BÁRSONY ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

BÁRSONY ANDRÁS
BÁRSONY ANDRÁS (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Miért szavazott a Magyar Szocialista Párt frakciója igennel erre az alapszerződésre? Mert meggyőződésünk szerint ez az alapszerződés jobb annál, mint amelyet példának okáért Magyarország és Ukrajna között az előző parlament jóváhagyott. Jóllehet, a Magyar Szocialista Párt frakciója akkor sem szavazott nemmel, mert úgy gondoltuk, hogy minden szerződés több annál, mint a szerződésen kívüli helyzet, ha a szerződés alapján bármilyen módon a partnert kérdőre lehet vonni.
Azért szavaztunk igennel, mert meggyőződésünk szerint nem az a pozitív üzenet, hogyha elutasítjuk a szerződéses kapcsolatot a két ország között. Azért szavaztunk igennel, mert úgy gondoljuk, hogy Romániának nem lehet olyan kormánya, amely nem az előző kormány és a mostani kormány, hanem egy harmadik fajta kormány, mert az a kormány csak azokból állna, aki a "magyar Csurkák elvbarátai", nevezetesen Funarból vagy Tudor Vadim pártjából, további politikai erők a romániai palettán nincsenek. És aki a romániai politikai paletta közepén álló politikai pártokkal nem képes szerződéses megegyezéses kapcsolatra jutni, úgy gondolom, annak nem szabad ezzel próbálkozni.
Mi pedig, ennek a szerződésnek a mentén, a Magyar Köztársaságot abba a helyzetbe hoztuk, hogy igenis, kormánya révén számonkérheti a mostani és a későbbi, demokratikusan megválasztott román kormányoktól mindazt, ami ennek az alapszerződésnek a szellemében és a betűjében képviseltetve van.
Az persze természetesen önökre bízható, hogy vajon mi a pozitív üzenet, például országaink európai integrációs esélyei szempontjából. Hogy egy ország milyen bizonyítványt állít ki magáról akkor, amikor képtelennek mutatkozna megegyezni szomszédaival egy olyan szerződés mentén, amelynek minden eleme többet nyújt annál, mint amit a szerződésen kívüli viszony, a korábbi viszony egyaránt jelent. Ezért szavaztunk igennel erre a szerződésre.
A szerződés nem két miniszterelnök között köttetett meg. Aki ilyet állít, annak – úgy gondolom –, a demokrácia alapvető iskolájába kellene kijárni, még akkor is, hogyha parlamenti mandátumot mondhat magáénak. Aki azon alapvető jogfilozófiai ismeretek hiányában próbálja a parlamentben képviselőtársait befolyásolni, hogy egy szerződés az két politikus magánügye lehet, amelyhez semmi köze nincs az ország demokratikus jogintézményének egyik vagy másik oldalán, az úgy gondolom, hogy maga sem érti a demokráciát, jóllehet, hosszasan szónokol róla.
Mindezek alapján, tisztelt képviselőtársaim, úgy gondolom, hogy a Magyar Szocialista Párt igenlő szavazata azt jelentette, hogy (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) egy olyan szerződésre voksoltunk igennel, amely esélyt ad a magyarságnak, elsősorban a határ túloldalán, de a határ innenső oldalán is. És ezt egyébként a magyarok is fogják végrehajtani a határ túloldalán (Az elnök pohara ismételt megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) a mai román kormányban. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártiak padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem