GELLÉRT KIS GÁBOR

Teljes szövegű keresés

GELLÉRT KIS GÁBOR
GELLÉRT KIS GÁBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Igyekszem nagyon rövid lenni. Legutóbb Rockenbauer Zoltán is, és azt hiszem, egy kivételtől eltekintve valamennyi ellenzéki képviselőtársam az alapszerződés ellenében azt hozta fel, hogy az RMDSZ, a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetsége nem támogatta ezt annak idején. Valóban így is volt, tartózkodásukat fejezték ki a szavazáskor.
Változott azonban a helyzet, és ha képviselőtársaim egyéb megfontolásaikat félretéve támogatják az alapszerződést annak tudatában, hogy ezt az RMDSZ támogatja, akkor nagyon kérem, hívják fel Kolozsvárt az RMDSZ elnökségét, ezekben a percekben is tart az ülésük – ha eddig nem tették volna meg, mert az erre a vitára történt felkészülésük elvette volna az idejüket –, hívják föl az RMDSZ elnökségét Kolozsvárt, tudakolják meg, hogy őnekik mi az álláspontjuk a ratifikációs eljárással kapcsolatban, mi a javaslatuk, és hogyha aszerint szavaznak délután, akkor úgy gondolom, hogy ez a merev elzárkózás messze nem következik be. És ezek után adjanak számot önmaguknak, hogy ki az, aki figyelembe veszi a Romániai Magyar Demokrata Szövetség álláspontját vagy sem. Ha szükség van a telefonszámra, szívesen szolgálok vele. Köszönöm. (Közbeszólás a jobb oldalon: Marosvásárhelyen vannak, nem Kolozsváron.) Kolozsváron van az elnökség.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem