fogadta el.
(19.40)
A 452. és a 456. pontban Zsigmond Attila és képviselőtársai a Mozgókép Alapítványból elvont összeggel a Magyar Történelmi Film Alapítványt kívánják támogatni. A kulturális bizottság támogatja, a költségvetési nem. És a tisztelt Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 122 igen szavazattal, 189 ellenszavazat és 14 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 464. és a 465. pontokban Csehák Judit az egészségügyi intézményrendszer szerkezeti átalakítására szánt összeg csökkentésével a mintarégió-programot kívánja támogatni. A szociális bizottság támogatja, a költségvetési nem. És a tisztelt Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Donáth László igen szavazatával az Országgyűlés a módosító indítványt 186 igen szavazattal, 99 ellenszavazat és 41 tartózkodás mellett elfogadta, és egyben kérném Donáth László képviselő úr gépét bekapcsolni.
A 466. és a 470. pontban Bakai Zoltán az egészségügyi intézményrendszer szerkezeti átalakítására szánt összeg csökkentésével az alapradiológiai géppark korszerűsítését kívánja támogatni. A szociális bizottság támogatja, a költségvetési nem. És a tisztelt Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 223 igen szavazattal, 84 ellenszavazat és 20 tartózkodás mellett elfogadta.
A 468. és a 480. pontban Csépe Béla a Házat-Hazát Alapítványt javasolja támogatni a térségi válságkezelő programok összegének csökkentésével. A bizottságok nem támogatják. És a tisztelt Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 85 igen, 222 ellenszavazat és 7 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 470. és a 474. pontokban Pusztai Erzsébet két változatot terjeszt elő a család... (Dr. Pusztai Erzsébet közbeszól: A 470-est visszavonom.) Igenis. Most akkor tehát a 474. pontban szereplő indítványról határozunk, de közben... (Dr. Pusztai Erzsébet közbeszól: Nem 474-es, hanem 471-es.) be kellene mondanom. Ugye itt a családsegítő központokkal kapcsolatos kérdésről van szó? Most tehát a 471. pont szerinti indítványról határozunk, amelyet a költségvetési bizottság nem támogat. (Dr. Pusztai Erzsébet közbeszólás: És az előterjesztő támogat.) És az előterjesztő igen, de ez nekem nincs ideírva. Tisztelt Országgyűlés, tehát a lényege a dolognak, hogy ezt a 471. pontban lévő indítványt a költségvetési bizottság nem támogatja, az előterjesztő – képviselő asszony szerint – igen. És a tisztelt Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító indítványt 112 igen szavazattal, 206 ellenszavazat és 9 tartózkodás mellett nem támogatta, nem fogadta el.
Tisztelt Országgyűlés! Most az 514. pontban Jauernik István és képviselőtársai a törvényjavaslat 3. számú mellékletének 3. pontjában gyermekjóléti feladatok pontosítását kezdeményezik. A bizottságok nem támogatják. És a tisztelt Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 50 igen, 244 ellenszavazat és 32 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az 545., 546. és 548. pontokban Csizmár Gábor a közoktatási hozzájárulások normatíva módosítását kezdeményezi. Az oktatási bizottság támogatja, a többi nem. És a tisztelt Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 82 igen szavazattal, 221 ellenszavazat és 25 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az 547. pontban Benkő András a sportoktatási normatíva felhasználási körét bővíti. Az oktatási bizottság támogatja, a többi nem. És a tisztelt Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 84 igen szavazattal, 232 ellenszavazat és 9 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az 549. pontban az oktatási bizottság az iskolai könyvtári normatíva igénybevételének feltételeit pontosítja. A bizottságok nem támogatják. És a tisztelt Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 94 igen szavazattal, 219 ellenszavazat és 14 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az 554. pontban Benkő András az iskolai könyvtári norma igénybevételének feltételeit javasolja kiterjeszteni. A bizottságok nem támogatják. És a tisztelt Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 70 igen szavazattal, 250 ellenszavazat és 14 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az 556. pontban Rab Károly és Kulin Ferenc a könyvtári ellátással kapcsolatos szűkítő értelmezés elhagyását javasolják. Az oktatási bizottság támogatja, a többi nem. És a tisztelt Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 112 igen szavazattal, 204 ellenszavazat és 17 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az 559. pontban Schiffer János azt javasolja, hogy a gazdasági társaságként működő színház után is kapjon az önkormányzat támogatást. Egyik bizottság sem támogatja. És a tisztelt Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás).
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 56 igen szavazattal, 251 ellenszavazat és 20 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az 567. és 568. pontok alternatív megoldásokat kínálnak a tankönyvvásárlás igénybevételének feltételeire. Először 567. pontban Csizmár Gábor és Csige József indítványról határozunk. Az oktatási bizottság támogatja, a többi nem. És a tisztelt Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 132 igen szavazattal, 180 ellenszavazat és 23 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Most az oktatási bizottság javaslatát teszem fel szavazásra. A költségvetési bizottság ezt támogatja. És a tisztelt Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 321 igen szavazattal, 11 ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.
(19.50)
Az 585. pontban Keller László és Gaál Gyula a törvényjavaslat 14. számú mellékletében az ÁPV Rt. jótállási kifizetéseinek elhagyását kezdeményezi. A gazdasági bizottság támogatja, a költségvetési nem. És a tisztelt Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 223 igen szavazattal, 79 ellenszavazat és 30 tartózkodás mellett elfogadta.
Az 589. pontban Keller László és Gaál Gyula az ÁPV Rt. reorganizációra fordítható keretét kívánják csökkenteni. A bizottságok támogatják. És a tisztelt Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 298 igen szavazattal, 22 ellenszavazat és 8 tartózkodás mellett elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalunk végére értünk. (Taps.) Várjanak! Megkérdezem, van-e valakinek tudomása olyan módosító indítványról, amelyről nem szavaztunk és kellett volna szavazni? Ivanics István. Téves, ez kellemes meglepetés.
Tisztelt Országgyűlés! A zárószavazásra várhatóan jövő heti ülésünkön kerül sor.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem