LEZSÁK SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

LEZSÁK SÁNDOR
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Az előbb Tabajdi Csaba képviselő úr, korábban Eörsi Mátyás képviselő úr azt a gondolatot erősítette föl bennünk, hogy íme, megint pártcélokra használnak föl olyan, valóban az ország jövője szempontjából meghatározó politikai tartalmakat képviselő vitákat, amelyek során megpróbálnak nemcsak az RMDSZ feje fölött politizálni, hanem kihallanak vagy kihallani vélnek olyan mondatokat, amelyeket itt fölerősítve az ellenzéki pártokkal szembeállítják.
(11.30)
Felelőtlen politizálásnak tartom az ilyet, s meggyőződésem, hogy egyáltalán nem segíti azt a közös, akár hat-hét párti közös szándékot, amely itt a térségben, a Kárpát-medencében nyugalmat, békességet akar. Mert mindaz, amit Eörsi Mátyás képviselő úr itt vádaskodó mondataiban, rágalmazó gondolataiban megfogalmazott, alkalmatlan arra, hogy az a nemzeti minimum létrejöjjön, amely szükséges ezen a területen is.
A Magyar Demokrata Fórum a magyar-román alapszerződés vitája során korábban már kifejtette érveit. Nem tudtuk támogatni a szerződést, mert annak megkötése nem jelenti előfeltételét az euro-atlanti integrációnak. Nem tudtuk támogatni, mert tartalmilag veszélyesen hiányosnak ítéltük, mert kimaradt belőle a magyar nemzeti közösség egyházi és közösségi javainak visszaadása, de nem tudtuk támogatni a kollektív jogokat értelmező lábjegyzet, valamint az aláírás időzítése és körülménye miatt sem. Miután pedig ezek az okok változatlanul fennállnak, szavazatunkkal most sem áll módunkban támogatni a szerződést. Ezt a dokumentumot tartalma, jellege és születési körülményei miatt egy, a Horn Gyula és Iliescu között megkötött paktumnak tekintjük, nem pedig a magyar és a román nemzet őszinte közeledését és történelmi megbékélését szolgáló, a kétoldalú kapcsolatok jó folyamatait erősítő jószomszédi szerződésnek.
A Magyar Demokrata Fórum szavazatának előzetes indoklásában ugyanakkor a legnagyobb nyomatékkal kívánom hangsúlyozni és kiemelni, hogy az említett okok miatt a Horn-Iliescu-paktumra mondunk nem-et. Erre a dokumentumra, melynek ratifikációs vitája történik, nem pedig a valóban őszinte, és kölcsönös előnyökkel járó történelmi együttélésünkből és egymásra utaltságunkból is adódó természetes együttműködésre.
Egy rossz dokumentumra mondunk nem-et, nem pedig kapcsolataink erősítésére. A magyar és a román nemzet, Magyarország és Románia és az ott, a közös hazában élő magyar nemzeti közösség érdekében erősítendő bizalomra, amit mindig is szükségesnek és kívánatosnak tartottunk. A paktum ellen szavazunk, és nem a kapcsolatok ellen. Döntésünk a még mindig jelen való múltat utasítja el, nem a jövőt. Úgy ítéljük, hogy az igen szavazattal annak látszatát erősítenénk, hogy ami történt, az jól történt. Hogy a dolog rendbe van téve. Ez pedig szemfényvesztés volna.
Véleményünk változatlanul az, hogy a magyarság jövőjét, a térség nemzeteinek biztonságos együttműködését, az egymásrautaltságunkat és jövőbeni jó együttműködésünket illető kérdésekben határozott és egyértelmű állásfoglalásra van szükség. A múltat le kell zárni, még ha egy, az eszközből céllá fölnövesztett alapszerződésről van is szó. Le kell zárni a múltat, hogy ne csak a közeledő jó szomszéd reménykedésével, hanem megalapozott optimizmussal is tekinthessünk nemzeteink és országaink tisztultabb jövője felé.
Amikor a Magyar Demokrata Fórum nevében a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövetsége útján levélben köszöntöttem Emil Constantinescu köztársasági elnök urat, Románia új elnökét, kifejeztem azt a rokonszenvet és nagyrabecsülést, amellyel elnöki tevékenysége és az RMDSZ-t is magában foglaló új román kormányzat működése elé – remélem – joggal tekinthetünk.
A Magyar Demokrata Fórum tudatában van annak, hogy Románia demokratikus erőinek nagy kitartásra, határozottságra van szükségük a demokratizálódás folyamatainak erősítéséhez, a társadalom átalakításának hosszú munkájához Románia valamennyi nemzete, térségünk és egész Európa stabilitása érdekében. Ezért – a legutóbbi választások eredménye alapján – őszinte jó szándékkal és megfontolt optimizmussal reméljük a nemzeteink és országaink közti kapcsolatok erősödését.
A megfontolt optimizmus reményében szerveztük az európai keresztény konzervatív pártokkal együtt három hete Magyarországon, a Duna Dialog elnevezésű egyeztető fórumot, amelyen Svájc, Németország, Ausztria, Szlovénia, Horvátország, Jugoszlávia, Románia, Ukrajna, Szlovákia magyar és nem magyar politikusai, polgármesterei vettek részt; és igenis, példázata volt annak ez a háromnapos tanácskozás, hogy lehet a nagyon nehezen vállalható közös múlt ellenére olyan hiteles és a kapcsolatokat nemcsak erősítő, de továbbszervező egyeztető szervezeti formákat létrehozni, amelyen belül e térség jövője, e térség nyugalma, biztonsága meghatározó.
Éppen a Duna Dialog sikere után határoztuk el, hogy az európai keresztény konzervatív pártok vezetőinek egyetértésével, támogatásával a Magyar Demokrata Fórum a megfontolt optimizmus reményében áprilisban létrehozza az Európai Demokratikus Fórumot, amelynek első összejövetelén az autonómiamodellekről, az európai autonómiatörekvésekről lesz szó, valamint arról az Európa Uniót erősen foglalkoztató témakörről, amelyet talán az "idegenrendészet" címszóval lehetne meghatározni. Megfontolt optimizmus jegyében vagyunk készek arra, hogy – akár a Magyar Demokrata Fórum, akár a környezetünkben lévő társadalmi civil szerveződések – nemzetközi kapcsolatainkkal segítsük a megbékélést itt, a Kárpát-medencében a társadalmi, művészeti, kulturális és gazdasági kapcsolatok reményében, hiszen ez közös célja, ez lényege annak a nemzeti minimumnak, amelyet a Magyar Demokrata Fórum oly sokszor próbál nemcsak megfogalmazni, de munkájában képviselni is. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem