DR. JESZENSZKY GÉZA
DR. JESZENSZKY GÉZA
DR. JESZENSZKY GÉZA (MDNP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Fel szeretném tenni a kérdést, hogy mi az oka annak, hogy a kormány döntéseit nyögő és a mindennapok gondjaitól letaglózott magyar társadalom és a bajok okainak feltárására hivatott magyar Országgyűlés a szabadság helyreállásának pillanatától fogva olyan kiemelt figyelemmel követi a romániai fejleményeket?
Csak azért talán, mert Ady utolsó szavait idézve: "Erdély nagyon fáj"? Mert legtöbbünket rokonság, barátság, emlékek kötnek a – bizony meglehetősen elvadult – egykori "Tündérkerthez"? Mert ma is oly sokunkban kitörülhetetlenül bennünk él 1989 karácsonyának hangulata? Ami akkor az egész magyarságot pártkülönbség nélkül eltöltötte?
Mi tudjuk, de szeretném remélni, hogy az egész világ, Bukaresttől Washingtonig képes lesz megérteni, hogy a kiemelt figyelem mögött nem vágyálmok kergetése, nem közös szerelméért ölre menő két vetélytárs féltékenysége rejlik, hanem az a tudatunk mélyén lehorgonyzott érzés, hogy vannak Romániánál nagyobb, vannak gazdagabb, vannak velünk szemben barátságosabb szomszédaink, de mégis Románia a mi legfontosabb szomszédunk.
Abból a tényből, hogy Magyarország után Romániában él a legtöbb magyar, nem az fakad, hogy Romániára haragszunk, hanem ennek ellenkezője, hogy Romániának drukkolunk. Azt szeretnénk, ha az ott élő embereknek jobban menne a sorsuk. Ha egész Románia felemelkedne arra a szintre, amit a területén található ókori leletek és középkori emlékek képviselnek. Amit a kommunizmus idején hihetetlenül leromlott városai képviselnek. Nemcsak az erdélyiek, hanem az egykor Párizshoz mért Bukarest is. Azt szeretnénk egy szóval, ha Románia és Magyarország egyaránt kívül-belül egy virágzó európai ország képét mutatná.
Tisztelt Ház! A világ hajlamos azt hinni, hogy a magyarok és szomszédaik között évszázados ellentétek feszülnek.
(11.50)
Pedig gondoljunk csak bele, Közép-Európa népei jóval kevesebb háborút vívtak egymás ellen, mint a nyugat- és észak-európaiak. A magyar-román viszonyt is sokkal inkább jellemzi a sorsközösség, a közeli nagyhatalmakkal szemben a függetlenségért folytatott – gyakran közös – küzdelem, mint az ellenségeskedés.
Csak a trianoni békeszerződés nyomán keletkezett tartós feszültség a két nép között, de ennek oka a Romániához került megemészthetetlenül nagy létszámú magyar lakossággal szemben tanúsított türelmetlen, jogsértő magatartás.
A II. világháború időszakával kapcsolatban ugyan még hosszú ideig nehéz lesz megtalálni a közös nevezőt, de magyar részről 1945-ben – csakúgy, mint 1989-ben – megvolt a készség minden régi sérelem félretételére és a közös érdekek jegyében új fejezet nyitására az egymás közötti kapcsolatokban.
Ezért tudtak a magyar és a román demokraták együtt menetelni 1988-ban Budapesten, tiltakozva Ceauescu embertelen diktatúrájának faluromboló önkénye ellen. Ezért tudtunk Nagy Imre temetésekor olyan nyilatkozatot írni alá román barátainkkal, amelynek a megvalósulása esetén teljesen másként alakult volna a két nemzet viszonya az elmúlt években.
És idézzük még egyszer emlékezetünkbe 1989 karácsonyát, amikor ez az ország nem a karácsonyfa alatti ajándékokat nézte, hanem a lyukas román zászlót. Azt, amit a magyar '56 végkiadásának látott.
Bizonyára nem egyetlen személyen múlott, hogy az 1989-es reményekből olyan kevés eredmény született, de a fő felelőst nem nehéz megnevezni. Mégis a nyár végén a jelenleg ellenzékben levő magyar politikai erők nem sértettségből, haragból, netalán érhető bizalmatlanságból foglaltak állást a hirtelen elővarázsolt román-magyar szerződés tervezete ellen, amin elsősorban annak tartalmi fogyatékosságai, másrészt pedig annak időzítése miatt.
Lenne indok a szeptember 3-ai parlamenti vitában elmondott bírálatok megismétlésére. A Néppárt által akkor elmondott tartalmi kifogások és ellenvetések ma is helytállóak, de úgy véljük, hogy most nem ezekre kell helyezni a hangsúlyt.
Tudjuk, olvassuk a biztató nyilatkozatokat, amik Romániából érkeznek. Tudjuk azt, hogy valóban új helyzet van, de nem lehet figyelmen kívül hagyni azt, hogy sajnos a szerződés előkészítése időszakában és azóta is a tettek egyik oldal részéről sem kellően támasztották alá az annyira deklarált jó szándékot.
Tudjuk azt, hogy a határátkelés hihetetlen nehézségekkel jár ma is, tudjuk, hogy az egyik oldalon benzinadó van, a másik oldalon egy indokolatlan biztosítási magas összeg. Tudjuk azt, hogy kevés a határátkelő továbbra is. Szomszédos településeknek száz, kétszáz kilométert kell utazniuk, hogy a lakók egymást meglátogathassák.
Évek óta szorgalmazzuk a diplomák kölcsönös elismerését, és sajnos ezt sem tudta a szerződés megoldani, csak a megvizsgálást ígéri.
A szlovákokkal tavaly kötött hasonló szerződéssel összehasonlítva, sajnos számos pontban gyöngébbek a megfogalmazások. Ráadásul az ígéretesebb pontok értékét is nagyban csökkentik a szűkítő kitételek, régi kibúvók.
Ismét lehetne beszélni arról, hogy mi minden hiányzik a szerződésből, de én is azt mondom, hogy most ne erre nézzünk. Megismételhetnénk azt a karikatúrát is, amit a Magyar Nemzet a szerződés aláírása előtt mutatott be. Nagyon találó ez a karikatúra. A szerződést Markó Béla, az RMDSZ, a romániai magyarság feje fölött, fenntartásaikat félresöpörve írták alá.
És amit én külön is fájlalok: a szerződés a jó szándékú külföldi megfigyelőkben azt a téves képzetet keltette, hogy most már megoldódtak a romániai magyar kisebbség főbb gondjai. Tehát ezt a problémát mintegy ki lehet pipálni. Ha nem így gondolnák külföldi barátaink, akkor ugyanis érthetetlen volna az a lelkes fogadtatás, amiben a szerződés tényét – tartalmát igazából nem ismerve – külföldön részesítették.
És ezért számomra nem meggyőzőek ezek a nyilatkozatok, amiket a miniszterelnök itt reggel felolvasott. Ismerjük ezeket, köszönjük is a bennük tükröződő jó szándékot, baráti érzelmet, de ezek a szerződés tényének szólnak és nem tartalmának.
Az új, talán éppen ezekben a percekben Bukarestben bemutatkozó román kormány nem felelős azért, hogy a szerződés olyan sok sürgető kérdést nem old meg. A magyar kormány azonban igen. Most ugyan tagadja, de a romániai választások előtt egy szóval sem utasította vissza a magyar ellenzéknek azt a feltételezését, hogy Horn Gyula Ion Iliescu és kormánya rohamosan romló választási esélyeit is javítani kívánta a júniusban még az álláspontok távolsága miatt aláírhatatlannak mondott szerződés hirtelen megkötésével.
Mondjuk azt talán, idézzük a régi bölcs megállapítást, hogy: "similis simili gaudet", amit a magyar közmondás úgy fejez ki, hogy: "madarat tolláról, embert barátjáról". Ezt is hajlandó vagyok félretenni.
A jelen levő magyar külügyminiszter, Kovács László maga is több ízben elismerte, hogy a mostaninál jobb szerződést szeretett volna kötni, de azzal mentegetőzött, hogy az adott román vezetéssel ennél többre nem lehetett jutni.
De ha a Horn kormány elsősorban nem is a magukat demokratikus köpönyegben átmentő régi román apparatcsikokat akarta volna támogatni, ezt aligha lehet elvitatni, hogy román oldalról fennállt ez a törekvés. Hogy Iliescu a szerződéssel kapcsolatban biztosan megjósolható nemzetközi elismerés fényében sütkérezve remélte megszilárdítani megroggyant otthoni tekintélyét.
Még a szerződés aláírásának helyszínét is a román fél választotta ki abban a reményben, hogy Temesvárott, ahol a románok és magyar 1989-ben együtt mondtak nemet az embertelen diktatúra újabb önkényeskedéseire és egy akkor még ismeretlen magyar református lelkipásztor eltávolítására, hogy ott, Temesvárott a megbékélés szólamaival javítani lehet a megbékélés elmaradásáért elsősorban felelős román elnök megítélésén, választási esélyein. Az már a sors iróniája vagy elégtétel, hogy ez a számítás visszafelé sült el, és az aláírást követő lakomára is behallatszott az Iliescu ellen tüntető temesvári nép hangja.
De még ez sem nyitotta akkor ki a magyar miniszterelnök szemét, és megpróbálta keresztülerőltetni a magyar Országgyűlésen a precedens nélküli gyors ratifikálást. Vajon miért? Volt, van ennek más magyarázata, mint Iliescu akkor szándékolt támogatása. Örülök, hogy végül koalíciós partnere és valószínűleg saját pártjának józanabb képviselői ebben már nem támogatták.
A demokrácia és a nemzetiségi jogegyenlőség mellett magukat korábban is elkötelező politikai erők – amelyek zömmel a Néppárthoz hasonló politikai elveket vallanak – két fordulóban meggyőző fölénnyel győztek Romániában. A választási kampány Románia valódi problémáiról szólt, és nem a korábban unos-untalan hangoztatott magyar veszélyről.
Legyünk nagyon jóhiszeműek, és higgyük el, hogy a szerződés mentőcsónakjába kapaszkodó Iliescu és követői az első választási forduló előtt saját hitelük megőrzése érdekében nem nyúltak a régi trükkhöz, és nem játszották ki a "magyar kártyát". De józan elmével senki sem hiheti azt, hogy a magyarországinál is elkeseredettebb romániai választók Constantinescut és Romant nem az Iliescu-Vcroiu-Nastase vezetésből való általános kiábrándultság miatt segítették győzelemhez.
Ezért találtuk sokan ízléstelen manipulációnak azt a beállítást, ami az eredményt a szerződésnek tudta be. Horn Gábor, szabaddemokrata képviselő 1996. november 18-án itt a Házban jelentette ki, hogy idézem: "Azok az erők győztek, amelyek támogatták ezt az alapszerződést" – és még azt is hozzátette, hogy az SZDSZ üdvözli, hogy a magyar-román alapszerződés ilyen politikai siker része lehetett a romániai választásokon. (Taps a kormánypárt padsoraiban.) Szeretem, ha valaki önmagát megtapsolja.
Az így megszólaló kormánypártiak nem tudták volna, hogy a romániai választások nem a szerződésről szóltak, hanem Románia népeinek jövőjéről? Constantinescu, az egész Demokratikus Konvenció és a Szociáldemokrata Unió éveken át éppen Iliescu és kormánya ellenében támogatta a román-magyar viszony megjavításának eszméjét, és ezért szavazott a román parlament ratifikációs vitájában igennel.
(12.00)
Tisztelt Képviselőtársaim! Bármilyen biztató is mind Románia, mind Magyarország számára a romániai választások kimenetele, ettől még nem lett jobb a szerződés, mint sokan elmondták ezt előttem. Most azonban elsősorban arról kell beszélnünk, hogy mi a teendő az új helyzetben, hogy a felelős ellenzék hogyan járulhat hozzá a román-magyar kapcsolatok radikális megjavulására kínálkozó esély kiaknázásához.
Nemcsak a történelmi igazság, hanem a mai magyar ellenzék helyes megítélése érdekében is ki kell azonban mondanom valamit. Hamis és félrevezető az a beállítás, amit a jelenlegi kormány unos-untalan hangoztat, hogy az 1994-es választások hoztak fordulót Magyarország szomszédi kapcsolataiban. Ebben a kérdésben Horn miniszterelnök úr most reggel megismételt egy korábban többször mondott és teljesen érthetetlen és elfogadhatatlan állítást, hogy a szerződés a béke. Szerencsére nem békére van most szükség román és magyar viszonylatban. És aki azt állítja, hogy a szerződést nem támogatók nem a béke hívei, rendkívül súlyos rágalmat hangoztat.
Az ukrán, a szlovén és a horvát szerződés külföldön nem váltott ki komoly figyelmet, pedig ezek a szerződések világosan igazolták Magyarország jó szándékait. És ami ennél is fontosabb, az említett három szerződés, amit az Antall-kormány kötött meg, illetve az ahhoz csatlakozó tartalmas kisebbségvédelmi nyilatkozatok és szerződések, messzebb mentek az érdekelt nemzeti kisebbségek jogainak biztosításában, mint a jelenlegi kormány által megkötöttek. Tudom, hogy ezt a túloldalon hevesen vitatják, de állíthatom, hogy amennyiben Szlovákia és Románia kész lett volna az említett szerződésekben szereplő kisebbségi jogok garantálására, úgy nem lett volna akadálya annak, hogy velük is még az Antall-kormány kössön államközi szerződést.
Nemcsak az Antall-kormány programjában szerepelt egyforma hangsúllyal a jószomszédi kapcsolatok kialakítása és elmélyítése – párhuzamosan a kisebbségi jogok biztosításával –, hanem benne volt ez már 1990 előtt a formálódó ellenzéki pártok, jelesül az akkori Magyar Demokrata Fórum programjában is. Ebben a szellemben született meg az 1989. júliusi magyar-román nyilatkozat, amelynek aláírói között szerepelt többek között Csoóri Sándor, Für Lajos, Entz Géza, Kodolányi Gyula, Kulin Ferenc és én magam is. Csatlakozott ahhoz a dokumentumhoz a Fidesz és számos, prominens szabaddemokrata is.
És idézzük föl azt az 1989. decemberi plakátot is, amin a Temesvár név alatt a magyar és a román zászló fonódott össze, alatta pedig ott volt a kibocsátó neve: Magyar Demokrata Fórum. Végül idetartozik, hogy amikor pártelnökömmel, Antall Józseffel azon a karácsonyon fölkerestem az akkori külügyminisztert, nem azt javasoltuk neki, amit ő négy évvel később állított, hogy Magyarország küldjön szabadcsapatokat a román forradalom megsegítésére, hanem azt, hogy – az akkori híradások szerint – a Securitate egységei által leveréssel fenyegetett Román Nemzeti Megmentési Frontnak, amelynek akkor Tőkés László és Petre Roman is tagja volt, ha ez a front igényli, úgy nyújtson közös fegyveres segítséget a NATO és az akkor még létező Varsói Szerződés. Valahogy úgy, ahogy végül Boszniában ilyesmire, közös béketeremtésre sor került.
De térjünk vissza a jelenbe! A Néppárt 1989 karácsonya után most lát újra esélyt a valódi és nem csupán propagandisztikus szólamokból álló magyar-román megbékélésre. Jó esélyt lát arra, hogy megvalósuljon az, amiért 1849-ben Kossuth és Blcescu kezet fogott. És sorolhatnám még azokat a történelmi neveket – magyar és román oldalon –, akik a román-magyar barátság és szövetség elkötelezettjei voltak. Ehhez a megbékéléshez, barátsághoz és – reményeim szerint – szövetséghez ma mindenekelőtt kiegyezésre van szükség a többségi román nemzet és a Romániában élő magyar közösség között.
A most Romániában leszavazott és a hatalomból eltávolított személyek és rendszerük felelőssége, azt is mondhatjuk, hogy bűne volt, hogy a rendszerváltozásoktól a mai napig ez nem jött létre, hogy ellenkezőleg: nap mint nap a gyűlöletkeltés és a kútmérgezés tanúi voltunk. Nagyon bízom azonban abban, hogy most új fejezet nyílik a két nemzet történetében.
Az őszinte magyar-román kiegyezés megkötéséhez magyar részről eddig sem hiányzott a politikai akarat. Most végre van partnerünk: Constantinescu elnök és az általa kinevezésre kerülő kormány. Sokan vagyunk, akik személyesen ismerjük az új román vezetést, és ezért is bízunk bennük. A helyzet valóban megváltozott, de minden jóakaratú ember és politikai erő részéről bátorságot és következetességet igényel az új lehetőségek megragadása mindkét országban. A bel- és külpolitikai előnyök mellett a két ország gazdasága számára, polgárai számára is rendkívül sok előnnyel járna ennek a programnak a sikere. Előmozdítaná a két ország nagy külpolitikai céljainak is a megvalósulását.
Az 1920-as évek elején Bethlen, akkori magyar miniszterelnök és mások is fölvetették, hogy Románia és Magyarország területi és nemzetiségi vitáját megoldhatná, ha a két ország között a román királyi dinasztia révén perszonális unió jönne létre. Most egy ennél jóval reálisabb és korszerűbb lehetőség kínálkozik: közös tagságunk a NATO-ban és az Európai Unióban.
Ne ragadtassuk el magunkat túlzottan! E szép remények megvalósulásához még igen hosszú és nehéz utat kell végigjárni. Könnyebb letérni erről az útról, mint rajta maradni. Az utat – pártom, a Magyar Demokrata Néppárt véleménye szerint – nem a szerződés nyitotta meg, hanem a romániai választók döntése. A román-magyar viszony megváltozása ma még csak ígéret, és ennek beteljesülése nem a magyar Országgyűlésen, hanem a következő hetek és hónapok romániai fejleményein múlik. Egy, a jelenleginél jobb szerződés nagyban megkönnyítené az új román kormány dolgát, de jóindulattal, megfelelő politikai akarattal, a romániai magyarság pártjának a kormányzati felelősségben történő osztozásával a jelen szerződés hiányosságai ellenére megvalósulhat a szerződés alapvető célja, a jogos kívánságok teljesítése, és így a két ország és a két nemzet viszonyának harmonizálása. Ez indokolja a Néppárt számára, hogy az előttünk fekvő szerződést, szomszédsági szerződéseink közül a leggyöngébbet, ha nem is tudjuk támogatni, de a romániai kormánynak előlegezett bizalom jegyében nem ellenezzük. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)
