DR. CSAPODY MIKLÓS

Teljes szövegű keresés

DR. CSAPODY MIKLÓS
DR. CSAPODY MIKLÓS (MDF): Köszönöm a szót, tisztelt elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Szeretném méltányolni magam is a Ház döntését, annál is inkább, mert a vita – úgy tűnik, mint a legfontosabb esetekben és legtöbbször – ismét kifárad.
Érvek és ellenérvek hangzanak el ezzel kapcsolatban. Hangsúlyozom, a szöveggel kapcsolatban, ahogy azt Rockenbauer képviselő úr mondta. Tehát nem a magyar-román kapcsolatok jövőjével kapcsolatban, hanem a szöveggel kapcsolatban. És ezt azért kell kiemelnem, mert a kettő minduntalan úgy tűnik, hogy összecsúszik.
Amit én a Magyar Demokrata Fórum érveinek megismétlése helyett szeretnék jelezni, szisztematikusan megállapítani, az az, hogy benyomásaim szerint a vita eddigi szakaszában nagyon kevés olyan balliberális érték volt jelen, mint a másság tisztelete, a tolerancia, egymás körülményeinek tiszteletben tartása, és ezt én azért fájlalom, mert annak idején Rákosi Mátyás azt mondta, hogy: aki nincs velünk, az ellenünk van. Kádár János azt mondta, hogy: aki nincs ellenünk, az velünk van.
Most pedig azt halljuk, hogy aki nincs velünk, az sehol sincs, illetve az a sztyeppén van, az Gheorghe Funarral van, aki nincs velünk – úgymond a koalícióval –, aki nem támogatja az alapszerződést, az hátba támadja Tokay Györgyöt és a többit.
Maholnap úgy tűnik, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége saját sikerének tekinti a romániai választások eredményét, és ma mindenki a román kormányban tiszteletbeli vagy titkos SZDSZ-tag is. Tehát egyszerűen kérem tisztelt kormánypárti képviselőtársaimat, hogy a Magyar Demokrata Fórumtól sem és más olyan ellenzéki pártoktól sem, akik nem tudják támogatni vagy elutasítják a dokumentumot, ne kérjék azt, hogy támogassák. Ez lelkiismereti okokból, a tények miatt nem tehető meg, ha pedig ezt nem tudják támogatni, kérem, hogy a hozzájuk viszonyított másságot egyszer s mindenkorra tartsák tiszteletben! Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem