DR. SURJÁN LÁSZLÓ
DR. SURJÁN LÁSZLÓ
DR. SURJÁN LÁSZLÓ (KDNP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Új helyzet állt elő a magyar-román kapcsolatok történetében, történelmileg új helyzet, de új helyzet állt elő a magyar belpolitikában is.
A Szabad Demokraták Szövetségének imént elhangzott vezérszónoklata elképesztően alacsony szintre vitte le a külpolitika területén való párbeszéd lehetőségét. (Moraj a kormánypártok padsoraiban.)
Kérem szépen, hiába tetszenek hőzöngeni vagy megjegyzéseket tenni (Moraj a kormánypártok padsoraiban. Közbeszólás az ellenzék padsoraiból: Hallgassatok egy kicsit!), az a körülmény, hogy belpolitikai csatározások szintjére aljasította le ezt a kérdést, az általa olyannyira elítélt és úgynevezett "kisgazda színvonalat" jelenti. Én nem osztom ezt a jelzőt, jelzem a Kisgazdapártnak (Derültség a kormánypártok padsoraiban.), csak Eörsi Mátyás logikájával szeretném kifejezni, hogy itt mi hangzott el.
Ma nem így kellene beszélni, és nem erről kellene beszélni. Ma valóban lehetne arról beszélni, hogy egészen új helyzet állott elő. És tudom, hogy önöknek nagyon nehéz szembenézni azzal a ténnyel, hogy az a bizonyos ellenzéki jóslat, ami elhangzott, beteljesült. Mert nem felel meg a ténynek, amit Eörsi Mátyás állított.
Mi ugyanis azt mondtuk, hogy választás előtt nem szabad megkötni az alapszerződést, mert egészen más kormánnyal lehetne megtenni. Most önök azt állítják, hogy ez nem következett be.
Álljon meg a menet! Ilyet mondani erről a helyről? Nevetséges! Szégyentelen! (Taps az ellenzék padsoraiban.) Megpróbálom türtőztetni magam, de meg kell mondanom, hogy (Derültség a kormánypártok padsoraiban.) elképesztő volt ez, ami itt elhangzott, pedig egészen másképp akartam szólni, és megpróbálok visszatérni ahhoz a gondolatmenethez, amelyet a mai helyzetben az ország javára szükségesnek tartok.
Szeretnék reagálni külügyminiszter úr beszédének néhány gondolatára, szeretnék néhány szót szólni a román-magyar alapszerződés helyéről az alapszerződések között, szeretnék arról szólni, hogy miért van szükség bizalomerősítő intézkedésekre a két ország között, és szeretnék szólni arról, hogy mi teremt reményt, hogy előbbre tudunk lépni ezen a mindkét nép számára elengedhetetlenül fontos területen. Végül néhány konkrét javaslatot szeretnék tenni, ami talán előbbre viszi a kérdést.
A külügyminiszter úr azt mondta, hogy az alapszerződés nem gyakorolt kedvezőtlen hatást a román választásokra. Illő tisztelettel szeretném azt mondani, hogy ez egy nagyon ingyenes és mérhetetlen állítás. Abból kiindulni, hogy "hiszen győztek a demokratikus erők", ez nem tényszerű, mert nem mérhető a kedvező vagy kedvezőtlen hatás. Így nekünk sem célszerű arra hivatkozni, hogy mennyivel jobban győztek volna – ebben a megközelítésben. Ne menjünk bele olyan vitába, ami kezelhetetlen, mert nem objektív!
(Az elnöki széket G. Nagyné dr. Maczó Ágnes, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
A másik fontos érve a külügyminiszter úrnak az volt, hogy a mai román ellenzék nem tud érdemben, hitelesen föllépni az alapszerződés ellen, hiszen ő kötötte meg. A "hitelesen" szó betétele már önmagában jelzi, hogy föltételezzük, hogy föl fog lépni, mint ahogy a két választás közti fordulóban ez a föllépés, a "magyarellenes kártya" kijátszása már be is következett.
Következésképpen azt hiszem, hogy ezek a jelenségek tökéletesen alátámasztják azt az ellenzéki aggályt, hogy az Iliescu-féle kormányzat nem volt alkalmas alany az alapszerződés megkötésére, mert nem lehetett föltételezni azt, hogy hitelesen végre is akarja hajtani. Azt, hogy mit eredményez egy olyan alapszerződés, amelyben az aláíró fél nem veszi komolyan a maga dolgát, ezt Szlovákia példáján nagyon jól lehet látni.
Most tehát nem "kormánypárti heuréka" tárgya az, hogy Romániában győztek a mai magyar ellenzéknek megfelelő testvérpártok – tudom, hogy ezt nagyon nehéz elviselni az önök oldaláról –, de azért nem kellett volna úgy reagálni, ahogy ezt Eörsi Mátyás megtette.
Helyes volt az időzítés – hangzik el gyakorta a kormánypárti oldalról. Nagyon nehézzé teszi a párbeszédet a parlament két oldalán, hogy ugyanabból a tényhalmazból indulunk ki, és pont ellenkező következtetésekre jutunk. Nyilván más logika szerint jár az agyunk.
Alá kellett írni az alapszerződést, mert akkor volt lehetőség az aláírásra – ez az én szememben azt jelenti, hogy választási kampánynak írta alá Iliescu. És most nem megyek bele abba a vitába, hogy ezt a magyar fél tudatosan tette-e, vagy nem tette tudatosan.
Tegnap erről volt a televízióban egy kis vita. Államtitkár úr kifejtette, hogy nem tudatos lépésről van szó, én meg kifejtettem, hogy viszont ilyen hatása lehetett volna, illetve talán volt is; de ezt szeretném levenni a vita tárgyáról.
Arról viszont, hogyha a magyar diplomácia abból indul ki, hogy most gyorsan meg lehet kötni, mert most hajlandók, akkor valóban isteni szerencse az, hogy nem maradtak kormányon. Mert akkor egy ugyanolyan helyzet állna elő, mint ami Szlovákiában előállt.
A külügyminiszter úr azt is mondta az expozéjában, hogy a választásokra való tekintettel halasztottunk, mintegy – ha jól értettem a mondatfűzését – az ellenzék kérése volt a halasztás; és lám, meg is történt, mert a ratifikációs vita most történik, nem pedig a választások előtt.
Az ellenzék kérése nem a ratifikációs vitának a halasztása volt, hanem az aláírásnak a halasztása. Így mondjuk, mi nem érezzük úgy, hogy a véleményünket a kormány nagyon figyelembe vette volna. Azt helyeseljük, hogy ez a vita nem a választási küzdelem alatt zajlott le, ez természetes, csak ez nem felel meg a mi eredeti elgondolásunknak és jövendő építkezési vágyainknak.
Végül akkor ezen a ponton – bár ez nem közvetlen reagálás a külügyminiszter úr beszédére – szeretnék arról szólni, hogy miért merült fel és miért lett volna szerencsésebb ennek a ratifikációs vitának még a további halasztása. Bármilyen feszült is a hangulat, és bármilyen indulatok jelennek is itt meg, most a teremben, valójában szeretnék hitet tenni amellett, hogy a magyar ellenzéknek érdeke lenne egy olyan helyzet, amelyben a parlament minden pártja igen szavazattal támogatja az alapszerződést.
Még az is elképzelhető, hogy ezen, általunk hiányosnak és rossznak tartott szöveg mellett is egy ilyen szavazás létrejönne, ha nem az ígéretek szintjén, hanem a valóság szintjén jelenne meg mindaz, amit ma az új bukaresti kormánytól várunk. Tessék megnézni Lányi Zsolt képviselőtársamat, bólogat.
Ne állítsanak be minket olyannak, hogy a magyar-román alapszerződés és a magyar-román kapcsolatok esküdt ellenfelei vagyunk! Épp ellenkezőleg! Adott volna a lehetőség. Lehet, hogy csak néhány hetet vagy néhány hónapot legfeljebb kellett volna várni ahhoz, hogy megszülethessék egy teljes ellenzéki egység, ami pedig igazán sikere… – már úgy ellenzéki egység, hogy a kormánypártokkal együtt való egység, tehát nemzeti egység vagy parlamenti egység megszülethetett volna, és ezen a néhány hónapon nem úszott volna el a két fél, mármint a román és a magyar fél kölcsönös építkezése. És ha ez megszületik, az igazi sikere lett volna, bel- és külpolitikai sikere a magyar diplomáciának.
Nem nehéz nekünk tartózkodni, nemmel szavazni, nem nehéz nekünk tartózkodni, és csak most nehéz nekünk igent szavazni erre a kérdésre. Nem nehéz nekünk nemmel szavazni, mert az alapszerződés szövege egy jottányit sem változott, és az alapszerződésről szavazunk, nem pedig a román-magyar kapcsolatokról.
(10.40)
Nem a román kormányprogramot támogatjuk vagy vetjük el, de jobb lenne a román kormányprogram teljes ismeretében és annak megvalósítását várva döntenünk.
Ez a román kormányprogram tartalmaz az általam ismert részleteiben pozitív elemeket, és tartalmaz kétségeket. Kétségeket, mert a kisebbségi részt nagyon vékonyan fejti ki. Olyan általánosságokat mond, ami elvárható egy bármilyen összetételű román kormánytól.
Ugyanakkor jelen voltam azon a kongresszuson, amelyen Diagonescu urat megválasztották a győztes kormánypárt elnökének, és érzékeltem a kongresszus hangulatát, rendkívüli mértékben elkötelezett a decentralizációnak nevezett folyamat végrehajtására. Ez a decentralizáció pedig nem kisebb dolog, mint az önkormányzatiság, a helyi döntési mechanizmusok megerősítése és a központi kormányzati kézi vezérlés leépítése.
Ez a decentralizáció a magyarlakta települések számára az emberi jogok olyan kiterjesztését jelentheti, amelyet európai gondolkodású emberként és magyar állampolgárként egyaránt csak üdvözölhetjük.
Amennyiben a román kormány ezen a vonalon továbbmegy, megvalósítja ezeket a lépéseket, valóban egészen új fejezet kezdődik a romániai állampolgárságú magyarság és a romániai állampolgárságú románság között, mert valóban a megbékélés dolgában egyébként ott, Románián belül is jelentős lépéseket kell tenni.
Az idő haladtával nem szeretnék hosszas elemzésbe belemenni abba, hogy ez a szerződés mennyiben tér el a többi szerződéstől. Összefoglalóan hadd mondjam azt, hogy az ereje, a benne szereplő állítmányok megfogalmazása sokkal többször él a lehetőséggel, mint a tényszerű kijelentéssel. Nagyon gyakran csak megvizsgálást ígér a megvalósítás helyett. Ez gyöngébb, mint általában a többi alapszerződés.
Az asszimiláció dolgában például minden alapszerződés, amit szomszédainkkal kötöttünk, tartalmaz bizonyos fékeket, a román alapszerződés is tartalmaz ilyen féket. De a féket egy kicsit beszűkíti akkor, amikor azt mondja, hogy a lakossági arányok megváltoztatását a kisebbségi jogok kifejezett sérelmére nem lehet elvégezni.
De ha gazdasági csomagba kerül be egy olyan hatás, amely megváltoztatja a lakosság területi összetételét, akkor már ez a szerződés nem jelent védelmet. Ez csak egy kis példa arra, hogy ez a szerződés bizony aláment annak a szintnek, amelyet a szlovák-magyar alapszerződés meghúzott, és amellyel mi, ellenzékiek természetesen nem voltunk megelégedve.
Szólnom kell viszont arról, hogy miért van szükség a magyar-román viszonylatban bizalomerősítő intézkedésekre román oldalról. Nagyon sok szép szerződés köttetett. 78 éve, december elsején született meg az a gyulafehérvári nyilatkozat, amelyet szoktunk gyakran idézni, érdemes is. Amelyet valójában az az erő hozott létre, amely ma kormányon van Romániában.
A III. pontjának 1. pontja így szól: “Teljes nemzeti szabadság az együtt lakó népeknek, minden nép saját nyelvén tanulhat, igazgathatja magát és bíráskodhat, és minden nép jogot kap a törvény alkotta testületekben és az ország kormányzásában való képviselete lélekszámának arányában."
Ez a gondolat némileg más megfogalmazással egy évvel később belekerült abba a békeszerződésbe, amelyet tehát 77 évvel ezelőtt – éppen tegnap volt az évfordulója – 1919. december 9-én köttetett meg, és amely ugyancsak biztosította az anyanyelv használatának a jogát még a közéletben is. Még arról is intézkedett, hogy azon román állampolgárok, akik nem bírják a román nyelvet, azok számára fordítási lehetőséget kell biztosítani minden fórumon.
Ismerve az azóta eltelt időszakot – például ez a békeszerződés sem teljesült –, a román-magyar viszonylatban tehát garanciákra és bizalomerősítő intézkedésekre van szükség.
Örömmel szeretném nyugtázni, hogy egy bizalomerősítő pont máris bekövetkezett: az újkori Románia történetében először fordult elő, hogy szervezett, politikai magyar erő a román kormány részesévé vált. Ez az a pont, amely megváltoztatja a körülményeket, és ez már nem ígéret, ez lényegileg akár a mai napon is tényként követhető vagy fogadható el.
Nem változtatja meg ez azonban a jelen alapszerződés megkötésekor fennálló kételyeket, de megszülethet a remény. Mi, kereszténydemokraták, szeretnénk úgy fogalmazni, hogy ezt a reményt bizalommá kívánjuk alakítani, ehhez a bizalomhoz azonban a román fél részéről további lépésekre van szükség.
Nagyon jók voltak az államelnök úr ígéretei, nyilatkozatai. Biztatóak voltak a külügyminiszter úr szavai is. Még egyszer mondom, mindössze arra lett volna szükség, hogy ezek az ígéretek elinduljanak a tényleges megvalósítás útján.
Nagyon lényegesnek tartjuk tehát azt, hogy Romániában demokratikus erők alkotják a kormányt. Számunkra – kereszténydemokraták számára – különösen örvendetes, hiszen a vezető román kormánypárt, a testvérpártunk, évek óta együtt dolgozunk velük a nemzetközi szervezetekben, jól ismerjük erényeiket, ismerjük korlátaikat. is. Mindenkinek megvannak a maguk korlátai, de ez a kereszténydemokrácia iránt elkötelezett román vezetés soha eddig nem tapasztalt távlatokat nyit meg a magyar-román kapcsolatok történetében.
Mi a teendő a jelen helyzetben? Függetlenül ettől az egész alapszerződési ratifikációs problémától. Tudom, hogy a román kormánypárt – tehát a nemzeti parasztpártra, a kereszténydemokratákra gondolok – szorgalmazza az alapszerződés ratifikációját. Szeretne elindulni azon az úton, hogy az alapszerződés keretei között bizonyítsa, hogy ő nemcsak beszél, hanem cselekszik is elődjével ellentétben. Az RMDSZ helyezte is alapvetően változott meg. Csak az alapszerződés nem változott meg alapvetően. Meg kellene változzon, illetve minden területen javulnia kellene a két ország kapcsolatrendszerének.
Tehát azt várom a magyar kormánytól, hogy nagy energiával fokozza a két ország közötti gazdasági kapcsolatokat, támogassa a vegyes vállalatokat. Utalás van erre az alapszerződés szövegében. Szülessenek olyan jogszabályok, amelyek egy privilegizáltságot adnak, belefér az alapszerződés kereteibe. Teljesedjék ki a kulturális kapcsolat a két ország között, nemcsak a magyar-magyar relációban, hanem próbáljuk minél inkább elterjeszteni a magyar kulturális értékeket a román társadalom felé és fordítva; ismerjük meg mi is a magyar kultúra (Sic!) értékeit. Mindennek van gyökere, hagyománya, valóságos tartalma, de ezt fokozni kellene.
Próbáljunk nagyon markáns lépéseket tenni a határ vonalában. Itt ugyanis célzás történt már arra, hogy Szlovákia esélyei romlottak az integrációban. Azt hiszem, hogy a magyar esélyek nem romlottak, és elképzelhető egy olyan állapot, hogy magyarországi integráció valamivel hamarabb következik be, mint Románia integrációja. Ha ez így lesz, egy schengeni határvonalat Nagyvárad és Debrecen között – azt hiszem –, hogy egyikünk sem lát szívesen.
Tehát egy olyan politikát kellene szorgalmaznunk, amelyre van példa az unió történetében. Például Norvégia és Svédország között. Bizonyos lépések történtek Ausztria és Magyarország között is. Menjünk tovább ezen a nyomvonalon! Azt az átmeneti időszakot kezelendő, amikor ez a helyzet esetleg előáll. Ugyanakkor a magyar diplomácia ebben, azt hiszem, eddig sem hibázott, de szeretném megerősíteni, hogy minden fórumon támogassuk Románia integrációs igyekezetét.
Ez egy, a mi részünkről adható bizalomnövekedő intézkedés. Csak akkor kérhetünk bizalomerősítést tőlük, ha mi is teszünk.
(10.50)
A mi oldalunkról ez az, amit meg lehet tenni. Így tudjuk fenntartani azt a párbeszédet, amelyben vissza tudunk igazolni minden pozitív lépést a román kormány részéről, s ezen visszaigazolások adnak erkölcsi jogot, hogy szót emeljünk egy esetleges negatív lépés esetén is.
Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon örülnék neki, hogyha a vita további részében nem belpolitikáról, hanem a magyar-román kapcsolatok jövőjéről esne szó. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a jobb oldali padsorokban.)
