KOVÁCS LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

KOVÁCS LÁSZLÓ
KOVÁCS LÁSZLÓ külügyminiszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A miniszteri expozé összeállításánál abból a feltevésből indultam ki – belátom, tévesen –, hogy a vitában felszólaló ellenzéki képviselők a kérdés fontosságát átérezve, felülemelkednek majd a pártpolitikai megfontolásokon. Sajnos, nem ez történt.
A legtöbben úgy tettek, mintha a szeptember 3-ai vita óta semmi nem történt volna. Néhányan ugyan elismerték, hogy új helyzet alakult ki, de nem vontak le ennek megfelelő következtetéseket.
A Fidesz vezérszónoka – a megszokott módon – olyan állításokat, olyan törekvéseket tulajdonított a kormánynak, amelyek éppen ellentétesek a kormány álláspontjával, majd ezekkel a feltevésekkel vitatkozott. A kormány soha nem tekintette egymást kizáró célnak az ország euro-atlanti integrációját és a határon túli magyarság támogatását, inkább a Fidesz az, amely a határon túli magyarság érdekeire hivatkozva próbál időnként kikényszeríteni olyan kormányzati magatartást, amely valóban nehezítené Magyarország euró-atlanti integrációját. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Nem igaz! – Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Azt sem igényelte soha a kormány, hogy Magyarország és Románia csak együtt nyerjen felvételt az euro-atlanti szervezetekbe. A Fidesz elnöke ezzel szemben tett olyan nyilatkozatot, miszerint nem az a jó kormány, amely a bővítés első körébe viszi be az országot az euro-atlanti szervezetekbe, hanem az, amelyik a végsőkig védelmezi a pontosan körül nem határolt érdekeket, olyan áron is, hogy Magyarország kimarad a bővítés első köréből. (Derű az MSZP padsoraiban. Közbeszólás a jobb oldalról: Nemzetet!)
Ismét elhangzott a vád. A kormány Iliescut akarta támogatni az elnökválasztási kampányban (Közbeszólás jobb oldalról: Így van!), hogy az alapszerződés őt és pártját segítette. A tények nem ezt igazolják, hanem azt, amit feltételeztünk, és amit vállaltunk, hogy az alapszerződés a szélsőséges erők pozícióit fogja gyengíteni. Ez történt, remélem, ezt nem sajnálják az ellenzéki képviselők. (Taps a bal oldalon.)
Megismételték egyes ellenzéki felszólalók azt a korábban is elhangzott, valótlan szónoki fogást, hogy hirtelen elővarázsoltuk az alapszerződést. Ráadásul olyanok mondták, akik ezt megelőzően kormányon már közel két évig tárgyaltak erről az alapszerződésről.
Elhangzott, hogy júniusban még nagyon távol voltak egymástól az álláspontok, aztán hirtelen változás következett be. Így igaz, a román fél álláspontjában következett be hirtelen változás, amikor elfogadta az 1201-es Európa tanácsi ajánlás beillesztését.
Elhangzott az is, hogy az 1201-es ajánlás a lábjegyzetbe szorult. Aki ezt mondja, az nem hogy nem olvasta az alapszerződést, de még csak nem is látta, különben vizuálisan kellene emlékeznie, hogy hol van az 1201-es ajánlás. (Taps a bal oldalon.)
Elhangzott, hogy az előző kormány is megkötötte volna az alapszerződést – ha lehetett volna – Romániával. Valóban nem lehetett, a határok lebegtetésével ugyanis nem lehet alapszerződést kötni. (Taps a bal oldalon.)
Elhangzott, hogy úgymond jó szándékú megfigyelők. Ez Clinton amerikai elnök, Chirac francia elnök és néhány más vezető politikus téves képet alkottak maguknak, hiszen azt hitték, hogy ezzel az alapszerződéssel megoldódtak a vitás kérdések. Nos, nem hitték azt és nem is azt üdvözölték, hogy megoldódtak, és a kormány sem ezt állította. Azt üdvözölték, hogy meg van az erre irányuló szándék, az alapszerződést úgy tekintik, mint a vitás kérdések európai módon történő rendezésére irányuló szándékot.
(21.20)
Korábban mellesleg tényleg volt téves kép a nyugati világ, az Euro-Atlanti Közösség vezető politikusainál. Olyan téves kép, hogy a magyar-román viszonyból könnyen második Bosznia lehet. És ezt a téves képet sajnos az előző kormány egyes nyilatkozatai alakították ki.
Örömmel fogadtuk a Kereszténydemokrata Néppárt vezérszónokának beszédében a gazdasági kapcsolatok, a magyar-román gazdasági együttműködés, a kulturális együttműködés vagy a határmenti együttműködés fontosságának hangsúlyozását. A bizalomerősítés szükségére való utalást. És sajnáljuk, hogy a következtetés ezek után nem az ezeket szolgáló alapszerződés ratifikálása volt, hanem a ratifikálás elutasítása. Komolytalan az az érv, hogy előbb román részről teljesítsék az alapszerződésben foglaltakat, és majd ezt követően mi ratifikáljuk. Ugyanis a megállapodásokat az elfogadott nemzetközi gyakorlat szerint előbb életbe léptetik, azután teljesítik, és nem fordítva. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Farizeus magatartás – tisztelt Ház –, hogy azok, akik akár kenetteljes, akár szenvedélyes hangon bizonygatták, hogy nem a kapcsolatokra, hanem az alapszerződésre mondanak nemet, és közben úgy akarják a kapcsolatokat erősíteni, hogy a választáson győztes politikai erők, romániai politikai erők által támogatott alapszerződést mint eszközt elvetik.
Az egyetlen pozitív jelzés ebben a vitában sajnos csupán a Magyar Demokrata Néppárt vezérszónoka részéről hangzott el, aki ugyan szóvá tette ezúttal is az alapszerződés összes hiányosságát, de közölte, hogy esélyt kínálva az előrelépéshez, nem fognak ellene szavazni.
Ezúttal is szó esett a konszenzusról, illetve a konszenzus hiányáról. Akkor hadd ismételjem meg én is a kormány nevében, az olyan határrevíziós törekvéseket sugalló vagy nyíltan kimondó nézetekkel, amelyek itt is elhangzottak ebben a vitában és megfogalmazódtak más nyilvános megnyilatkozásokban. Megfogalmazódtak ilyenek a Független Kisgazdapárt vagy a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke részéről, vagy olyan nézetekkel, amelyeket Csurka István, a MIÉP elnöke mind gyakrabban tekint pozitív jelzésnek a Fidesz részéről, mi nem is kívánunk konszenzust teremteni. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Tisztelt Ház! Meggyőződésem, hogy az Országgyűlés akkor cselekszik Magyarország, a magyar nemzet érdekeinket megfelelően, ha ratifikálja az alapszerződést. Ez nem következetlenség az ellenzéki politikusok részéről, ha mégis így szavaznának, hanem a realitások, a változások figyelembevétele. És talán Csapody Miklós képviselő úr által említett lelkiismereti háborgást is megnyugtatja, ha arra gondolnak, hogy az alapszerződést a magyar lakosság nagy többsége, az erdélyi magyarság több mint 70 százaléka támogatja, és kormányra lépésével az RMDSZ is elfogadta. Köszönöm szépen. (Erős taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem